Párttörténeti Közlemények, 1986. szeptember (32. évfolyam, 3. szám)

1986 / 3. szám - Szemle - Máté István: Lenin harca a likvidátorság ellen: A. Sz. Halipov: Borba Lenyina protyiv likvidatorsztva, 1908-1914. Izd. BGU im V. I. Lenyina, Minszk, 1982

Tanulságosak a kötet ama részei is, ame­lyekből a nemzeti hadsereg összetételéről ér­tesülhet az olvasó. Ebből kiderül, hogy a fehér sereg törzsét alkotó tiszti és altiszti állomány­nak a volt monarchia hivatásos állományába tartozó magyar és nem magyar eredetű tagjain kívül milyen indítékok vezették a fehér seregbe azokat az eredetileg tartalékos tiszteket, akiket csak a világháborúban vetettek be. Újak és lényegesek a kötetnek azok a részei, amelyek név szerint említik mindazokat az egyházi és világi személyiségeket, akik mentették vagy menteni próbálták a fehérterror üldözöttjeit. Legalább ennyire fontos a szerzőknek az a megállapítása is, hogy a nemzeti hadseregben kezdettől fogva számosan nem vettek részt a terrorcselekményekben. A későbbiekben pe­dig olyan mértékben, ahogyan gyarapodott a nemzeti hadsereg létszáma, egyre több közle­gény és tiszt tartotta magát távol az erőszakos cselekményektől. Az antanttisztek és közlegé­nyek közül is sokan iszonyodtak a tömeg­gyilkosságoktól. Az antantországokban számos politikus és újságíró tiltakozott a fehérterror barbársága ellen, ám az antantban a hatalom tényleges birtokosait csak az nyugtatta meg, ha bármely áron is, de Horthy csinál „ren­det”. Emiatt alakították az erőviszonyokat úgy, hogy az irányítás Horthy és a keresztény blokk kezében legyen, a többi politikai erő pedig, mintegy Potemkin-faluként, azt bizo­nyítja, hogy Magyarországon demokrácia van. Likvidátorság, otrovizmus, ultimatizmus, trockizmus, pártigenlő mensevikek, pártigenlő bolsevikok, békülékenyek, vperjodisták, „is­tenépítők”, goloszista mensevikek, leninista bolsevikok - megannyi ismert vagy kevésbé érthető elnevezés, amelyek egy-egy irányzatot, frakciót, csoportot jelöltek az 1907 utáni orosz­­országi szociáldemokrata mozgalomban. Már puszta számbavételükből kitűnik, hogy A. Sz. Halipov rendkívül bonyolult és sokrétű feladat megoldására vállalkozott, hiszen a bolsevizmus és a likvidátorság párharcának középpontba állításakor könyvében egyúttal az Oroszországi Szociáldemokrata Munkáspárt 1908 és 1914 közötti állapotáról, helyzetéről is átfogó, érté­kelő képet kellett adnia. Nagyon hasznos a kötetnek az a része is, amely a magyar-román perszonálunió tervéről szól, és arról vall, hogy földbirtokának meg­óvása végett Bethlen István gróf és rokona, Bánffy Miklós gróf elfogadta volna a román királyt magyar királynak, ami nem éppen ked­vező fényt vet hazafiságuknak valódi tartalmá­ra, ellenben jobban érthetővé teszi a rendszer 1945-ig folytatott soviniszta-irredenta po­litikáját. Fontosak azok a részek, amelyek más módon közelítenek az SZDP-vezetőségnek az ellenforradalom elején folytatott politikájá­hoz, mint a régebbi szakirodalom és publi­cisztika. A szerzők nem szépítik az SZDP és a szakszervezeti vezetők reformista, oppor­tunista politikáját, ámde arra is nyomatékosan figyelmeztetnek, hogy mind a párt, mind a szakszervezetek létének megóvása, egyes vezetők személyi biztonságának féltése arra késztetett egyes jobboldali vezetőket (Peyer, Vanczák és mások), hogy fenntartásokkal ugyan, de a terror enyhítése végett a pártra és a szakszervezetekre nehezedő nyomás csök­kentése érdekében hajlandók legyenek együtt­működni az ellenforradalommal (224., 230., 245., 247. o.). A kötet új adatokat is feltárva egészében véve jól tájékoztat a címében jelölt tárgy­körről. Forgatása csak hasznára válhat az ol­vasónak, akit a szerzők szinte könyvtárnyi szakirodalom elolvasásától mentesítenek ösz­­szefoglalásukkal. Mérei Gyula A likvidátorság kialakulása, jelentkezése az oroszországi szociáldemokrácia körében a le­vert 1905-1907-es polgári demokratikus forra­dalmat követő reakciós időszakra tehető. 1907 után az OSZDMP-ben megmaradt men­sevikek többsége jobbra tolódott, lemondott a forradalmi programról, a liberális burzsoá­ziával és a sztolipini rendszerrel való meg­békélésre hívott fel, s követelte az illegális tevékenység felszámolását, az illegális munkás­párt likvidálását. Amint azt a szerző kimu­tatja, a mensevik jobbszárnynak likvidátor álláspontra való átcsúszása már a forradalom alatt elkezdődött, s ez mutatkozott meg pl. a „munkáskongresszus”, a „széles körű munkás­párt” jelszavának meghirdetésében, ami P. B. Akszelrod, N. Cserevanyin, J. Larin és mások nevéhez fűződik. A forradalmi törekvések elbukása újabb év­ LENIN HARCA A LIKVIDÁTORSÁG ELLEN* * A. Sz. Halipov: Borba Lenyina protyiv tkvida­­torsztva (1908-1914). Izdatyelsztvo BGU im. V. I. Lenyina, Minszk, 1982. 207 p.

Next