Pápai Lapok, 1883 (10. évfolyam, 1-54. szám)
1883-01-07 / 1. szám
legnagyobb fejetlenének tekinthet. Nem csak az által mert a keresztény vallást fogadván el, szabad választása szerint, a nyugoti és nem a koptő egyházat fogadta nemzete védnökéül, amely választás eredményeiben tökéletesen igazolta szt. István bölcs előre látását; de nemzetének oly politikai szervezetet is adott, mely az idők változó viharai között is: 800 éven át tartotta fenn magát, és így Európa államintézményei között a legrégibbnek, s legszilárdabb alapon épült alkotásnak bizonyult; de ugyancsak az napon, aug. 15-én hunyt el — nemzete közfájdalmára — uralkodásának 38-ik évében a nagy király, üresen hagyván minden egyenes utód nélkül maga után a trónt. Ugyancsak augusztus havában 1222-ben íratott meg, az ország kancellárja az egri nagy prépost Kletus által, a »bulla aurea«, mely alkotmányt biztosító okmányt I. András magyar király szentesitvén, 600 éven keresztül szolgált a magyar nemzet szabadságának alapjául; tehát egykorú az angol »habeas corpus« szabadságot biztosító államokmánynyal, mely szintén azon évtizedben kelt s íratott alá. Nem különben aug. 29-én 1526-ban történt a szerencsétlen mohácsi ütközet, melyben a magyar király életét veszté a csele pataknál — ezen véletlen eset hosszú időre szerencsétlen belzavaroknak vezette oda a nemzetet, kimerítve erejéből s megrontva erkölcseiben. Míg ugyancsak aug. 18-án 1827-ben fejeztetett be Magyarország újabbkori történelmének egyik legnevezetesebb momentumai a több évig tartó pozsonyi országgyűlés, mely alapját vetette meg azon reformoknak, melyek később a 48-diki vívmányokhoz vezettek. Ezen az országgyűlésen jelent meg először mint fiatal huszártiszt gr. Széchenyi István, egy évi jövedelmének felajánlásával vetvén meg alapját a magyar nemzeti akadémiának, és igy nemzete közművelődésének. De szintén augusztus 13-án 1849-ben, történt a világosi szerencsétlen katasztropha, midőn a végső erőfeszítésig meghurczolt s kimerült magyar sereg, a muszka adott becsületszóra letette fegyverét. Egy sötét emlékezetű, szomorú eseményekben gazdag évtized követte azt, mig viszont auguszt. hó végével 1861-ben oszlattatott fel, hasztalan vajúdások után az a parlament, mely a kiegyezést kísérlette volna meg nemzet és királya között, véget óhajtván vetni az önkényuralomnak. Ha elgondoljuk, hogy a legegyszerűbb események is, mennyire elferdítve adatnak elő gyakran szemtanúk, s még inkább azok által, kik csak hallomás után beszélik el a tényeket, nem csodálhatjuk ha vannak, kik a történelem hitelességében kételkednek, mégis a történelmi tanulmányok oly igazságokra vezetnek és tanítanak bennünket, melyek által egyedül leszünk képesek megértetni a jelent, s vethetünk egy pillantást a jövendőbe. " •A,, bátorság, valamint a félelem is, egészen közlékeny érzelmek, s egyaránt hatnak a kedélyekre, ugy hogy gyakran nagy gyülekezetek egy bátor szó által éppen úgy fölvillanyoztatnak, _valamint a rémület egy kiáltására, a legnagyobb félelemtől ragadtatnak el. »Minden ember csak annyit ér amennyit tud« mondja egy bölcs, mennyire áll tehát kötelességünkben, hogy magunkat műveljük, s ismeretünket tágítva erkölcsi valódi értékünket emeljük; és ha Szemere Bertalan azt mondja naplójában, hogy a magány a lélek termékenyitejz, még inkább állítani lehet, hogy a magány a lélek nemesitője, melyben megtisztul azon salaktól, mely reá a társadalmi élet romlottságából tapadt. Semmi sem emeli a szónoklat hatását annyira, mint az erős meggyőződés, mellyel a szónok nyilvánított elveihez ragaszkodik; ezért