Parlando, 1975 (17. évfolyam, 1-12. szám)

1975 / 1. szám - Ünnep Debrecenben

A lenini kulturális forradalom végrehajtása során soha nem látott méretekben sike­rült fejleszteni és kiterjeszteni az iskolázottság és a közműveltség színvonalát, amely­nek szilárd alapja az oktatás és a közművelődés szélesen kiépült hálózata. Népünk felemelkedését és előrehaladásunkat a szocializmus építése útján nemcsak az anyagi termelés és fogyasztás számadatain mérhetjük le; az egy főre eső termelés mellett jelzi ezt az egy főre eső kulturális termelés és fogyasztás is. 1938 óta hétszeresére növekedett a kiadott könyvek példányszáma, amely 1973-ban közel 64 millió, és így hazánk minden lakosára — a csecsemőket is beleértve — kb. 6,4 könyv jut. Ha még nem is mondhatjuk, hogy olvasó nép vagyunk, azt el­mondhatjuk, hogy afelé tartunk és arra törekszünk, hogy azzá váljunk. 1973-ban az előző évhez képest 17%-kal emelkedett az eladott könyvek száma, és ez jóval gyorsabb növekedés, mint amit a kereskedelem és fogyasztási cikkek általános for­galma felmutat. Pedig azon sem kell szégyenkeznünk. Az összehasonlításra pedig azért is büszkék lehetünk, mert a kapitalista fogyasztói társadalmaktól eltérő fej­lődésünket jelzi egyebek mellett és a szocialista értékrendben és valóságunkban az igazi emberi értékek, köztük a kultúra, az olvasás megbecsülését, kiemelkedő jelen­tőségét mutatja. A mintegy 2,5 millió rádióelőfizetőhöz napjainkban zárkózik fel majdnem ugyan­ennyi televíziós előfizető. Az Állami Operaház előadásait a múlt évben 632 ezer néző látogatta és az ifjúsági előadásokon 103 ezer fiatal vett részt. Az Országos Filhar­mónia bérleti hangversenyeinek száma az utóbbi 12 évben megkétszereződött, s így 1973-ban már 2059 komolyzenei koncertet rendeztek nálunk, mintegy 900 ezer hall­gatónak. Az eladott komolyzenei hanglemezek száma az utolsó 5 évben közel három­szorosára emelkedett és 1973-ban meghaladta a félmilliót. És ha még nem is mond­hatjuk, hogy ifjúságunk már „éneklő ifjúság” és ha még messzi is vagyunk a szép céltól, hogy „legyen a zene mindenkié” — erre törekszünk és szocialista fejlődésünk útja errefelé visz. Hazánk gyors ütemű fejlődésére felfigyelt a nemzetközi közvélemény is. Zene­szerzőink évről évre komoly sikereket érnek el a nemzetközi fórumokon, ma már egyre több helyen játsszák Bartók és Kodály művei mellett az új magyar zene­szerző gárda alkotásait. Előadóművészetünk nemzetközi rangjára jellemző, hogy csupán a múlt évben közel 1500 hangversenyt tartottak külföldön. Fiatal előadómű­vészeink évről évre több díjat nyernek a nemzetközi zenei versenyeken. A világ egyik legrangosabb zenei versenyén, a moszkvai Csajkovszkij versenyen ez évben 5 fiatal zeneművészünk került a döntőbe. Ami pedig zeneoktatásunkat illeti: vala­mennyiünk előtt jól ismert tény, hogy Kodály Zoltán zenetanítási módszere immár nemzetközi fogalommá vált. A szocialista országoktól Japánig és az Egyesült Álla­mokig tanulmányozzák és veszik át a hazánkban meghonosodott Kodály módszert. Ezeknek az eredményeknek alapvető feltétele volt a felszabadulás és a nyomában végrehajtott társadalmi átalakulás. Erre épülhettek azok a párt és állami intézke­dések, amelyek a kultúra fejlesztését voltak hivatva szolgálni, ebből sarjadt né­pünknek gyorsan kibontakozó, megnövekedett kulturális igénye, „éhe a szépnek, éhe a szónak”. Ezek segítették tömegméretekben kialakítani a sokoldalúan művelt, aktív, céljait ismerő, érzelmeiben gazdag, tartalmas életet élő szocialista ember típusát. Kulturális életünk igazi eredményét is jelzi, hogy mind több közöttünk az ilyen ember, aki azután a maga műveltségét, szocialista világnézetét és erkölcsét érvényesíti az élet minden területén. Így hathat vissza egy kulturált társadalom magára a munkára, a gazdaság és a társadalom egészének építésére. Mindez nem jelenthet valamiféle célba érkezést, annál kevésbé, mert ilyen végső célbaérés szocialista társadalmunkban nincs és sosem lesz. Szocialista társadalmunk

Next