Pásztortűz, 1922 (8. évfolyam, 1-52. szám)

1922-07-23 / 29. szám

a lapok bűnügyi rovatával, amely biztosabban, találóbban, kemé­nyebben adja az élet beteg rán­­gásait. Tehát azzal se lehet ilyen esetben menteni az írót, hogy „ilyen is“ az élet, mert ezt már biztosabban, igazabban kapjuk a mindennap történetírójától, a napi­lapoktól. Hagyján ha egy monu­mentális műben az író, hogy teljes legyen az élet képe, beteg ponto­kat „is" megrajzol. De csak egy igen kis beteg szögletet venni és kiszélesíteni, határozottan felesle­ges és irodalom kívüli. Minek ne­­vezhetnők mégis ezt az irányzatot, amelynek az író ebben a kis regényben áldoz ? Legfennebb csak „pesszimista romantikának“, realizmusnak semmiesetre. Kár, hogy az író, aki határozottan ele­ven, egyszerű helyzeteket néha meglepő ügyesen megjelenítő el­beszélő, nem talált még oda, hogy ne annyira „érdekes“, mint értékes mondanivalója legyen. Farkas Antalnak pár éve egy bántóan éles tendenciájú társa­dalmi rajzát olvastam. Jelen regé­nye ebben a tekintetben mintha nem is tőle származna. Egyszerű novella-téma, néhány meglehető­sen ismert adomával és borsos jelenettel kiszélesítve Jókai-Mik­­száth-Móricz keverékének valami elhullott foszlánya érzik rajta. A sok anekdotától eltekintve legin­kább az utóbbi regényíró-művé­szetének hatását lehet benne meg­érezni. Maguk a szereplők is a Móricz-regények rendes alakjai. Pap, káplán, papkisasszony, a fiatal zsidó-korcsmárosné. A falu piros arcú, erős emberei, közéjük ke­verve, mintegy ellentétként egy­két hivatal, vagy zaklatott élet miatt elfakult arc. A kis történet, amelynek keretében ezek az ala­kok helyet kapnak, meglehetős gyakori a regények és elbeszé­lések szerelmi romantikájában. El­kényeztetett falusi úri­ lány, akit az erős, komoly és egyszerű lelkű káplán szeret és aki Pestről és színésznői karrierről álmodik, ami­kor a férfiak mind a lábai előtt hevernek, egy majdnem szeren­csétlenül végződő csolnakázás alkalmával mégis felfedezi a káp­lánban az ő férfiát. Olyan téma, amit sohse fognak megunni az emberek. Az a meglehetős hosz­­szadalmas mese azonban, amint a lány ájult álmában a halacská­val álmodik, teljesen felesleges. E nélkül is érthető a lány amúgy is lappangó szerelmének tudatossá ébredése. A harmadik regény emezeknél sokkal gyengébb íróra vall. Pedig nagy írónőre méltó feladat volna megírni a csúnya lány tragikus sorsát a szép lánnyal szemben, akinek a szépségén kívül egyéb vonzó tulajdonsága sincs. A jelen regény szerzője azonban a Benicz­­kyné és Marlitt modorában megírt egy történetet, amely megríkathat néhány 15 éves gyermeket, de egyébként semmi komolyabb be­nyomást nem tehet. Már az ismertetések elején je­leznem kellett volna, hogy bár mind a három könyv a „regény“ alcímet viseli, regénynek valóban már kis terjedelmüknél fogva sem mondhatók, de az alcímek általában amúgy se nagyon fontosak a mű tartalmával szemben. Kovács László.

Next