Pápai Közlöny, 1900 (10. évfolyam, 1-52. szám)

1900-01-07 / 1. szám

X- évfolyam. ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 6 frt. Félévre 3 frt. Negyed évre 1 frt 50 kr. I*ápn? 190Q. január 7. Közérdekű független hetilap.­­ Megjelenik minden vasárnap. Laptulajdonos és kiadó : POLLATSEK FRIGYES. I. szám HIRDETÉSEK és NYILTTEREK felvétetnek a kiadóhivatalban, és Nobel Ármin könyvkereskedésében Tíz éves Tíz éves ju­bileumot ülünk! Lapunk mai számával a tizedik évfolyamba lépünk. Hogy mit jelent tíz éven keresz­tül fentartani magát tisztán a közön­ség pártfogásából, ahhoz szükségte­len a komentár. Ritkán foglalkozunk magunkkal és ez a lelkes pártolás és támogatás, melyben a t. közönség lapunkat tíz éven át részesített, felment bennün­ket a vidéki lapoknál szokásos síppal, dobbal való reklamirozás alól. A „Pápai Közlöny"-nek létjoga van. Egy független, pártatlan, klikket és személyeket nem szolgáló, senkinek sem tömjénező, szókimondó hírlapra szüksége van Pápa városának. És bátran, büszkén mondhatjuk, hogy a „Pápai Közlöny" megfelel e hivatá­sának. Mi használjuk a megrovás hang­ját ott, a­hol erre szükség van. Vé­leményünket, meggyőződésünket — mely csupán a közvélemény hű visz­hangja — megmondjuk, nyíltan lep­lezetlenül. A „Pápai Közlöny" nem subven­tionált lap. Bennünket a nagy, igaz­ságos közönség tart fenn. Mi kizáró­lag a közönség érdekeiért harczolunk, melynek érdekeit teljesen függetlenül képviseljük minden irányban s mely­nek érdekeiért folytatott nehéz küz­delmünkben csupán az igazság, tárgyi­lagosság és tisztesség vezeti tollunkat. Törekvésünk, fáradozásunk azon­ban csak úgy lehet eredményes, ha a t. közönség szíves támogatása adja meg hozzá a nyomatékot, nekünk ezen kívül nincs más — mert táma­szunk — és ezért teljes bizalommal fordulunk az új százai küszöbén közönséghez, hogy bizalmával jóindu­­­latával és támogatásával továbbra is ajándékozzon meg bennünket. A sajtó minden független orgánu­mának csak egy lehet a kötelessége, a­hogy bátran és férfiasan reá mutatva bajokra, ezáltal remél orvoslást. Hogy felkeltse bennük az akaratot, a férfias elhatározást, hogy megszüntesse a közönyt és érdektelenséget! nem A független sajtónak ezen harcza könnyű. A nyilt és támadások, a kisebbítés, a alattomos rágalma­zás ezer és ezer nemével kell meg­kell küzdenie. Az anyagi haszonnak minden meg nem engedett módját el kell magától utasítania és egyedül a közönség önzetlen támogatásából kell erőt merítenie. Mi is érezzük ennek a harcznak a súlyát és nehézségeit, de ez nem fog bennünket visszarettenteni, hogy ugy, mint eddig férfias bátorsággal szálltuk sikr •a a közérdek védelmére. Hogy függetlenül minden hatalomtól, minden érdektől és minden befolyás­tól, küzdjünk továbbra is a közjó ér­dekében! nek Eddigi múltja a „Pápai Közlönyé­garanczia arra, hogy benne közönség egy önzetlen, bátor és hoz­­­záférhetetlen harczosát találj­a a köz­életnek. Most már megerősödve és megizmosodva vállalkozik a „Pápai Közlöny" a további küzdelemre. Hűen elveihez, hűen czéljaihoz kívánja szol­gálni ezentúl is a közjót, abban a biztos hitben és reményben, hogy a közönség elfogulatlan elemei támo­gatni fogják őt hazafias törekvéseiben. Lapunk előfizetési díja aránylag oly csekély összeg, mely — tekin­tettel az általa előmoztandó czélra — szóba sem jöhet, —és meg vagyunk győződve, hogy városunk és megyénk nagy közönsége megérti a mi sza­­ k­botrány. 