Pápai Közlöny, 1914 (24. évfolyam, 1-52. szám)

1914-01-04 / 1. szám

elismerik, hogy a vidék legnagyobb és legjobb hetilapja között foglal helyet. Évek nehéz, következetes, önmegtagadó munkájába került ez eredmény, de meghoztuk, mert közönségünkért tettük, hivatásunkért áldoztuk. Jól esik tudnunk, hogy közönségünk, ha szeret is kritizálni, de mégis méltatja fáradozásainkat. Ám e téren megállapodás, megnyugvás nem lehet. A célok, melyekért lapunk küzd, az évekkel, az elért eredményekkel növekednek. És ha a „Pápai Közlöny" a vidéki hírlapirodalom terén ma már valami, bevalljuk őszintén, hogy szeretnénk még több, még nagyobb lenni. A sajtó minden független orgánumának csak egy lehet a kötelessége, hogy bátran és férfiasan reámutatva a bajokra, ezáltal remél orvoslást. Hogy felkeltse bennünk az akaratot, a férfias elhatározást, hogy megszüntesse a közönyt, érdektelenséget. A független sajtónak ezen harca nem könnyű. A nyílt és alattomos támadások, a kisebbítés, a rágalmazás ezer és ezer nemével kell megküzdenie. Az anyagi haszonnak minden meg nem engedett módját el kell magától utasítania és egyedül a közönség önzetlen támogatásából kell erőt merítenie. Mi is érezzük ennek a harcnak a súlyát és nehézségeit, de ez nem fog bennünket visszarettenteni, hogy úgy mint eddig, férfias bátorsággal szálljunk síkra a közérdek védelmére. Hogy függetlenül minden hatalomtól, minden érdektől és minden befolyástól, küzdjünk továbbra is a közjó érdekében ! Meg vagyunk győződve, hogy városunk és megyénk nagyközönsége megérti a mi szavunkat és bizalmával megajándékozva támogatni fogja a „Pápai Közlöny" független közérdekű hetilapot, melynek fő törekvése, hogy ha tükre legyen Pápa városának s annak mindenkor javára szolgáljon. POLNATSEK FRIGYES felelős szerkesztő. Cinikus városigazgatás, Dr. Kende Ádám ügyvéd úr azzal érvelt a dec. 18-i közgyűlésen indítványom ellen, fizessék meg a 400 koronára rugó kárt azok a városi tisztviselők, akik a hibát elkövették, 4 öl helyett 4 métert ittak és kértek a műtrágyagyártól, — azzal érvelt, mondom, indítványom ellen, hogy fegyelmi vizsgálat nélkül nem lehet kártérítésre kötelezni a köztisztviselőt. Én úgy tudom, hogy ha alkalmazottam nekem kárt tesz, tartozik megtéríteni ; ha cselédem eltör egy poharat, vesz helyette másikat, vagy levonom a béréből, — azért nem bocsátom el a szolgálatból, csak nagyobb gondosságra szorítom a kártérítéssel. De hát a köztisztviselő nem cseléd, hangzik az ellenvetés; szolgálati viszonyát tekintve, ha torló helyzetben lesz a köztisztviselő a város közönségével, mint a cseléd gazdájával, s mindegyik tartozik hűségesen kiszolgálni kenyéradó gazdáját. Remélem, a köztisztviselők nem érik be csekélyebb erkölcsi mértékkel, mint az egyszerű házi cselédek. Vagy azt kell tartani a közvéleménynek, amit a Figaro borbély mond Almeviva grófnak : „Az erkölcsöket illetőleg, miket elvárunk egy háziszolgától, sok olyan gazdát ismer Exellentiád, aki érdemes szolga tudna lenni ?” De vegyünk más példát: ha a postán elszámítja magát a pénztári tiszt s valakinek többet ad vissza s a hiány este a zárlatkor kitűnik, fegyelmi vizsgálattal kényszerítik a hiány fedezésére? Helyére teszi bizony, szegény, magától, amit hibásan adott ki s csak akkor zudulna fegyelmi a nyakába, ha soká töprengene a visszatérítésen ; de akkor azután aligha csak azt keresnék, hol a hiányzó pár fillér vagy korona, hanem utilaput kötnének a talpára, mint olyan tisztviselőnek, aki nem tudja, mi az a hivatali tisztesség. Nem akarok ebből a példából hímet varrni az állami közigazgatás széles lepedőjére, — közreműködésem nélkül épen olyan lesz, mintha én is beleütném az orromat — ; az autonóm pénztárnál, amilyen a városi adóhivatal, ugyanez a pontosság, szabatosság uralkodik, hát mért van úgy, ahogy nem kellene, szorosan az u. n. közigazgatásnál ? Nem lehet, mondja Kende ügyvéd úr, köztisztviselőt fegyelmi vizsgálat nélkül kártérítésben elmarasztalni, mert hát meg kell állapítani a kárt, a felelősséget. Való igaz, ha a kár is, a felelősség is kétséges , de mikor nyilvánvaló, a kár is t. i. meg a felelősség is. Közgyűlésen volt bejelentve, hogy a műtrágyagyár