Pápai Közlöny, 1901 (11. évfolyam, 5-52. szám)

1901-02-03 / 5. szám

erkölcsi (??) támogatása mellett igye­kezett a pápai józan néposztály bé­kéjét megbontani. Csupán az a gyalázat, hogy pá­pai polgárnak nevezheti magát. Az évi mérlegek: Minden esztendőben ilyentájt szok­ták a kereskedelmi intézmények le­­zárni a vagyon­mérleget. Ilyenkor derül ki azután, hogy a főkönynek minő eredményt mutatnak ki a múlt esztendei üzletévről. A mérleg a kereskedőnél ugyan­azt a szerepet játsza, mint az időjá­rásnál a hőmérő, mert a mérleg ered­ményei mutatják meg, hogy a válla­latok bevételei túlhaladják-e a ki­ad­ásokat és mennyivel s vájjon nem e veszteséggel kell lezárni az ó esz­tendőt. Az idei mérlegek nem sok örö­möt szereznek tulajdonosaiknak, mert a bankok és egyes biztosító társula­tokat kivéve, melyek ugyan szintén, szenvedtek az általánosan uralkodó rossz viszonyok behatásától, nem ta­lálkozunk talán egy vállalattal, avagy kereskedő czéggel Magyarországon, mely­ ne panaszkodna az 1900-as év mérlegének eredménye fölött. Már általános szokás lett, hogy mindenki sopánkodjék azon szokat­lan állapotok felett, a­melyek jelen­leg a kereskedelem mint az ipar min­den terén, oly súlyosan éreztetik nyo­masztó hatásukat. Jelen A pénz szűke valóban egészség­helyzetet teremtett különösen Magyarországon, mely idegen tőkével dolgozik, tudvalevőleg Miután az idegen tőkék nagy része más elhe­lyezést nyerve, kivonult az országból a hitelviszonyok is alaposan meg­rongálódtak. Pedig a hitel játsza a legfőbb szerepet a kereskedelem háztartásá­ban, az pótolhatatlan akár a só a fő­zésnél. A kereskedelmi, ipari pangás határozottan a szűkös hitelviszonyok­nak köszöni nagyobbrészt eredetét. A hiteltől megfosztott kereskedő, még moccani sem képes. Ehhez járultak még az építési váltság okozta nagy­mennyiségű munkaerőnek a parlagon kevertetése, a­mely sok embert fosz­tott meg a megélhetés lehetőségétől, a munkától, a kenyértől. Így nem kell csodálkoznunk azon ha az idei mérlegek nem tüntetnek fel oly kedvező eredményeket, s ha iparos egyaránt panaszkodik a meg­élhetés nehézségein. A silány bevételekhez járult még a kiadások nagyobbodása. Mert cso­dálatos képen a nyers­anyagok, a fo­gyasztási cikkek általában az első­rendű szükségleti eszközök terén erős áremelkedés áu­lik be, így tehát ke­vés pénze mellett, még drágábban kellett mindent vásárolnia a keres­kedőnek, mi természetesen nagyban hozzájuk­ a mérleg serpenyőjének fel­billenéséhez. Mindenkinek reménye most már abban csúcsosodik ki, hogy a nem­zetközi komplikációk, a háborúk meg­szűnésével, e hosszantartó és ügyi válság is véget fog érni. pénz-Igen ám, de nagy kérdés az, hogy mikor tér minden a rendes kerékvágásba. Addig a pénzt vesztett kereskedő pa­rányi kis tőkéje, mel­lyel a rossz év eredményeit kipótolhatná elfogy és nem marad más resultátum részére, mint bemondja a csődöt. Nem a legkedvezőbb auspicziu­mok azok, melyekkel az új üzletévet megkezdjük és tudjuk jól, hogy az igazság kíméletlen feltárásával néme­lyeknek fájdalmat okoznak, de sze­rintünk egészségesebb a sebeket nyíl­tan megmutatni semmit mert gyógyulásra csakis így eltitkolni, számít­hatunk. Mindamellett nem szabad nyünket egy jobb jövendőben remé­elve­szítenünk, mert hiszen az idők perio­dikus mozgásából is kitapasztalhattuk, hogy minden túlprodukció válságot idézett elő, de viszont a válságos idők, mindig kedvező, rendezett vi­szonyok beálltának előhírnökei. Az izr. nőegyletc közgyű­lése. — 1901. január 27. — Benső örömérzettel emlékezünk a pápai izr. nőegylet a mult vasárnap meg le­folyt közgyűléséről, melyen látni mily nemes szívvel s mily nemes lehetett, érzéssel fogják fel hölgyeink szép hivatásukat, mely abból áll, hogy a segélyre szorultakat gyá­molitsák. S lelkesült örömmel ragadjuk meg ez­uttal a tollat, hogy e jótékony nőegy let­ál­is lelkéi s kimegy az udvarra friss levegőt szivni. Talán bizony a bor árt neki, azelőtt is eleget ivott ugyan de akkor még