Pápai Lapok, 1885 (12. évfolyam, 1-52. szám)

1885-01-04 / 1. szám

M.est éle nik­ Minden vasárnap. Közérdekű sürgős közlésekre koronként rendkívüli számok is adatnak ki. Bérmenteten levelek, csak ismert kezektől fogadtatnak el. Kéziratok nem adatnak­­ vissza., A lapnak szánt közlemények a l­a­p SZEN­K h­i­v­a­ta­láb­a (0 - k­o 11 ég i­s itt é­s> R ! v í) küldendők. PAPAI UM P­­á­p­a város­ hatóságának é­s t­ö­b­b pápai, s pápavidéki egyesületnek h­i­v­a­t­a­l­o­s közlönye. Előfizetési dijak­. Egy évre 6 frt. — Félévre 3 frt Negyed évre, 1 frt 50 krajczár. Egy szám­ára 75 kr. . HIRDETÉSEK 1 hasábos petiisor térfogata után 5 kr, nyilt­érben­ 25 szállíttatnak. Krajczárral Bélyegdíj mindig külön fizetendő. Az előfizetési díjak é­s hirdetések a l­a­p KI­A D 0 hI h­i­v­a­talába (r­a­". f­őisko­la ny­omd­ája) küldendők. A birtok minimum iog i s er­kölcsi szempontból. 1. Lehető röviden csak ,arra a hamis jogi el­méletre akarunk reflektálni, a melylyel az agrár birtokreform igazolható. Utalni egyszerűen — védelmüket ma még szükségtelennek tartva — azokra a jogbázisokra, melyeket durván megtá­mad ; utalni azokra, melyeket a franczia forrada­lom — a világ újjászületése, az emberi nem mo­dern megváltása — a megdönthetlenség magas­latára emelt; utalni azokra, melyek megváltoz­tatták a kort, melyről oly keserűen mondja Me­fisto: „Mi veled született, a jogról Nincs, fájdalom­ a szó soha." Kevés gyakorlati értéket tulajdonítunk e kérdésnek: mi a tulajdon alapja ? Mert keressük bár a tulajdon alapját az elévülés által megérlelt kizárólagos birtokban, vagy a munkában, egy ös­ szerződésben, vagy törvényben, az Isten akaratában, vagy tartsuk a tulajdont az emberek szabad megegyezésétől függő intézménynek, vagy a személyiség objektív tételének valamely dologban, vagy históriai ka­tegóriának, deklaráljuk bármennyiszer korlátlan­nak, szent s sérthetetlennek: „az államnak azon joga — mond Kautz — hogy a tulajdon tartal­mát a közérdek tekintetéből törvény által mó­dosítsa , megszorítsa, kétségbe alig vonható." Tudjuk, hogy annak a kommunisztikus frázisnak: minden embernek joga van tulajdonra, jogbölcse­leti alapja nincs, de a személyiség lényegéből foly minden embernek joga jogügyletet kötni, tulajdont szerezni s elidegenitni. Ez képezi az állami beavatkozás demarka­cionális vonalát a tulajdon jogos, vagy jogtalan korláta közt. Igaz, az államhatalom a maga feladatainak megvalósítására kétségtelenül feltétlen, de levonni ebből azt a következtetést, melyet levont Hob­bes: amit az államhatalom cselekszik, jogtalan nem lehet, vagy amit Rousseau: a közakarat mindig a jog s maga után vonja a közhasznot is, ez nemcsak mélyen sérti a jogérzetet s a tör­vényhozásnak infallibilitás, fogalomnak jog s jogosított tulajdonit, de e két szerv által hozott általánosan kötelező szabály, az az törvény ös­­szezavarásából ered. Pedig, hogy a jog nem puszta tételezés, nem az emberi önkénytől függ, azt már Arche­laos és a szoa bölcsészet is kifejté, azt állitni, hogy a jog és jogtalanság fogalmát pozitív tör­vény alkotta meg, annyi, mint azt állitni—jegyzi meg szellemesen Montesquieu — hogy a suga­ i­rak nem voltak egyenlők, mielőtt a kör nem vo­l­­­hatott. De volt közgazdasági előnyeit fennen hir­­­dető elmélete a