Pápai Lapok, 1899 (26. évfolyam, 1-53. szám)

1899-01-01 / 1. szám

.XXVI. év. megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség: Jókai Mór utca 856. Kiadóhivatal: Goldberg Gyula papirkereskedése, Főtér 1899. január 1. 531­1. szám. PÁPAI LAPOK Pápa város hatóságának és több pápai, a pápa-vidéki egyesületnek megválasztott közlönye. Felelős szerkesztő: ŐRÖS ENDRE dr. //­) Előfizetések és hirdetési dijak a lap kiadóhivatalá­hoz küldendők. A lap ára: Egész évre 6 frt, félévre 3 frt, negyedévre 1 frt 50. Jegyes Essám ára IG l­r. Huszonöt év. Irta: Fenyvessy Ferenc. A Pápai Lapok a múlt évben töltötte be fennállásának huszonötödik évét, s így egyike hazánk legrégibb vidéki lapjainak. Engem e laphoz a huszonöt évből húsz egész év köt. Kezdetben majd saját nevem alatt, majd névtelenül rendesen irtam abban, hogy igénytelen nézeteimet az én szeretett derék városom ügyei érdekében tolmácsolhassam. [S felkereste azt soraival Pápa város előkelő intelligenciája, mely részvétel nagyban hozzájárult e városnak mindenki által dicsérőleg elismert impozáns fejlődéséhez. Most huszonöt év után örömmel raga­dok tollat, hogy üdvözöljem e jubiláns lapot. S most sem mondhatok mást, mint a­mit a húsz­éves jubileum alkalmával mon­dottam, hogy ez a jubileum nem egy sze­mélyek, vagy személyeknek szól, de szól egy eszmének, szól egy derék, törekvő magyar város derék, törekvő szabad sajtó­jának és ezen sajtó egyik orgánuma becsü­lettel megfutott múltjának és e múlt dicső­ségének. A szabad sajtó, s annak orgánuma egy önálló egyéniség, melynek megvan a maga élete, karaktere, saját elvei, saját története és saját neve. Azok a személyek, a­kik egy lap szellemi vagy anyagi részét gyámolítják, azok a személyek csak egyszerű közegek; olyanok, mint a vasútnál a pálya­sínek, vagy a távirdánál a távirda-oszlopok. A SÍn kidől, elrothad, utat tesznek helyébe; az oszlop is kidől és mást állítanak helyére; ezek változhatnak és változnak, de az az erő, mely a pályasíneken a haladó szeke­ret továbbítja, az az erő, mely a távirda­oszlopok sodronyaira bízza a gondolatot, s azt világgá röpíti, az az erő örök, mint maga a halhatatlanság. A Pápai Lapok huszonöt egész éven át híve volt a jogegyenlőségnek, a lelki­ismereti szabadságnak, hirdetője a val­lásbékének. Hű barátja e városnak, mely­nek nagy érdekeit soha cserben nem hagyta. Ma is azt kivánom­, maradjon e jubi­láns lap hű önmagához. Maradjon hű ahhoz a tradícióhoz, s ahhoz a tisztességgel, becsü­lettel megfutott múlthoz, melyre dicsekvés­sel tekinthet vissza. Hirdesse továbbra is a szabad eszmék szabad igéit, fejlessze továbbra is e város polgáraiban a jog és törvény tiszteletét, egym­ásuak megbecsülését; ápolja a társa­dalom minden rétegében a polgári köteles­ségtudás kristálytiszta erényét, legyen őre a társadalmi és vallási békének; legyen hérmérője e város lelkesedésének és bár­minek legyenek is az oszlopok, melyekre gondolat-szikráit bízza: legyen büszke arra a városra, melytől nevét vette. Isten áldása legyen a Pápai Lapokon és a városon. T­ÁRCA. Dal a Pápai Lapok­­ról. Jubilál az én kis lapom, Homlokán felirva látom : Huszonöt év már a pálya, Melyet végig küzde bátran. Lobogóját el nem ejté, Nem volt az még soha sáros, Melynek nevét büszkén hordja, Tanú reá az a város. Küzde bátran, küzde nyíltan, Ha az eszme harcba vitte. Sötét éjben fáklyaláng volt, Szivét gyújtva és hevítve . . . Nem rohant ez soha falnak, Árkon-bokron, bőrén-vakon . . . Meggondoltad amit tettél — Mindenkoron — kedves lapom. Óh! hány ige testet öltött! Hány virágnak lett gyümölcse! Hirdetője melynek voltál . . . Billikomod kell, hogy töltse Aranykora gyöngyeivel Hozzád vissza szálló lelkem: Ki •— e végig küzdött pályán, Veled annyit jártam, keltem. Mely e szívben megfogamzott, Már — immár húsz évnek óta: Fészked felett ölte szárnyat, S csattogott el az a nóta. Otthont leltem mindég nálad, Otthonod volt mindég nálam . . . Szállt az idő, szállt felettünk; Úgy elröppent, mint egy álom. Elálm­odom — de még most is­­ Elálmodom hozzád, vissza, Hol még az ég olyan derült, Fellegtelen, azúr­ tiszta . . . Hol reményim rózsaberkét Nem tépte meg még az élet . . . Átálmodva ezt az álmot, Fájó lelkem újra éled. — Jubiláló, kedves lapom : Köszöntelek ím, e dallal: Vidd a zászlót, melyet vittél Vidd tovább is diadallal! Légy az eszmék hirdetője, Amelyeknek eddig voltál: Az imádott hon szerelme Légyen a legszentebb oltár! Ennek voltál s maradj papja; Maradj bátor katonája, Mit megküzdél, mit megküzdesz, Lehess mindég büszke rája. Új esztendő. Rövid idő egy esztendő, a szárnyaló örökké­valóságba­n alig egy szárnycsapás: rövid perc annak, ki dolgozik, hosszú végtelenség annak, ki elfáradt keserves küzdelemben. A lefolyt év nem, a munkának élt, hanem a kétségbeesett harcok­nak ; nehéz idő volt, telve töméntelen keserűséggel: a magyar eltemetvén a régi esztendőt, aggoda­lommal áll meg az újév küszöbén s alig meri reménykedve köszönteni a jövő hajnalát. újév. Hiszen ki tudhatja, mit rejt méhében ez az mély nehéz válságok közt reánk virradt, melyben talán nem leli helyét az öröm, s csak a bánatos gyász üti fel tanyáját. Talán jótétemény, hogy látnoki kéz nem lebbenti fel azt a fátyolt, mely jótékonyan takarja el a jövendőt, nehogy biztos reménytelenség elviselhetetetlenné tegye a jelen szenvedését. Ne fosszuk meg az aggódó nemzetet egyedüli kitartó barátjától, a reménytől. Reméljük, hogy ez a harci riadók közt született válságos újesztendő jobb le­sz a sírba szállott test­vérénél; hogy az újév ünnepe új üdvös elhatáro­zásoknak kútforrása lesz; hogy ébrednek valahára önzéstelen, nemes érzelmek s ellenállhatatlan hata­lommá egyesülnek a közjólét megmentése. Szomorú ez újév kezdete; elcsüggedten alig merünk jót kívánni, csak fohászkodunk, hogy óvja meg a magyarok istene balszerencsétől a Az a zászló, melyet hordasz, ne légyen de soha sáros . . . Az unokák ajkain is Áldva áldjon ez a város ! Soos Lajos. A csillagok világáról.*­ — A «Pápai Lapok> eredeti tárcája. — írta: dr. Kovács Zoltán: Hölgyeim, uraim ! Ha valaki majd az estély után azt kérdezné, miért vagyok én most itten s hogy mertem felolvasásommal önök elé jönni, nem tudnék reá választ adni, mert igazán nem akartam ezt a felolvasó merényletet elkövetni. S bizony bár­mily nagy híve voltam is eddig a szabadakaratnak s bármily büszke voltam is eddig különösen az én saját külön szabadakaratomra, kezdem belátni, hogy szabadakarat nincs s ez is csak olyan puszta frázis, mint a pénz, t. i. csak szótárban van meg. Régen tudtam, hogy a férfi sorsa a nő, de csak most látom, hogy az enyém egy egész leányegylet. S ha már egy nő lehet egy férfi sorsa, ha már egy nő elveheti a férfi szabad akaratát, képzelhetik, milyen végtelen kicsiny az én szabad akaratom. Tehát nem az én elhatározásomból fognak önök itt megszenvedni s még egyszer biztosíthatom önöket, nem tehettem ez ellen semmit. Mert ha nem is *) Felolvasta szerző az önképző leányegylet in. év dec. 26-iki estélyen.

Next