Pápai Kis Ujság, 1948 (4. évfolyam, 2-52. szám)
1948-01-11 / 2. szám
GAZDAGODHATIK A FALU? Irta: Takács Béla A falusi termelő legtöbbje még mindig a panaszkodásnál tart, únja a falusi életet, ahol annyi a vesződés és olyan kevés a Haszon. Sokan a városba vágyódnak és legfeljebb azért nem hagyják el a falut, mert azt hiszik, hogy —• parasztnak lenni könnyebb ... A picimivelés — gondolják — olyan könnyű mesterség, hogy azt tanulni sem kell. Pedig ez a legnehezebb foglalkozás! De haszna is van, ha tudással művelik. Erre sokan azt mondják: kitől lehet tanulni, hol vannak a mesterek? Ebbe belefásulnak és így ma is általában az van, ami 50 évvel ezelőtt volt: sok munka és kevés haszon. Így azután nem csodálatos, hogy a város felé kacsintanak. Sokan meg azt mondják, hogy „drága iskola" a földművelésé. Nagy leckepénzt kell fizetni. Ez igaz, de száz és ezer példát lehetne összehozni mindenkinek a maga vidékéről és más vidékekről, amik bizonyítják, hogy falun is lehet vagyont szerezni. Mindenütt akad egy-két példa a múltból arra nézve, hogy aki értette a mesterségét, az megnövelhette a földjét. Nemcsak a nyers fizikai munkából lehet jólétet szerezni, mert a szorgalomhoz ész, tapasztalat és alkalmazkodó ügyesség is kell. Például, aki jól adja-veszi az állatokat ezt a tudományt nem ingyen kapja. Van, aki 20 évig járt a vásárokba, s jól kitanulta az állatok jó tulajdonságait és hibáit Ez is tanulás, ez is tudás és így is lehet vagyont szerezni. De ha a legegyszerűbb földmíves munkát vesszük, akkor is azt látjuk, hogy még szántani, boronálni, hengerelni, sőt kapálni is csak az tud helyesen, aki ismeri a földet, a föld életét és a talaj tulajdonságait. A föld és a természet ismerete a legelső, mert a földmíves életben a természet az úr. A föld csak annak fizet, aki a talajt és a természetet kiismerte és ahhoz alkalmazkodni tud. Fontos az is, hogy jól megválasszuk, hogy a mostani kis földeken mit milyen termeljünk ? Aki csak arányban búzát termel, az kevesebbet ér el, mint aki egyéb hasznos terményeket is produkál. Pláne, ha kicsi a búzatermés átlaga ! Sokaknál az idén 4 q volt az eredmény, ugyanakkor, ugyanazon a vidéken voltak olyan földek, amelyeken 10. q termett holdanként, sőt ennél is több. Pedig az eső egyformán esik, vagy marad el mindenütt. De a szárazsággal is meg lehet küzdeni, s ugyanakkor szembetűnően más a termés az egyik parcellán, mint a másikon. Aki kevesebb földön több kenyérgabonát termel, könnyebben eltarthatja magát és jobban eleget is tud tenni kötelezettségeinek. Mert hiszen a földmivelés nem öncél, hanem a köz is kormányozza, de aki kisebb területen termel több gabonát, az a talaj felszabadult részein más irányban is jobban gazdálkodhat, így pl. fokozhatja a lucernatermelést, ami olyan áldásos tényezője a gazdálkodásnak. Van olyan ügyeskedő paraszt, aki a talaj felén lucernát termel, aminek kettős haszna van. Az egyik az, hogy több állatot lehet így tartani, mert több a lucernaszéna, a másik az, hogy a lucernamagot 1000 forintért lehetett mázsánként eladni! Ha több a takarmány és sirózás is van a takarmány téli raktározására, akkor tehénből, sertésből juhból és baromfiból növelni lehet az állományt és a hasznot. Mégpedig úgy kell növelni az állatállományt, hogy a„tiszta fajtákat" kell tovább szaporítani. Kisállattartás, főzeléktermelés és gyümölcs a paraszt üdvöskéje. A gyümölcskertészet is sok pénzt hoz. Pl., akinek az idén 2 hold termő gyümölcsöse volt, az olyan eredményt érhetett el, hogy az új