Pápai Közlöny, 1896 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1896-01-05 / 1. szám

PÁPAI KÖZLÖNY még miről beszélni, volna még miről gondoskodni, csak akarni és tudni kellene ! Most midőn az ó évtől örömmel mondunk bucsut és az uj év boldog­ságában reménykedünk, fektessük lelki szemeink elé Pápa város erkölcsi sze­mélyének egész formáját és szerveze­tét és állapítsuk meg városunk egyéni életének diagnosisát. Pápa városának feje és szíve a városi tanács és a képviselő testület, végtagjai az egyes tisztviselők. A város feje lenne tehát a városi tanács ! Mi igaz és őszinte tisztelettel va­gyunk ezen tanács minden tagjának egyéni jelleme és szorgalma iránt, de sajnos az egyéni szellem érték tekin­tetében a jelenlegi tanácsot nagyon szegénynek tartjuk arra, hogy Pápa fejét képviselhesse. És hasztalan min­den, még a hal is a fejtől büdösödik. Hasztalan a képviselői tanácsban a nagy szív, a legnagyobb buzgalom, ha beteg a fő, és az élet feladataiban nem láthatunk biztos irányt és egész­séges eszme­menetelt. Várjon volt-e idő, amikor ezen tanács kész, teljes és tökéletes programmal állott volna a képviselő testület elé ? Soha ! Nem elégséges ám a napi munkát végezni, mert ez csak annyi, mint amennyi az egyes embernél az evés és ivás. Enni és inni minden napszámos tud, de gondolkozni, tervezni és ter­veket indokolni és végrehajtani, ez a magasabb szellemi élet követelménye, amely irányú munkát kellenne a városi tanács fejének és a tanács tagjainak kifejteni, mert különben egész létezése merő tengődés. Képtelenség kérni is, hogy a kép­viselőtestület vegye magára a tanács feladatát, m­ert ezen testület nagyságá­nál fogva is képtelen a kezdeménye­zési teendőkre. Különben a mi képvi­selő testületünk teljesen azonos karak­terű a városi tanácsosal. A képviselő választások alkalmá­val erőlködnek sokan olyanok a bej li­láshoz, akik a sógor és komaság révén tényleg be is juthatnak és végzetül a tanácsteremben csukott vagy néma szájjal hallgatnak, ahelyett­ hogy az amúgy is tespedt testbe életet ön illet­nének. Tengődés jellemzi tehát a nagy tanácsot is, mert a város eme szerve is beteg, túlságosan rothadt. Nincs nagy testületben senki, aki ellenőrizné e azt, hogy a hozott határoza­v végre lesznek e hajtva, még­se­legalább tok­vésbb, aki ellenőrzése alatt tartaná a város fontosabb ügyeinek intézését. • Végezetül reátérhetünk a végta­gokra , a végrehajtó közegekre, az egyes tisztviselőkre. Nem tagadhatjuk, hogy az évek előtti korhoz képest ha­talmas javulást lehet konstatálnunk, mert annyi tény, hogy hivatalnokaink ma legalább dolgoznak. Ámde a munka­beosztásuk oly rossz, hogy végeredmé­nyében az é gődés jellemzi. ténykedésüket is a ten­d ezen tengődésnek oka, a mi meggyőződésünk szerint, a rendszer, a­melyből a mi városunk már kinőhetett volna. meg Mintha a kamasz ifjút látnók gyer­ruháiban, és ezért csupa mezte­sérti a szemeinket, meg tehát, ezen rendszert ! Ez legyen a jelszavunk és ezért kel­lett ily őszinte szavakkal rá­mutatnunk a városi életünk diagnosisára, az á­l­t­a­l­á­n­o­s tengődésre, annál lenség is inkább, mert a baj csak akkor josolható, ha az fel val­ ismerve. or-Igen ! Tengődés helyett viruló éle­tet kér Pápa város közönsége és vét­kes az, aki ennek útját állja. Borítsunk fátyolt az ó évre és en­gedjék remélnünk, hogy az uj év kü­szöbén városunk felvirágzása és jólléte érdekében működő egyének ezen fel­­­szólalásunkat megszívelve ez irányban­­ fognak működni. Ez legyen programunk az uj év­­ küszöbén ! Pollatsek Frigyes: Silveszter estélyek. Hagyományos szokásként nagy vígsággal szokta meg ünnepelni váro­sunk a Sylveszter éjjelét. Ez évben azonban különös fontosságot tulajdoní­tottak ezen mulatságnak, és bizonyos tekintetben ünnepségnek tartották, mi­vel ezen év Sylveszter éjjele