Pápai Lapok, 1911 (38. évfolyam, 1-53. szám)
1911-01-01 / 1. szám
Pápai Injiok „Le roi est mort, vivo le roi!" Meghalt a király, éljen a király, mondja a kevésbé érzékeny francia közmondás s vele mi is hangoztassuk vigan, lereméit fűvel, szivünkben teli reménységei: Meghalt az ó esztendő, éljen az uj esztendő! S ahogy a jó kereskedő szokta az év utolsó napján, csináljunk mi is leltárt lelki áruraktárunkban. Vizsgáljuk meg azt, ha egy égi bíró valahogyan egy szép napon rovancsolni akarná lelki jó és rossz tulajdonságainkat, vájjon aktiv, avagy passiv mérleget nyerne-e el eredményül?! Tekintsünk az esztendő változásakor lelkünk mélyében bíráljuk el azt, hogy eleget tettünk-e egész esztendőben azoknak a kötelességeknek, melyek mindannyiunknak osztályrészül jutott. Nem hanyagoltuk-e el kötelességünket, nem játszottuk-e ki azokat a parancsokat, melyeket az erkölcs, melyeket a vallás törvényei ránk parancsoltak. Ugy sáfárkodtunk-e a lelkiekkel, ahogyan azt mint jó embereknek, mint jó honpolgároknak, mint testvéreknek kötelessége? Ha a születendő esztendő első percében mindenki pőrére vetkőztetné lelkét s belepillantani merészelne abba, hogy szemügyre vegye a bent történteket, ée akkor minő siránkozás, minő szomorú jajveszékelés hangzanék fel szerte az országban, melyben a testvéri, a baráti, a rokoni marakodás képezi éltető lelkét, igazi elemét társadalmunknak. Nem sáfárkodtunk jól azzal, mit a magasságos hatalmak reánk bíztak. Nem tettük meg kötelességeinket ,sem a vallás, sem az erkölcs parancsai szerint. A szegényt nyomorogni, az éhezőt éhezni, a didergőt fázni, a nyomorékot nyomorogni hagytuk. Nem törődtünk felebarátaink szerencsétlenségével, nem kerestük fel őket még csak vigasztaló szavunkkal sem bánatukban, nem nyújtottunk segítő kezet az elesettnek. Egész esztendőben egyedül és csupán a saját személyünk kultuszának hódoltunk s azt elégítettük ki a lehetőség szerint. Nem panaszkodni akarunk, csak a lelki mérleg egyensúlyát megállapítani. S amikor ezt cselekedjük, nem nyomhatjuk el feltörő panaszszavunkat. Az elmúlt esztendő nem volt a haladás jegyében működő, ne sajnáljuk tehát annak kimúlását. A letűnő nap bíborsugarait elnyeli a látóhatár ezüstös tengere, míg keleten uj nap két fényesen, aranysugarakban fürödve. A hegyek oldalai aranyglóriát öltenek magukra s a reménység örökké élő fája újra kizöldel, mert íme elérkezett az uj esztendő, mely a reménységek valóra válását, kívánságunk teljesülését hozhatja magával. 1911. Örömmel köszöntünk, legyél jobb, boldogabb sikerekben, eredményekben gazdagabb elődödnél! 1911. január 1. A vidéki sajtóról. Az egész tisztességes sajtónak körülbelül egy és Ugyanaz a feladata kigyomlálni a dudvát onnét, ahová magát befészkelte. A sajtó feladata, hogy sasszemekkel ellenőrizze azoknak a tevékenységét, kik állásuknál fogva arra vannak hivatva, hogy előmozdítsák a közügyet és hogy támogatásukra legyenek azoknak, akik a segítségre rászorultak. A sajtó maga az élő nemzet. Amilyen a nemzet, olyan a sajtója és megfordítva. A nemzet kívánalmai, úgyszólván összes életnyilvánulásai a sajtóban tükröződnek vissza. Egészséges sajtó egészséges lelket képes belehelni a nemzet testébe. Bomlott sajtó a fertőző bacilusok egész seregét viszi magával s megmételyezi azok lelkületét, kiknek szellemi táplálékul szolgál. Nincs könyebb, mint fogékony lelket halálba keríteni a sajtó hatalmával. A fővárosi sajtó, mint olyan, mely filMadatát az állami élet ellenőrzésében látja, nem terjedhet ki csak éppen a törvényhozás és törvényvégrehajtás