fejedelmi udvarok határtalan pa­­­zarlásának, a nagy s nyomasztó adók s adóssá­goknak, volt jogelmélete a zsarnokság önkénye­inek. A hatalom a jog, mondja a sophista böl­csészet. Igaz, van a jognak egy nagy vidéke, a nemzetközi jog, mely legalább a gyakorlatban hajlandó ezt elfogadni, sőt még állambölcseleti­leg is a forradalom akkor jogosult, ha a társa­dalom nagy része helyezkedik ellentétbe a fenn­álló viszonyokkal, mégis alig hihető, hogy ez elmélet híve annak minden következményeit haj­landó volna elfogadni. Hisz ez alapon mindazt a bünt, melyet a történelem hosszú századain a zsarnokság elkövetett, jognak s mindazt a ne­mes törekvést, mely az emberiség magasztos eszméiért küzdve vérpadra vitte apostolát, jog­talanságnak kellene deklarálnunk. Az ily állítás az emberi fogalmak örök rendjét a szép, jó és igazról alapjában forgatja fel. És az állami beavatkozás ferde irányú har­cosai az egyéni tulajdon feletti szabad rendelke­zés — a dolog természetéből nem folyó — meg­szorítását a jog aegise alá akarván helyezni, csak ezen elmélet alapján állhatnak. Íme mult századok dohos hagyománya, ép ugy a fejedelmi, mint a népzsarnokság tudo­mányos szankcziója­­, a jövő társadalom jogel­mélete ! Ezen elmélettel döl az agrár birtokreform jogalapja. Már pedig az az állam, mely a poli­tikai cselekvésben, machiavellistikus elveket kö­vetve akár az erkölcstelent, akár a jogtalant, akár mint célt, botor kézzel saját akár mint eszközt megengedi/ létének természetes alapját támadja meg. Mert a jog a társas összlét törvé­nye, és oly lényeges — Hatcheson szerint — az államban, mint a nehezülés törvénye a phy­sikai világban ; fentartása Dante szerint az em­beri társadalom fentartása, felbomlása ennek fel­bomlása. TARCZA. Király-himnusz. Áldás reád magyar király, Népmilliók felkent ura! A meddig a hit zengve száll, Dicsőséged nem fogy soha; Babér övedzi homlokod, Jeléül, hogy hős vagy a csatán, De nem vértől ázik nyomod, Örülsz a béke virulatán. Trónod hatalmas és örök, Mért talpköve a szeretet, Mit a hűség, gyönyör között, Hálás szivekbe ültetett, Uralmad nem kény és nyers erő, Igazságos vagy és szelíd; Jog és szabadság tisztelő Alkotmány óvja népeid. Közüdvnek szentelt gondjaid Arany gyümölcsöt termének; Jólét mosolyg ragyogva itt, Ipar, művészet díszlenek; Diadalt ül a tudomány, Öítárin égi tüz lobog; S a milliók, példád után, Áldozni rajtuk, — boldogok. Áldás reád fölkent király, Szabad nemzet dicső feje! A béke dús lakmainál Kelyhünk piros borral tele; " De jöne bár sötét vihar Megrázni trónod és a hont, A pápai casinó története. Irta, és a casinó SO éves jubileumán felolvasta BOCSOR ISTVÁN, kir. tanácsos Tisztelt Casino ! Mélyen tisztelt vendégkossorú ! ötven évvel ez előtt épen e házzal szom­szédos egyik teremben tartotta egy társaság Syl­veszter estéjét, ősi magyar áldomással fejezvén Vért készen áldoz a magyar, S nem tür e szent földön bitort. ki örömét a fölött, hogy egyletének, alapított, az idők folyása egy évet átélni melyet meg­engedett. Égett az áldozat. Durrogtak kipalaczk­mozsarak. Áradoztak a köszöntők. Zengett a szép magyar zene, mig nem mindenki az ez alatt beköszöntött uj'evre szerencsét kívánva búcsú­zott el egymástól. Ez volt a casinoi első Sylvesz­ter társaság! Mi is t. tagtársaim ! hasonló czélból gyűl­tünk össze. 