Pápai Lapok, 1876 (3. évfolyam, 1-53. szám)

1876-04-08 / 15. szám

III. évfolyam, 15. szám. Vegyes tartalmú társadalmi hetilap A pápai jótékony n­őegm vlet- az ism­eretterjesztő egylet, kertészeti társulat, lövész- tűzoltó- és a .,Merem"-eim­let Előfizeté­i és hirdetési díjak, felszóllamlások, a kiadói teendők­kel megbízott VVa.fílit-« Sváj­ci úr könyvkereskedésébe: ii)f'!»veh­ázzal -zem­ben, intézendők. UM "3T i9ápa. tavas/hó Megjelenik e lap hetenkint egyszer, szombaton, egy íven. Íjijil­ildjilon­Ds s felelős szerkesztő I». S/.als ó I­.ái*ol. I^lefizeteí-ii <1 í.j­a Ív I A h­irdetési díjak térfogat szerint számítatnak: 1­8Q centim. ín kr, OOQ centimeterért 50 kr, 70Q centimeterért 70 kr, HiOQ centim. 1 trt. 1 ?>(»• centim. 1 frt 10 kr, 200Q centim. 1 XI» kr, r.OOQ c Tiliin. 2 frt.­­1(1 kr, 100G centim. ."» frt. A közbeeső I térfoga­toknál a következő magasabb fok díjjá számítatik. b­élyegdij mindig külön lizctd­uló. 33. A !;(|s­­zellemi resz.ét illető közlemények i­s/orlíos/lo­l;l —fi­ I­­nna-lér 1 2 11». sz. a küldendők. Egy évre C fr. Félévre :» fr. Negyedévre 1 Ir. ;>0 kr. 1 ft. A tanfelü­gyelet hazánkban. C?» I. tanfelügyelői intézmény hosszal»!) idő óta­­ X többoldalu megtámadásnak van kitéve. Azt­­ mondják, hogy ..sokba kerül, s haszonnal nem jár, lehal le vele!** Tagadhatatlan, hogy az az intézmény, mely saját emberei részéről, ily komoly támadást egé­szen agyonhallgat, nem bir életképességgel, vagy pedig nem azon nemzet körébe való, melynek földjébe ültették. De vessünk számot! Azt tudjuk, hogy a ma­gyar állam pénztára kong az ürességtől, s hogy azon csapások után, melyeket a sors sujtoló keze ís álló esztendőn­­ is oly ismételten majd a krach majd a rozsda, majd a legújabban pusztító árviz képében reánk méri. Icgkischike reményünk sem lehet pénzviszonyaink javulására. Szóval odaju­tottunk, hogy az országos költségvetésbe nem ártana még a krajcárokat is fölvennünk, s a tör­vényhozó lesl két házának ezekről is­ számol­unk szigorúan. Deficitünket (Giczy a múlt évre­­ 21 millióra praeliminalia s lett belőle 114. Tehát 1­ í-mal több. Széll Kálmán számított a H-ra, s félő, hogy 1-szer S lesz belőle! A törvényszé­keket redukálták 20-szal s még redukálják 1 évben. A pénzügyigazgatóságokat redukálták 2-vel s még redukálják tovább. A postát ös­­szeolvasztják a távirdákkal — ahol a viszonyok megengedik. Pedig ezek az intézmények — ha fennmaradnak — talán több hasznot hajtanának az i­gybajosoknak, mint a tanfelügyelői intézmény, mely — mint mondják — olyan mint a szentelt viz, azzal az egy különbséggel, hogy mig a szentelt viz nem árt, addig a tanfelügyelői in­tézmény százezerekkel növeli ínséggel küzdő ha­zánk deficitjét. Midőn államháztartásunk képét nem láttam oly ijesztőnek, mint ma — megvallom — magam is barátja valék a tanfelügyelői intézménynek, s talán még mai nap is barátja lennék, ha nem tudnám. ..minő szakférfiak** a mi esküdtek s táblabirákból lett tanfelügyelőink!** Boldogult Eöt­vösünk azt hitte, hogy a tanfelügyelőnél nem ki­vánlalik a szakismeret, hanem csak egy kis ü­gy­szerclel. Mennyiben volt igaza, látjuk az ered­ményből. Minden jel oda mutat, hogy e kérdést nem szabad levenni a sajtónak a napirendről. E kér­déssel jobbra, vagy balra, de valahára tisztába kell jönnünk. Mert ha csakugyan alaposak a tan­felügyelői intézmény ellen felhozott vádak, lehe­tetlen, hogy az állam érintetlenül hagyja vagy fennállás, vagy lényeges átalakítás tekintetében akkor, midőn a kincstár sanyarú helyzetére való­­ tekintetből minden legkisebbke kiadást be kell az államnak szüntetnie, ha az haszonnal nem jár. Régi dolog, hogy mióta parliamenti rend­szerrel élünk, az idegen földön tenyésző intéz­mények majmolása bizonyos mániává fejlődött ki nálunk. Indultunk idegen nemzetek oly intézmé­nyei után, melyek a magyar ember természeté­vel meg nem egyeznek, melyek sokba kerülnek, s haszonnal nem igen járnak. Kimentünk Svejczba, Hollandba, elhoztuk onnan a tanfelügyelői intéz­mény­t, meg nem gondolva, hogy