Pápai Közlöny, 1898 (8. évfolyam, 1-51. szám)
1898-03-20 / 12. szám
tette volna a szabadságért eddig vívott harcok után önbizalmát, mindig több ponton enged a kormány absolut uralmi törekvéseinek. A társadalmi élet terén a nyelvben, szokásokban rohamosan gyengül ellenállása az idegen behatás előtt. A vezérszerepre hivatott felsőbb osztályok versenyeznek a külföldinek utánzásában, őseik nyelvének elhanyagolásában. A század vége felé ugyan a zsenge magyar irodalom felhangzik serkentő szava, de még ismét elvonta a figyelmet lekötötte az erőt, az egész Európát megrázkódtató s a jelen század másfél évtizedét lefoglaló francia háború. Az 1815-ben létrejött béke úgy látszott, hogy Európa szerte a szabad eszmék temetését, a rádió teljes diadalát jelenti. Ennek hatása érezhető volt honunkban is. A politikai élet mezején csend borongott, az ország fontos érdekeinek vezetése a nemzet megkérdezése nélkül folyt. A magyar költők fájdalommal tekintenek a hajdani nagyságáról lehanyatlott nemzet sivár jelenére, s mintha tört remények omladékán keseregnének, a lantjukon a hazafias dalok zengése közben a panasz s vád hangja szólal meg. Az egyik régi dicsőségünknek az éji homályban késedelmezésén bánkódik. A másik búsan sóhajt : „Multadban nics öröm, jövődben nincs remény, hanyatló szép hazám." Kölcsey összehasonlítva a fényes múlttal a vigasztalan jelent, ily itéetet mond: „Más faj állott a kihunyt helyére, gyönge fővel, romlott, szívtelen. A dicső nép, mely tanult izzadni, izzadás közt hősi bért aratni , névben él csak, többé nincs jelen" Még Petőfi is, a szabadságharc Tirtusa, szégyennek vallja, hogy: Mi nálunk nem is hajnallik még holott másutt a nap már a nap ugy ragyog" den Es ebben az elfogulatlan vizsgáló mindatta. lépten-nyomon az elmaradottságot lát Az ország, főkép e század első negyedében még egy jelentőségét, hatalmi súlyát vesztett, * a középkori viszonyok közt megrekedt állam képét mutató, billincsei melyet a kormány örökös tartományai érdekében törekedett mind jobban kihasználni. Mint a hegyek ormain a romok, a rendi gyűléseken sérelmi politika, a szakadatlan meddő tiltakozás, a mult nagyságának panasz, csak szomorú töredékei vannak. A nemzetet voltaképen csak a pár százezer tagot számláló kiváltságos rend képezte. Az ezen kívül álló nép millió ki voltak zárva az alkotmány sáncaiból. A nemesi rend egyedül birtokolta a jog áldásait, a többi osztályok számára csak a kötelesség terhei maradtak. Ezek hordták az állam fentartására a szükséges pénzt s a véradót. Az urbériség, ősiség lekötötte a földet a jog és szabad mozgás hiánya a lakosság legnagyobb részének értelmi, anyagi erejét. Magukat túlélt, korhadt intézmények a versenyt, az osztályérdek túltengése gátolták akadályozta az erők egyesítését a magas közcélokért. Az áldástalan viszonyok azon agodalmat kelték a jobbakban hogy ha még terjed az elnemzetienedés, még tovább tovább nők a haladást megnyitó reformok: ugy késállamalkotás közelgő ezredévi jubileuma az a magyart a dicstelen enyészettel kipusztult népek temetőjében fogja találni. De nem az a nép, mely a múltban oly nagy a múltban e.y nagy hivatást teljesített, védte a szabadságot, századokon át vérzett a kereszténység s a miveltség oltalmazásában mely annyi dulást kiállt: most a béke korszakában a munkatérre hivó verseny elől