Pápai Lapok, 1877 (4. évfolyam, 1-52. szám)
1877-10-14 / 41. szám
IV. évfolyam. Pápa? vasárnap 1877. október 14 A szerkesztő és kiacLólxivallal Wajdits Károly könyvkereskedésében van, ahova az előfizetési és hirdetési díjak is intézendők. Kéziratok nem adatnak vissza. Vegyes tartalmú hetilap: 14 VAS. 621 Ka liszt püsp.).~ Szerencs 7 B. Jerel") 15 Hétfő Terézia )~ Adviga ) ( 8 Xeb. élt.")"( 10 Kedd Flórent Flórent )"( 9 )•Heti naptár 17 Szerda hedviga Gál (kath.) Hedvig (>ot.) 10 Félb. (>r.) j 20 Szombat 41. szám. Előfizetési díjals.: Egy évre 6 fr. — Félére 5 fr. — Negyedévre 1 fr. 50 kr. Egy számára IS kr. Hirdetések 6 hasábos pelitsorban 5 kr. nyílttérit* eit soronkint "2*5 krral vétetnek fel. Bélyegdij mindig külön fizetendő. 18 Csütörtök Luk. evangélista)- Lukács)^ 11 ) . 19 Péntek Alkantari Péter )~ Ágnes)? 12 ) ^ Vendel pásztor )( Vendel) a 13 Sah. Valéra) • 1 Pápa, 1877. október 14-én. Egy hazafi elmélkedései). Tisztelt szerkesztő,annak nemes törekvése, mely a munkásság és jólét felélesztése és támogatása felé hánynl, a jobbak helyeslésével találkozott és a kik a Pápai Lapok" mult számainak vezércikkeit olvasták, mindezt kétségkívül el fogják ismerni. On valóban szép, magasztos, áldásos munkához fogott és reménylem, hogy ennek folytatása és kivitele nem fog kizárólag az ön vállain nyugodni. Mert a ki hazáját igazán szereti és akit e szeretet el nem vakít, akarva nem akarva munkatársa lesz. Hisz mi magyarok mindig híresek voltunk hazaszeretetünkről, sőt , állíthatjuk, hogy mint jó hazafiak világi hírnévre tettünk szert. Hazaszeretetünk, azonban meg kell vallanunk, nagyon gyakran csak forró lángoló alakban lépett fel. A történelem, a népek és nemzetek ezen hit tükre eléggé kimutatja, hogy még a legnagyobb veszélytől, a legnagyobb áldozattól sem riadtunk vissza. — Mindenütt és mindenkor nagyszerű lelkesültséget és odaadást tanúsítottunk a hazárt. Gyermekeinket is készséggel engedtük át a hazának, ha szüksége volt rájuk. Azon számos hadviselés, melyeket évszázadokon keresztül a bel- és külbéke helyreállításáért folytattunk, fényesen illustrálják a haza iránti érzületünket. Amit csak ember vitézséggel, erős lélekkel, kitartással, szívós akarattal kivívhat, azt kivittük és kivívjuk még most is, ha szükségünk van rá. És épen ezen megpróbáltatások, e hőstettek, e számos és nagy tűzpróbák, melyeken keresztül kellett mennünk azok tévhitre vezettek bennünket, hogy nekünk magyaroknak egyedüli hivatásunk a harci és politikai nagy tettek kise fejlesztésére szorítkozik nemzetünkben, a kisebb apróbb dolgokat, a békés foglalkozásokat, a munkát nagyon szerettük lerázni nyakunkról, sőt a legtöbb esetben meg is vetettük. Ha hazánkat úgy nemzet és közgazdasági szempontból tekintjük, önkénytelenül el kell ismernünk, hogy ugyancsak szerencsétlen csillag uralkodik felette. A süni népességű országokban mint pl. Belgium, Francia, Németországban úgyszólván fukarkodnak a legkisebb idővel, itt az idő drága, „az idő pénz," melynek legcsekélyebb elvesztése a nemzeti vagyon kárára van. Itt nem igen akadunk munkátlan emberre, a beteg a legfigyelmesebb ápolásban részesül, nem is annyira a Humanitás szempontjából, mindinkább azért, hogy minél