Pásztortűz, 1928 (14. évfolyam, 1-26. szám)

1928-10-07 / 20. szám

Makkai Sándor: Elátkozott óriások. — Kolozsvár, Minerva R.-T. kiadása. — Amikor Makkai Sándornak, Erdély református püspökének és a kiváló er­délyi magyar írónak erről a könyvéről ír valaki, legelsősorban jeleznie kell azt, hogy ezek szabad előadások, amint a gyorsíró feljegyezte azokat, így le­het igazában csodálni azt a nagy kész­séget, a világszemlélet biztonságát, az evangélium ideális világában élő kriti­kai szellemet, amint eretünk problé­máit és mozgását nézi, vagy ítéletet mond azok felett. Az a lélek szól ezek­ben, akinek nem kell felöltöznie, mon­danivalóira nem kell ráborítania a prédikátori palástot, mindig bennük az ünnepi készség. Tanítása nem vasár­napi szó, nem öblös harang, amely csak vasárnap zeng fel és elönti a bűnös lel­keket. A hitvallásra mindig készen áll... Ma olyan ritka az a prédikátor, akinek nem kell cicerói pedantériával a megszólalásra elkészülnie. Akinek csak ki kell nyitnia lelke ajtaját, mert ő valóban máskép nem tehet, nyílt szemmel és nyílt szívvel áll, amikor az evangélium magasából törpe életünkről beszél. Úgy, hogy szinte maga köré idézi láthatóan az írástudók és farizeu­sok seregét. Biztonsága, szavainak ki­nyiló őszintesége s az igazság megvesz­tegető nyugalma forradalmi tulajdon­ságokat rejtenek szellemalakjában. An­nak az örök forradalomnak hangjait, amelyet az evangélium hordoz és ké­szít az élet felemelésére . . . Elátkozott óriások vagyunk s ez a forradalom az átok alól akar felszabadítani. Mi keresztyének vagyunk, de az evangélium sokkal több, mint a mi keresztyénségünk. A mi keresztyénsé­­günk csak ünnepi szív. Mi nem adtuk át magunkat az evangéliumnak, ha­nem az evangéliumot hoztuk le ma­gunkhoz. Valahogy úgy áll a mi éle­tünkkel a dolog, hogy az evangélium­ból kiragadtuk azokat a fegyvereket, amelyekkel meg tudjuk ölni az evangé­lium lelkét, amely állatiságunk és tör­pe emberségünk ellensége. A mi keresz­tyénségünk, kezében az evangéliummal, csak hordozza a nagy élet lehetősé­geit, de nem nagy élet, óriások va­gyunk vele, de elátkozott óriások. A Makkai Sándor nyolc előadása azokról a nagy ellenmondásokról be­szél, amelyek a mi életünk és az evan­géliumi ideál között vannak. Ezeknek az ellenmondásoknak a rajzából a szen­záció frisseségével, a meleg újdonsá­gok ingerével hatnak az evangéliumi igazságok és tanítások. Közelünkbe jönnek az evangéliumi történetek és beszélnek maradék nélkül rólunk. Két­ezer év történelmi távlata észrevétlenül tűnik el. Krisztus rólunk beszél és ne­künk szól minden szavával. De nem csupán templomba zárt ünnepélyesség­gel, hanem életünk minden ágába való kiáradással. Összes egyéni és szociális problémáink feloldódnak a krisztusi tanításban. Mert mit ér az a keresz­­tyénség, amely templomi ajkakon vi­rágzik fel csupán s mögötte künn a valóság székében nyugodtan ül a sá­tán. A mi keresztyénségünk frigyszek­rénybe zárta az evangéliumot. Makkai könyve friss költői képekben, az igaz­ság világos útján hozza ki életproblé­máink közé. Az egyes előadások címei: Elátkozott óriások, Felszabadító köte­lékek, Evangéliumi lakástörvény, A vízzé változtatott tűz, Szomorú lako­dalom, A kicsorduló pohár, Az isteni igazságtalanság, szellemes képeket ad­nak, amelyek nem hagynak el, utánunk járnak. A költő hű társa a papnak, vi­rágos karjával koszorúzza az isteni igazságot. Korunk tele van friss szomjazással az olyan igazságok után, amelyek mint központi lények, mindent megvilágí­tanak. Makkai nyolc előadása elénk emeli frissen, örök meglepetésként az evangéliumi fényt, hogy lehajtsuk előtte a fejünket és az életünket fel­emeljük hozzá. Kovács László. --------­ - 477 - Totros-völgyi magyar leányok. Unamuno: A keresztyénség agóniája. Miguel de Unamuno Pio Baroja és Blasco Ibanez mellett legkimagaslóbb egyénisége a mai spanyol irodalom­­nak. Unikus, regényíró és tudós egy személyben. Mint lírikus, ahhoz a ge­nerációhoz tartozott, amelyik elsőnek plantátta spanyol talajba a francia és nyugati líra eredményeit. Martinez Sierro és Ram­on Perez de Ayala vol­tak vele együtt a századvég lírájának zászlóvivői. Mint lírikusok, ma már mindhárman csak az irodalomtörténet szürke lapjain élnek. Unamuno azon­ban fiatal korának lírikus korszaka után áttért a regényre és hamarosan egyike lett a legjobb nevű regionalista próza­íróknak. A „Köd" híres írója regény és tudomány között osztotta meg életét és mindkettő csak babéro­kat termett számára. A salam­ankai egyetem egykori rektora ma Párisban él és az emigráció sós kenyerén élve, tudománnyal és filozófiával foglalko­zik. Valamikor Angel Ganivezvel együtt Spanyolország jövőjéről álmo­dozott (El porvenir de Espana 1912); ma a keresztyénség és az emberiség jövője érdeklik és felveti a kérdést: vájjon van-e egyáltalán jövő szá­munkra? Az Untergang des Abendlandes nagy vitájába szólal bele most megje­lent kis könyvével és a keresztyénség jövőjén át próbálja megoldani az em­beriség jövőjét is. A keresztyénség Unamuno szerint szigorúan egyéni kérdés és csak indi­vidualista voltán át válik egyetemes emberi problémává. A keresztyénség válságban van, agonizál. Az agónia szónak azonban igazi jelentése küzde­lem, harc, tehát a keresztyénség agó­niája annak harcát, belső és külső küzdelmeit jelenti, nem pedig haldok.

Next