Pápai Közlöny, 1898 (8. évfolyam, 1-51. szám)
1898-01-01 / 1. szám
Nos hát, mi ezt a helyzetet nem tartjuk még kielégítőnek sem, s így azt hisszük, volna még mit tenni, volna még miről gondoskodni, beszélni, volna még miről csak akarni és tudni kellene! Ha valahol van létjogosultsága azon hagyományos szokásnak, hogy az ó évet lepeltakarással búcsúztatják és az uj évet üdvözléssel és nagy reménnyel fogadják, ugy Pápa városát elsősorban illeti meg ezen processus. Mi, kik Pápa város jólétét és felvirágzását óhajtjuk, nekünk sem marad most már egyéb hátra, mint a szokásnak hódolni és a kórussal elmondani . Az 1897. évet ünnepélyesen átadjuk a mulandóságnak. Szűk lenne a tér, ha ez alkalommal az elmúlt év mulasztásairól akarnánk részletesen megemlékezni. De minek is, hisz ezt a nótát fújtuk egész éven át s aki csak egy szikrányi érzéssel van Pápa város jóléte iránt, az megérthet bennünket. El kell ugyan ismernünk, hogy felszóllalásaink nem találtak mindig süket fülekre, de általánosságban azt kell konstatálnunk, hogy városunk nem áll még azon navón, melyen állania kell, hogy a haladó városok közé számítassék. Nem mondjuk, hogy nincs benne a haladás iránti érzék, az előtörekvés eszméje, de sajnos nincs elég anyagi erőnk ehhez s ezt kell megteremtenünk. Hivatásunknak megfelelőleg, e bajok külforrásait eléggé szellőztettük s megjelöltük azon irányt, melyet követnünk kell s van reményünk most már, hogy ezen czélt követve elérjük óhajainkat azzal, hogy helyes útra térünk. Ezen időt most látjuk elérkezettnek az új év küszöbén. Vessük le az ócska ruhát, a maradiságot, a közönyt s öltsük fel a divatos ruhát, a haladás és törekvés eszméit. Ellenőrző, indítványozó, kezdeményező orgánumra van most szükségünk, hogy a tervbe venni igyekezett alkotásokat létesíthessük. Egy képviselőtestületre van szükségünk, mely nemcsak a magánkörben, de illetékes helyen, a városi közgyűlésen is el merjék mondani a mi szívükön fekszik Csak ennyi önállóságot kérünk, kívánunk s talán követelhetünk azoktól a férfiaktól, kik kedvező vagyoni állásuk, vagy polgártársaik bizalma folytán mintegy a város közönségét képviselik. De nemcsak a városi képviselőktől, hanem a városi tanács végére is számítunk az új év tevékenyén. S ezt joggal remélhetjük, 1 üsző Városunk tanácsa élén egy oly polgármester áll, mint Mészáros Károly, kihez a legszebb reményeket kötünk. Vállalkozási szelleme, önálló gondolkozása biztosít bennünket, hogy közjövedelmeink szaporodni fognak, hisz erről már eddigi működésével is teszi bizonyságot szolgáltatolt. A szükséges újítások és pótlások számos kérdéseit sorolhatnók föl, melyek elintézésre várnak, de mi ez alkalommal a napirenden álló dologra, városunk létkérdésére, a pápa-bánhidai vasút megvalósítására szorítkozunk. Készséggel elismerjük, hogy ily fontos tárgyban elhamarkodva ítélni nem szabad és a döntésre hivatott fórum helyesen teszi, ha kellő megfontolással jár el, mindamellett elérkezettnek látjuk már az időt, hogy városunknak e régi óhaja terjedésbe menjen. Elég idő volt már a megfontolásra taláin több is mint kellett volna. Törjük meg tehát ezen rendszert! Ez legyen a jelszavunk és ezért kellett ily őszinte szavakkal rámutatnunk a városi életünk több hiányaira annál is inkább, mert a baj csak orvosolható, ha az fel van ismerve. Igen ! Viruló életetet kér Pápa város közönsége és vétkes az, aki ennek útját állja. Borítsunk fátyolt az ó-évre és engedjék remélnünk, hogy az uj év küszöbén városunk felvirágzása és jóléte érdekében működő egyének ezen felszólalásunkat megszívlelve ez irányban fognak működni. Ez legyen programmunk az uj év küszöbén ! Pollatsek Frigyes. — ——1 "ül - •' -- 11" ' 1 m i— —• Levél a szerkesztőhöz. — Válasz. «A pápai iparosokhoz« cikkre — A tekintetes szerkesztő úr engedelmével élve és