előbb munkaképessé tétessék. Nálunk, ritka népességű hazánkban, hol annyi tenni való volna sok oly dologgal, melynek szüleiben vagyunk, pazarul bánunk el de legpazarabbul az idővel. Nálunk, mint mindenkinek kevés jutott, ki a munkából, nálunk majd mindennek szüleiben vagyunk semminél sem mutathatunk fel fölösleget, egyedül az időnél-Mi úgy vagyunk mint a nagyon éhes ember, ki a tápszert félig nyersen nyeli el és gyomorbajt okoz magának a baljza miért nem lát idővel az étel elkészíttetéséhez, hogy megmaradhasson egészségénél. Mi saját gyapjúnkkal ruházzuk magunkat, et azonban előbb Franciaországba, Belgi•) Ezen cikket, lapunknak egy budapesti, a pápai viszonyokat jól ismerő barátjától vettük, ajánljuk a t. olvasók figyelmébe. Szerbiumba vagy legalább is Morva- vagy Csehországba kell elküldenünk. Mi a saját árpánkból készített sert isszuk , az árpát azonban előbb Austriába kell elküldenünk. Szint igy vagyunk fánkkal, vasunkkal, ha bútorok, vasszerek és edényekre van szükségünk, nyers bőrünkkel, ha cipőnkre v van szükségünk. Miért nem készítik mindezt hazánkban ? Hisz mindezekhez nem szükséges valami nagy rendkívüli művészet vagy tudomány! És ha készítik is, miért nem oly minőségben nyújtják ezt az illetők, mint a „külföldi?" Sok külföldi városban fordultam meg, hol hazánk nem egy fiát láttam a munkások közt, ki oly ügyességet fejtett ki, hogy e nemben a keresett munkások közé tartozott. Miért nem maradnak ezek itthon. Azért mert nálunk mindenki könnyen akar élni a munkát .A legtöbben megvetik. t Engedje meg, hogy erre nézve, városukból válaszhassak néhány példát. Néhány évvel ezelőtt ott egy igen szorgalmas szappanosmestert ismertem ; ez egy kis vagyont szerzett magának, a mesterséget abbahagyta és az undok uzsoráskodásra adta magát külföldön az ilyen a vagyonszerzés által saját munkakörét iparkodik terjeszteni és ezt ujabb meg újabb berendezésekkel ellátni, hogy más országokbeliekkel a versenyt kiállja és lehetőleg felülmúlja ezeket. Egy másikat ismerek, ki ezelőtt molnár volt; ez megirigyelvén az „urak" könnyű életét, kik úgymond naponkint egy kicsit írnak a városházában, vagy nem bánom a járásbíróságnál, egy pár „bukkerlit" csinálnak a tanácsos stb. urak előtt, megtanulnak egy kicsit szájaskodni — és ebből aztán megélnek. Miért ne élhetnék én is ily könnyű módon a nevét? — mondogatja magában a mi . . . (majd kimondtam irni csak tudok ugy mint az az X. Y. úr. A mi molnárunk abba hagyja a mesterséget és kezd „készülni" más „pályára" es addig „jár" az „urak", nyakára, mig végre a fejibe vágnak egy kis „hivatalt." Ne neked hivatal ! Molnár kezébe adtak ; ha eddig hangya módra ment minden benned, ha eddig kerekeid nem igen forogtak — a gyers,megkellés" miatt majd járnak most, akár mint a malom ; ha az egyik felén az aktákat beöntik, a másik felén „őrölve" kerülnek ki ; a korpából természetesen utólagosan azért ki kell tisztítaniok. Hazánk igen gazdag a természet adományaiban ; e gazdagság azonban jól tudjuk nem nyújt oly könnyű, gondtalan életet, mint amilyennel a nyugatiak dicsekednek, ha előbb éppen ugy mind ezek elő nem mozdítjuk a munkásságot, a szorgalmat mindazon tereken, melyeken eddig valódi komoly előretörekvés