Pápai Lapok, 1897 (24. évfolyam, 1-52. szám)
1897-01-03 / 1. szám
tását kelti föl a pápai tanuló ifjúság szivében; az állami fiscani tanítóképezde megnyitása és a polgári leányiskola épülete számára megvett telek mindig élő bizonyítéka annak, hogy a dunántúl e kies városa a közjóért s a magasztos célokért nem csak lelkesülni, de ha kell, áldozni is tud. Megengedjük, hogy talán vannak némelyek, akik városunk utóbbi megjegyzésünkben foglalt törekvéseit szkeptikusan nézik s némileg kicsinylik is. Ám az illetők vessenek néhány szempillantást Magyarország egyéb s gazdagabb közönségű városa jelenlegi helyzetére s majd látni fogják, hogy Fájja fölöttük áll sok tekintetben-Azokban a tradicionális maradiság csak nagy lassan s fölöttébb hosszas kapacitálás után tesz egy-egy lépést a községi modern, berendezés és kulturális fejlődés terén. Minden újabb sokos újítási és szükségszerű változtatási terv annyi arra és nem arra illetékes — helyesebben qvalifikált — fej tortúrája], megy keresztül, hogy mikorra eldűl az eszme sorsa, vagy már elkeseredve abbahagyta a tervező annak hangoztatását, vagy pedig oly átalakításnak vetették alá, hogy megvalósítása roszabbul üt ki a »ridiculus raus« boszantóan komikus eseténél. Nem nevezzük meg nevén e városokat, részint mert talán sokat kellene ide sorolni, részint mert azt tartjuk, a kinek nincs köze hozzája, ne vegye magára. Azonban így általános felemlítésük mégis annyiban szükséges, hogy városunk évenkénti fokozatos fejlődésének érdemét vele föltüntessük. Igaz ugyan, hogy e haladás egyoldalú. A kulturális intézetek szaporítására és a város csinosítására szorítkozik, azonban ami a legfontosabb dolgok s feladatok közül való: a közegészségügyek rendezéséhez hozzáfogni nem mer. Pedig ennek megjavítására csakugyan elérkezett az idő. Alig Dezső ólomizmu oroszlánfejét, amely mintha tompa fényben sugároznék a bordóvoros baldachin alatt. Egy szobor, amelyik csönget és házszabályokat vagdos a honatyái fejekhez. Kellő pietással néztem a ministeri bársonyszékeket — én édes .Istenem, de pompás ülés eshetik bennük, — és nemsokára meggyőződtem róla, hogy a parlamenti informatiőlm, amelyeket Heves megyében mentettem, nem voltak túlságosan megbízhatók. Meggyőződtem róla, hogy nem két párt van, hanem ot és még mindig vannak honatyák, akiknek ennyi se elég. Csináltak maguknak egy hatodikat is, a pártonkívüliek pártját. A nagy igényű honatyák stártja ez, akik okvetlenül, külön akarják megmenteni a hazát. Mint fogékony lelkű laikus, én a magam részéről nagy általánosságban két fő csoportra osztottam a képviselőket. Kopasz képviselőkre és nem kopasz képviselőkre. Tapasztalt kollegáim sítottak róla, hogy a kopasz képviselőket a felvilágoférfiak küldötték a parlamentbe, a nem kopasz képviselőket többnyire az asszonyok juttatták mandátumhoz. Természetes tehát, hogy ez utóbbiak több tekintélyre tarthatnak számot, mert ők a választottak választottjai, ámbár nagyon sok van közöttük olyan, aki maga még nem választott. Az kétségtelen, hogy a legpompásabban szabott gerokkokban ők szolgálják a közügyet. A haza érdekei feletti éber őrködés mellett rendszerint időt szakítanak maguknak a női karzat hűséges figyelemmel tartására is, mert egy ilyen ambiciózus és szorgalmas fiatal honatya nem ismer