Pápai Ujság, 1899 (1. évfolyam, 1-53. szám)
1899-01-08 / 1. szám
Helybeli munkatársai 11 k díszes sora a következő: Amberg József (kép. tanár), Barcsi József (főisk. tanár), Bognár János (állatorvos), Borsos látvány(főisk. tanár, Dr. ..Csehszombathy László orvos), Csoknyay Károly (városi főjegyző), Gáthy Zoltán (főisk. tanár), Győri Gyula (főisk. tanár), Dr. Kapossy Lucián (főisk. tanár), Kemény Béla (v. jegyző), Dr. Kende Ádám (ügyvéd), Kardhordó László (kép. tanár), Ligárt Mihály (áll. gyak. isk. tanító), Lampert Lajos (alpolgármester), Makay István (főisk. tanár), Dr. Nyikora József (orvos), Sarudi György (főisk. tanár), Sebestyén Dávid (főisk. tanár), Sinkó Pál (főisk. tanár), Szarka Lajos(kép. tanár), Szokoly Ignácz (r. kapitány), Szováthy Lajos (áll. kép. igazgató), Székely István (földmives iskolai igazgató), K. Tóth Pál (főisk tanár) ifj. Kohányi Róbert (dohánygyári tisztviselő.) E munkatársak nevei garantia arra, hogy nemcsak e város, hanem a vidék és a köznép is megtalálja a maga szükségletét e lapban. Az állat-egészségtan s a földmivelés körébe vágó takácsok szakavatott tollakból fognak lapunkhasábjain megjelenni. xí Fővárosi és vidéki munkatársainkat lapunk más számában fogja az olvasó megtalálni A"y Pápai Újság"-nak budapesti levelezői is vannak. A Pápai Újság" a főváros nagynevű irodalmi vállalataival összeköttetésben áll s így bármely irodalmi kérdésben az olvasó közönséget gyorsan tájékoztatja. A „Pápá? Újság" külön rovatvezetőket tart. S igy gazdag munkaerők vezetik a szépirodalom és művészet, a tárcza, az apróságok, különfélék (humoros' (dolgok) rovatát. Nagynevű jogászok irtnak a vezérczikkeket s iróvilágunk, kitűnőségei fogják lapunkat neveikkel disziteni. • • Gazdag'tartalmú lesz a hírrovat is. • Tekintve, hogy a „Pápai Újság" ugy külső filállíttást váíi, mint szellemi erejével szinte páratlanul áll'a'Vidéki hírlapirodalom terén, reméljük, hogy a mélyen tisztelt olvasóközönség igényeit ' kielé githetjük. it 'VegyI még egyet. Lapunk független és miindig tiszta igazság pártján áll. Előfizetési pénzek a „Pápai Újság" kiadóhivatalába (tfí-utca á 122. sz.) küldendők. Társadalmunk bajai. Nincs hazánknak talán egyetlen heti és napilapja sem, amely nem foglakozott volna már többször ama kérdéssel: miként lehetne társadalmunk életébe több elevenséget, igazi belső erőt s tevékenységre ösztönző hajlamot belevini? Foglalkozunk e dologgal már évtizedek óta, hangoztatjuk folytonosan e miatti panaszunkat, jobb irányba vezető eszmék hirdetésében a sem szűkölködünk, s mégis a szónál, az óhajtások és sóhajtások hasztalan ismételgetésénél többre nem megyünk. S ha akad is egy- egy merész vállalkozó, aki ideális lelkesültséggel ragad meg egy ide vágó jó eszmét, hogy azt a maga körében, ha már az egész nemzettestben nem is, megvalósítsa, — röviden kárba- veszett fáradozásai föllett kell keseregnie s egy hatalmas csalódásai kénytelen tapasztalait szaporítani. Lelkének hevületét csakhamar lehűti a valóság hidege, nemes vágyainak szárnyalását megtörik a már megkövesedni induló általános szomorú társadalmi viszonyok: a minden szép iránti közömbösség, a rideg számítás és érdekhajhászat mindent uraló ingere, az önző czélokért a barátság s a legbensőbb bizalom törvényeit letiporni képes versengési vágy, a legújabban ébredező vallási és faji kasztrendszer veszedelmes tünetei s mindenek felett egyes, könnyen megsérthető érdekkörök erőszakosságától való félelem. Hazánk bármely kisebb vagy nagyobb pontján forduljon meg valaki, mindenütt a társadalmi viszonyokat illetőleg csupán e panasz hallatszik: nincs eleven élet, nincs bizalom minden csak tartalom nélküli formaság, egyes szerepelni vágyó, egyének hiúságának komoly czél nélküli munkája, amely legföljebb arra jó, hogy az eddig legalább tisztes távolságukban egymást megbecsülő társadalmi elemek egymástól bensőleg is elhidegüljenek,kisebb magánkörökre, avagy kasztokra szakadozzanak. Hány városa van hazánknak, amelyben annyi a különféle testület, kör stb-e féle társulat, s mégis benne mindenki unalomról, minden szép és jó iránti közömbösségről s a folyton fejlődő társadalmi különválásokról beszél? Hányszor halljuk felhangzani a panaszt, hogy még nagyobb városainkban sem található föl a törekvés. Hogy ha másban nem legalább a közös érdekli, nemzeti társadalmunk felépítését czélzó kérdésekben találtassék meg a szép minden elemét összekötő kapocs, amelynek alapján egymást becsülni, érdek nélkül tisztelni s közös bajainkban kéz kezet fogva egymásért cselekedni is készek