Pápai Közlöny, 1904 (14. évfolyam, 1-52. szám)
1904-01-03 / 1. szám
nak, hogy elvben és tervekben a haladás országútján száguldoznak tulajdonképen pedig a stagnatio fojtogató karjai között tespedünk. Pedig nincs időnk a gondolkodásra. Tettre hív a helyzet. Ha nem hagyunk fel a Pató Pál politikával és nem érezzük át a fontosságát a közmondásnak, hogy „Szemesnek áll a világ" ugy az örökös tervek és jámbor óhajtások keretébe kerülünk, mely nem haladást, hanem lassú pusztulást von maga után. Ezen időt most látjuk elérkezettnek az uj év küszöbén. Vessük le az ócska ruhát, a maradiságot a közönyt s öltsük fel a divatos ruhát, a haladás és törekvés eszméit. Ellenőrző, indítványozó, kezdeményező orgánumra van most szükségünk, hogy a tervbe venni igyekezett alkotásokat létesíthessük. Egy képviselőtestületre van szükségünk, mely nemcsak a magánkörben, de illetékes helyen, a városi közgyűlésen is el merjék mondani a mi szivükön fekszik. Csak ennyi önállóságot kérünk, kivárunk s talán követelhetünk azoktól a férfiaktól, kik kedvező vagyoni állásuk, vagy polgártársaik bizalma folytán mintegy a város közönségét képviselik. De nemcsak a városi képviselőktől, hanem a városi tanács tevékenységére is számítunk az új év küszöbén. Vállalkozási szellemet várunk a városi hatóságtól, főleg pedig legyen konzeqvens. A szükséges újítások és pótlások számos kérdéseit sorolhatnák föl, melyek elintézésre várnak, de mi ez alkalommal a napirenden álló dologra, városunk létkérdésére, a csatornázás kérdésére szorítkozunk. Minden más kérdést mellőzve, csatornázás kérdése végleges megoldására törekedjünk. Készséggel elismerjük, hogy ily fontos tárgyban elhamarkodva ítélni nem szabad és a döntésre hivatott fórum helyesen teszi, ha kellő megfontolással jár el, mindamellett elérkezettnek látjuk már az időt, hogy városunknak e régi óhaja teljesedésbe menjen. Reménytelve üdvözöljük az új év küszöbén a városi hatóságot és városunk képviselőtestületét, kiknek legszentebb kötelessége a közérdek szolgálata. Lobogtassuk azon zászlót, melynek felirata : „Pápa város virágzása és jólléte !" Városunk közélelmezései » A piaci árak alakulása — nem újat mondunk, csak régi nemzetgazdasági igazságot ismételünk — a kereslet és kínálat viszonyától függ. Nagyobb kereslet kisebb kínálattal szemben az árak emelkedését vonja maga után, míg ellenben, ha a kínálat nagyobb, mint a kereslet — az árak hanyatlása következik be. Mi nálunk az előbbi eset elő. Városunk lakossága ugyanis állott — részint természetes szaporodás révén, részint pedig számos új hivatal itteni felállítása, illetve a meglevők kibővítése következtében az utóbbi évek alatt jelentékenyen szaporodott. A fogyasztók számának e növekedésével nem tartott lépést a kínálat. Ez szülte piacunk drágulását, melynek fokozódására is el lehetünk készülve az utóbbi időben létesült intézményeket úgyszinte nagyobb vasúti összeköttetéseinket tekintve, biztosan bekövetkezendő nagyobb idegenforgalomnál fogva a fogyasztók száma, tehát a kereslet az eddiginél is nagyobb arányban emelkedni fog. Ha tehát már a mai drágaság is kezd tűrhetlenné válni, annál inkább kell ellenében védőleg, intézményekkel föllépni, mert a mai helyzetnek rosszabbodására nézve van alapos kilátásunk. Összetett kezekkel, keleti fatalizmussal nem vonhatunk vállat az e cmeni zsebkérdésre. Ha példa legalább Magyarországon és különösen a vidéki városokban nincsen is előttünk, ha mindjárt töretlen úton járva, elsők leszünk is a kezdésben: sajátos viszonyaink parancsolólag rójják reánk e kérdés megoldásával való és pedig mielőbbi komoly foglalkozást. Nem várhatunk arra sem, míg a kínálat és kereslet mai egyensúlyának természetes megzavart helyreállása szanálná a helyzetet. Ami előbbutóbb okvetlenül bekövetkezhetnék , mert hiszen csak