jobban birta különben ha Isten ő felségének ugy tetszenek, hogy öreg szolgáját csendes gu­taütéssel szólítsa ki e világból, az még nem lenne valami igen nagy baj, csak persze rendben legyen a széna, és Fáni asszony komolyan kezdte rajta törni a fejét, hogy Márton vagyonát magára irassa. Ekkor tűnt ki, hogy egyéb ok miatt nyugtalankodik az öreg koponya s hogy jó lesz résen állni. E naptól kezdve a gazdaasszony és gazda között gyakorivá kezdett lenni a czi­vódás. A vendégek ha jöttek dult arczunak és mogorvának találták a derék korcsmárost és ez igy tartott egy egész télen. Fáni asszony rutabbul nézett ki, mint valaha és a vendégek kezdtek elmaradozni. Alig egy-két csökönyösebb ivó látogatta már a kis korcsmát, mire egy napon azzal fo­gadta őket Bergfeld gazda, hogy, na nincs már a gazdaasszony elment itt hagyott most már megnősülhetek. Hova ment? Ki kérdezte volna, örül­tek rajta, hogy nem látják többé barátság­talan arczát. Bergfeld kedélyes lett fürgén serény­kedett vendégei közül s mire kitavaszodott visszahódította előbbeni vendégeit is. A házasítók most már nem jártak ered­ménytelenül. Márton gazda annak az aján­latát fogadta el ki legfiatalabb, legszebb leányt ígért neki. Megházasodott nagy dáridóval ülte meg lakodalmát, a szőkehaju aranyos menyecske azután csakugyan paradicsommá varázsolta a mulató kertet. Jöttek is vendégek, nem kellett félteni rá a ral­dóságukat ha kissé meg lett volna is keresztelve a rózsahegyi vinkó. Márton gazda visszaképzelte fiatal legény korába fehér mellényt kék nadrágot varra­tott magának, szürke fövege mellé tollat tűzött, azt is teje búbjára tolva viselte, kintornázók valamennyi productumát fütyö-a vészte szóval ugy viselkedett mint csak egy boldog embertől telik. A törzsvendégek között volt egy ma­gas barna ur, aki kissé francziásan ejtette ki a magyar szót és szertelenül gesztikulált a kezeivel beszéd közben. Ez a barna ur piros virágot viselt a felöltője gomblyuká­ban és általában ugy viselkedett mint egy ezermester. Ugyanez az ur fedezte föl, nem ugyan a füstnélküli puskaport hanem azt a meg­czáfolhatlan tényt, hogy a fiatal feleség nem vén embernek való a fülfedezők azon sorá­ba tartozott kik csak plagizálnak és éppen azért nem is kapnak műveikre szabadalmat hanem azért suttyomban tehetnek találmá­nyukkal amit akarnak. A barna ur is igy cselekedett és amint feltalálta, hogy Rózsika nem Márton úrhoz való feleség rögtön hozzálátott az elhóditá­sához. Igy, mig a boldogságtól sugárzó gazda borait manipulálva a szép ifjú feleség mel­lett nagy jövedelmében is gyönyörködve légvárait alkotta a pincze titok teljes homá­lyában, addig Nob­el úr hozzányúlt a tiltot jószághoz és meg is pákoszolta. Nem azért franczia és ezermester, hogy ne tudjon az asszonynéppel bánni. Rózsika hajlott a szép szóra mint annyi számtalan ő előtte és ő utána is fog még ugyanarra hajolni. Igazi korcsmárosnék módjára, ha egyet felirt a választott legény rovására kettőt le is tö­rült. Vidám volt mint a legigazibb pacsirta és a vendégek nagyon jól találták magukat Néha különösnek találta ugyan Márton ur, hogy hát mennyi pénzt halmoz erszényébe, mindig silányabbul üt ki az összeszámítás­kor mint gondolta. De hát az onnét is le­het mert a feje kissé zavaros, igen zavaros és azon nincs is mit csodálkozni. Hatvan év csak hatvan év marad, ha boldog is az ember sőt néha kissé terhes is a boldogság tárgya. Hamar ellankadnak az ölelő karok, erőt vesz az álom az ernyedt idegeken ha a szerető férj lusta meg aluszékony váj-s­zon nem töri a fejét rosszabban a menyecs­ke ? Márton ur kezd féltékenykedni, csak ugy széltében azt sem tudja kire mire, csak ugy gondolja, hogy bizony nem is volna csoda. Mintha csak agyarat kezdene bújni, olyan vadasan viseli magát egy pár nap óta. Zsém­bes és leskelődő. Rózsika észre­veszi derék férje lelki állapotát s jobban vigyáz a dolgára. Illetve óvatosabban mar­kol az erszényből. Mert hát jaj volna ha észrevenné a vén szörnyeteg.

Next