az ezred­éves újévet jelentette. Vígsággal búcsúztak el mindenütt az ó esztendőtől és vígsággal tötték az ezredéves újévet. Nem köszön­volt városunknak olyan társasága, léte, kaszinója a mely ezen nap egyesü­örö­mét meg nem ünnepelte volna. —­ Vigadott az egész város, tánc, zene volt mindenütt. Minden társaságban az óesztendőt temették és az ujat üdvö­zölték. Le roi ast mort, vive le roi ! Az esztendő meghalt, éljen az esztendő ! Alább közlünk néhány mulatságot azok közül, a melyekről tudósítónk be­számolt : " soha" . . . — Hát miért ? Azért, mert egy leány vagy asszony, „akit teljes szívből szeretni nem tudott, megölte magát miatta" — Jól van jól ! „Hát nem olvassa ?" — Nem én. „S miért nem ? Szépen van ám meg­írva" .... — Mert ha még oly szépen van is megírva, mégis egy nagy hibája van : hogy nem igaz. „Hiszen ha csak azt akarná olvasni, ami igaz, ami megtörtént, akkor ugyan ke­vés jutna a foga alá." — Nem olyat akarok én, a­mi megtör­tént, csak olyat, ami megtörténh­etett; nem olyat, ami igaz, csak olyat, ami valószínű. Először : a nők nem ölik meg magu­kat olyan könnyen miattunk, mert nem bo­londok ; másodszor : ha épen megölik, akár szerettük, akár nem szerettük őket, hát csu­pán azért a kis öngyilkosságért mi sem bu­sulunk egész világéletünkben s maradunk nőtlenek, mert hát mi sem vagyunk bolon­dok. — Az aloé csak minden száz eszten­dőben, de mégis többször virágzik, az em­beri szív is mindig újra hajt. — Örök sze­relemről csak a poéták tudnak­­ beszélni, de az életben­­ olyan nincs ! — Szépen hangzik az, ha egy agglegény ilyen regényes históriát tud mondani agglegénysége okául, de én erre csak azt mondom : olyan nincs ! Hazugság az egész ! Sokkal prózaiabb, sok­kal reálisabb oka van annak, ha valaki nőt­len marad ! ! Hiszen vannak köztetek is már, a­kik maholnap felöklelik kopasz fejeikkel a négy X-et, nos hát tegyék szíveikre kezeiket mondják meg őszintén, hogy miért nem nő­s­sültek meg eddig ? Megmondhatom én is ! Az egyik azért, mert beteges volt, a másik azért, mert a vasorrú bábának sem kellett; a azért, mert nem tudott kapni annyi harmadik a­hányat keresett ; a negyedik azért, ezeret, mert nem volt kurázsija, s azt leste, hogy majd őt kéri meg valamelyik ; az ötödik meg azért, mert ott felejtette magát valami szép asszony karjaiban .... I­e azért egy sem „elvből" agglegény, hanem csupán „véletlenből" m­indannyi ; mindegyik reménykedik, hogy még talál ma­s­gához valót ; mert akármilyen kevés legyen is a boldog házasság s akármilyen sok hiá­nya legyen ennek a kevésnek is, hát podag­rás korára mégis minden szegény ember vágyik az otthon felé, mint hajós a kikötő felé ! ! Csak dúsgazdagoknak való az örök fiatalság, akik pénzért mindent megvehetnek, még az otthont is ! ! „E szerint egyszer még a bácsi me­ny­egzőj­én is tánczolunk­­ !" — Azon ugyan nem kopik a csizmá­tok talpa, öcsém ? „Nono! Utóbb a bácsi elvből aggle­gény ?" — Nem­a ! Én is csak véletlenből. „De micsoda véletlenből ?" — Abból­­ a véletlenből, hogy van eszem „Hát akik megnősülnek , azoknak nincs?" — Bizony — bizony mondom néktek, hogy nemc sak­at solerius ; de akik már a negyvenen túl cselekszik , azok épen kötni valók „Hát aztán a bácsi mért nem nősült meg a negyvenen innen ?" . . . — Egy kicsit nagyon kíváncsi vagy ugyan öcsém, de azért ha már bennne va­gyunk, hát elmondom azt is . . . Véletlen volt biz az csak . . . Az első ideálomat azért nem vettem el, mert az iskolás deákok házassága akkor még nem volt divatban ; • a második­ azért, mert a szöktetés már kiment a divatból, szépszerével pedig nem adták hozzám ; a harmadikat azért, mert nem volt ba­rátja az erénynek ; a negyediket azért, mert házassághoz kettő ketl­ő pedig nem cooperált; az ötödiket azért, mert csak az aján­dékcsikónak nem nézik a fogát;

Next