Pápai Közlöny, 1909 (19. évfolyam, 1-52. szám)

1909-01-03 / 1. szám

jüknek kovácsai, hanem a közélet férfiai, a közügyek napszámosai és hogy jól dolgoztunk, mutatja munká­nak eredménye, mutatja a tény, hogy a „Pápai Közlöny 11 utat tört magának városunk és megyénk közönségéhez, hanem tény az is és erre önérzettel hivatkozunk, hogy a „Pápai Közlöny" számot tesz és általánosan elismerik, hogy a vi­dék legnagyobb és legjobb hetilapja között foglal helyet. Évek nehéz, következetes, ön­megtagadó munkájába került ez ered­mény, de meghoztuk, mert közönsé­günkért tettük, hivatásunkért áldoz­tuk. Jól esik tudnunk, hogy közönsé­günk, ha szeret is kritizálni, de mégis méltatja fáradozásainkat. Ám e téren megállapodás, meg­nyugvás nem lehet. A célok, melyek­ért lapunk küzd, az évekkel, az el­ért eredményekkel növekednek. És ha a „Pápai Közlömy" a vidéki hirlap­irodalom terén ma már valami, be­valjuk őszintén, hogy szeretnénk még több, még nagyobb lenni. És hogy ezt elérhessük, fordulunk az újév beál­tával a közönséghez, az olvasóhoz azzal a kéréssel, hogy ne elégedje­nek meg lapunk megkritizálásával, hanem mindenki, aki csak megteheti, tartsa kötelességének azt szellemileg és anyagilag is támogatni. Bátran elmondhatjuk, hogy becsü­lettel megszolgál az előfizetés fejében­, ön­zetlenül, ambícióval, jóakarattal, felvilá­gosult hazafiasággal, idegsorvasztó ernye­detlen munkával. Hogy ily vége szakadatlan munka közben olykor félrecsúszik a toll, vájjon ki háborodnék föl ezen ! Nem a hiba kell örökké rágódni, hanem tekinteni kell a végzett munkát. A sajtó minden független orgá­numának csak egy lehet a köteles­sége, hogy bátran és férfiasan reá mutatva a bajokra, ezáltal remél or­voslást. Hogy felkeltse bennünk az akaratot, a férfias elhatározást, hogy megszüntesse a közönyi érdektelen­séget . A független sajtónak ezen harca nem könnyű. A nyílt és alattomos támadások, a kisebbítés, a rágalmazás ezer és ezer nemével kell megküz­denie. Az anyagi haszonnak minden meg nem engedett módját el kell magától utasítania és egyedül a kö­­zönség önzetlen támogatásából kell erőt merítenie. Mi is érezzük ennek a harcznak a súlyát és nehézségeit, de ez nem fog bennünket visszarettenteni, hogy úgy, mint eddig férfias bátorsággal szú­rjunk síkra a közérdek védelmére. Hogy függetlenül minden hatalomtól, minden érdektől és minden befolyás­tól, kü­zdjü­­k továbbra is a közjó érdekében ! Lapunk előfizetési díja aránylag oly csekély összeg, mely — tekintet­tel az általa előmozdítandó célra — szóba sem jöhet, — és meg vagyunk győződve, hogy városunk és megyénk nagy közönsége megérti a mi sza­vunkat és bizalmával megajándékozva támogatni fogja a „Pápai Közlöny" független közérdekű hetilapot, mely­nek fő törekvése, h­ogy hű tükre le­­gyen Pápa városának s annak min­denkor javára szolgáljon. Pollatsek Frigyes: Jó tanács az újévre. Ha valahol azon hagyományos van létjogosultsága szokásnak, hogy az ó évet lepeltakarással búcsúztat­ják és az újévet üdvözléssel és nagy reménnyel fogadják, úgy Pápa váro­sát első sorban illeti meg ezen pro­ceszus. Mi, kik Pápa város jólétét és felvirágzását óhajtjuk, nekünk sem marad most a szokásnak már egyébb hátra, mint hódolni és a kórussal elmondani . Az 1908. évet ünnepélyesen átadjuk a mulandóságnak. Szűk lenne a tér, ha ez alka­lommal az elmúlt év mulasztásairól akarnánk részletesen megemlékezni. De minek is, hisz ezt a nótát fújtuk egész éven át s aki csak egy szik­rányi érzéssel van Pápa város jóléte iránt, az megérthetett bennünket. El kell ugyan ismernünk, hogy felszólalásaink nem találtak mindig süket fülekre, de általánosságban azt kell konstatálnunk, hogy városunk nem áll még azon nívón, melyen ál­lania kell, hogy a haladó városok közé számítassék, mint a negyvenes éveket taposó férfit meg­ilette Ezenkívül kiapadhatatlan szívessége is biztosította számára kollégái rokonszen­vét, csak az volt a baj, hogy általánosan „kis öreg" nek tartották. És éppen azért, mert általánosan