nem dőlhetett sirba. E népnek joga volt még szebb jövőt reményllni, csak erejének tudatára kellett ébrednie. És az ébresztők még jókor megjelentek" 1848. február havában épp a király leirata adandó válasz felett folyt a vita, midőn egyszerre megjön a párisi forradalom hire, s megérteti mindenekkel, hogy szükséges a magyar alkotmány kérdésének mielőbbi békés megoldása. Csak igy reménylhető, hogy a jöhető külbonyodalmak a fejedelmet és a népet egyetértésben, a belbékét biztosítva találják. Majd ismét az a hír hangzik, hogy Bécsben is a forradalom zászlaja leng. Ekkor a kormány hívei felhagynak a reformok további ellenzéseivel s az országgyűlés egyhangúlag fogadja Kossuth indítványát, hogy a nemzet jogos kívánalmait feliratba foglalva István főherczeg vezetése alatt egy küldöttség terjessze Ő Felsége elé. A párisi, a bécsi események híre gyújtó hatást gyakorolt az ország fővárosára , Pestre is. Nagy számmal volt itt képviselve a már hazafias szellemben nevelkedett ifjúság. Sokan voltak, kik már az irodalmi téren vagy szószéken széles körben ismert nevet vívtak ki maguknak. Ezen ifjúság keblében hullámzott legerősebben a lelkesedés, mely kihatott a lakosság többi részére is. Az itt kifejlődött közvélemény volt az országgyűlési szabadelvű pártnak az egyik erkölcsi támasza. Az ifjúság Petőfi, Jókai, Vasváry Páltól vezetve márc. 12-én gyűlést tart s felirat küldését határozza el az országyűléshez és e feliratban ily cím alat : „Mit kíván a magyar nemzet ?" 12 pontban foglalja össze annak jogos követelését. Márc. 15-én az ifjúság a polgárok tömeges résztvevése ismét gyűlésre jön össze s lelkesedéssel hallgatja Petőfinek ez alkalomra irt, s elszavalt riadó költeményét : „Talpra magyar ki a haza !" A sokaság a legközelebbi nyomdához vonul, kinyomatja a 12 pontot, a censori engedély nélkül Ez volt a népakarat által szabaddá lett sajtó első terméke. Aztán a városházához megy s az ott gyűlésező sokasággal is elfogadtatja a jelzett pontokat. A hon- és szabadságszeretettel vezetett pesti mozgalom az egész nemzetet átható vágynak adott kifejezést. A magyarnak szive lelke szólalt meg e nap eseményében azon elhatározást tolmácsolva, hogy a honért tenni hatni akar, az áldásait minden polgárra kiárasztó alkotmányt, szabad mozgást, a haladás utjának megnyitását követeli. Buzog, hogy a munka mezején a mulasztásokat pótolva, méltó helyet, foglalhasson a művelt népek sorában, melyek még ő a keleti néprajokkal vivott százados harcokon küzdött háboriban fejlődhettek. Ezen óhajnak megnyilatkozása adja meg kiváló nagy jelentőségét e nagy napnak Ezért avatta a kegyelet március 15-két az ige megvalósulása, a magyar nép újjászületése ünnepévé. Tisztelettel tartozunk azon kornak, mely a szabadelveknek életet adott, a polgárerénynek, mely a honért, szabadságért küzdeni és szenvedni tudott. A kegyelet legyen az örök lámpa, mely az eszmék vértanúinak emléke felett virraszt. Ezt kell tanúsítania a magyar társadadalom életében is ezen ünnepek, mely nemzetünknek 1848-ban ujjáalkotását hirdeti. Kell, hogy 48-i napok emléke a hon és szabadság szeretet élessze keblünkben, hogy mint szent ereklyét kétszeresen drága legyen előttünk a hon s a szabadság, melyért nemzetünk „tékozolta hiven életét." Legyen a honszeretet azon oltár, melynél minden egyház, minden osztály