mondható Mirabeau Robespierrel, midőn először hallá beszélni, hogy még sokra fogja vinni, mert úgy látom hiszi amit mond. — Nagy elhatározásoknál egyedül önerőnkbe vetett erős hit az, ami megmenthet bennünket, míg a saját hivatásától visszarettenő bizalmatlanság lesújt, s cselekvésre képtelenné tesz. Nem lehet elvitatni, hogy az emberiség az átalános közszabadság kivivására nagyobb erőfeszitéseket soha nem tett mint századunkban és mégis különös, hogy az ujabbkori találmányok, mint a puskapor, gőz és villany erőknek ,a technika különböző czéljaira tett fölhasználásával, az állam kezeiben, mind az önkényhatalom megszilárdulására szolgálnak eszközül. Így a puskapor, a fegyvernemek tökéletesítése mellett a népek fékentartására, a gőzerő, a közlekedési eszközök kifejlesztésével, a seregeknek gyors öszpontosítására, míg a villanyerő, a titkos kémrendszer alkalmazására vezetnek. A nők gyakran felülmúlják lelkesültségben s határozottságban a legkeményebb férfiakat. Igy Karthágó ostrománál, mely három évig védte magát s állott ellent a római hódítók seregeinek, s végtére uralkodója, Hasdrubál a város romjain mégis meghódolván a római vezérnek, neje — legszebb ruháiba öltözködve — egy omladékról okozta férjet, hogy mért nem tudott inkább meghalni, s megragadva két gyermekét, megfolytatta a győztesek előtt, s magát a lángok közét vetette. — Iljr hőslelkü nők tudtak egykor Spártának is győzhetetlen harczosokat adni. Ha mindazt, amit életünkben tapasztaltunk, s a tapasztalatok felett éreztünk avagy gondoltunk, híven lesznek, nem csak önmagunknak szereznénk ez által jövőre kedves visszaemlékezéseket, sőt gyakran okulást is; de egyszersmint másoknak is mulattató és tanulságos olvasmányt hagynánk hátra. Az ember önmaga iránt leggyöngébb, s legelnézőbb; azért bölcsességünk ott kezdődik, midőn képesek vagyunk, önmagunk felett szigorúan ítélni. Mi a szerencse? a körülményeknek véletlen akként való alakítása, hogy azok lelkünk törekvésével találkozzanak. Kinek kicsiben rosszul megy a gazdálkodása, s talán éppen elegendő erő hiányában, igen balul fog cselekedni, ha munkakörét tágítja, s nagyban akar kísérleteket tenni, mert veszteséges bukása annál bizonyosabb. Így tapasztaljuk, hogy legtöbb ember abban téveszti el dolgait, mik elé» az életben nagyobb czélt tűzött ki maga nagyobb szerepre vállalkozott, mint önerő, megengedi. Azért ki közlegénynek jó, reájL 'cP re m%se vállalkozzék, nehogy magával miokat is felültessen. Az emberiség tagadhatlanul nagy előmeneteleket tett a jelen században, ugy anyagi mint szellemi téren egyaránt; s találékonyságával folytonosan újabb győzelmeket arat a nyers természet felett; egy láthatlan hatalom az, ami önkénytelenül is előre tol bennünket, haladnunk kell, — ez rendeltetésünk. Mégis vannak dolgok, melyek ma is éppen oly érthetetlenek előttünk, mint voltak évezredek előtt; az ember hiába nem képes áttörni a homályt ami végzetét takarja. Különös, hogy bizonyos emberek életében, megható hasonlatosságot tüntet fel a történelem. Igy Cromvel még ismeretlen, kétségeskedvén jövendője felett Angliában, Jamaikába szándékozott letelepedni, de I. Károly egy rendelete által megakadályoztatott szándékában, azon rendelete által, kinek fejét később, hogy az Angol forradalom lenyakazta, leginkább Cromwel műve volt. Mirabeaunak atyja fia részére semmi különös jövendőt nem látván Francziaországban, még fiatalon el akarta küldeni a hollandi gyarmatokba, s a király egy rendelete által hátráltatott terve kivitelében; és Mirabeau később leghatalmasabb tényezője lön a Franczia