Pápai Lapok, 1919 (46. évfolyam, 1-25. szám)

1919-01-05 / 1. szám

Pápa város hatóságának és több pápai s pápa-vidéki egyesületnek megválasztott közönye. Megjelenik minden vasárnap. Szerkesztőség és kiadóhivatal: Goldberg­ Gyula papirkereskedése, Fő-tér 23. szám. "Telefon: 112. szám. Felelős szerkesztő és laptulajdonos: GOLDBERG GYULA. Előfizetéseit­ és hirdetési dijak a lap kiadóhivatalához küldendők. A lap ára: egész évre 12 K., félévre 6 K., negyedévre 8 K. Nyilt-tér soronként 40 fillér. — Egyes szám­ara 80 fillér. 1919. Régi esztendőt temetve s vissza­emlékezve annak keserűségeire, bajaira, az uj év elébe mindig bizó remény­kedéssel néznek az emberek. Az ó évet temetjük ma mi is, magyarok. Vele temetjük az idegen érdekekért magyaros hűséggel, de irtó­zatos áldozatokkal viselt és végül bor­zalmasan elvesztett háborút is. S sze­münk, mely­­ m­iég könnyes a háború áldozatai és a háború utáni összeomlás miatt, a könnyek fátyolán át is bízóan, reménykedve, vágyódással néz a jövőbe. ~ Milyen lesz ez a jövő, a magyarság, Magyarország jövője, ki tudná azt meg­mondani? Kétség és remény, fájdalom és bizakodás vegyes érzetei töltik be lelkünket. Temessünk el mindent,­­az ezeréves múltat, melyben „megbűnhődtünk a jö­vendőt" is, a múlt rengeteg keservét, küzdelmeit, szenvedéseit?­­Temessük el minden vágyunkat, temessük el az ez­redéves múltra felépített jövő legszebb álmait is?! A nemzet felett végigsüvölt egy rettenetes forgatag, mely ma még nem engedi tisztán látni a jövő képeit. De szabad-e elcsüggednünk, szabad-e felad­nunk minden reményt, elveszteni hitün­ket egy szebb, boldogabb, mert igaz­ságosabb és megelégedettebb társadalmi renden alapuló új­­ Magyarország meg­szervezése iránt?! Nem, ezerszer nem! Ezer esztendőnek változékony idő­szakai alatt ez az ország, ez a nemzet megért már rendkívüli időket és a rendkívüli idők keserűségei, elnyoma­tásai sem tudtak bennünket teljesen összetörni, tönkretenni, mindig új élet támadt a romokon, izzott a hó alatt is a szabadság szeretete a lelkesedés, a vágy, mely kedvezőbb viszonyok be­következtekor újra felemelte ezt a nemzetet, újra összekovácsolta ezt az országot.­­ Hinni kell ma is egy szebb, egy boldogabb jövőben, bízni ,megfogyott, de sörellen erőnkben! Hirdetnünk és éreznünk kell, hogy mi nem akarunk, nekünk nem szabad meghalni, ennek a nemzetnek, ennek az országnak élni kell! De a hit és a bizalom nem elég. Eddig is azért vert bennünket az átok, mert a dologtalan, a henyélő, a bíbor­• ágyban született, a selyempárnákon­­ nevelkedett emberek, a tehetségtelenek és tunyák, a nagy ivók és nagy vere­kedők, a pöf­feszkedők voltak a vezé­reink. Az uj világban, mely a munkát teszi­ meg egyedüli értékül, csak az boldogulhat, aki dolgozik. Aki dolgozik, az becsületes, emberi elbánást, emberi jogokat érdemel. A dolgozó munkások és dolgozó polgárok milliói eddig ebben az ország­ban a lenézettek, a megalázottak voltak, ma­­ már látjuk, csak ezek a milliók menthetik meg a szorgos és nehéz munkával mindazt, amit néhány ezer dologtalan, néhány ezer kizsákmányoló here már már han­eTn~telj^ei­Tes^melybTr­ vitt. Dolgozzunk, becsüljük meg a dol­gozókat, "vessük meg a herét, a tétlen­kedőt s akkor, de csakis akkor ment­hetjük meg ezt­ az országot. Ma még ködös a jövő, még marcan­golnak bennünket, a multak bűnei, ,jraszkulófélben,­ szerj wr^kitv.a.