Pápai Lapok, 1911 (38. évfolyam, 1-53. szám)

1911-01-01 / 1. szám

Pápai I­njiok „Le roi est mort, vivo le roi!" Meg­halt a kir­ály, éljen a király, mondja a­­ kevésbé érzékeny francia közmondás s vele mi is hangoztassuk vigan, lereméit fűvel, szivünkben teli reménységei: Meghalt az ó esztendő, éljen az uj esztendő! S ahogy a jó kereskedő szokta az év utolsó napján, csináljunk mi is lel­tárt lelki áruraktárunkban. Vizsgáljuk meg azt, ha egy égi bíró valahogyan egy szép napon rovancsolni akarná lelki jó és rossz tulajdonságainkat, vájjon ak­tiv, avagy passiv mérleget nyerne-e el eredményül?! Tekintsünk az esztendő változásakor lelkünk mélyébe­n bíráljuk el azt, hogy eleget tettünk-e egész esz­tendőben azoknak a kötelességeknek, melyek mindannyiunknak osztályrészül jutott. Nem hanyagoltuk-e el kötelessé­günket, nem játszott­uk-e ki azokat a parancsokat, melyeket az erkölcs, me­lyeket a vallás törvényei ránk parancsol­tak. Ugy sáfárkodtunk-e a lelkiekkel, a­hogyan azt mint jó embereknek, mint jó honpolgároknak, mint testvéreknek kötelessége? Ha a születendő esztendő első per­cében mindenki pőrére vetkőztetné lel­két s belepillantani merészelne abba, hogy szemügyre vegye a bent történte­ket, ée akkor minő siránkozás, minő szomorú jajveszékelés hangzanék fel szerte az országban, melyben a testvéri, a baráti, a rokoni marakodás képezi él­tető lelkét, igazi elemét társadalmunk­nak. Nem sáfárkodtunk jól azzal, mit a magasságos hatalmak reánk bíztak. Nem tettük meg kötelességeinket ,sem a val­lás, sem az erkölcs parancsai szerint. A­ szegényt nyomorogni, az éhezőt éhezni, a didergőt fázni, a nyomorékot nyomorogni hagytuk. Nem törődtünk felebarátaink szerencsétlenségével, nem kerestük fel őket még csak vigasztaló szavunkkal sem bánatukban, nem nyúj­tottunk segítő kezet az elesettnek. Egész esztendőben egyedül és csupán a saját személyünk kultuszának hódoltunk s azt elégítettük ki a lehetőség szerint. Nem panaszkodni akarunk, csak a lelki mérleg egyensúlyát megállapítani. S amikor ezt cselekedjük, nem nyom­hatjuk el feltörő panaszszavunkat. Az elmúlt esztendő nem­ volt a haladás je­gyében működő, ne sajnáljuk tehát an­nak kimúlását. A letűnő nap bíborsugarait elnyeli a látóhatár ezüstös tengere, míg keleten uj nap két fényesen, aranysugarakban fürödve. A hegyek oldalai aranyglóriát öltenek magukra s a reménység örökké élő fája újra kizöldel, mert íme elérke­zett az uj esztendő, mely a reménysé­gek valóra válását, kívánságunk teljesü­lését hozhatja magával. 1911. Örömmel köszöntünk, legyél jobb, boldogabb sikerekben, eredmények­ben gazdagabb elődödnél! 1911. január 1. A vidéki sajtóról. Az egész tisztességes sajtónak körülbelül egy és Ugyanaz a feladata kigyomlálni a dud­vát onnét, ahová magát befészkelte. A sajtó fel­adata, hogy sasszemekkel ellenőrizze azoknak a tevékenységét, kik állásuknál fogva arra vannak hivatva, hogy előmozdítsák a közügyet és hogy támogatásukra legyenek azoknak, akik a segít­ségre rászorultak. A sajtó maga az élő nemzet. A­milyen a nemzet, olyan a sajtója és megfordítva. A nem­zet kívánalmai, úgyszólván összes életnyilvánu­lásai a sajtóban tükröződnek vissza. Egészséges sajtó egészséges lelket képes belehelni a nemzet testébe. Bomlott sajtó a fertőző bacilusok egész seregét viszi magával s megmételyezi azok lel­kületét, kiknek szellemi táplálékul szolgál. Nincs könyebb, mint fogékony lelket halálba keríteni a sajtó hatalmával. A fővárosi sajtó, mint olyan, mely filM­adatát az állami élet ellenőrzésében látja, nem­­ terjedhet ki csak éppen a törvényhozás és tör­­­vényvégrehajtás