határt a hazafias kötelességük teljesítésében. van helység vagy város széles e hazában, amelynek, e tekintetben oly égető szüksége volna a rendezésre, mint Pápának. Nem is kell mondanunk, hogy ez alatt elsősorban a vízvezeték ügyét értjük. A tavalyi év sok adattal járult hozzá, hogy ezt a dolgot az eddiginél nagyobb hévvel sürgessük. Mindenekelőtt a tífusz járványt említjük föl, amely jóllehet állandó tanyára lelt nálunk úgy, hogy mit szinte beleszoktunk — mégis az elmúlt évben oly mértékben lépett föl, hogy nemcsak mi pápaiak, hanem egész Veszprém, vármegye megdöbbent. lönösen a vidékről jövő Lakosságunk s kittanuló ifjúságunk közt pusztított e nyavalya. E baj ugyan sok egyéb okra is visszavezethető egyeseknél, de mégis általában véve a legtöbb esetben az ivóvíz mizériákban keresi az orvosi tudomány itt a betegség forrását. Hogy a Tapolca vize fertőzött, az köztudomású, valamint az sem ismeretlen lakosaink előtt, hogy a víz megtisztítására kiadott intézkedések, nemkülönben az a kéthárom jó vizű kafé, amit a közönség használhatna, mind nem enyhíthetnek e szomorú állapoton. .Radikális rendezésre van itt szükség, vízvezetékre, amely egészséges ivóvízzel látná el a lakosságot. A hatóság már egy ízben gyökeresen akart segíteni ezen ügyön, azonban természeti nehézségek miatt dugába dőlt a nemes igyekezet s azóta mintha félne újból elővenni e kérdést, vagy tán egyéb okok miatt, e dolog napirendre nem került mai napig. Legfeljebb a helyi lapok tették szóvá a közérdekű kérdést, azonban az egészből pitim desider•iumnál egyéb nem lett. Most, hogy kétféle járvány is szedte áldozatait köztünk, s az illetékes elmék s körök is az ivóvízben találják jórészt a baj okát, — nincs többé semmi sem, ami a végleges rendezését a dolgnak késleltetné. Sőt, ha Terjedelemre nézve a szabadelvű párt a tisztelt háznak körülbelül háromnegyed része, a Kossuthpárt egy nyolcadrésze, a nemzeti párt egy tizenhatodrésze, a néppárt pedig egy kellemetlen része. A legmozgalmasabb a kormánypárt, a leghangosabb a Kossuth-párt, a legcsendesebb a nemzeti párt, a legájtatosabb a néppárt, a legjelentéktelenebb az Ugron-párt, a legcsudálatosabb a pártonkívüli párt. A kormánypárton van a legtöbb gérok, a nemzeti párton a legtöbb bodros kravátli, a néppárton a legtöbb reverenda, a Kossuth-párton a legtöbb piros nyakkendő. Az Tigron párton semmi sincs sok, csak a vezér. Nyolcan vannak és mind a nyolc vezére a pártnak. Csupa generális és semmi közkatona. A kormánypárt Bánffy Dezső bárót dicséri vezéréül, a nemzeti párt Apponyi gróf lobogója alatt pihen, a Kossuth-párt egyenesen, a vezér pártja, a néppárt látható feje Molnár apát, a láthatatlan feje Zichy Nándor gróf. Az övé még az Asbóth János legújabb feje is. A t. Ház legjobb szónoka kétségtelenül gróf Apponyi Albert, akiről azt beszélték, hogy Jászfa erényben hívó szavára élők és halottak egyforma lelkesedéssel siettek az urna elé, ő egyúttal a parlament legmagasabb embere is. A legalacsonyabb Papp Géza, akinek még ahhoz is ágaskodnia kell, hogy a legkisebb ember legyen a parlamentben. A legfényesebb koponyája a miniszterelnöknek van, míg a legkondorfürtübb honatya Wlassics Gyula, a kultusminister. A legjobban táplált honatya Komjáthy Béla, aki az ellenesetleg fölmerülne is ily eshetőség, az