Pápai Néplap, 1946 (2. évfolyam, 1-52. szám)

1946-01-06 / 1. szám

II. évfolyam, I. szám. Ára: 400 pengő. Ibab január 6 DEMOKRATIKUS HETILAP MEGJELENIK VASÁRNAP a a Hát érdemes volt?". Jogosan kérdezd kedves munkás Elvtársam és Rendőrbaj­társam a fenti kérdést, amikor a „Pápai Független Kisgazda,, című politikai hetilap december 29.-i számában a vezércikket és a demo­kratikus ál­amrendőrség pápai kapitányságáról szóló névtelen ki­rohanást olvasod. Jogosan kérdezed, hogy érdemes volt, kijönnöd a bunkerból, dolgozni éjjel-nappal azért, hogy víz legyen az égő városban, tüzeket, oltani, hogy maradjon tető azoknak is, akik ezalatt a bunkerokban gyors szakállnöveszt­éssel igyekeztek a nekik oly kegyetlenül lassan múló időt eltölteni ? Jogosan kérdezed: érdemes de a szülővárosodért remegő szívvel volt hevenyészett karszalaggal, mely az irodai asztalodtól, az egy-két vállalni az ó­ etveszedelmet, órás éjszakai pihenésedig, sötét, árnyékként követett a Rend kialakításának keserves munká­jában? Érdemes volt még megmaradt néhány rongyodat is veszni hagyni, csak azért, hogy másét megmentsed vagy visszaszerezzed? fidatok Érdemes volt vállalni a pillanatonként adódó rendkívüli jel­megoldását, csak azért, hogy a bunkerokból előszivárgók, a Nyugatról hazasettenkedők, olyan vádakkal illethessenek, amelye­ket az egyik legpallér­ozottabb jogászi fej sem tudott „békebelien" megoldani ? Érdemes volt, ha most — amikor a politikai stratégák úgy érzik eljött az ő idejük is, — újból ívott vad hazádban, akire a névtelen sajtó-orvvadász rásütheti lehetsz a saját lesipuskáját, vagy a biztosan célzó sanda mészáros hátulról letaglózhat ? Kedves Elvtársam és Bajtársam, aki hittél a demokráciában, hittél abban, hogy az üldöztetésednek vége és most hirtelen a támadásba lendülő helyezkedőkkel nézel szembe, ne ijedj meg, mert: érdemes volt! Ér­demes volt, mert most végre alkalmunk nyílik férfias, be­csületes kiállásra, hogy leszámoljunk a burkolt, vagy burko­latlan suttogással, sárdobálással, amit is nehéz éven át tűrni kellett, ha nem akartunk az elmúlt rendszer zsandárkezére kerülni, — ha nem akartuk, hogy a magunk érdekeiért újabb tanítványok fogát verje ki, a bosszút lihegő Hatalom. Felvehetem végre­ a burkoltan, de egy egész város intrikusai­nak kárörvendő mosolygása mellett elém dobott kesztyűt. Nyugodtan, tiszta lelkiismerettel teszem. Nem magamért, hiszen 11 hosszú éven át megtanultam tűrni az oktalan gyanúsítást, megtanultam titokban nyelni a mellőztetés keserű könnyeit,, hanem a munkástársaimért, munkatársaimért, akik bíztak és bíznak bennem ma is. Megtanultam, hogy nem jár lehetőség annak, aki alulról jön és valamilyen csoda folytán mégsem fordít hátat saját fajtájának, amikor egy kis havi 80 pengős diplomát keríthet a nyakába kör­gallér gyanánt. Fel kell vennem a kesztyűt, amelyet elém dobtak, már csak az osztó igazság kedvéért is, azért az igazságért, amely az igaz­nak igazságot, s a bűnösnek büntetést követel. Először a személyes részre vetítsünk világosságot. Mindenki tudja Pápán, — hiszen nagy népmulatsággal, görög­tűzzel történt—, hogy 11 évvel ezelőtt, július 2.-án Vácott, — hol szabó- és cipészipart tanulni tartózkodtam — minősíthetetlen kö­rülmények között, a fantomokat kergető Rendszer, közvetett vallo­más alapján letartóztatott. Pápáról kilenc napi vizsgálati fogság után megbilincselve el­szállíttatott a veszprémi ügyészségre, hol három nappal később a vizsgálóbíró — első kihallgatásom után — azonnal szabadlábra helyezett. A főtárgyaláson minden vádpontot elejtve, a nagy „gengszter- csodából, mivel valaminek mégis lennie kellett, egy egérfarknyi kihágási ügy lett. Magától értetődött, hogy ilyen fiaskót az „államrend foko­zottabb védelme" nem tűrhetett.