^ay. ors^f é­s már szinte­­ látjuk, hogy a sirt, • nemzet sülyed el, mint veszik r, . körül a ragadozók, akik még be sem várják a teljes elmúlást, de a ködök fátyolán át halvány fény, a megmentés, az uj élet fénye is dereng. Messziről, ismeretlen vidékről jő a fény vöröses szine áthat a szürke ködön s mind erősebben közeleg felénk, hogy nem­­sokára diadalmasan bevilágítsa az egész égboltozatot. . . Ez fekete múlt, ködös jelen: for­dítsuk szemünket a jövő diadalmas vörös fénye felé. Bízzunk és dolgozzunk s az ó év keserű szenvedései után az uj év meg fogja hozni a mi megváltásunkat is. Dr. Flesch László. Uj évre. Hosszú háromszázhatvanöt nap múlt el, egy hosszú, kínokkal teljes szomorú esztendő, amelynek a végén, am­­i va­lami csillámló villany­lámpa fénye, ra­gyogott mindig az újesztendő fehér, kápráztató eljövetele. Ha visszaemlék­szünk az elmúlt újesztendőre, akkor el tudjuk képzelni újból fáradt emlékeze­tünkben, milyen reményekkel, milyen vágyakkal léptük át az 1918-as esztendő küszöbét. Akkor az volt a reménysé­günk, hogy végre valamikor el fogunk jutni a béke révébe, a háború vérziva­taros ideje letellik, nem fogjuk már lesni a harctéri jelentéseket, amelynek minden betűje százak halálát jelenti, akkor nem fogunk hallgatni diplomati­ kusan homályos beszédeket s amelyek Talleyrand elmélete alapján arra szol­gálnak, hogy az ipari szándékot és az igazi gondolatot elrejtsék, nem fogunk emiatt félni, hogy mikor csap le reánk is hosszú csápjaival a világháború ret­tenetes polipja, amely magába szívott éveken keresztül minden becsületes törekvést Ezek­­ voltak a reményeink 1918. uj esztendejének "napján. De ezek a re­ményeink csak részben teljesedtek. A béke itt van."A Hőferek és „A vezér-Inrr főnöke"­­aláírású levélkék valóban elmaradtak, de helyükbe a magyar hadügyminisztérium hivatalos jelentései léptek. Valóban nem tudjuk e pillanat­ban, melyik jelentések voltak számunkra örvendetesebbek, illetve kevésb­é szo­morúak. Nincs semmi reményünk e­­ pillanatban­ arra, hogy a béke áldásait Ccsakbsm­.ar. é^vezlj^sükr­«gyelőrje. a­­ há­­­­ apotban az a változás állott be, ..0­, A hadszíntér az eddig ellenséges országok helyett a mi földünkre toló­dott át. A béke tehát nem olyan ragyogó, hamvasszőke, kedves és angyal, mint gondoltuk és reméltük, hanem szurtos, piszkos, hosszúorrú, pápaszemes vén szipirty­— akitől megijedünk és meg­rettenünk. Valami egészen más a béke, mint ahogy elképzeltük, ami természe­tes is, hiszen a világháború is egészen más volt, mint aminek elképzelésünk annak idején, 1914. szomorú emléke­ze­tü júliusának­ végén mutatkozott. De ma már nem szabad rekvirál­nunk. Ha visszaszálnánk 1918. Januarius havának első napjára, valószínűleg más­kép csinálnók végig ezt az egész esz­tendőt, de nemcsak mi csinálnók más­kép végig, akik a világháború szenvedő alanyai voltunk, hanem egészen, egé­szen másképen csinálnák végig azok is, akik­ a háború négy és fél éve alatt, rettenetes, felebbezhetetlen hatalmat tartottak a kezükben. Ma ismét újév napja virradt fel reánk. Az újév napja, amely annyi sej­téssel, annyi reménnyel szokott mindig telve lenni, amely mindig olyan mint egy sejtelmes ígéret, amely mindig újság ingerével hatott és amelyhez évtizedeken keresztül, amióta napisajtó van, egy-egy hozsanna hangzott el a különböző világ­hirlapok­ hasábjairól. Ma más világot élünk. A hozsan­nák ideje elmúlott. Szárazon és ridegen kell néznünk a valóságot, és úgy is .

Next