területen is nevesheti gyümölcsösét. Olt, nyes, permetez, tisztogat és kedvet ébreszt azokban is, akik látják, hogy milyen haszonnal dolgozik. Két holdról az idén is 60 q almát lehetett behordani a telelőbe és mindenki tudja, hogy ez mit ér. Ha csak az első- és másodosztályú almát értékesítjük, amiért helyben megadnak az idén 45 forintot, akkor is olyan jó üzletet lehet csinálni, hogy azt bárki ceruzával kiszámíthatja. Sok ezer forintot lehetett így szerezni, ami megbírja a gyümölcstermelésre fordított költséget. Ezresektől duzzad annak a zsebe, aki akár kevés földön is, de jól alkalmazkodik az adott helyzethez. Mellette ugyanakkora kis földön, hogyan segített magán a hanyag vagy tájékozatlan törpebirtokos? Jó ha el tudott adni az ünnepre pár tyúkot, egy-két zsák kukoricát, s mit kapott ezért ahhoz képest, amit mások a gyümölcs és magtermelésért kivettek ? — így nem lehet sokra vinni! Óriási különbség van földmíves és gazda között. Az egyik csak túrja a földet, — a másik halad és vagyonosodik. Ez a nagy különbség a kettő között! Ezért kell tanulni, ezért kell a piacot ismerni, olvasni, a gazdatanfolyamokon figyelmesen részt venni, mert aki tanul, nemcsak az országnak használ többet, hanem sajátmagának is. Hirdetmény: Felhívom a város lakosságát, hogy 8040/1947. Korm. rendelet alapján a termelő csupán saját részére és vele közös háztartásban élő családtagjai részére tarthat még személyenként 3 kg. zsírosgyapjút. Fenti mennyiségen felüli készletét köteles a MOSzK-nak eladás céljából felajánlani. Felajánlásra vonatkozó felvilágosítás a közellátási hivatalban nyerhető. Kerekes János polgármester. (Ezen rovatban közlöttekért nem vállal felelősséget a szerk) Nyilatkozat- Kijelentem, hogy kiskorú fogadott fiam, Forgács Ferenc gerencepusztai lakos semminemű adósságaiért felelősséget nem vállalok, helyette semmit ki nem fizetek. Forgács Pál áll. erdész Gerencepuszta, Szabástanítás Freyné Illés Linus budapesti szabászati tanulmányútjáról visszatérve szabástanítást vállal a legújabb módszer szerint japán ragján köppeny, női- és gyermekruha stb. szabását jutányos áron. A minták előzetesen megtekinthetők, jelentkezni lehet: 1948 január 15-ig Széchenyi-tér 6. sz. I. em. 4. 48-as sakk-verseny Az országos 48-as kultúrversenyek keretében a magyar sakkozók is megrendezik Magyarország eddig legnagyobb sakk-tömegversenyét. Minden sakk-kör, ahol legalább 10 nevező indul a versenyeken, sakk készletet kap ajándékba az országos szövetségtől. A nevezőcsoportok mindenütt alakítsák meg a 4 - 5 tagú versenyrendező bizottságot és az adatokat jelentsék be a következő címre • .Magyar Sakkszövetség, Budapest. 48-as bábjáték verseny Az országos 48 as kultúrversenyek keretében a legjobb bábszínjátszó csoportok részére is megrendezik a versenyt. A veszprémegyei csoportok részére Veszprémben február hónapban rendezi a megyei 48-as bizottság a kultúrversenyt. A nevezéseket január 15-ig adják le a szabadművelődési felügyelői hivatalba. (Veszprém, Postafiók 51.) PÁPAI XIB XTJtíáí* Fuvarkedvezményt kapnak a gondák az aszály sújtotta vidékre történő takarmány szállításához ból vásároltak állatokat, továbbá iparengedéllyel bút , szarvasmarha, ló, juh stb. kereskedő sem. 2. Széna laza és préselt állapotban, valamint egyéb takarmányozás célra szolgáló növények 20%-os fuvardíjkedvezménnyel szállíthatók az aszály sújtotta vidékekre. Erre vonatkozó igazolványt a leadó állomás szerint illetékes gazdasági felügyelőség ad ki a szállító gazda kérelmére. 