Pápai Közlöny, 1903 (13. évfolyam, 1-52. szám)

1903-01-04 / 1. szám

gyének s annak mindenkor javára szolgáljon. Pollatsek Frigyes. Közlöny" utat tört magának városunk és megyénk közönségéhez, hanem tény az is és erre önérzettel hivatkozunk, hogy a „Pápai Közlöny" számot tesz és álta­lánosan elismerik, hogy a vidék leg­nagyobb és legjobb hetilapja között foglalt helyet. Évek nehéz, következetes, ön­megtagadó munkájában került ez ered­mény, de meghoztuk, mert günkért tettük, hivatásunkért közönsé­áldoz­tuk. Jól esik tudnunk, hogy közönsé­günk, ha szeret is kritizálni, de mégis méltatja fáradozásainak. Ám e téren megállapodás, meg­nyugvás nem lehet. A célok, melyek­ért lapunk küzd, az évekkel, az el­ért eredményekkel növekednek. És ha a „Pápai Közlöny” a vidéki hírlap­irodalom terén ma már valami, beval­juk őszintén, hogy szeretnénk még több, még nagyobb lenni. És hogy ezt elérhessük, fordulunk az újév beál­tával a közönséghez, az olvasóhoz azzal a kéréssel, hogy ne elégedje­nek meg lapunk megkritizálásával, hanem mindenki, aki csak megteheti, tartsa kötelességének azt szellemileg és anyagilag is támogatni. Bátran elmondhatjuk, hogy becsü­lettel megszolgál az előfizetés fejében, ön­zetlenül, ambíczióval, jóakarattal, felvilá­gosult hazafiasággal, idegsorvasztó ernye­detlen munkával. Hogy ily vége­szakadatlan munka közben olykor félrecsúszik a toll, váj­jon ki háborodnék föl ezen! Nem a hibán kell örökké rágódni, hanem te­kinteni kell a végzett munkát. — A sajtó minden független orgá­numának csak egy lehet a köteles­sége, hogy bátran és férfiasan reá mutatva a bajokra, ezáltal remél or­voslást. Hogy felkeltse bennünk az akaratot, a férfias elhatározást, hogy megszüntesse a közönyt érdektelen­séget ! A független sajtónak ezen harca nem könnyű. A nyílt és alattomos tá­madások, a kisebbítés, a rágalmazás ezer és ezer nemével kell megküz­denie. Az anyagi haszonnak minden meg nem engedett módját el kell ma­gától utasítania és egyedül a közön­ség önzetlen támogatásából kell erőt merítenie. Mi is érezzük ennek­ a harcznak a súlyát és nehézségeit, de ez nem fog­ bennünket visszerettenteni, hogy úgy, mint eddig férfias bátorsággal szállunk síkra a közérdek védelmére. Hogy függetlenül minden hatalomtól, minden érdektől és minden befolyás­tól, küzdjünk továbbra is a közjó ér­deké­ben ! Lapunk előfizetési dija aránylag­­ oly csekély összeg, mely — tekintet­­­tel az általa előm­ozdítandó czélra — szóba sem jöhet — és meg vagyunk győződve, hogy városunk és megyénk nagy közönsége megérti a mi szavun­kat és bizalmával megajándékozva támogatni fogja a „Pápai Közlöny" független közérdekű hetilapot, mely­nek főtörekvése, hogy hű tükre le­gyen Pápa város és Veszprémme­­ l városi képviselőkhöz! Utóbbi időben lázas mozgalom indult meg városunk minél gyorsabb és nagyobb mérvű fejlesztésére, tö­kéletesítésére. Ez a mozgalom a kö­zelmúlt nagyszerű haladásából, figyel­met érdemlő fejlődéséből s abból a jogos feltevésből indult ki, hogy vá­rosunkban a fejlődés megkívántató feltételei teljes mértékben m­egvan­nak, s­okkal-móddal el tudjuk érni, hogy azok­ rövid idő alatt rendelke­zésünkre is álljanak. Nagyon helyes s elismerést ér­demlő ez a minden körben mutatkozó élénk érdeklődés,­­mely fényes bi­zonyságul szolgál arra, hogy Pápa város intéző férfiai mennyire szívü­kön, lelkükön viselik, annak megér­demelt haladását, fejlesztését. A városi tanács is sok tervet, jó gondolatot vett már tárgyalás, meg­fontolás alá, s mindent elkövet, hogy a haladás, a fejlődés feltételeit minél tejesebb szükségszerű mértékben — a polgárok lehető igénybevétele nélkül — megteremtse. Reméljük is, hogy ez mihamar be fog következni, s Pápa városa — mely eddigi hala­dásával is követendő példaként áll a vidéki városok között — nemsokára teljesen le fogja vetkezni a mult idők kopott, toldott-foldott köntösét, hótömeget lehetetlen egy vagy két nap alatt keresztültörni. Bálintfi