Pápai Közlöny, 1908 (18. évfolyam, 1-52. szám)
1908-01-05 / 1. szám
XVIII. évfolyam. IP árpa, 1908. január 5. 1 szám. KÖZÉRDEKŰ FÜGGETLEN HETILAP.MEGJELENIK MINDEN VASÁRNAP ELŐFIZETÉSI ÁRAK : Egész évre 12 kor., félévre 6 kor., negyed évre 3 kor. Egyes szám ára 30 fillér. LAPTULAJDONOS és KIADÓ: HIRDETÉSEK és NYILTTEREK felvételnek a kiadóhivatalban és NOBEL ÁRMIN könyvkereskedésében. Ha valahol van létjogosultsága azon hagyományos szokásnak, hogy az ó évet lepeltakarással búcsúztatják és az újévet üdvözléssel és nagy reménnyel fogadják, úgy Pápa városát első sorban illeti meg ezen proceszus. Mi, kik Pápa város jólétét és felvirágzását óhajtjuk, nekünk sem marad most már egyébb hátra, mint a szokásnak hódolni és a kórussal elmondani . Az 1907. évet ünnepélyesen átadjuk a mulandóságnak. Szűk lenne a tér, ha ez alkalommal az elmúlt év mulasztásairól akarnánk részletesen megemlékezni. De minek is, hisz ezt a nótát fújtuk egész éven át s aki csak egy szikrányi érzéssel van Pápa város jóléte iránt, az megérthetett bennünket. El kell ugyan ismernünk, hogy felszólalásaink nem találtak mindig süket fülekre, de általánosságban azt kell konstatálnunk, hogy városunk nem áll még azon nivón, melyen állania kell, hogy a haladó városok közé számitassék. Nem mondjuk, hogy nincs benne a haladás iránti érzék, az előtörekvés eszméje, de sajnos nem irányt követi, melyet követnie azon kellene. Hivatásunknak megfelelőleg, e bajok kulforrásait eléggé szellőztettük s megjelöltük azon irányt, melyet követnünk kell, de sajnos — eredménytelenül. Régi hiba ez már nálunk, de mi türelemmel várjuk azon időt, midőn felszólalásunk helyességéről meggyőződve, a helyes útra térnek. Nagyon helyesen mondja a közmondás, hogy „Szemesnek áll a világ", de ez reánk eddigelé nem vonatkoztatható. Mert hát az örökös tervezgetések csak szép álmok maradnak és előbb utóbb nevetségessé lesznek. A szomszédos városok folyton emlegetik, hogy Pápa mi mindent akar s hogy mennyire haladunk, de ha azt tudnák, hogy amit mi akarunk, minden csak tervezgetés, akkor csak nevetve emlegetnék eredménytelen erőlködéseinket. ami Igen, oda jutottunk a folytonos tervezgetés folytán, hogy az időnként felvetett terveket még a lakosság nagy része sem veszi komolyan. A vélemények erre vonatkozólag karakterisztikus vonásaik szerint a következők : A legnagyobb rész a közérdekű kérdésről tudomást sem vesz, vagy egyszerűen csak vállat von reájuk. A második csoport lemondott, mivel nem lát intézkedéseket melyek a város régi jólétét és virágzását visszavarázsolnák —, azért maga sem mozog és habár többen jogosan kiragaszthatnák az ajtójukra . „Itt eszmék bőven kaphatók", ők hallgatnak mélységesen. A harmadik csoport a maradiak. Nem hogy kezdeményeznének, de megakasztják a fejlődést. Általánosan elterjedt azon nézet, hogy a sajtónak első kötelessége a | TARCZA. "\ae\ecj assT0t\>(. Tibud Géza már korán reggel elment hazulról. Egy kis levegőhöz kell jutnia. Borzasztó éjszaka volt ez megint. Az a beteg asszony ! Az a kínos vergődés ! És így tart már hónapok óta. Hát hiszen szereti a feleségét, szereti, de ha vasból lenne az ember, akkor sem bírja már tovább. 8 az asszony azt akarná, hogy az ember ott üljön mindig az ágya mellett. Minek ? Segitni már úgysem lehet. 8 az embernek magára is kell gondolni. Milyen jól esik egy kis séta ezen a friss tavaszi levegőn. Azután bemegy a kávéházba. Az ember ismerősöket talál ott. •— Nini, te vagy, Gyuri? Mikor jöttél föl ? Keve Gyuri is örült, hogy találkoztak. Tegnap jött föl. Lovakat akar venni. — Talán bizony házasodol ? Keve Gyuri fitymálón ránt egyet a vállán. Van eszében. — Igazad van. — bólintott fejével Tibád Géza. Szivarozás közben sokáig kinézegettek a nagy tükörablakon át az utcán elhaladó nőkre. Mennyi csinos asszony, leány van ezen a Budapesten ! Aztán együtt elmentek lovakat nézni a vásárba. Ott más ismerősökkel is találkoztak. — Együtt ebédelhetnénk — mondta Keve Gyuri. Tibád Géza mindjárt fölcsapott. Igazán ráfér, gondolta, egy kis szórakozás. Hazaüzent, hogy nem mehet haza ebédre, nagyon sürgős dolga akadt. Úgyis olyan szomorú otthon az az ebéd ugy magányosan a két kis gyerekkel. Ha az a kis pirosképű, tüzes szemű benne nem volna, , hát az ember nem tudna kivel váltani egy szót. A Pannoniában sokan összegyűltek : falusi úri emberek. Nagyon jó kedvük volt. A czigány is muzsikált. Tibád Géza egészen felüdült. Úgy érezte, mintha tíz évvel fiatalabb lett volna. Mintha csak most volna huszonötéves és semmi gondja sem volna a világon. Otthon pedig azalatt bágyadtan, tompa, szomorú kábultságban fekszik az álmatlan éj után a beteg asszony, csak az erős, fuldokló köhögés riasztja föl néha s időrőlidőre az ágya mellett bóbiskoló öreg cseléd hangja : — Tessék bevenni az orvosságot. A fiatal asszony undorodva vonta félre száját, de azért beveszi az orvosságot. Ha még undorítóbb volna akkor is bevenné, mert nem akar meghalni. Hiszen még oly fiatal, még élni szeretne. — Mit mondott a doktor, Zsuzsi — kérdezte a vén asszonyt. — Hát mit mondott volna ? — felelt az együgyűen. — Azt mondta, hogy csak tessék bevenni az orvosságot. — Jobban leszek ? sága. — Hát hogyne lenne jobban a nagy A beteg szemében mintha a reménységnek valami sugára villant volna meg. De mindjárt eltűnt. Jobban lesz, jobban lesz, ezt hallja mindennap, de ő érzi, hogy nem lesz jobban. Hiszen már oly’ gyönge, hogy alig bír fölülni az ágyában. És a karjai .. . Istenem! azok a szép, gömbülyü karok ugy lefogytak, hogy már csak a csont és bőr maradt. Milyen vékonyak az ujjai. Olyan kicsi lett a keze, mint valami gyermeké. Megtapogatja beesett mellét, sovány arczát. Milyen csúnya lehet — Adja ide a tükröt, Zsuzsi. A vén cseléd csak bambán nézett rá és nem tudta, hogy mit csináljon. — Adja ide, — nyöszörgött türelmetlenül a beteg. Látni akarja magát, 8 oda kell adni neki a tükröt. — Oh, milyen rut lettem! — sóhajtott, mikor beletekintett s látta ott azt az ijesztő, elaszott képet, azt a sovány, ólomszinü arczot, melyből kimeredt két nagy szeme. És a haja, az ő legfőbb büszkesége