3. Cukorgyárakból kikerült és takarmányozási célra szolgáló melasz szállításánál a 6. osztály díjtételét alkalmazza, ami megfelel 25 fő* kedvezménynek. A melasz szállításánál is kell a vm. gazdasági felügyelőség igazolása, hogy as takarmányozási célra lesz felhasználva 4. Szárított és nedves cukorrépaszeletre 20% kedvezmény. Igazolvány nem kell. A fenti kedvezmények április 30-ig vannak érvényben. Minden kereskedőnek érdeke,hogy áruját közvetlen a gyári lerakattal szerezze be. . A fölmívelésügyi minisztérium 52.600/1947. II. 4. számú rendelete alapján a közeljövőben lebonyolításra kerülő takarmányakció keretében aszálysújtotta vidékekre szállított takarmányokra az alábbi fuvarkedvezményt biztosította: 1. Az aszálysújtotta vidékekre szállítandó kévézett, tépett, valamint bálázott kukoricaszárra 40%-OS kedvezmény. A feladásra kerülő kukoricaszár fuvarleveléhez csatolni kell a F. M. sorszámozott igazolványát 2 példányban. Szállítási kedvezményre jogosító igazolvány kiadható azoknak a gazdáknak is, akik lakóhelyük szerint illetékes elöljáróság* által igazolják, hogy saját állataik takarmányozására kukoricaszárat jogosultak vásárolni, illetve szállítani. Takarmánykereskedők a kedvezményben nem vehetnek részt, továbbá az sem, akiről megállapítható, hogy idei takarmányhiány miatt nyereségvágy Hirdetmény. Értesítem a város lakosságát, hogy az 1948. évi január hónapra kiadandó közellátási jegyek „Cukor" szelvényeinek Érvényességét a Közellátási Miniszter hatálytalanította. Ezzel egyidejűleg elrendelte, hogy a december havi közellátási jegyek alábbi szelvényeire a mai naptól kezdődően 1948 január 31-ig jegyszelvényenként január havi fejadag címén 30 dkg. Cukor váltható ki a fűszerkereskedésekben. 69/a. sz. II. csoportbeli ellátatlan IX. 70/a. sz. I. csoportbeli ellátatlan H. 210. sz. önellátók X 211. sz. ellátatlan gyermekpótjegy E. 210/b. sz. II. csoportbeli önellátó X. 222. sz. önellátói gyermekpótjegy 2. 225. sz. csecsemőpótjegy II. 226. sz. anyapótjegy II. 227. sz. 65 éven felüli A. tüzelőanyag, erős takarmány, m fí -trágya és ásványolajkereskedőnél Pápa, Korona Utca 31." Telefon : 12 ÁLLANDÓAN RAKTÁRON: Világító petróleum, Ferkó olaj, kocsikenőcs, gépzsír, csomagolt, hajssákolt faszén, Butor, Pekk stcb. Minta, Péti Nitrogénművek Részvénytársaság ásványolaj bizományosan elsőrendű mezőgazdasági és egyéb adózott üzemanyagokkal, továbbá, kenőolajokkal állok ub. vásárlóim rendelkezésére. Kedves vevőimnek, üzletfeleimnek, ismerőseinknek és barátaimnak boldog újévet Kovács kívánok. József hintes és mészdús, Korvin u. 2. Böröczky Testvérek húsüzemének árai és gyártmányai közkedveltek. Győződjön meg róla ön is Hároméves tervünk : Jóból is a legjobbat nyújtani a legjutányosabb áron kedves vevőinknek ! Kultúrház avatás Dákán Január 11-én, vasárnap este 6 órakor tartja Dáka község elöljárósága a hároméves terv keretében újonnan átalakított kultúrházában Kultúrház-avató ünnepélyét. Az ünnepi avatóbeszédet dr. Körmendy István járási főjegyző mondja, a továbbiakban énekszámok, szavalatok, táncok, valamint jelenetek szerepelnek műsoron. A műsor után közös vacsora, majd reggelig tartó tánc következik. TO-TO Embersport fogadás Akarod hogy Magyarország részt vegyen az olympián ? Akarsz minden faluba sportpályát? Akarod a magyar stadiont? Akarod a tömegsportot? A célok érdekében fogadj: J^yS2S Tippszelvények kaphatók: trafikokban, osztály sorsjáték főárusítónál, elárusítóknál, postahivataloknál, Ibusznál. Tippszelvény ára 3:30 Ft.