Pápai Kristály, 2005 (11. évfolyam, 1-4. szám)

2005-03-01 / 1-2. szám

Q. sláger ‘Teréz, Tápa IUIMEMOTUAM Czirák­i Lajos Munkácsy-díjas festőművész 1917-2003 „Nincs a világon nagyobb gyönyör, mint elevenen a kiválasztottak­ szellemei közé emelkedni. ” Cziráki Lajos, aki a pápai tanítóképzőben a rajztanárom volt /1949-1953/, szelíd, csendes, zárkózott és mélyen elkötelezett istenhívő, jóságos ember volt. Nem hajszolta a népszerűséget, nem kereste az érvényesülés lehetőségeit, ezért mindenki tisztelte és becsülte. Szerényen élt és alkotott a városvégi Batthány utcai „ házikójukban ”, ahol gyermek­kora és ifjúsága nagy részét élte le, s emlékezete szerint ”...bensőséges szomorúság és szegénység töltötte be ezt a lakást, melynek gerendás szobája sokszor volt témája munká­imnak. ” Az iskolában többnyire a szertárban lehetett megtalálni, ahol „csendes" alkotásai készültek, amiből az órákon mi is töltekezhettünk egy-egy vázrajz, skicc felvázolása nyomán. Nála egy-két szó beszédesebb volt minden hangoskodó, provokatív instrukció nélkül is. A velünk való foglalkozások során, aki fogékony volt a művészetekre, köztük a képzőművészetre sokat tanulhatott tőle. „ Úgy szerettük, hogy néha észre sem vettük, úgy szerettük, ahogy ő akarta. Csendesen. ” A művész 1917. január 6-án született Hegyeshalomban a két évvel idősebb bátyjával, Gézával együtt. Az édesapja Cziráki Vendel tisztes megélhetést biztosított családjának. Az évszázadokon keresztül meghatározó jelentőségű család sarja fegyelemre, kitartásra nevelte gyermekeit. A fiatalon, 42 évesen elhunyt apától a félárvák egy gazdag irodalmi, képzőművészeti könyvtárat örököltek, ami fontos szerepet játszott életük folyamán. Az édesanya, Tiwald Paula osztrák származású nő volt, akinek egyetlen cél lebegett a szeme előtt, hogy gyermekeit becsülettel felnevelje és kitaníttassa. A sors Pápára vetette a kis családot, az ország egyik legjelentősebb iskolavárosába, tulajdonképpen a mester Pápát tekintette szülőföldjének. „Az a csodálatos romantika, amely annak idején a várost jellemezte, a vízimalmok világa, a gazdag gyümölcsű kertek, az izgalmas levegőjű iskolák varázslata gyakran még most is felkavar. ” - nyilatkozta. Cziráki Lajos korai rajztehetsége már a bencés gimnáziumban is meg­mutatkozott, de annak magasabb szintű művelésére a tanítóképzőben nyílt alkalma. A pápai Állami Tanítóképző­ben id. Buday Lajos volt a rajztanára, akinek idején másodikos diákként elnyerte az 1932/33-as tanévben a Müller Testvérek Vegyészeti Gyára által kiírt országos pályázat 50 pengős díját. Nagydiák korában a „távolabbi" felfedező útjait, sétáit a város környéki tanyákra, vizekre, tájakra összekötötte rajzolással, skiccek, vázlatok készítésével /Pl. Táj ceruzarajz, 1936./. 1937-ben nyert felvételt Cziráki Lajos a főiskolára, ahol Szőnyi István osztályában szívhatta magába a régi nagybányai iskola egyik jeles festőjének művészi és emberi kvalitásainak eszményeit. Pl ."Az élet nem tűr halogatást, nem vár, emúlik... vállalni kell korunkat s helytállni az eszményért, melynek szolgálatára a tehetség kötelez. ” Bár a szorgalmas tanítvány nehezen tudta leküzde­ni korábbi gátlásait, az önbizalom hiányát, de az ott szerzett sikerélményei egyre gyakrabban vidámították fel hétköz­napjait. Pl. 1940-ben harmadéves korában­ Színyei Társaság Nemes Marcell festészeti alapítvány díját, 1941-ben a Balló Ede alapítvány díját, 1942-ben Budapest Székesfőváros festészeti díját nyerte el. Az igazi örömet azonban Cziráki Lajosnak az okozta, hogy két alkalommal lehetett római ösztöndíjas. /1942-43, 1943-1944/. Az olaszországi tanul­mányút kellően felerősítette művészete forrásait annál is inkább, mivel minden idejét a festészetnek szentelhette. Szakmai fejlődése egyetlen kordokumentumán, a pasztell önarcképén jól lemérhető. A világháborús események miatt tanulmányait megsza­kítva hazatért, oklevélre jogosító vizsgáit letette, majd katonai szolgálatra jelentkezett. A háború folytán francia hadifogolyként az elzászi gótikus kisváros colmari gyűjtő­­táborába került. Ott hozta össze a sors az európai hírű festőművésszel, az expresszionista Otto Dix-szel, és a gótikus festészet másik nagy mesterével, Martin Schongauerrel, valamint megcsodálhatta Matthias Grünwald remekét, az isenheimi oltárt. Az itt szerzett élményei nagyban hozzájá­rultak korábbi ismeretei megújításához. A colmari városhoz fűződő szép emlékek birtokában tért haza szeretett, rég nem látott édesanyja hívó szavára. „Fiam nagy szükség van rád, gyere haza, ha tudsz.” Végül is „csak" az etikai kényszer hozta haza, Pápára. 1946 szeptemberében a pápai fiú tanítóképző rajztanári állását foglalta el. Szükségszerű rossznak ítélte meg az alkotástól elrabolt oktatói munkát, de mi diákok nem Michalangelo önarckép ceruzarajz

Next