tőke­eseményeire. Tért nyithatna a fővárosi ügyeknek, itt-ott hozzászólhat olyan vi­­­déki eseményekhez is, melyek országos jelentő­s­ségűvé növekedtek, de e fővárosi sajtó rendes , medre mégsem egyéb az általános érdekű és a­­ nap politikai eseményeinél. Hivatásban és jelentőségben semmivel sem­­ áll a fővárosi sajtó mögött a vidéki. harminc lenézéssel, akármilyen kicsinylő csúfolódással kí­sérjék is a vidéki sajtó tevékenységet olyanok, kiknek okuk van becsülni mindazokat a faktoro­kat, melyekhez vagy fel nem emelkedhetnek, vagy kiktől félniük kell, — annyi bizonyos, hogy a vidéki sajtó a maga megkörvonalazott hatáskö­rében éppen olyan fontosságú, mint a fővárosi I a magáéban. Sőt minden tartózkodás nélkül mond­hatjuk, hogy jóval több. Mert míg a fővárosi lapok hasábjai csak magasabb fokú igények szá­­­mára vannak nyitva, míg a fejlettebb sajtó nem­es a részletekre kiterjeszkedni, addig a vidéki ajtó érzi, tudja olvasóközönségének óhaját. Tudja a helyi viszonyok beható ismerete folytán a mód­ját is annak, hogy miképen lehetne javítani, helyre hozni, a­mi megkívánja a jobb állapotba való helyezést. A vidéki sajtó nagy hatással lehet az illető vidék egész társadalmi életének alakulására. Ha szükség van magyarosodásra, ha kell egyik má­sik helyen iskola, ha a közigazgatás nehézségein egy hivatal létesítése segíthet, vagy könnyíthet, ha a pap, tanító vagy bármily más nyilvános közeg visszaél a reá bízott kötelességgel, ak­kor elő­áll a vidéki újság és reá mutat a hi­bákra és megjelzi azt a helyes irányt, melyet követve, legkönnyebben és leggyorsabban célt ér­het a község, a járás vagy az egész vármegye.* Annak a sajtónak pedig minden más érdek­től függetlenül egyedül az igazság és a közjó legyen a vezérelve. Ha ilyen elvtől engedi vezet­tetni magát, ha ez képezi minden törekvésének képe tud­ni­ megmenteni az ina jó hírnevét (Megvetően) Igen! A hizelgő macska. Azt i­s tudja mondani, hogy m­i"­ felesége a vilá­g legszeretetreméltóbb as­­szoniva, de ő bezzeg ne'm­ igyekszik külümb em­ber lenni az átlagoknál . . . Most már azonban ii fogy a türelmem. Mattkor legalább kéthón­aponként egy­szer fordult elő ez­ a szégyenletes eset, most meg a 11:11 harmadnapja ismétlődik. Köszönöm kedves fér­jem­ utaut, nem kérek belőle . . . Idő előtt nem ráncosítom meg az arcomttt a maga miatti éjjelezé­sekkel . . . Már tegnapelőtt későn jött meg. .Jó. Nem szóltam. Tegnap má­r éjfélkor ért haza. Hall­gattam. Ma meg tahin hajnalban kászálódik vissza? No, de má­r ebből nem kérek. Ez tarthatatlan hely­zet. Ezen változtatni kell és ezen változtatni fogok. Igen! Hogy mi módon? Azt még nem tudom. De hogy kidolgozott tervvel várom haza, az szent . . . "Kinéz az ab­lakon s kezével hoszasan legyint. Só­hajt. Aztán leül, kezére támaszkodik, gondolkozik. Lássuk csak. Mit csinálnak ebben az esetben­ más asszonyok? Hm! Zádorné például azt mondja, hogy ő siró görögöket rendez s hogy ez biztos hatású­ szer. Ilyenkor férje úgy ellágyul, hogy hónapokig nem gondol a l­impolinra. (Válat von) De hát én ezt nem tehetem. Az én drágámat szép szóval „fel­tekerem az ujjamra" így ni, de ne adj Isten, hogy könnyet lásson a szememben, mert akkor a „bárány­ból farkas lesz" és elrohan hazulról. "Sóhajt.) Már így is volt egyszer, tehát ezzel az ellenkezőjét ér­ném el annak, mm­it akarok . . . Menjünk tovább : Molnár Józsiné jeleneteket rendez, amelynek végén elájul . . . (Nevet) De pórul járt a minap, mert az ura nagy ijedtében maga rohant ecetért s ahogy locsolják az asszonyt nagy buzgalommal, hát akkor veszik am észre, hogy az ecetes üveg helyett a pet­róleum­osat