1884. pár óra után letelt, s ennek végpontján elődeink példáját követve mi is, méltó utódok casinoi ünnepet ülni akarunk. Csak­hogy nem kis különbség van az elődök és utódok, az elsők és utolsók között. A mi fejünk­­ fölött az­óta félszázad repült el. Félszázaddal közelebb léptünk oda, honnan nincs többé Félszázad egy kis örökkévalóság,­ visszatérés, melynek élébe elődeink nagy része visszahozhatlanúl bele lön sodorva, úgy hogy nehéz meghatározni, hogy ránk, egyes utódokra néjive a múltra való mai visszaemlékezés öröm­e vagy fájdalom estéje? De itt nem egyesekről van s­zó. Egy társulat élete forog itt szőnyegen, oly társulaté, mely ha egyes tagjai elhulltak is, egészében mai napig él, oly társulaté, mely mind a mellett, hogy évről évre felbontható, ez esélyek leküzdésével ötvenedik ,évét nem csak megérte, hanem azt a végperczig be is töltötte. Ily élet nem az eltemetett évek fölötti kesergésre, hanem a megért félszázad fö­lötti örömnyilvánitásra vezethet bennünket. És épen ez az t. Cas 1 a mi mai Sylveszter esténket kettős öröm ünneppé, kétszeresen megülendő ün­nepél­­lyé teszi. Tartjuk 1884. Sylveszter esté­jét, de ünnepeljük egyúttal casinónk félszázados életének jubilaeumát. Ritkaság minden esetre és nem mindennapi dolog társas intézeteknél; de annyival buzditóbb, hogy a jelent mit­ megér­tünk.Epicureusokként felhasználjuk. Mert ki tudja, ér-e ujabb félszázadot Casinonk ? és ha ér is, ki­­ adja, kik és hullyai^eW­hetjük abban, és akkor azon örömpoharat, melyet­ ma oly telten­­ nyújt jubiláris estélyünk ? Mi­előtt azonban ez élvezet asztalaihoz át­mennénk, vessünk egy pillanatot a múltra, mely egyletünk lefolyt életét visszatükrözi. A Casino lényege szerint csak társadalmi téren mozgó, te­hát kisszerű, és helyi érdekű intézmény. A kép is róla csak kisszerű, s ennek felmutatása öreg tagtársuktól csak öreges, csak pongyola, csak egyszerű leend. A pápai casino 1­834-ki jan. 4-én és 6-ikán alapíttatott meg. Alig nyíltak meg ugyan­is gróf Széchenyi István indítására Posonyban, Pesten és másut­t az egyesülési szellem terjesztése végett alkotott­ ily nemű intézetek; városunk értelmi­­­ségének néhányai azonnal baráti körben egy kis olvasó egyletet alakítottak , mely az uradalmi 1 praefecturalis házban egy szobát kapván szállá­s­sal, olvasó tagjainak nem egy élvezetes estét­­ nyújtott. A kis kör azonban pár év múlva szűk­nek találtatott s egy nagyszerűbb és az egész lakosságra kiterjesztendő egylet eszméje lön meg­pendítve. Az eszme megtestesitése végett aláí­rást nyittatott, s miután a körözött igen mintegy száz aláiró­ egyleti tagul ajánlkozott, ezek gróf Esterházy Károly cs. k. kamarás egybehívására 1834-ki január 4-én a Griff fogadó billiárd tere­mében összegyűltek, a jövendő egyletnek, de nem pusztán o­vaso, hanem más elvet is nyújtó C­a­s­i­n­ó­v­á megalakítását kimondották, s a szer­vezeti alapszabályok kidolgozása végett bizott­ságot küldöttek ki. Harmadnapra ugyanazon tagok szinte gróf Esterházy Károly elnöklete alatt ülést tartván, a bizottság által benyújtott alapszabályokat egy­hangúlag elfogadták, szállásul a Griff fogadó 3 termét 120 forintért kibérelték, s az alapszabá­­­lyok értelmében tisztviselőiket megválasztották. 