helyett hanyagsággal és végzetteljes hátramaradással találkozunk az ipar és kereskedelem terén. Mi a könnyű életnek, az élvezetnek minden áron és pedig haladéktalanul birtokába akarunk jutni, a természet áldásait elpazaroljuk, terményeinken gondtalanul túladunk és csakhamar azután bekövetkezik a nagyon éhes ember esete. A gazdag, ily körülmények közt lassankint szegénységre jut, a szegény pedig a koldusbotra. Nálunk a takarékosság, gazdag és áldást terjesztő plántájára nagyon gyéren akadunk, itt a legtöbbet keresőtől kezdve le a napszámosig, keresetét mindenki könnyelműen elpazarolja, e sajnos körülmény különösen a munkás (iparos) osztálynál észlelhető. Tekintsük csak pl. más országok munkásait, pl. Franciaországéit. Itt kevés oly földmíves, kézműves, gyári munkás van, ki egy kis tőke felett u rendelkeznék. Németországban egyes nagy tekintélyek léptek fel e nemű üdvös intézmények létesítése mellett, így Schulze-Delitsch a munkások közt mintegy 500 segélyző pénztárt létesített, tőkéjük a munkások betéteiből áll. Amerikában egyes társulatokkal találkozunk, melyek e téren messzeható üdvös intézményeket létesítenek. Igy a többek közt van egy társulat, mely a munkások részére kisebb-nagyobb, udvarral és kerttel ellátott házakat állít fel. Minden munkás, ki napi keresetének 6%-át e társaság pénztárába öt évig egymásután befizeti egy ily ház birtokába jut, mely hatóságilag az ő nevére igtattatik be. A lefolyt 5 év után lakja a házat, melynek teljes birtokába azonban csak a további 1> éven át befolyó részletfizetés mellett lép. Hány oly dúsgazdag emberrel találkozunk pl. Angolországban, ki az iparos osztályból emelkedett ily nagy polcra. Kisértsük meg pl. a mi munkásainknál, bizonyára kinevetnének és ha találkoznék is valaki aki egykét forintot betesz, hát meg lehetünk győződvet, hogy ha esetleg valahol a csizma szorítja, egy névnap vagy más mulatság, vásár stb. arra indítja, hogy ismét kivegye ; nálunk a legtöbb esetben csak örökség, házasság, nyeremény vagy uzsora szül gazdagokat. A munkásság ritkán mutat fel egyegy példát. Mindezek után t. szerkesztő úr méltán kérdezhetné, hogy mitevők legyünk e baj kiirtásánál vagy legalább meggyógyításánál ? Ennek nagyon egyszerű módja van. A nép, ország, állam saját bajaitól csak önmaga által szabadulhat meg. Kell, hogy megismerje magát, mint a beteg ha meggyógyulni akar. Népünknél ez, megvallom nehezen megy. Az önismeretet úgyszólván rá kell erőszakolni. Oly férfiak mint pl. ön ezt szóval eszközlik, a gyakorlati államférfiaknak — ha ilyeneknek birtokában volnánk — tettel kellene ezt bebizonyítani, ha, jól tudja nem vagyok sem író, sem politikus. A mi gyakorlatit én tanácsolhatnék az egyelőre két dologban foglalható össze és ez : az angol birtokrendszer a nagybirtokosokra, szabad telephely és vízjog az iparvállalatokra nézve. Bízom Önbe, és tehetséges munkatársaiba, hogy ezen általános véleményemet aszerint amint azt felfogták a kellő méltatásban fogják részesíteni. Ha azonban ennek bővebb, részletesebb ismertetését kívánnák, ugy e dologra még visszatérek, ha hazánk mostoha gazdasági viszonyai feletti kedvetlenségem ismét erőt vesz rajtara*.. Dr. Psz. . . . Különfélék. — Uj szerkesztő. A „Gyöngyös" címü lap folyó október kezdetétől fogva politikai hetilappá változott és egyszersmind szerkesztőt is cserélt amennyiben Csomor Kálmán úr a szerkesztőséget Hanák Kolos és Jakab Géza uraknak adta át. A laptulajdonos továbbra is Csomor úr maradt, ki is egyszersmind mint társszerkesztő a lap szellemi életében is tevékeny részt fog venni. Az uj szerkesztők beköszöntő programmjából a *) Adja Isten, hogy nemsokára visszatérjen — már 1. i. a két tényező bővebb magyarázatára; a kedvetlenség maradjon távol t. munkatársunktól. Szerk. Csarnok. Az utolsó csók. (Elbeszélés; írta: Gy . . F. Virágzás nyomán a hervadás, emelkedés után a hanyatlí is; ez a megszokott jelenség nem csak a természetben, hanem a népek éltében is. Nem kerülhette ki e sorsot az egykor oly rettegett török hatalom sem. A harciaszultánok után, kik a győzhetlen janicsárok élén fényes győzelmekből fontak sugárkoronát a büszke frlholiknak, elpuhult gyáva uralkodók jöttek, kik kerülve a tettek mezejét, a háremek kábító légkörében tékozolták erejüket s idejüket. Bajazid, a villám, ki Nikápolynál hatvanezer keresztyén bajnok sírja felett tudata a világgal, hogy a török úrrá lett Európában . Murád, Kunyadynak nagynevű ellenfele, ki a Rigómező u szárnánál oly leverő gyász emléket irt be kardjával a magyar történet könyvébe; Muhamed ki hódító vasárai porbadöntve a keletrómai császárok ezredéves trónját, nagy Konstanrtin fényes városából hangoztatá fél világra szóló parancsait; Szolimán , ki Mohácsnál temetőt ásott a magyar dicsőségnek s ott villogtatva kardját, ellenséget keresve Bécs falai alatt, — már meghaltak régen. Elkorcsosult utódaik nem bírták sértetlen megtartani a sok véren szerzett örökséget. Környezetükben mind gyakrabban megújuló jelenség lett a lázongás, s rokonveromtás. A kormányzók telhetetlensége egyre nagyobb mérvben élesztette a népben az elégületlenséget, a seregben a fegyelem vésztjósló bomlását. Az ősi erények pusztulása feltartóztatlanul vonta maga után végül a külhanyatlást is.A török hatalom erőfeszítése — Bécs ostroma 1683-ban megtört a lengyel s német vitézségen, sizután csapás, csapásra érte. Földre hullt a lelhem nem' ;'so6färiif'ife<»-bafi Budának or máról; majd elesett Belgrád, elpártolt Erdély, Moldva, fegyvert köszörűlt százados zsarnoka ellen a bosnyák és a szerb. Ott hordozták zászlaikat a keresztyén seregek a török birodalom keblében, maguk előtt űzve a török birodalom keblében, maguk előtt űzve a török haderőt, mely kétségbeesetten tett uj meg uj ki séreteket a diadalmi zaj közt előbbre hullámzó ellenséges áradat viszanyomására. II. e>«. 1089-ben Badeni Lajos herceg császári hadvezér mélyen benyomulva Törökországba véres diadalok közt egyengeté az utat Konstantinápoly felé. Majd azonban előhaladását megakasztó egyrészről a beállt hideg évszak , másrészről a francia hábor, melynek sikeres folytatására a Rajnához kelle küldenie seregének javát. Ennek folytán a következő évben siker koszorúzta a török kormány erőfeszítését. Hadserege több csatában győzött s hódítva közelgett Magyarország határaihoz, s Kielre fényes reményekkel készülődött a hadjárat megkezdéséhez. Másfelől Badeni Lajos is most több erőt vonhatott zászlaj