Ígéretemhez szíves híven most az egyszer felcserélem a kalapácsot tollal, hogy az iparososztály rossz helyzetének okát — én mint iparos — saját tapasztalatom és nézetem alapján ecseteljem. jelent Noha már a december 19-én megcikkből meggyőződtem, hogy cikkírót a jószándék vezérelte , de felismerhető volt az is hogy cikkíró teorice, de nem practice ismeri azon osztályt, melynek tanácsot oszt és a kivételes mulató iparosról alkotott véleményt anélkül, hogy a lefüggönyözött ablak résein bepillantott volna a pislogó lámpa mellett dolgozó iparosokhoz. Azonban a karácsonyi példányban azon sziklából, melyet tördelni akartam, már csak a romok maradtak részemre. Cikkíró szerint nem szorgalmas az iparos, erre eszembe jut azon beteg, kinek az egyszeri orvos azt rendelte, hogy többett kell járkálnia , mire patiens felsóhajt : Orvos úr ? ! hisz le a vérhordó vagyok. Vagy úgy ? ez változtat a dolgon : járkáljon kevesebbet. Nálunk iparosoknál is nem az a baj, hogy keveset, hanem, ha sokat dolgozunk, tehát iparkodnunk kell, berendezve s körös körül a mamelukok ülőhelyei a „gardedames"-ok helye. A névre szóló meghívottak az oszlopcsarnokban sorfalat álló, díszbe öltözött huszárok között vonulnak fel, míg fent az előcsarnokban a frakkos ifjúság vezeti be a bálterembe, a lehető kellemmel megáldott, vagy a mutató úri társaságot. Két óra múlva már sürgő-forgó párok bontják fel a kimért, eleinte feszesen induló mulatságot. S mikorra a szünórának vége, már hangos az ősi, sérelmek orvoslása iránti intézkedések szónoklataihoz szokott terem a „hogy volt ! Soh'se halunk meg !" . . . „Még egyszer Samukám !" . . . felkiáltásoktól. Elemér úr — a főispáni titkár — különösen elemében van. "A soupe csárdást hatszor újrázza meg s Aliz szívesen mosolyog mellé szemébe, hogy „Soh'se halunk" meg.* A garde dámok összenéznek, suttognak is valamit egymásnak a legyező mögött a leányok tánczosaik vállán átnézik ezt az igazi táncot, a hivatalos tánczos párok „lassú" mellett gyönyörködnek mellé. Aliz mamája mosolyog, az öreg urak a kvaterka és csendes mellől az ajtó közzé gyűlnek s ugy nézik a nyüzsgő ifjú életet s különösen az a lelkes tánczorgódva. — Aliz ! elég lesz. Szól a mama ag— Csak még egy két fordulót mamám. — Csak csak . . . mondja Elemér is. Aztán bekacsint a téli hajnal az ablakon. A táncverte por a napsugár irányában játszi felhőt képez. A frizurák szétbomlottak, gallér leizzadt s a leányfejekről s gomblyukakból a virágok sajátos helycserét rendeztek. Egy-egy csipkekendő elveszett, néhol a a legyező is. No majd — megkerül. Lenn fogatok előrobogása hallik. A téli hideg közelebb vonja egymáshoz Elemért és Alizt, amint karonfogva fogatukhoz kiséri. A mamának egy kézcsók, a leánnyal még egy kézszorítás, a szemeknek még egy villanása . . . Jó reggelt ! . . . Szép álmokat . . . szép álmokat ... A hajnali cocnag mellett pedig elvonul az éj képe. Ez a leány szép volt, szebb volt mint — a többi. Fiuk ! Jó éjszakát ! . . A szikra gyújtott. Tűz van! * * * Megtörtént az első feszes vizit is. A salonban fogadták. Mikorra a bál élményei, a tél mulatságai, szinház és mindennapos történet, letárgyalva lett megjő a papa is. Távoztában aztán kap Elemér ur egy illatos havanna czigarettát és egy szabadjegyet oda, hozzá . . . — Legyen szerencsénk máskor is ! — Ha megengedik !? . . . S Alizra néz. A mama könnyedén bicczent. Aliz nem szól, csak a szeme beszél. — Magának — igen ! nap És aztán a ma, holnap és mindenközött oly rövid lesz az időköz, mint az itt a feszes szalon zsölléjétől a családi ozsonnázó asztalig és a bizalmas kottaforgatásig. Nem kell hozzá csak a ma, holnap és mindennap . . . Aztán elcsattan az első csók és hibásan lett fogva az első accord. — Szerelem ! . . . suttogja Elemér. Szeret? . . . A szomszéd szobában ozsonnához terítenek.