volnánk? Még a nem rég elmúlt évtizedekben is társadalmunk számottevő tényezői azt tartották feladatokul , hogy mennél közelebb hozzák e nép különböző rétegeit egymáshoz, mennél több közös eszme, valamennyiünket érintő elvek iránt érméket, kedvet támasszanak mindenkiben, hogy az élet anyagi és egyébb viszontagságainak leverő gondjait a közös ideális érdekek istápolásával, ha csak egy időre is, elfelejtsük. Most azonban, mintha mindenki félne egymástól, anyagi érdekeit kivéve nem szeret érintkezni másokkal, magába, saját családja kis körébe húzódik vissza, ahol nem bánthatja az önző lelkek czivódásának zsivaja; ahol nem félhet a gyanú sanda szemétől, a rágalmak sarától, a szertelenül kapaszkodók kérlelhetlen durva támadásaitól s főleg biztonságban lehet a mesterileg szervezett érdekkörök felügyelete, esetleg üldözésétől. Ne tagadjuk, mindannyian érezzük a jelen társadalmi viszonyok e nyomasztó hatását, s titkos sóhajtásokban, hol nyillán kívánjuk ennek az áldatlan tehernek a rólunk való lerázását. De ahelyett, hogy a dolog bibijére tapintanánk, inkább az általános bűnbakot, a nevelést és az iskoláztatást kárhoztatjuk érte. Ráfogjuk, hogy kiűzött falaiból minden idealismust, hogy tisztán tudósnak nevel, reális, materialis stb. effajta elveket és eszméket táplál az ifjúság szivében, a jó és szép dal''.-J'.'-i'H'J-t véve,írt még pedig'1 olyannal, mit a latin genus femininumnak nérez. Tervem nagyszerűen sikerült. Néhány csillagászati' estély' után nemcsak a műszerek kezelését iftiVultani még kitünőleg, hanem bizonyos tudományos felsőbbség érzetében kezdtem a földi csillagodat is hóditani s noha utóbbiak pályáját nem sikerült ugy kiszámítanom, mint az űrbeli eqllegájukét, mégis legalább oly sok stádium után megállapíthattam a bolygórendszert. Nehogy más is sok időt töltsön e na·v problémával, itt közlöm saját földi bo^jtRlszeremet. A Nap — a í^P^Bolygórendszere — a gyermekek. Ezek közül a nőneműek azok, kiknek — meghatározhatatlan számú — holdjaik vannak, melyek közül valamelyik idővel gyűrűssé válik. Vannak e rendszerben üstökösök is, az anyósok. Kik ritkán jőnek ugyani a rendszerbe, de annál nagyobb zavart csinálnak,hirtelen való megjelenésükkel. Azt hiszem, ez jó rendszer. Igaz, hogy ily elvek mellett aligha fogok hőt kapni feleségül, de elvégre is a fő, hogy az embernek rendszere legyen. Büszke voltam arra a tudatra, hogy engem kezdenek nagy csillagásznak tartani. A közönség olyan, hogy sokszor előlegezi bizalmát. Végre ütött az óra, hogy kimutassam tudományomat. Gyönyörű májusi napok jártak. A kellemes tavaszi este szinte szívta ki az ifjú lelkekből az idealismusból fakadó vallomásokat. Amint egy este sétából haza érkeztem, a sok csótánnyal, de annál kevesebb zsírral ellátott puffancs mellett egy levelet találok, melyen a kézírást azonnal felismertem. Ah! Ez az öreg csillagcsősz. A tanárom. A levél rövid volt, de parancsoló hangú. Diákemberek elrettentésére itt közlöm: „Ma este 9 óra 10 p.-kor a Venus delel. Menjen fel a csillagászati toronyba s a távcsövet helyezze a délvonalba." Dr. Ypsilon. Ez nagyon rövid, de erélyes levél. Most van 8 óra 5 percz. Még vacsoráznom is kell, de még egy néhány társat is szereznem, hogy más is gyönyörködjék e nagyszerű élvezetben. Nagynehezen sikerült 8 óra 38 percz, 22 másodperczkor berontanom a csillagászati toronyba, melyet szegény Péntek szolga úgy kezelt, hogy akkor nyitotta ki, mikor senki sem ment, ellenben mikor egész közönség várta, sehol sem lehetett látni (ilyenkor csütörtököt mondott). Azért mondom, hogy berontottam, mert fel kellett törnöm az ajtót. Öten leültünk. Beigazítottuk az aequatoriált, a meridián, a passage csövet stb. Végre jó az öreg. Egyhangú léptei, — ép mint a chronometer ketyegése — elárulták jövetelét. Bejő. Körülnéz. Minden rendben. Mi ott nézünk a távcsőbe s a csillagos ég csodájától alig tudunk szóhoz jutni. Egyszer csak erősen kiált: 9 óra 8 percz 48 másodpercz. „Vigyázzanak, a Venus azonnal delel." Ekkor — ah horribile fátum — a távcső ^ i vertikális sikban nehéz súlyánál fogva lefelet csúszott, de mi ezt észre nem vévén, néztünk mereven a cső mezejébe . . . — Delel-e már a Venus? — kérdé tanárunk! — Oh nagyságos úr — mondám én —s nemcsak hogy delel, hanem vacsorál is. — Mi ? — Hát a csillag! — Micsoda csillag? — Aki a távcsőben van ! E pillanatban eltol a cső mellől, belenéz s ott látja azt, amit mi már perczekig néztünk a szemközti felsőbb leányiskola növendékeit vacsoránál ülve, de ... a mint a csillagászati távcs mutatta . . . fordítva . . .