alá s lankadatlan hévvel tette meg az intézkedéseket a török remélyek meghiúsítására, a még török kézen levő Temesvár szemmel tartására hátrahagyta vitéz gyalog s lovas csapatokkal Batthyányi Ádámot s maga a fősereggel tovább húzódott keletre, meggátlandó az ozmánok előnyomulását. A tavasz megnyíltával megzörrentek s vértől áztak a fegyverek. Batthányinak Temesvár alatt volt dolga két kézre. A vár védője Omár basa — erős őrséggel rendelkezett, s kemény kicsapásokkal igyekezett Batthányi seregét a vidékről elűzni. * A magyar vezérnek épen egy uj kirohanásról tesznek jelentést. Batthányi készen várja, színlett futással lesbe csalja a támadókat. Ekkor hirtelen megfordul s elöl és oldalról rajtuk ütve makacs véres harc után szétveri őket. Huszárjai boszos haraggal üldözik a szétbomlott ellenséges csapatokat egészen a sáncokig. A harc végeztével a győztes vezér takarodót fúvat. Miközben vitézei gyülekeznek, sebes vágtatva tart feléje egy huszárhadnagy, jobbján török lobogót emelve, s közelébe érve a tisztelgés után így szól: Eszterházy kapitány üdvözli ezredes urát, s itt küldi tisztelettelül az ellenség egy lobogóját és Hamalauég kardját. Hol van a kapitány? kérdi meleg érdeklődéssel Batthányi. Személyesen nem jöhet válaszul a hadnagy, mert nehéz sebet kapott. És most készítnek vitézei számára galyakból nyugágyat. Vezessen hozzá hadnagy úr — szólt Batthányi; sarkantyút ád lovának s a hadnaggyal együtt a jelzett irányban elvágtat. — Eszterházy Imre huszárkapitány — kiről a hadnagy jelentést, tett — a hírneves Eszterházy Miklós családjának sarjadéka volt. Nemes, lovagias jellemével a sereg kedvence, a tisztikar egy kiváló dísze. Eszterházy Imre első ifjúságában nem készült a hadi pályára. Előszeretete után , — melyet a könyvek iránt tanúsított, az ismerősök inkább a tudósok mint a hősök sorában jósoltak számára fényes jövendőt. — másrészről, míg a magasabb körökben élénk tudnivágya vonta magára a figyelmet, a köznép előtt jószívűsége tette ismeretessé a jobbágyság egy nemeslelkü pártolót s igaz jóltevőt tisztelt benne, s megjelenését a legőszintébb kegyelettel üdvözlé mindenütt. Mikor azonban Buda visszavételével egyre nagyobb eréllyel folyt a harc a százados hódító ellenség — a török ellen s az éledő honszeretet ezrenként ragadta az ifjakat a harcok mezejére, ekkor megkapta a Uíg Eszterházy Imre keblét is, s szemeiben a lelkesedés fellobbant tüzével vette atyjának ez intő szavait: „midőn a zászló honszabadító harcra hív, egy Eszterházy, ki elbírja a kardot, nem maradhat otthon!" Egy hónap múlva kétszáz , a gróf költségén felszerelt huszár sorakozott a palota udvarán, várva fiatal parancsnokát, ki most, búcsúzik s bontakozik a hőn szerető szülők karjaiból. — Az utolsó bucsucsókot váltva kedveseivel ép távozni akar, midőn belép a helység érdemes bírája s köszöntés után igy szól az öreg grófhoz! „Kegyelmes urunk! Ime gróf urat mindnyájan igen szerettük, mert mint igaz Isten áldást ugy ismertük őt mind eddig." — iItt egy pillanatra elakadt a tisztes agg polgár, majd érzelemtől szakgatott hangon folytatá: „nagyon óhajtjuk, hogy a háborúból visszatérjen hozzánk; épen ezért fiunkat is elküldjük védelmére. Huszonnégy legényt állí-.