Pápai Kristály, 1997 (3. évfolyam, 1-4. szám)
1997-03-01 / 1. szám
— 3 — Kunszt Alajos Gábor (Pápa) ŐSZI RAPSZÓDIA Félek a szemedtől melyek oly furcsák. Félek a szádtól, ha te azt tudnád, ... Félek a hangodtól mely selymes és szép ... Félek, hogy te vagy, egy rég elmúlt álomkép. Félek, mit nem hittem: a sötéttől, s fától. Félek a holnaptól és kegyetlen mától. Félek! hogy szeretsz, de szíved mostoha. Félek a szemedtől mely kilesi titkom ... Félek, hogy magamat nem kelléten tiltom. Félek, és mégis mindig bátorkodom. Ami nincs, ami volt arról álmodozom. Fiadd nézzek szemedbe, Hadd lássam a bőröd, Gyere közelembe. Szemem lesz az őröd. Állj meg közelemben... Ne haragudj rám. Hogy vagyok és lettem. - Láthatatlan rózsám. - Találd ki titkomat a nagy kérdésekben. Találd ki titkomat, mért vagyok, mért lettem? Találd ki titkomat száz felhős ég alatt. Találd ki titkomat! Találd ki titkomat. Sötétben csillagok fényénél járva, Sötétben magammal alig eltalálva, Sötétben csillagok fényénél szebben ... Sötétben lázasan a szívem megrebben. Sötétben gyere el, kísérjél utamon, Sötétben szál egyben utatlan utakon. Sötétben hangosan, sötétben csendben. Sötétben Te lettél élő szív a szívben. Sötétben szívesen, hangosan és lágyan,... Sötétben sötéten, halk neszeddel jártam. Sötétben sötéten szemedet keresve, Sötéten illatod települt eszemre. Sötéten hittem, sötéten láttam, Sötéten agyamban tíz körömcsapásban. Sötéten alázva, sötéten régen ... Sötéten ma, és sötéten éppen, Sötéten hívlak, messze el tőlem ... Sötéten hívtál forró melegségen. Forró melegségen, végtelen céllal. Forró melegségen kivégeztél kínnal. Forró Melegségem, Te vagy most keresztem, Forró melegségen halálos kereszten. Horváth Lászlóné (Pápa) AZ ELSŐ SZERELEM Úgy kezdődött, hogy nyáron teheneket őriztünk a réten. Amíg a tehenek jóízűen lakmároztak a friss, harmatos fűből, mi jókat kártyáztunk. Volt egy olyan játék, amit többen játszottunk. Lefelé fordítva körberaktuk a lapokat, majd valaki kérdezte „Szereted-e, szereted-e?", miközben rámutatott valakire és mondott egy nevet. Mikor Tibire került sor, tőle kérdezték: szeret-e engem? Ő ekkor piros lapot vett fel. A piros azt jelentette, hogy „szívből szereti". Erre nagy nevetés lett és én éreztem, hogy fülig vörösödött. Ugyanabba az osztályba jártunk, olyan magas volt, mint én. Ekkor 12 évesek voltunk. Szép, fekete haját akkor kezdte hátra fésülni, mint a legények. Iskolába menet a kapuban „véletlenül" mindig találkoztunk. Óra előtt sokszor megírtam a leckéjét, mert neki a játék fontosabb volt. Ilyenkor mindig egy kifényesített, szép piros alma volt a munkadíjam. Szerelmesek voltunk egymásba. Este együtt vittük a tejcsarnokba a tejet. Hazafelé pedig együtt számoltuk, hogy az esti harangszó hányat kondul. Egy ilyen alkalomkor a közelben hirtelen megszólalt a kakukkmadár. - Kakukkmadár, hány évig élünk? - kérdeztem hangosan. - Kakukk, kakukk, kakukk... számoltunk a madár után talán százig is. - Mi leszel, ha felnősz? - kérdezte bátortalanul. - Hát, tanítónő - feleltem határozottan. - És te? - Még nem döntöttem, anyu azt szeretné, ha szakmát tanulnék. Játékosan, de tervezgettük a jövőt: „Élek-e, halok-e, szántok-e, vetek-e? Menyasszony leszek-e?" Önfeledten énekeltem, miközben az orgona kicsi virágát a hüvelykujjam ráncai közé szorítottam... Mészáros László (Tapolcaié): ÁLCÁZOTT SZERELEM/. Horváth Anna (Kaposvár) A VESZTES A napom elveszett s a hold a csillagok helyette hiába ragyognak, vigaszt, nem kapok. Vigaszt? Pótolhatna a tűző napért? A nap sem pótlás a kihunyt csillagokért. Pótolni tán lehet ezt, avagy amazt. De a fehér ragyogást, kék horizont alatt soha nem lehet. Ha fölnézek a távoli azúr messzeségre, a mérhetetlen égi s mégis közelségre mit csak álmaim látnak; elképzelni az tud csak e földi világnak belátható teret.... de a lélek mélységein, az is elveszett. MINDIG VISSZATÉREK Szívemet száz útról visszahúzza vágya, mert mindég Te voltál szívemnek királya. Elindulok, hogy végleg feledjelek Téged, de az újabb útról, feléd visszanézek. Egy darabot szívemből utánad dobok, nem kell, csak pár lépés és többé már nem dobog. Balaskó Tünde (Döbrököz) ÖRÖK VÁGYÓDÁS Szeretném még egyszer látni azt a szivárványost, azt az Eget Földdel összekötő aranyhidat! Szeretném még egyszer látni azt a szivárványost, hogy újra megírjam az elfeledett dalaimat! Szeretném még egyszer áhitatos boldogsággal nézni, miként épül fel a szótagokból rakott katedrális. Szeretném türelmes gyermekként vigasztalni magam: kényes-fényes földi ember, az égiekért te lázíts! Szeretném még egyszer mezeim virágait látni, bámulni, az ismeretlen kamasz lovat hogyan itat! És ma sem szólnék hozzá álmaimat felidézve, mégis összenéznénk, mikor vállunkra rebben az áhitat! NE HAGYJ EL! Visszatérek -mint téli kertek fölé a ragyogás! Téged nézlek -mint jó tudós a mindennapi változást! Szeretlek -mert vérem pirosában fürdik a véred! Szeretlek -mert létezésemet jóságoddal könnyedén feléred!