1. Bereghy Tibor is ott szolgált a hu­szároknál ; ott is maradt volna, ha az örege meg nem hál és neki haza nem kell jönni átvenni a birtokot. De így vége lett a fényes életnek s mint maga mondogatta, hazajött parasztnak a földecskéjét szántogatni. Az igaz, hogy ez a földecske három­ezer hold volt a temesi földek javából ! Könnyű volt elparasztoskodni benne ! Különösen ugy, a­hogy Tibor úrék cselekedték, hogy az első hideg őszi nap összepakoltak és mentek a Reviearára. Most is éppen készülődtek, mikor az inas behozta a Somorjay kapitány levelét. — Nézze csak, Piroska itt! —fordult oda a feleségéhez. — Piroska ? Ki az­­? — Hát maga nem ismeri ? Dehogy­nem ! Ott volt a lakodalmunkon is. Az a magas kapitány, vörös bajusszal, vörös haj­jal. Azért hívtuk Piroskának. — A­ki reggel, mikor már mi rég elutaztunk, még mindég ott húzatta az ab­lakunk alatt ? Emlékezem már ! — Ugyan mit ir ? Hallgassa csak, Erna ! A jövő hónapban nálatok leszünk. Egy fél esztendeig ott fekszünk. Pest után egy kicsit furcsa lesz ugyan Nemes-Topo­lán ! Dini hadnagy, a­ki megint halálosan szerelmes itt egy kaucziótlan kisasszonyba főbe akarja magát lőni! Bizonyára váltót kell neki aláírni, hogy kárpótoljuk szörnyű lelki fájdalmaiért! Csak a „snórer" örül! Azt hiszi, hogy Nemes-Toponáron nincs pezsgő. Vagy na van is, hát nem kerül pénzbe. Tudniillik nálad öregem ! Ugy lesz-e? Vagy megszököl előlünk? Az a szemtelen kis kadét, a báró Adelshorn, fogadást aján­lott a „nagy kutyá"-nak. — Hallja, Tibor, de furcsa nevek : snórer, nagy kutya ! Kik ezek ? — A „snórer", az valami von und zu Grumpkirchensfeld ; tiroli legény, hadnagy volt velem együtt a Piroska századában — szörnyü a fösvény, azért neveztük el snórer­nek ; a „nagy kutya" meg Nagy Gyula, egy kötni való ficzkó, szemtelenül kedves gye­rek, volt neki egy franczia kisasszonya — hopp, de nem szabad magát megpirítani, maga kis szent. — Ugyan ne bolondozzék Tibor ! Maga m­indig csak gúnyolódik velem ! Hát tehetek én róla, hogy nem vagyok olyan léha, olyan frivol, a­mi nőnek maga szeretne. A férfi felállt az asztal mellől, a­hol a levelet olvasta és odalépve a kis asszony­kához, megsimogatta, mint a­hogy a ku­tyáit és a lovait szokta és tőle telhetőleg kedveskedve mondta: — Kis csacsim ! 8 azután szilaj mozdulattal magához­­ szorítva, hogy a csontjai is ropogtak a kis asszonykának, elkezdte vadul csókolni : — így szeretlek, igy, igy! — Inkább olvasd tovább a levelet — kérlelte az asszonyka fáradtan pihegve. Bereghy visszaült a helyére. Nem szólt semmit, csak a homlokán képződött ráncz jelezte, hogy bántja valami. Az, a­mi min­dig bántotta, valahányszor arra gondolt, hogy miért nem tud ez a kicsi szőke baba, az ő felesége, úgy szeretni, olyan hévvel, olyan tűzzel, mint azok az aranyakat és gyémántokat evő kis hölgyikék, a­kikkel legénykorában ismeretséget kötött az feumokban, színházakban, czirkuszokon. or-Bezzeg azok öleltek, csókoltak! Ez meg, ez legfeljebb engedi magát csókolni. De vissza sem adja a csókot és nem látszik rajta, hogy jól esnék neki. Hálátlan is teremtés ! Más asszony, hogy megbecsülne egy ilyen férfit, mint ő ! Már ajkára is tolul a panasz, hogy elmondja a feleségének, mi bántja, de a büszkesége nem engedi mégsem, hogy ő, Bereghy Tibor, aki rendre vette be a leg­erősebbeknek tartott női sziveket, most sze­relmért kunyeráljon a saját felesége előtt és felpanaszolja neki, hogy miért olyan hideg hozzá! Nem ezt nem teheti! Inkább hallgat tovább s e közben Isten tudja, hány ezredszer, elhatározza, hogy a hidegségével fog ezután imponálni a fele­ségének. v

Next