természetes, hogy a máris magas és még mindig emelkedő irányzatban levő árak végre is nagyobb tömegben vonzanák piacunkra a termelőket és igy a kinálat emelkedés végre kiegyenlítődnék a kereslettel, doba magában. Téged most néhány napra befűznek." — Szégyelje magát főhadnagy ur! — dörögta a vén Agi — Atády felé. „Hát nem látod vén Agamemnon, hogy mennyire röstelkedem ?" Hiszen olyan vagyok mint egy sült rák" — gondolta a főhadnagy, de nagy bölcsen hallgatott. — Hogy mer Ön az utczán csókolódzni ? Feleletet kérek ! Atády nem felelt. — Arról, hogy nem tisztelgett, — folytatta a mosdatást az öreg — nem is szólok, habár nem csak jogom de kötelességem is, hogy alantasaimtól a tisztelgést megköveteljem.Felismerhetett volna mert éppen egy égő lámpa alatt csintalankodott. Pedig tudnia kellett, hogy ilyen esetekben nem szoktunk a csillár alá állani, nemde ? Avagy tán nem volna igazam? Az a csillár ugyan csak egy légszeszlámpának az esti szélben rezgő gyenge lángja volt, mindazonáltal Atády beismerte az ezredes úr véleményének az igazságát. — És még csak becsípve sem volt — folyt a korholás tovább. — Én legalább nem vettem észre. Sőt meggyőződtem az étkezdében, hogy ebéd közben csak egy üveg ,,Magyarádi"-t ivott, ennyitől pedig nem szoktunk berúgni. Vagy tán nem bírja ^ a bort ? Igenis bírom ezredes ur, — szólt Atády önérzettel a komoly helyzet daczára elmosolyodva. — Ki volt az a hölgy akit tegnap este karjaiba zárt?" A vén Agamemnon, a hölgy szót különös megvetéssel hangsúlyozta. Ez boszantotta a főhadnagyot. — Igenis, hölgy volt, ezredes úr! — felelte ez határozottan. — No igen, igen, monda az ezredes, gúnyosan mosolyogva, hölgy, olyan, aminőt mi szokás szerint hölgynek nevezünk. Vagy talán bizony a menyasszonya volt, mi ? — volt még a csípős kérdés. —Igenis ezredes ur, a menyasszonyom volt! — vágta vissza Atády keményen. Az ember sokat elbír, amig elájul, mert különben mindhárman hanyatt estek volna. Az ezredes szinte kővé meredve bámult Atádyra, a segédtiszt kezéből kiesett a toll, de legjobban Atády maga volt meglepődve mert e pillanatig maga sem tudta, hogy vőlegény lenne amig e végzetes kijelentést nem tette. — De hiszen ez újság előttem, szólt végre az ezredes. Miért nem jelentette ezt nekem és miért nem adta be mind ez ideig nősülési engedély iránti kérvényét ? — Ezredes urnak alásan jelentem, azért mert a dolog egyelőre még családi titok még némelyes elintézni valóink vannak, de remélem, néhány hét múlva már a nyilvánosság elé léphetek. Addig is, alásan kérem ezredes urat szíveskedjék e nyilatkozatomat bizalmas jellegűnek tekinteni. — Ha így van a dolog az már egészen más főhadnagy ur, — szólt Sándorffy ezredes kiengesztelődve. Bocsánat, igy visszavonok minden czélzást s biztosítom titoktartásomról. Mindamellett mint korosabb bajtársa, szolgálok egy jó tanáccsal. —• Ne csókolózzék menyasszonyával a lámpa alatt, mert az árthat jó hírnevének. — Köszönöm. Atády el volt bocsájtva. A vén Agamimnon haragja elmúlt a nap minden következmények nélkül folyt. Atády a kihallgatását megelőző napon nem ment egyenesen a lakására a tiszti étkezdéből, hanem utközben egy párbajban megsebesült bajtársát látogatta meg, akinél vig társaságot talált, s ő is ott ragadt. — Este hazafelé menve virágos jókedvben volt rózsaszínben látta az egész világot, és kedvencz dalát dúdolgatta. És csakugyan lányka állt előtte, háziasszonyának szép és kedves kis bakfis leánykája. — Azon három év alatt amióta Atády náluk lakott, baráti viszony fejlődött köztük, s a főhadnagy a csinos leánykát testvéreként szerette. Abban a tudatban, hogy a testvéri csókkal nem vét a tisztesség ellen, sátoros ünnepek és népnapja alkalmával mindig egy csókot nyomott Rózsika piros orczájára. — Hát a csók ? — Majd pünkösdkor. — De isten nem várok én addig és