­­ Újabb hajsza következett: „sejtet" építettem, „kommunistákat" neveltem, mert öntudatra neveltem a reám bízott iparos-tanoncot, „destruktív" voltam, mert megtanítottam arra, hogy az ő tudása teljesen egyenértékű a nadrágos ember tudásával ; megtanítottam arra, hogy" emberi jogait követelje és védje, mert ki mertem mon­dani, hogy a Bedeaux-rendszer embertelen és tisztán kapitalista célokat szolgál. Vádat emeltek ellenem és másfél­ évig egyik hajsza a másikat érte. Elzártak a magvetéstől Utána elvették két évre előlépteté­semet, „állássz­ fejűtlen" magatartás miatt. Tanítványaimat véresre verték, hogy terhelő vallomást csi­karhassanak ki tőlük ! • Mit tehettem ? Újabb embereket,­ újabb tanítványokat kínoz­tattam volna ? Szélmalomharc helyett a tűrést és a csendes munkát választottam. „Társaságba" soha nem jártam, hanem kezet fogtam „Szent Ferenc szegényeivel" és a lelkek örömére igyekeztem a földön megtiport és megfáradt embert művészetemmel hite szerint magasabbra emelni. Sikereim után a Rendszer koncot dobott elém ! Meghívtak a fehérvári Fémipari Középiskola szakrajzi tan­székére, melyet visszautasítottam, mert a sváb Hómann kezéből nem is fogadhattam el. Felszólítottak fordultak kegyelemért, vissza­vetésem törlésére a kormányzóhoz, — párto­ni fognak ! Elutasítom. Vártam. Vártam, mert tudtam, hogy ,,Isten mal­mai lassan őrölnek." Vártam és tűrtem a hátam­ mögött árnyék­ként húzódó gyanút: „Nem zörög a haraszt .••­­ Nem törődtem vele, hogy jóakaróim néha szamárként neki-neki dőlnek és úgy zörgetik. Tűrtem a nyilas párt által ellenem indított újabb hajszát is. Akkor sem torpantam meg egy fél lépést sem. Most sem hátrálok meg. De most már nem is tűrök! Nem azért, mert régen volt, talán igaz sem volt, ham­m azért, mert most nyugodt lélekkel tárgyalhatunk róla. Képviselő Úr! „Nálunk"' rosszul tudják, hogy ,,ez igaz"?! Még akkor is, ha kérdőjelet, felkiáltójelet és az összes elképzel­hető írását mögéje tesszük is. Lehet, hogy rengeteg más irányú elfoglaltsága miatt, olyan kicsiny ember felett, mint, egy kis ipariskolai rajztanár el-elnéze­getett, hiszen a politikai szelek figyelése a nagy hajósok figyelmét — tudom — leköti. Ezért itt hozom tudomására: nem vol­tam rabló ! Tudom, hogy ezzel szomorú csalódást okoztam, mert az em­ber igazán nem szívesen veszi tudomásul, hogy ,,a Jézuska nem olyan lovat hozott, amilyent, akartunk !"• Mégis ki kell jelentenem: szívesen veszem bármikor az ügy újrafelvételét, mert a Sors külö­nös tréfája folytán többen jöttek vissza életben Németországból, mint rosszakaróimnak kellemes és alkalmas lenne. Most már nem kell tartani attól, hogy ,,harmadfokú" vallatást alkalmaznak, mert mindenáron terhelő vallomásra van szükség. Képviselő úr katona volt, századparancsnok, sőt munkás­századparancsnok ! Tudnia kell, hogy baloldali egyéneknek nem dobálták a tiszti vállzsinórt, a rablók számára sem hullott olyan könnyen a csillag, mint Schlaraffenlandban a fáról lógó kolbász. Én is katona voltam ! Talán nem tetszik emlékezni rá, de voltam. Képességvizsgáló tiszt. Az általam céltalannak tartott háborúban nem vettem részt, mert inkább tudományos munkára használtam fel igénybevett időmet, hogy majd egyszer a háború után, a pápai tanonciskola részére kamatoztassam. Nem sok ilyen volt: 15—20 volt az egész országban és ,,destruktív" létemre rangelső lettem, mert alkotó munkát láttam mögötte. A rablómesével, tehát végeztünk! Most térjünk rá a második Szádra! Arra, hogy : ,,az utóbbi időben egyesek részéről, olyan törekvések nyilvánultak meg, hogy a pápai rendőrség tagjai, csak egy pártnak lehetnek tagjai és mindazokat, kik nem ezen párthoz tartoznak, helyezzék át máshová illetve, hogy ,,szét fogják őket szórni a falusi őrsökhöz, mert a központban a politikai rendőrség tagjai között nem lehet más, csak kommunista." Kedves Olvasóim , ezzel a Mumussal hamar leszámolunk. Az egész cikkben foglalt fenti rész elejétől végig szemenszedett valót­lanság! Gondolom, elmulasztotta a cikkíró Anonymus informátorá­nak szavahihetőségét ellenőrizni. Jótanácsunk : máskor tegye azt! Az államrendőrség pápai kapitányságánál beosztott bármelyik tisztviselő, rendőr és rendőrbiztos a legteljesebb politikai szabad­ságot élvezi, soha meggyőződéséért a pápai vezető részéről, senki elnyomást nem szenvedett, épen ezért tudomásul a hozom a név­telenség homályába burkolt cikkírónak, hogy addig is, míg konkre­tizált váddal nem jelentkezik, cikkét a lap ,,kivattázására" szolgáló tölteléknek tartom. A toborzások előtt minden engedélyezett pártot felhívtunk arra, hogy párthíveik közül minél többen jelentkezzenek az állam­rendőrség kötelékébe. Nagyon kevés volt az eredmény. Nem csodálom. A redakcióban ülve kritizálni igazán könyebb, mint a sárban, lyukas talpú bakanccsal tipródva, az életünket reszkírozni, többek között azért is, hogy ezek a szép cikkek­ ilyyen békevilági egymást szurkáló hangulatban megíródhattak! A vezércikk idevonatkozó része meg azért érdekes, mert a Képviselő Úr, kit egész Magyarország hideg logikájú, nagyutcáfi­

Next