forradalomnak, mely XVI-ik Lajos királyt trónjától, majd életétől is megfosz rá. Kossuth 1848-ban midőn Jellacich bán a sokorói ütközet után Budára tartott, s a magyar kormány tétovázott az elhatározásban, mit tegyen, hogy a fővárost megmentse; köztudomású dolog az azok előtt, kik még emlékeznek reá, hogy volt pilllanat midőn Kossuth útlevelét kérte, nem akarván útjában állani az eseményeknek; gróf Batthyányi Lajos volt az, ki őt szándékáról lebeszélte. Gróf Batthyányi Lajos! ki az 1848— 49-iki lejátszott drámának első áldozata lett. Nagyobb eseményeknél a sikernek érdemét, vagy nem sikerülés esetében annak kárhozatát a közvélemény előtt rendesen az utolsó vezérszereplők aratják, pedig gyakran egészen jogtalanul. Mert nagy eseményeknél nem csak azokat kell magasztalni vagy elitélni, kik a siker vagy bukás végóráiban, s gyakran egészen történetesen — a vezéri szerepet vitték, de különösen részeltetni kell azokat a megérdemelt ítéletben, kik valamely eseményt előkészítettek, s úgy vezettek , hogy annak később diadallal vagy bukással kellett végetérnie. Az élet folytonos készületek és törekvések között telik le, s alig van halandó: ki ne mondhatná, hogy élettörekvései közül egyet-mást el nem ért; de alig van ember, ki állithatná, hogy mindazt elérte amiután csak az életben törekedett. Orczy Gyula. le. egyes kiváló tenyésztők szintén kedvezményren részesülnek. A vásárlás február* és márczius hóban fog történni, miről az eladni szándékozók értesíttetni fognak. Veszprém, 1882. deczember 20-án. ' gazd egyesületi alelnök' Felhívás a szarvas marha tenyésztés érdekében. A Veszprém megyei gazdasági egyesület a szarvas marha tenyésztés okszerű fejlesztése érdekében a nm. m. kir. földmivelési ministeriumnál közbenjárni óhajtván, egyfelől egyeseknek és községeknek tiszta fajú bikákat, és teheneket szerez, más felől egyes tenyésztőktől, tenyésztésre alkalmas bikáknak a kormány általi megvásárlását elősegíti Felkéretnek tehát a megye egyes tenyésztői és a községek, hogy vétel vagy eladás iránti igényeiket a bor és faj tüzetes megjelölésével a gazdasági egyesület titkári hivatalánál Veszprémben — legkésőbb január 15-ig bejelenteni szíveskedjenek. Községeknek rendszerint a tenyész bika vételárából 20% elengedte fil> s a leszállított vételárt három félévi részletben fizethetik Fővárosi levél. Ujéta után. — Solymossy szakálla. — Atviz. — Irredentisták. — Gesztenyesütők. — Az udvar — Nemzeti szinhás. — Will mama. — Komáromi Mariska — A fehér kaméliák története. — ,,Szeget stéggel." — Dlaháné panasza. — Gyulai Pál hadjárata.— A habom kitör.) Bizonyra ismerik önök az adomát (hiszen már a lőcsei kalendárium is mint régiséget közölte) az egyszeri vargainasról, aki eltörvén egy palaczkot, a lábszirtol remegve sóhajtott föl: »Jaj csak már tul volnék az érésen!« Nos hát mi már megkönnyebbülve kiálthatunk föl: »Hál' istennek csakhogy már tul vagyunk az újéven!« Megkönyebbült lélekkel és tárczával sóhajthatunk igy föl, mert nem kell többé kerülnünk a saját házunk tájékát az ujévi gratulánsoktól való félelmünkben, mint ahogy Solymossy barátunk a borbélyát kerülgeti karácsonyta, nehogy az valami gratuláczióval borotválja meg, minél fogva a népszínház derék komikusa még mai napság is a tavalyi szakállát viseli. Az újévi bajokon tehát valahogy csak túlestünk volna, de ki tudja, hogy az uj év nem fogja-e majd csak ezután ránk nyitni a bajok Pandora szelenczéjét. Hiszen ime még alig dugta be orrát az 1883, még kezünk hozzá sem szokott nevének leírásához, máris nyakon önt bennünket az árvízzel. A Duna nőttön nő, szemlátomást