találta elhozni. í Sóh­ajt, mialatt elkomolyodik . Most jut eszem le Bánvászné, aki a legjobb­ gazdaasszony h­irében áll a vidéken. Ő azt mesélte nekem, hogy ha kimarad a férje, akkor egy hétig nem főz a kedvére. Sőt nem hiányzik az asztalról a jóféle kozmás étel sem. A sótalan vagy elsózott fogás meg éppen sünnen szerepel. Azonkívül minden viszás rendben történik. Ha este férje a papucsot kéri , iiincs. Van azon­ban lótás-futás, keresés. Ha olvasni akarja a hírla­pokat, hiányzik közülök kedvenc újságja. Ismét ku­tatás, csengetés, pörölés. Ha pedig vissza akar vo­nulni, a dohányzóban, olyan­­­ ki tudja mi érte a kályhát — olyan füstfelhő fogadja, hogy prüszkölve menekül vissza a tiszta levegőre. És így tart ez az állapot az esküdözés, kibékülés és javulás beálltáig. No, de hát mindezekből nem tudok tanácsot meríteni. Alacsony indulatokra nem vagyok beren­dezkedve. Tetetés, hoszu­­­pfuj! . Hiába! Mindenre születni kell . . . (Órát nézi.) Istenem! Már félt­izenket­tő. Bor­zasztó. Már csaknem éjfél. Ha csak egy kicsi kis jóakarat van a szivében, ugy most már mindjárt itt lesz és én még semmi okosat sem gondoltam ki. Pedig kell. Kell és kell. (Hallgattfdilk, arca ki­derül.) Alighanem jön. Lépeseket hallottam az ab­lak alatt . . . (Boldogan.) Ez ő. . . (Hallgatódzik) Igen . . . (Tapsol örömében.) Ó, édes, aranyos, drá­ga macskám (Tréfásan dorgáló hangon.) Hát megint „kiruccantunk" egy kic­si, ugy­e? (Az aj­tónál hallgatód­­ik, mialatt am­i elborul, panaszos hangon.) Mi ez? . . . Nem ő volt? . . . Nem . . . Már csengetnie kellene . . Nem­ ő volt . . . Nem jött meg . . . (Fáradt léplek!..•! iu _;v és leül a székre. Kis szünet. Aztán felke', ráfi « náaik székre, annak is a szélére, mint aki Mi helyét. Az órát nézi. Maga elé bámul Iv­i,. u­ nm-on­ . De ugy kell nekem. Miért vagyok olyan olvadékony, olyan lágy sírva. (Gúnyosan.) Az imént is hogy fu­tottam elébe: „óh, édes, aranyos, drága uracskám." S hogy őt véltem hallani, már meg is bocsátottam nagy sebtében . . . De úgy kell, úgy kell nekem. Miért, vagyok olyan puha, mint a viaszbáb, amely a legkisebb melegtől olvadozni kezd. Az a baj mi­nálunk, hogy semmi erőt se tudok tanúsítani. De hát én Istenem, miért is vagyok ilyen?! Miért nem tudok én is pörölni, nyelvelni (fokozottan) törni, zúzni, kiabálni, civakodni, érvelni, (egyre heveseb­­ ben) disputálni, heveskedni, durcáskodni, feleselni s még mit tudom én mit nem . . . (Csendesebben.) Ha már látom, hogy minden szó és türelem hiába akkor hat ,fordítani kell egyet a köpönyegen." Ha nehéz? Meg kell próbálni. Nem va­l jó ízlésre? Mindegy. „A cél szentesíti az eszközt." (Fel-alá jár) Igen, én a szelíd, angyali Erzsi civakodni fo­gok az urammal, mint a mosóné, kiabálni, mint a sakál, nyelvelni, mint a kofa, disputálni, mint a fis­kális, törni, ztizni, mint a forgó szél, de célt ére­k (Toppant.) Célt érek. Punktum. (Nagyot fuj ) Lás­suk csak, most éppen alkalmas a hangulatom. Ha­marosan jó lesz egy kis parázs próbát rendezni. (Csípőre tett kezekkel, a nézőtől baloldali ajtó felé fordul. Gúnyosan.) Ah, áh ! Csakhogy megérkezett valahára tisztelt férj uram. Ugyan­ ngy-e ?! Milyen kedves szokást veszünk fel újabban. Hát ilyenkor kell hazajönni? (Hirtelen, mintha közbeszólna.) Nem vagyok kiváncsi, hol maradt. (Gyors tempóban be­•r.ét.) Ismerem már az eféle mentségeket. Kérem. ••Ha­ el se kezdje. Nem akarom a mentségeit hall­gatni. (Pörlekedve.) Maga azonban vegye tudomá­sul, hogy most már csordultig tele van a pohár. Ne beszéljen kérem. Engedjen már egyszer szóhoz jutni, mikor ki akarom önteni a szivem keservét...

Next