1 A választás egyhangú volt. Főigazgatóvá Gróf Esterházy Károly, aligazgatókká Békássy Ignácz alispán, és Zsoldos Ignácz főbíró; jegyzővé Fo­rintos János ügyvéd; könyvtárnokká Edelényi Sándor tanár; pénztárnokká Bisiczky József ke­reskedő ; választmányi tagokká Bezerédy Mihály uradalmi praefectus, Bezerédy Miklós esperes plébános, Szél­ Ábrahám tiszti főügyész, B­ óri Szabó Gábor táblabíró, Stettner György jogtanár, Vermes Illés uradalmi ügyvéd, s Bisiczky Max városbíró közakarattal kikiáltattak. Ezzel a Ca­sino január 6-dikán tényleg megnyílott. A tagsági díj eleinte 3 forintra volt hatá­rozva, de mi félév múlva már 4, majd később 5 forintra emeltetett. A tagok száma ez évben már 130-ra sza­porodott, kik közül heten t. i. Zsoldos Ignácz, Tóth Lajos, Pap János, Vojta József, Rikotty Jó­zsef, Rikotty Károly és saját magam, mint ek­kor még vendégtag ma is élnek, 5-en mai napig tagjai a Casinonak. A 130-ból heten át tiporták a kérlelhetlen idő mocsarait; 123-a enyészet hul­lámaiba merültek. Iszonyú adó félszázad alatt a mulandóságnak! Casinónkra, mivel zárt volt, s eleinte legin­kább hason­állású ismerősök képezték tagjait, mindjárt kezdetben némi aristocraticus színezetet tapasztottak, a miért un casinonak nevezték. — De hogy e kizárólagossági szint sem alapszabá­lyaiban soha föl nem vette, sem tagjai társalko­dásában soha ki nem mutatta, a tények legjobban tanúsítják. Mert első üléseiben mindjárt a városi MÁR KÉSŐ! (Novellette: Irta Gizella.) Szegény kis Leona, korán megtudta mi a szomorúság, mi a bánat — pedig még csak 12 éves volt. Ott térdel anyja ravatalánál, kit an­­nyira szeretett, ki nélkül még egy napot sem töltött, ki gyengédséggel ápolta, tanította, s egész lelkével csüggött egyetlen gyermekén . De a halál, a kérlelhetetlen zsarnok, elragadá­st is, mint férjét pár hét előtt, kinek ápolásában meg­tört az anélkül is gyenge test. — Tompa fáj­dalom vett erőt a gyermeken, könnyei már ki­apadtak s az a tudat, hogy senkié nincs, hogy árva, ez érzéktelenné tevé. Azonban megfeledkezett Berta nénjéről, ki bár jó szivü, de folyton szigorú volt irányában — és igy a gyermek inkább félelmet, mint szerete­tet érzett iránta. — Most is nem a leggyengé­debben voná el Leonát, ki görcsösen kapaszko­dott az egyszerű koporsó szélébe, hogy utoljára megcsókolja a kedves halottat. — Néhány is­merős kísérete képezé az egyszerű temetést ,­oda vitték, hol már nem fáj semmi — de annál jobban fájt abban a kis szívben, kit ezután Berta nénje vett gondozás alá. Leona lassankint felnőtt, szép nyúlánk, ma­gas lányka lett, kin a szem szívesen megakadt. Nem volt szegénynek valami rózsás élete, nén­jének alig kis pénze, igy Leonának is hozzá kelle fogni, a nélkülözést megismerni.­­ De igen ügyes és szorgalmas volt, bár­mibe kapott, így csakhamar alkalmazást nyert egy varró intézet­nél, hol szerény csendes magaviseletéért, utóbb már a tulajdonosnőt helyettesité és fizetését­­ ez által gyarapitá. El is kelt náluk, mert Berta nénje naponta betegesebb és zsörtölödöbb lett, mit Leona­ angyali türelemmel hallgatott, s ipar­kodott ellensúlyozni. hosszú Piczi szobáját már kora reggel rendbe hozá, szép haját egyszerűen feltüző, s tiszta csinos öltönyébe naponta egy s ugyanazon uton ment, nem tekintve senkire, észre sem véve mi körülötte történik, hisz örömöt, vigságot nem is­mert, élte tavaszát­­ borulat homályosi­á. És igy azt sem vevé észre, hogy egy ablakból évek óta naponta* kiséri valaki szemeivel — pontosan megjelenve ott, ha Leona jött — sőt utóbb mintha véletlenségből történnék , előtte vagy utána ment. Egy napon nénje szokottnál rövidebb han­gon szólitá maga mellé, hogy közlendője van vele.