míg­ott az esé­lek helyén vannak, mert vannak rá való emberek, s mert lelik miből, addig nálunk ugyanazon in­tézmény a tanítók szánandó helyzete mellett nem egyéb fényűzésnél, tudván, hogy ha hajt is ez uj ültetvény valamicske hasznot, azt nem a tan­felügyelőknek, de az illető tanítók s megyei ha­tóságok ügyszeretetének köszönhetjük, kiket igen könnyű egy fáradság a tanfelügyelőknek utasí­tani, illetőleg megkeresni egy tábla, egy iskola­pad beszerzésére, egy ablak kijavítására, egy duet kidobatására, vagy az iskolaföld kipadló­zására stb. Hogy azonban e megkeresések meg­érik-e ama százezereket, rectius milliókat, miket csak ed­dig is áldoztunk ez intézményre, arra feleljen mindenki önmagának. Ellenkezőleg for­dítottuk volna amaz összegeket a szegény taní­tók siralmas helyzetének, fizetésének jobbítására, m­ost sokkal büszkébben mutathatnánk elemi tan­ügyünkre— tanfelügyelet nélkül — mint tan­f­e­l­ü­­g­y­e­l­e­t 111 ellett emígy *)! Szerényi Emire. *) titőri cikkezőnk minden állításait nem irjuk ugyan alá de mert sok igazságot mond el, közöljük e cikkeit. A tanfelügye­let itt és ott kisebb eredményének oka a legtöbb esetben nem a felügyelői egyénekben, hanem fajunknak csuk önös tapadásában a múlthoz és tani­i­­ iránti határtalan érdekeletlenségében állott. Szerk. l­fr,J 'A *vr­y ,.r J /fV IIX.IOTOUT UAI..AI. I. ^ előttem a villamos égbolt. Alattam zúgó tengerár, A bős­­,­­­ihar, mint könny­ű­ pelyhet. Sajkám olyan ié*r hányja már. Vb, megvakít a villám lénye. Mi is tanullak izmaim. Mint küzden­ék ki győzedelmet Az ár dü­höng a habjain? ! Az árba­­n lein evezemet. És összeteve két karom, b­ölesekhez illő nyugalommal Magam sorsomnak átadom. II. Piszkosan tajtékzó habokba Nyugodtan eltemetkezem. Mélyen a tengerár alá majd Leszállok én szép csendesen. S ha elcsüggedted igy leérek, Az iszap gyengéden ölel. l'ndok piócák, ronda férgek kúsznak majd tagjaimra fel. S mig elcsigázott testem vérén A ronda had élvet talál. Ilám tét álmomban észrevétlen .Ion a nem rettegett halál. III. Nem, még se, még se; — hisz még érez Karomban a feszült ideg. Szenvedő szív csalárd reménye. Mert volna tőled válni meg?! Ott messze még a láthatáron Vezérlő fény ragy­og felém. Klóré hát, az evezőre! Ott száraz földet érek én. Vagy összezúz a vész haragja. Az ár sziklára vet, lehet. De ronda férgek háborít lan­­ e szívják még se véremet! S­­a­p­k­á­l­m­á­n. llorki bácsi. — Korraji. — Irta Belányi Ferenc, (f.. folytatás). K­orki bácsi fejét vakarta. Se neki, se Pál szol­gának soha olyan esete nem volt, hogy lázban let­tek volna, s nem lettek volna eszüknél, hacsak a bakator — 110, de akkor egy kis alvás helyre szokta hozni a bajt. Azt azonban tudta, hogy itt ilyen or­vosság nem segít. Bepillantott az ajtón, Ott ült a szép nő az ágy­ban és merően, de kérő pillantással vetette reá szemeit. — Az is üldöz, — kiáltá, — mindenütt üldöz­nek, elakarják rabolni becsületemet — óh és nincs­­ senki, a ki megvédené. Zsuzsa asszonynak oda kellett ugrani s őt gyen­géden visszaerőszakolni a párnák közé. Egy új bo­rongatás kissé megnyugtató és a gazdasszony vis­szatérhetett az ajtóhoz, hol ura elképedve állt, nem tudván, mit csinálni.­­­ No Zsuzsa asszony, mittevük legyünk — kérdő. — Bizony nagy jó uram, felser nélkül nem fog menni, — mondá az öreg asszony sóhajtva, — még pedig legalább is városi kell, ha nem valami doktor. l­orki bácsi öklével csapott homlokára. Hisz neki is juthatott volna eszébe, még pedig a székvá­ros nem­ levén messze, jó orvos is volt bővében. Hja, de ha neki sohase volt baja, soha se kellett orvos. Ott hagyta Zsuzsa asszonyt, ki látván, hogy ura tudja, mit tegyen, visszatért ápoltjához ; l­orki­­ bácsi pedig megrázta Pál szolgát s ugy kizavarta­­ álmaiból, hogy legalább is azt hitte, hogy a fedél­i ég fölöttük. —­ Menj, fogass be, eredj a városba és hozd ki az orvost, hanem a javából ám, — rivált reá az ura. — Orvos — az doktor úgy-e ? — kérdé Pál szolga, ki csak lassan tért eszéhez— megyek, megyek. 15

Next