kiegészíti a 4 méteres utat 4 ölre, körülbelül 400 folyóméter hosszúságban ; métere a munkának 1 koronába kerül ; ezt meg kell a gyárnak téríteni, mert ő maga is kiadja munkadíjban. — Rómát megdöntötte fiainak elpuhultsága, végtelen önzése, minden társadalmi kötelék meglazulása, minden földi vagyonnak néhány ezer kézben való összegyülemlése, az izmos, erős barbár korok vasereje és a kereszténység mindent felszívó hatalma, de nem a szabad szerelem. A mai társadalmi keretek közt, melyeket én nem kívánok teljesen lerombolni, csak átalakítani, az erkölcsökben semmi kár sem esnék. Különben is a házasságkötések és felbontások megkönnyítésétől nem várok olyan hatást, hogy a nő successive 10—20 férj mellett keresse a boldogságot, vagy a férj ugyanannyi nőt fogyasszon el, hanem csak azt remélem, hogy ezáltal megszaporodik a boldog családok száma. — Ez abszurdum ! Hogy lehetséges ez ? — Ez nem lehetséges, hanem bizonyos. Nem-e általános tapasztalat, hogy az u. n. vadházasság, melyeket sem a pap meg nem áldott, sem az anyakönyves nem szankcionált, hanem melyeket a szeretet mindenható ereje kapcsol össze, a legtöbbször a legboldogabbak és egész életen át tartanak. Lám kocsisom is mindig józan volt és boldogan élt párjával, míg csak vadházasságban, vagyis a szabad szerelem alapján éltek, de mióta a pap és anyakönyvvezető kötelezte őket, hogy muszáj egymást szeretni és egymáshoz hű maradni, azóta kocsisom iszákos lett, minden páratlan napon eldöngeti a mai törvények alapján vele örökre összekötött oldalbordáját és más fehérnépek után mászkál. — Igen, mert a menyecske előbb fiatal és szép volt, most meg már csúnya. — Ugyan kérlek, ne vicceljetek, mikor komoly eszméről vitatkozunk. — Kocsisom esetével csak azt akartam bizonyítani, hogy az ember nem becsüli meg érdeme szerint azt a jószágát, amilyen birtoklásában teljesen biztosnak érzi magát, aminek elvesztétől egyáltalában nem kell tartani. Ha a hitvestárs tudja azt, hogy párja majdnem elszakíthatlan, vagy rendkívül nehezen feloldható láncokkal van hozzá kötözve, ha tudja, hogy őt el nem veszítheti, bárhogyan viseli is magát vele szemben, a férj nem csinál abból lelkiismereti kérdést, hogy idejének javarészét a házon kívüli szórakozásokra fordítsa, hogy egyszerre, vagy egymás után akár tíz szeretőt is tartson, másrészt a nő sem habozik a házi barátok ölelő karjai közt vigasztalást keresni. Hány férjet láttatok már, ki neje, iránt gyengéd, udvarias és figyelmes? És nem láttátok, hogy ugyanezen férjek udvarló korukban olvadozó Adoniszok és a gyengédség, figyelem és előzékenység megtestesítői voltak ? Hány asszonyt láttatok, ki férje iránt mindig kedves, nyájas, odaadó, szelíd és békés ? Pedig ugyanezek leánykorukban olyan szelídek, szendék voltak, mint az angyalok. Mivel magyarázzátok meg ezt a metamorfózist ? Nagyon egyszerű erre a felelet. A férfi és nő még nem volt összekötve Hymen láncaival, míg nem érezték magukat biztosnak szerelmük tárgyának birtoklásában, kölcsönös gyengédségükkel és figyelmükkel igyekeztek szerelmük tárgyát magukhoz vonzani, mikor azonban már kétszeres lánccal kötötték egymást, mikor már biztosak, hogy egymást nem veszíthetik el, még ha akarnák is, akkor szükségtelennek találják, hogy egymás iránt elnézők, szeretetreméltók és figyelmesek legyenek. Minek azt biztosítani, azi úgyis biztos? Ha ellenben a házasság felbontása megkönnyíttetik, ha a házastársak tudják egymásról, hogy ha szerelmük nem köti őket egymáshoz, a törvény sem láncolja őket örökre egymáshoz, szóval ha egymás birtoklása nem olyan szikla szilárd, akkor a férj és feleség mindent el fognak követni, hogy kölcsönös viszonyuk szilárd és biztos maradjon és a férj és feleség megmaradnak olyan gyengédnek, figyelmesnek, szeretetreméltónak,, mint a minők mennyasszony és vőlegény korukban voltak, j Ha pedig azon meggyőződésre jutnak, hogy nem egymáshoz valók, szépen és gyorsan elválnak és máshol keresik a boldogságot. — És ha máshol sem találják meg ? — Addig keresik, amíg megtalálják. — De mit gondolsz azokról, akik még az általad contemplált formaságokat is megvetnék ? — Azok éljenek boldogul a maguk módja szerint. Az én áldásomat bírják.