árad s már az üllői uti pinczéket a hagyományhoz hiven el is árasztotta a viz. (Itt ugyan árvíz nélkül is szokott a viznek szerep jutni!) A tanács persze lót-fut, rendeleteket bocsát ki, csatornákat tömet be, zsilipeket nyittat meg, eddig azonban még senkinek sem jutott eszébe a baj tulajdonképeni kútforrása. Ez pedig nem más, mint az a temérdek vizenyős vers, mely a karácsonyi könyvpiaczot elárassztotta. Most már hiába temeti be a tanács a csatornákat, ha annak idején nem intézkedett szörnyű áradat ellen, mely eleitől fogva nagy a veszélylyel fenyegetett mindnyájunkat . . . . . . De az árvíz mellett még egyebeket is hozott a nyakunkra az 1983. A dolog egy kissé rejtélyes ugyan, de éppen ez teszi érdekessé Ugyanis sem többről sem kevesebbről nincs itt szó, mint arról, hogy a magyar fővárosba három sötét arczú, villogó szemű, talián kalapú, százránczos köpenyegű, tőrrel és bombával fegyverzett irredentista jött volna, hogy az uralkodó családnak egyik kiválóan magas állást elfoglaló tagja ellen merényletet kövessen el. Így volt ez olvasható egy budapesti hírlapban. Képzelhető az a szenzáczió! A rendőrség persze rögtön talpon volt, hogy czimborákat fogjon Oberdank úrnak, kikkel ez az égben irredentásdit játszhassak, mert oda fenn, vagy oda lenn (már attól függ, hogy mint martyr az égbe, vagy mint orgyilkos a pokolba került-e ?) aligha valami konspiráczió nincs készülőben. A rendőrség azonban szokás szerint csizmadiát fogott, irredentistákat pedig nem. És közzé tette a hivatalos jelentést, mely szerint a Budapesten időző olaszok egyébhez sem értenek mint a gesztenyesütéshez s a fővárosban már csak azért sem időzhetnek irredentisták, mert eddigelé sem a rendőrségnél, sem a bejelentő hivatalnál nem jelentették be magukat. Ez a nyilatkozat persze teljesen kielégíthette a felizgatott kedélyeket, s most elmondhatjuk, hogy lérdre regne a Budapest A gesztenyék tovább ropoghatnak, pattoghatnak a sütőben, senki sem nézi őket bombáknak ! Magát a királyi családot sem igen nyugtalaníthatja ez a gesztenye pattogás, mert a színházakba is eljár, vagy legalább is kilátásba helyezgeti megjelenését . . . ... A színházakban különben most járja a haute saison. A nemzeti színházat Wilt mama tölti meg a nézőteret és ugy mint a színpadot. Kilátásba van helyezve Gerster Etelka föllépte is és Coquelin társulata is aligha nem mutatja be magát közelebb a magyar fővárosnak. A héten lépett föl először mint opera énekesnő Mignonban a kis Komáromi Mariska, a népszínház kedves volt pacsirtája. A közönség igen rokonszenvesen ,fogadta és elhalmozta kitüntetésekkel és virágokkal. Volt a virágok között egy gyönyörű fehér kaméliacsokor is, melyről Rákosi Jenő, az elhódított pacsirta szellemi nevelőatyja igen érdekes történetet beszélt el. Volt egy idő, mikor a kis Mariska nagyon szűk anyagi viszonyok között tengődött beteg anyjával és szenvedő nagynénjével. Már akkor felkentje volt ugyan Thaliának de én istenem, hiszen ő még ma is gyermek (18 éves!) mi volt ő még akkor ? ! Járt beteg anyjához egy derék jó orvos, ki mindig nagy, fényes, ragyogó jövővel biztatta a kis Mariskát. Ez maga sem bizott benne. Kétkedve rázta fejét. A jó orvos megczirógatta a kis leány arczát és ünnepélyesen monda neki:»No meglássa milyen szép kamélia-csokrot nyújtok én majd föl önnek ha a nemzeti színházban Mignon szerepében föllép:« . . . És a derék orvos a héten csakugyan átnyújthatta a fehér kamélia-csokrot! . . . ... A premierek is sürün váltják föl egymást. Ma adják Follinus Aurél vidéki színésznek »Szeget szeggel!