tőkeeseményeire. Tért nyithatna a fővárosi ügyeknek, itt-ott hozzászólhat olyan vidéki eseményekhez is, melyek országos jelentősségűvé növekedtek, de e fővárosi sajtó rendes , medre mégsem egyéb az általános érdekű és a nap politikai eseményeinél. Hivatásban és jelentőségben semmivel sem áll a fővárosi sajtó mögött a vidéki. harminc lenézéssel, akármilyen kicsinylő csúfolódással kísérjék is a vidéki sajtó tevékenységet olyanok, kiknek okuk van becsülni mindazokat a faktorokat, melyekhez vagy fel nem emelkedhetnek, vagy kiktől félniük kell, — annyi bizonyos, hogy a vidéki sajtó a maga megkörvonalazott hatáskörében éppen olyan fontosságú, mint a fővárosi I a magáéban. Sőt minden tartózkodás nélkül mondhatjuk, hogy jóval több. Mert míg a fővárosi lapok hasábjai csak magasabb fokú igények számára vannak nyitva, míg a fejlettebb sajtó nemes a részletekre kiterjeszkedni, addig a vidéki ajtó érzi, tudja olvasóközönségének óhaját. Tudja a helyi viszonyok beható ismerete folytán a módját is annak, hogy miképen lehetne javítani, helyre hozni, ami megkívánja a jobb állapotba való helyezést. A vidéki sajtó nagy hatással lehet az illető vidék egész társadalmi életének alakulására. Ha szükség van magyarosodásra, ha kell egyik másik helyen iskola, ha a közigazgatás nehézségein egy hivatal létesítése segíthet, vagy könnyíthet, ha a pap, tanító vagy bármily más nyilvános közeg visszaél a reá bízott kötelességgel, akkor előáll a vidéki újság és reá mutat a hibákra és megjelzi azt a helyes irányt, melyet követve, legkönnyebben és leggyorsabban célt érhet a község, a járás vagy az egész vármegye.* Annak a sajtónak pedig minden más érdektől függetlenül egyedül az igazság és a közjó legyen a vezérelve. Ha ilyen elvtől engedi vezettetni magát, ha ez képezi minden törekvésének képe tudni megmenteni az ina jó hírnevét (Megvetően) Igen! A hizelgő macska. Azt is tudja mondani, hogy mi" felesége a világ legszeretetreméltóbb asszoniva, de ő bezzeg ne'm igyekszik külümb ember lenni az átlagoknál . . . Most már azonban ii fogy a türelmem. Mattkor legalább kéthónaponként egyszer fordult elő ez a szégyenletes eset, most meg a 11:11 harmadnapja ismétlődik. Köszönöm kedves férjem utaut, nem kérek belőle . . . Idő előtt nem ráncosítom meg az arcomttt a maga miatti éjjelezésekkel . . . Már tegnapelőtt későn jött meg. .Jó. Nem szóltam. Tegnap már éjfélkor ért haza. Hallgattam. Ma meg tahin hajnalban kászálódik vissza? No, de már ebből nem kérek. Ez tarthatatlan helyzet. Ezen változtatni kell és ezen változtatni fogok. Igen! Hogy mi módon? Azt még nem tudom. De hogy kidolgozott tervvel várom haza, az szent . . . "Kinéz az ablakon s kezével hoszasan legyint. Sóhajt. Aztán leül, kezére támaszkodik, gondolkozik. Lássuk csak. Mit csinálnak ebben az esetben más asszonyok? Hm! Zádorné például azt mondja, hogy ő siró görögöket rendez s hogy ez biztos hatású szer. Ilyenkor férje úgy ellágyul, hogy hónapokig nem gondol a limpolinra. (Válat von) De hát én ezt nem tehetem. Az én drágámat szép szóval „feltekerem az ujjamra" így ni, de ne adj Isten, hogy könnyet lásson a szememben, mert akkor a „bárányból farkas lesz" és elrohan hazulról. "Sóhajt.) Már így is volt egyszer, tehát ezzel az ellenkezőjét érném el annak, mmit akarok . . . Menjünk tovább : Molnár Józsiné jeleneteket rendez, amelynek végén elájul . . . (Nevet) De pórul járt a minap, mert az ura nagy ijedtében maga rohant ecetért s ahogy locsolják az asszonyt nagy buzgalommal, hát akkor veszik am észre, hogy az ecetes üveg helyett a petróleumosat