be­csülték, valóságos összeesküvést szőttek el­lene, hogy lekésessék a szigorúan megsza­bott vacsoraidőről, hogy így összeütközésbe kerüljön a retteget gazdasszon­nyal. Ebből a nevetséges, alárendelt helyzetből akarták kiemelni és bizton remélték, hogy egyszer majd csak sikerülni fog lerázatni vele a tűrhetetlen járműt. De nem így történt. A legügyesebb kísérletek csütörtököt mondot­tak. Ekkor támadt a hosszú Leflotnak az a gondolata, hogy Dubour nevenapját kell fel­használni czéljuk elérésére. * A véletlen úgy akarta, hogy Dubour névnapja — Izidor volt a keresztneve — a hó utolsó napjára, 30 ára esett. Aznap­ este, öt perczc­el a hivatalos óra letelte előtt, körülvették kollégái és egy nagy csok­rot nyújtottak át neki, olyan szerencseki­vánatok kíséretében, hogy a leggorombább fráter és a legnagyobb fajankó lett volna a világon, ha ezúttal is azzal a kifogással állott volna elő, hogy siet, mert a gazda­asszonya várja a vacsorával. Ez egyszer a kifogás hasznavehetetlenné vált, annál is inkább, mert egyik kollégája, anélkül hogy bevárta volna a kifogás elhangzását, már­is kínálkozott, hogy ő majd sürgönyöz a gazdasszonynak. A­ következő pillanatban egy szekrény­ből pezsgősüvegek és poharak kerültek elő. Néhány perczczel később visszaérke­zett Leflot, aki a sürgöny feladására vál­lalkozott és határozott hangon jelen­tette : — Minden rendben van ; egy negyed óra múlva értesülünk odahaza a kimara­dásról. Dubour megnyugodva, elérzékenyülve és elszédítve a sok beszédtől és a szívélyes kézszorításoktól, megivott néhány pohár pezsgőt, és mielőtt észrevették volna, már becsípett. Hihetetlenül könnyűszerrel sikerült elcsalni oly kávéházba, ahol rábeszélték, hogy együtt vacsorázzon a jókedvű, pajkos bandával egy vendéglőben. Az idő gyorsan haladt , elmúlt kilenc, majd tíz óra és a jókedvű kollégák Dubour háta mögött már előre mulattak azon a fogadáson, amely otthon várt a szerencsét­lenre. Hogy a vétket betetőzzék, kiadattak vele tíz frankot, vele, aki mindig csorbítat­lanul, hiány nélkül vitte haza a fizetését ! Végül haditanácsot tartottak, hogy ki kísérje haza a „kis öreget", mert már képtelen volt arra, hogy kisérő nélkül haza­találjon. A végletekig mégsem akarták űzni a tréfát és az alkalom, hogy szemtől szembe kerüljenek a gazdasszon­nyal, nem volt nagyon csábító. Senki sem akarta magát feláldozni; a fúria biztosan seprűnyéllel várakozott a szegény Dubourra. Végre a hosszú Leflot lett megbízva a feladattal. * Dubour ekkor már teljesen készen volt : pompás csokra a hátán lógott, a ka­bátja szárnyára egy czédulát tűztek, a kö­­vetkező felírással : ,,Kimaradási engedély" a nyakkendője a vállán lobogott, tántorgot­t és közben énekelt, nagy hangon teli torok­ból énekelt. Leflot karonfogva vezette. Amikor Dubour lakása elé ért, elcsodálkozott. A ház külseje után ítélve, csupa szegény em­ber lakhatott abban. Meredek, keskeny, rosszul megvilágított lépcső, szűk folyosók, rozoga ajtók, amelyekről lepattogott a fes­ték. Amint a lépcsőn felfelé botorkáltak, Dubourban azonnal felébredt a meghunyász­kod­ás ösztöne. — Pszt, pszt ! —­ pisszegett minden lépésnél. — Rögtön beosonok a szobámba, hogy a gazdasszonyom meg ne lásson, — suttogta mindenféle arczfintorgatások köze­pette. — Lassan, itt vagyunk ! A csukott ajtón keresztül a küszöbb fölött egy vékony fénysugár villant ki. Lef­lot összeszedte minden bátorságát és meré­szen benyitott. Előszoba híján egyenesen az ebédlőbe jutottak. Tableau ! Ugyanaznap este, otthon, Dubournál is meg akarták ünnepelni Szent Izidor­­ napját és a gazdasszony belefáradva a várakozásba, egy széken ülve elaludt, az immár fölöslegessé vált előkészületek szom­szédságában. A fehér­barosszal terített kerek asz­talon kihűlt a pecsenye, egy pár rendetle­nül, szanaszét heverő evőeszköz és tányér jelezte, hogy itt valaki egymagában vacso­rázott. Egy másik teríték érintetlen volt. Ez előtt egy egyszerű vázában egy olcsó csokor és mellette egy új tajtékpipa.

Next