tagjai mint testvérek találkoznak. Ez ihlesse meg a magyar társadalmat s tartsa lángolásban lelkesedését a nemzeti közügyért. A honszeretet érzelmét ébressze, ápolja buzigon gyermeke lelkében a szülő, erre tanítsa mult emlékével a honfi erények ismertetésével a növendékeit az iskola. Emelkedjék minden templomban a közbuzgóság óráin az az ima, mely a Mindenható áldását kéri e hazára, e hü édes anyára. . hogy a A 48-iki tavasz napjai azt is hirdetik > nagy célokhoz egyetértő, szilárd akarat gyengeti az utat. A belviszály sebeket vagdal a nemzet testén s versenyképességét rontja. A magyarnak nincs testvére ki megértse, kire támaszkodjék. Mi csak Istenben és magunkban bízhatunk. Azért, ha van társadalom, melyben nélkülözhetlen az egyetértés, ha van nemzet, melynél százszoros vétek a belső meghasonlás : ez a magyar. E tudattal törekedjünk őrizni a békét erősítni az összetartás kötelékét s kerülni mindazt mi a magyar társadalmat ellenséges táborokra szaggathatná. T. K. Nemzetünk újjászületésének emlékünnepét üljük. Mint a régi hitrege hősének , Antaeusnak az anyafölddel érintkezés mindannyiszor megújította erejét : a magyar keblében, a nagy idők dicső emlékéhez uj lángra lobbantja a lelkesedést, emeli a honfiúi önérzetet. Térjünk oda minél gyakrabban lélekben. Az ott nyert ihlet a remény forrásává avatja a mult szenvedését s háborító fénysugárt hint a jövőt fedő ködhomályba. Mint bujdosó nagy honfi mondá : hazánk címerében a hármas hegyet a szabadság mártírjainak vére Golgothává avatta, de a Golgothán a kettős kereszt nem a sír fejfája, hanem a feltámadás jelvénye, ez azt hirdeti hogy a magyar szabadság feltámadott és él. Ha nehéz napok következnének reánk , itt találjuk az ezer év sertegei közt megedzett nemzetben a hon- s szabadságszeretet melyet nem birt kiölni semmi vész. Hon szeretett királyával élén, a kiben örömének, bánatának megosztóját, alkotmányának legelső őrét tiszteli , a magyar bizalommal tekint a jövendő elé. A történet tanúsága szerint mikor együtt érzett a fejedelem s a nemzet, akkor hazánk az ellenségek ostromát mint vivhatatlan vár győztesen állta ki. A mi nagyszivü, bölcs királyunk, a legszebb drágakövek, népeinek koronáját szeretettel ékesíti. A trónját ölelő osztatlan hűségben egyesülve él a nép, hon s szabadság szeretete. A magyar e jelszóval: Istenért, királyért, hazáért lépte át az új évezred küszöbét. Vár még reá feladat, az ég adjon neki ennek betöltéséhez erőt, hogy a békés napokban a nemes verseny pályabérével, a jöhető harcokban, a hiven megőrzött, ősi erénynyel uj fényt deríthessen honára. Gyurácz püspök gyújtó hatással mondott beszéde után zugó taps hangzott fel, mely perczekig tartott. A taps csillapultával a polgármester Baráth Ferencznek adta át a szót, ki szólásra jelentkezett. A szabadságharcz veterán bajnoka könnyezve emlékezett vissza a nagy napokra s egy harczi epizódot mondott el, melyben ő is részt vett. Buzdító szavakkal végezte beszédet kérve a gondviselést, hogy a hazát továbbra is boldogítsa. A veterán bajnok beszéde újra fölébresztette azt a lángot a mit az ünnepi szónoklat meggyújtott. Ezután dr. Antal Géza indítványozta, hogy ezen nap jelentőségeinek megörökítésére a közgyűlésen elmondott ünnepei szónoklatok, jobban mondva a közgyűlés jkvének kinyomatását és azt emlékül a hatóságokná "