mindenesetre a város nagy érdekeinek hátrányára szolgálna s ellentétbe helyezkednek azon intenciókkal, amelyek városunk gazdasági s kulturális fejlesztését csak a múlt évben is oly hatalmasan eszközölték. Ugyanis a mellett, hogy tavaly annyit áldoztunk két régi középiskolánkra: a ref. s a kath. gymnasiumra, továbbá megvettünk egy telket a polgári leányiskola palotája részére, s intézeteink számát egy nagy jelentőségű iskolával, a titanítóképzővel is gyarapítottuk. S mindazt nem azért tettük, hogy csak legyenek, hanem virágozzanak is, és hogy minél nagyobb számú ifjúságot vonzzanak falaink csak emeli Pápa jó hírnevét, közé. Ez nemhanem még a közönségre nézve is nagy anyagi haszonnal jár. Már pedig, ha híre megy annak, hogy nálunk minden évben föllép a tífusz, s egy-egy növendék az áldozata lesz, akkor aki csak teheti, mégha közelünkben is lakik, elviszi gyermekét más, egészségileg biztosítottabb helyre. Különösen a vagyonosabb osztály cselekszik így, holott nincs érdekünkben ezen osztályt elriasztani tőlünk. Magam is beszéltem már több olyan szülővel, akik gyermekeiket csak ezekért nem hozták tanulni Pápára. Nem lehet bátorítani a szülőt azzal, hogy ha egy-kettő pusztul is el, de több nem. Hátha éppen az övé lenne a kijelölt áldozat. De nemcsak tanulóifjúságunk száma érzi e mizéria következményeit, hanem városunk lakossága is. Talán alig van egy város vagy más helység is Magyarországon, amely a legutóbbi népszámlálás és az országos statisztikai hivatal hiteles adataira hivatkozva, oly lakossági apadást tüntetne föl, mint a mi városunk. Vigasztalhatjuk ugyan magunkat e tekintetben a lakók kivándorlásával, a népnek a szegénységéből következő nehéz megélhetési viszonyaival, ték sótalan, kenyerén hízott gömbölyűre. A legsugarabb Smialovszky Valér, akinek igy is illik, mert ő a felvidéki ínséget képviseli a t. Házban. Mondják, hogy mesterségesen őrzi a soványságát, tisztán a választói iránti szeretetből. Ahányszor ugyanis a tótocskáknak odafenn megromlik a krumplijuk és országos segélyre van szükségük, feláll Smialovszky a képviselőházban. Beszélnie nem kell, mert a könyörületes honatyák így gondolkoznának : ha ő ilyen sovány, Istenem, hát még a választói milyenek lehetnek. És menten megszavazzák az országos segélyt. A parlament legszőkébb tagja Pichler Győző, a kölesdi követ. Olyan szőke, hogy szinte lángol, lángol a szive, lángol a haja, lángol az arca és kétségtelenül lángolna is, ha volna neki. A legfeketébb képviselő a bajusza Po 1onyi. Mennél régebb idő óta képviselő, annál, feketébb. A legöregebb honatya tudvalévőleg Janicsáry Sándor, a korelnök, miután Madarász József nem akar a legöregebb lenni; a legfiatalabb pedig a heréig szőke kis Zichy Jakab gróf, aki olyan ifjú még, hogy az ember nem is hinné róla, hogy máris klerikális. Sőt nemcsak klerikális, hanem férj is. A legöblösebb hanggal Münnneh, Aurél dicsekedhetik, — egymaga képes produkálni egy viharos helyeslést a jobboldalon, — a legélesebb hang az öreg Madarász Józsefé. Keresztüljárja azt, aki előtte áll. A legliberálisabb ember már ais állásánál fogva is Bánffy Dezső báró, a legklerikálisabb Gyöngyös gyöngye — Visontai Soma, aki annyira klerikális, hogy még a saját recepcióját is vérző szívvel szavazta meg. A legpoetikusabb