belső örömmel győ­ződött meg erről és sietett a hírt megvinni Idának. — Ida most arra kérte Bálintffyt, hogy szeretne levelet vagy üzenetet kül­deni szüleinek, hogy ne aggas­sza őket tá­volléte. Bálintffy örömmel gáját e czélra, aki rögtön ajánlotta föl szol­a levél meg­írása után lóra ült és elvitte a levelet Nemesfalvára. — Hogy Bálinffyt megvette a leány szépsége, nagyon természetes, mert Ida tizennyolcz év körül lehetett, kecses, ter­mete, gyönyürü aranyszőke haja,­ arcza, mint a hajnalban nyiló rózsa. Eper ajka, gyöngy fogsora még talán nem lett volna elég, de kék szemeimben volt az a varázs, amely Bálintffyt lekötötte. * Három nap múlva megérkezett Ida apja.­­­ Egy zömök termetű, piros képű, kedélyes úriember, miután Bálintffynak leányával szemben megköszönte tanúsított vendégszeretét, meghívta Nemesfalvára és még amikor a szán elindult, akkor is hátra szólo­­gatni". „Uramöcsém, el ne felejtsen megláto­ Bálintffy egy ideig bámult a szán után, aztán nehéz szívvel ment be szobájába. Sehol nem találta helyét, anyja azt gon­dolta, hogy beteg, de minden kérdezőskö­désre kitérőleg felelt. Egy szép téli napon meglátogatta Miskolczyékat, ahol kitűnően érezte magát. Ida szebb volt, mint valaha. Jenő kereste az alkalmat egyedül találkozni Idával, feltárni szivét elhatározását elmon­dani. Elérkezett az est és a télikert, mely­ben különféle délszaki növények és virá­gok csinos csoportokat alkottak, egyik szög­letében borostyánnal körülvett lugas volt, fényesen volt kivilágítva és táncteremnek átalakítva. Pompás ajtó- és ablakfüggö­nyök a falon és a pazar fényűzés, nagy gazdaságra vallott. A vendégek karonfogva jönnek be. Itt megy Koltay ezredesné, világoskék selyemruhában, gyönyörű hajdis­szel, amely egy aranykigyót ábrázol gyémánt szemek­kel. Ott jön Sárossy Ella,­a főispán leánya ragyogó toalettben, körülrajongva ,egy se­reg udvarlótól. A mamák elfoglalják helye­iket ahonnan gyönyörködni fognak a fiata­lok táncában és terveket szövögetnek. Csak az, aki körül forog az egész társalgás, az nincs. De inne­­ nyílik az ajtó és halványan lép be rajta Ida, petneházi Horváth János karján. A mamák suttognak, közbe-közbe nevetgélve nézik a grófot, aki hosszú, szi­kár termetével sápadt arczával és beesett szemeivel úgy néz ki Ida mellett, mint a támasztó bot a rózsatő mellett. A gróf ugyanis komoly szándékkal udvarol Idának és ma éppen az eljegyzés estéje lesz. — Hogy van, gyöngyvirágom ? — kérdi a gróf Idát. — Sápadt mi a baja ? — Egy kis fejfájásom van, ennyi az egész, — szól Ida. A gróf éppen egy bó­kot mondott, midőn az inas hirtelen kihívja a grófot. Sürgönyt kapott, mely így szólt: „A tönk szélén állok. Személyes je­lenléted szükséges. Jöjj rögtön. Atyád." Halott halványan olvassa a gróf a sür­gönyt s rögtön elbúcsúzva, az első vonat­tal el­utazott. Ekkor jött a kertbe Bálintffy, aki mostanáig nem találkozott Idával, bejött a kertbe körülnézni. A lugasban találta Idát, kisírt szemekkel. — Jenő, oh ! — mentsen meg attól az embertől. Erőszakkal akarnak feleségévé tenni! Oh jaj nekem, utálom azt az em­bert ! Mentsen meg! Mentsen meg, a­míg nem késő! Jenő megzavarodva nézett a szép leányra,,akinek jóllehet tengersok szen­vedése volt egy pár nap alatt, de igy még szebbé, még vonzóbbá tette a szenvedés. — Jenő reszketett az örömtől, hogy ime az, aki után oly nagyon epekedett, itt van mellette s egyedül csak benne bízik. Meg­fogta Ida kezét s forró csókokkal illette s szinte öntudatlanul ismételgette : — Megmentlek, édesem megmentlek, kedvesem ! Ajkuk forró csókban egyesült s megpecsételték tiszta szerelmüket. Oh ! Mondd el, kedves angyalom, mi történt veled ? Egészen elfeledkeztem egyé­niségemről. Tudom, hogy a kedélybeteg gróf tette ezt a dolgot, de jaj neki, ezerszer jaj, párbajra hívom és lelövöm de nem, gyil­kos nem­ akarok lenni, csak megtanítom tiszteletre, becsületre. Majd meglátom, hogy ki lesz a győztes fél.

Next