— Leona szinte megremegett, mint gyenge fácska vihar előtt, bús sejtelem szállta meg, hisz mit várhatott ő az élettől egyebet ? — Édes leányom monda nénje, te már 19 éves vagy, eddig csak fel bírtalak nevelni, de látha­tod mennyire betegeskedem, aggódva nézek már régebben a jövő elé, azonb­an a jó Isten segítsé­get küldött számunkra. Tisztességes szülök gyer­meke va­gy ugyan, de ily nagy szerencsére még­sem szám­­ithattál. Ezennel tudtodra adom, hogy Nógrády, a háziurunk, ki mindig jó indulattal vi­seltetett irányunkban, lakásunkért is csak cse­kély bért fizettetett, tudván, hogy szegény hiva­talnok özvegye vagyok, ma idebent volt — és kezedet kéré! — O figyelemmel kisért minden­kor, és a legnagyobb elismeréssel nyilatkozott felőled. Gazdag egyedül­álló derék ember, hiszem, semmi kifogásod nem lesz! Szegény Leonának még lélekzete is elállt, a hallottak felett, könnye árja megindult, zoko­gott, — de nem mondott ellene nénjének, ő már a megad­ást megszokta — jöjjön tehát minek jö­nie kell Pár­ hét múlva Nógrádyné volt. Az emeleten szép berendezett lakásban ta­láljuk, egyszerű eleganciával öltözve, férje mellett, ki 50 éve dacára elég jól konservált, inkább hinnénk, hogy leánya, mint neje. Nógrády régebben keresett irodát bírt , azonban belefáradva elég gazdagon visszavonult. Már-már agglegénynek szánva magát életfogytáig, örökösül Aladárt, fivére fiát szemelte ki ma­gának, ki szorgalma és műveltsége által má­ig külföldi konzulátusnál kapott állást. . .... Azonban a végzet meghiustta Nógrády ha­tározatát, — Leona szeme előtt nőtt fel — na­ponta látta és látta, — mig végre azon tudatra jött, hogy érdeklődik e szép fiatal leány iránt, önmagának sem akará bevallani ez érzelmet — bohónak, nevetségesnek­ monda magát — azért mégis alig vára az órát, hogy ablakjából meg­láthassa. És igy lassankint érlelődött benne azon gondolat, hogy nőül veszi. Gazdasága is biztosí­tékul szolgált, mely által a szegény leányt jó­lét és kényelemmel veheti körül. — A sziv önző, csak magára gondol. —• Nógrády sem vette fontolóra a korkülönbséget, mely közte s Leona között volt, nem gondolt arra, hogy jöhet idő, mikor az a fiatal szív is megkövetelheti jogátv " boldog volt, s azt hivé, ezáltal már boldoggá" tette nejét is. . Évek multak, mialatt Berta néni is jobb létre szenderült. Leona hálával volt férje iránt, benne jóltevőjét tisztelte — de szivében egy úr, egy kimondhatatlan űr tátongott, melyről nem birt önmagának számot adni. Olvasmányok, jó­tékonyságok, képi munka, mind-mind nem bírták kellőleg foglalkoztatni, vágy, üldöző szegény, fia­tal teremtést, bár aranykalitban, de mégis fogoly madárként, sóvárgá, mint ez szabadságát —*.ö a boldogságot! Feltűnő halványságán férje is ag­gódott, s házi orvosuk tanácsára, Balaton-Fü­redre mentek. ''• Ez évbe­n a szokottnál több látogatója­ volt • 1

Next