találta elhozni. í Sóhajt, mialatt elkomolyodik . Most jut eszem le Bánvászné, aki a legjobb gazdaasszony hirében áll a vidéken. Ő azt mesélte nekem, hogy ha kimarad a férje, akkor egy hétig nem főz a kedvére. Sőt nem hiányzik az asztalról a jóféle kozmás étel sem. A sótalan vagy elsózott fogás meg éppen sünnen szerepel. Azonkívül minden viszás rendben történik. Ha este férje a papucsot kéri , iiincs. Van azonban lótás-futás, keresés. Ha olvasni akarja a hírlapokat, hiányzik közülök kedvenc újságja. Ismét kutatás, csengetés, pörölés. Ha pedig vissza akar vonulni, a dohányzóban, olyan ki tudja mi érte a kályhát — olyan füstfelhő fogadja, hogy prüszkölve menekül vissza a tiszta levegőre. És így tart ez az állapot az esküdözés, kibékülés és javulás beálltáig. No, de hát mindezekből nem tudok tanácsot meríteni. Alacsony indulatokra nem vagyok berendezkedve. Tetetés, hoszupfuj! . Hiába! Mindenre születni kell . . . (Órát nézi.) Istenem! Már féltizenkettő. Borzasztó. Már csaknem éjfél. Ha csak egy kicsi kis jóakarat van a szivében, ugy most már mindjárt itt lesz és én még semmi okosat sem gondoltam ki. Pedig kell. Kell és kell. (Hallgattfdilk, arca kiderül.) Alighanem jön. Lépeseket hallottam az ablak alatt . . . (Boldogan.) Ez ő. . . (Hallgatódzik) Igen . . . (Tapsol örömében.) Ó, édes, aranyos, drága macskám (Tréfásan dorgáló hangon.) Hát megint „kiruccantunk" egy kicsi, ugye? (Az ajtónál hallgatódik, mialatt ami elborul, panaszos hangon.) Mi ez? . . . Nem ő volt? . . . Nem . . . Már csengetnie kellene . . Nem ő volt . . . Nem jött meg . . . (Fáradt léplek!..•! iu _;v és leül a székre. Kis szünet. Aztán felke', ráfi « náaik székre, annak is a szélére, mint aki Mi helyét. Az órát nézi. Maga elé bámul Ivi,. u nm-on . De ugy kell nekem. Miért vagyok olyan olvadékony, olyan lágy sírva. (Gúnyosan.) Az imént is hogy futottam elébe: „óh, édes, aranyos, drága uracskám." S hogy őt véltem hallani, már meg is bocsátottam nagy sebtében . . . De úgy kell, úgy kell nekem. Miért, vagyok olyan puha, mint a viaszbáb, amely a legkisebb melegtől olvadozni kezd. Az a baj minálunk, hogy semmi erőt se tudok tanúsítani. De hát én Istenem, miért is vagyok ilyen?! Miért nem tudok én is pörölni, nyelvelni (fokozottan) törni, zúzni, kiabálni, civakodni, érvelni, (egyre heveseb ben) disputálni, heveskedni, durcáskodni, feleselni s még mit tudom én mit nem . . . (Csendesebben.) Ha már látom, hogy minden szó és türelem hiába akkor hat ,fordítani kell egyet a köpönyegen." Ha nehéz? Meg kell próbálni. Nem val jó ízlésre? Mindegy. „A cél szentesíti az eszközt." (Fel-alá jár) Igen, én a szelíd, angyali Erzsi civakodni fogok az urammal, mint a mosóné, kiabálni, mint a sakál, nyelvelni, mint a kofa, disputálni, mint a fiskális, törni, ztizni, mint a forgó szél, de célt érek (Toppant.) Célt érek. Punktum. (Nagyot fuj ) Lássuk csak, most éppen alkalmas a hangulatom. Hamarosan jó lesz egy kis parázs próbát rendezni. (Csípőre tett kezekkel, a nézőtől baloldali ajtó felé fordul. Gúnyosan.) Ah, áh ! Csakhogy megérkezett valahára tisztelt férj uram. Ugyan ngy-e ?! Milyen kedves szokást veszünk fel újabban. Hát ilyenkor kell hazajönni? (Hirtelen, mintha közbeszólna.) Nem vagyok kiváncsi, hol maradt. (Gyors tempóban be•r.ét.) Ismerem már az eféle mentségeket. Kérem. ••Ha el se kezdje. Nem akarom a mentségeit hallgatni. (Pörlekedve.) Maga azonban vegye tudomásul, hogy most már csordultig tele van a pohár. Ne beszéljen kérem. Engedjen már egyszer szóhoz jutni, mikor ki akarom önteni a szivem keservét...