« czimü népszínművét, holnap Rákosinak »Idá«-ját. Nem illik ugyan egy darabot praejudikálni, de mikorra e sorok napvilágot látnak, Follinusz darabja fölött bizonyára ítéletet mondott (—hogy ne mondjam palctát tört! —) már a kritika. A főpróbán volt alkalmam a darabot látni s bámulni a lélektani és logika elleni merényleteket, melyeket szerző lépten-nyomon elkövet az egyes jellemek rajzolásában. Blaha Lujza asszony véleményét kérdeztem ki a darabra vonatkozólag, mert hiszen ő a legkompetensebb bíró, hanem hát ő nagyon tartózkodó a véleményadásban. Ennyit azonban mégis mondott: — Képzelje csak, nekem térden kell egy legény előtt csúsznom, hogy szerelmemet elfogadja! — Botrány! kiáltám elszörnyüködve! Hisz ez képtelenség! És váljon ki az a kőszívű, aki meg nem akarja Méltóságodat hallgatni ?! — Hát Tamási! válaszolt a csalogány. Tamási azonban azzal mentegette magát hogy ő nem tehet róla, megvallja, hogy saját meggyőződése ellen cselekszik, hanem hát benne van az instrukcióban, Follinusz írta bele. No Follinusz uram térden fogva kérne ön még ezért bocsánatot a Múzsától: »Szeget szeggel!« . . . . . . Nem fejezhetem be a fővárosi levelet anélkül, hogy egy nagyszabásúnak ígérkező polémiáról meg ne emlékezzem. Szörnyű háború lesz az, ha annak rendje és módja szerint kifejlődik. A csatasorban egyfelől szörnyen felvértezve Gyulai Pál lépett síkra, másfelől meg a Pesti Naplón áll, élén Urváryval és báró Kaas-szal. A konfliktusba gróf Szécsen Antal, Vadnai Károly a Föv. Lapok és Csukássi József a Budapesti Hirlap szerkesztője, de még a Kisfaludy társaság is bele van bonyolítva. Gr. Széchennek egy a Kisfaludy-társaságban felolvasott tanulmánya adott okot a viszályra, mely Metternichen próbálja meg a szerecsenmosást és gr. Szécheny István államférfiúi nagyságán ejt csorbát. A Pesti Napló és a Budapesti Hirlap megtámadták ezért a tanulmány iróját és a Kisfaludy-társaságot, mondván: »Az akadémia szemben van a miniszterelnöki palotával s a budai szél, mely a hegyről lefúj, behatol termeibe.* Gyulai védelmébe veszi az akadémiát és a Kisfaludy-társaságot s jól ismert bunkójának teljes súlyával ront neki a Pesti Naplónak, hol most Kossuth foglalta el Deák Ferencz helyét. A kardok tehát már összecsaptak, a puskák ropognak, a trombiták harsognak. A háború kitört. Hevesi József.*^ v Veszprémből. január 6-án. Láng Lajos egyetemi tanár, a nemzet« szerkesztője s Pápa város volt és leendő képviselője az ünnepek alatt városunkba jött, s a püspöki excra vendége volt. A megye rendkívüli közgyűlése, mely deczember 30-án tartatott, nem erősítette meg a Veszprém városi pénztárnok fizetésének felemelését 600 ftról 800 forintra. Amint megbízható forrásból halljuk, megyés püspök úr , excja kegyes volt elrendelni, hogy a külső püspökkert melletti árkot saját költségén betömessék s igy a Plosszer sétány szélesbül, minek történte után a sétány azonnal a belső püspök-kert melletti sétányig vezettetik. A veszprémi jótékony nőegylet vagyoni állapota a mult év végén 18,80331 kr. Mult évi bevétele 1952 ft 21 kr, kiadása 1864 ft -si.kr maradék 148 frt. Nagy feltűnést okozott városunkban azon eset, hogy egy tisztességes'Családból származó nő három gyermeknek anyja, ki már a 45 évet túlhaladta, elhagyva férjét, gyermekeit s öreg e 1 Hevesi József fővárosi hírlapíró ezentúl minden héten felkeresi lapunkat egy fővárosi levéllel, mely a fővárosi nevezetesebb társadalmi mozzanatoknál lesz hű lükre. Hisszük, hogy olvasóinknak szolgálatot teszünk, mikor "lapunkban állandó rovatot nyitunk a fővárosi események számára. • •• •• • . . .' . .