Pásztortűz, 1929 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1929-06-16 / 12. szám
mégis pár száz hozzákonyító magyar léleknek! Ahogy meg lehetett csinálni a magyar könyv szervezetét, nem kellene-e megindulnia már a képzőművészet alkotóinak tömörülésével, és nem kötelesség e megteremteni a képzőművészet pártolóinak egyesületét? Cím nincs hozzá olyan szép, mint a Szépmíves Céh vagy a Helikon, de nem a név fontos, hanem a tett és az eredmény! R. Berde Mária -------- Jávor Béla: „Asszonyok, Leányok, Szeretők (Novelláskötet, kiadta a „Lapkiadó Nyomdai Műintézet, Kolozsvár.) Jávor Bálának, — a felvidékről Erdélybe került jeles tehetségű fiatal írónak, s utolsó években tűnt fel a neve, főképpen a „Keleti Újság“ tárcarovatában, színes riportjaiban és a „Pásztortűz“ hasábjain. Máidig elszórtan megjelent novelláiból is megéreztük erős írói kvalitásait, s néhány jellegzetesen kiemelkedő írása tartós élményünkké tudott válni, de így, kötetbegyűjtötten jelentkező íróművészete még tágabb horizontot, még több színt és tisztább képet nyújt képességeiről. Ha végigolvassuk egész kötetét, egy életélményekben gazdag emberi élet, éles megfigyelőkészség, erős pszichológiai intuíció, epikus bőség és könnyed mesélőkészség bontakozik ki előttünk, mint egyéniségének legjellemzőbb tulajdonságai. Sokoldalúság a témakörben és a formamegoldásban is és helyes stílusérzék ahhoz, hogy más-más természetű mondanivalóihoz mindig megtalálja a lényeget kifejező nyelvi-kifejezési lehetőséget és megnyilatkozási formát. Tíz novellát gyűjtött össze e kötetében és csaknem mind a tíznek más természetű miliője, egymástól nagy távolságú lélekvilága, egymástól idegen világi emberei vannak és egymástól elütő etikai szemlélete van. Ez a sok egymást szinte tagadó szín, életkép, etika, mondanivaló és megoldási forma azonban világért sem hátránya, sőt előnye, mert gazdagsága a Jávor Béla íróművészetének és természetes következménye annak a sokvonalú, hányattatott, szenvedésekkel és megpróbáltatásokkal telített életnek, sok változatú élménybőségnek, amelyben az írónak, fiatalsága ellenére is része volt. Végigküzdi a háborút, orosz fogságba kerül, ahol mint dolgozó munkás egy orosz ezrednél, s ezeknek a szenvedéses, izgalmas háborús élményeknek eredménye az eleven lüktetésű és realisztikus színeivel megrendítő romantikájú „Krizantém“ című, az átélés szuggesztivitásával megírt novellája, amely egyik legerősebb írása a kötetnek. Ugyancsak háborús emlékeken épült az exotikus miliőjű és eleven cselekményű „Maki, a majom“ című, amelynek meséje egy német hadifoglyokat szállító japán hajóban játszódik le és pompás pszichológiai látással megrajzolt képe annak a romboló zűrzavarnak, amit a hadifogsági szerelmek és házasságok bomlott forgataga s a nyomukban támadó morális sülyedés idéz elő a legtisztább lelkekben is. Ez utóbbi novellája témájában, miliőjében, megírásában annyira internacionális levegőjű, hogy bármely hasonló élményeken átment más nemzetségi író is megírhatta volna s ha fordításban olvasnák, aligha találnék ki, hogy magyar író munkája. De ez a megállapítás sem kisebbítése az író érdemeinek, inkább erénye, hogy az általános és átfogó emberit, amely mindenkihez szól és minden háborúk közös tragédiája, ilyen erőteljes művészettel megtudta fogni. Annál magyarosabb!) zamatéi ezzel szemben a „Cséplés“ című, amelyben egy paraszttragédiát rajzol meg verisztikus erővel, kitűnő lélekanalízissel. Másik paraszthistóriája a „Juli“ című, színes hangulatfestésével, erőteljes lélekrajzával szintén egyik legsikerültebb, legegészebb és legegységesebb művészeti produktuma. A „Sárvölgyi gyilkosság“ című ellenben kissé riportízű és inkább az újságíró munkája, mint az íróé. A „Piroska kisasszony levelei“ címűben kitárulkozik az írónak az elhagyottak iránti nagy átfogó, szociális szeretete, a „Taktikádból humorérzéke s a „Karola asszony gazdag barátja“ címűből morális világnézete. Az élet nagy és kis tragédiái, a látószemű embernek és művészvilágnak mindig a jellegzetest kiemelő megfigyelő és analizáló ereje dokumentálódik a Jávor Béla legelső kötetében. Előadási nyelve a legtöbbször könnyed, keresetlen, lüktető, eleven, de néhol kissé dagályos és fellengős, mint például ilyen mondataiban: ...... vigasztalásra érdemes könnyekben vergődő megkínzottja a sorsnak ...“ Azt sem hiszszük el például, hogy a szerelmi mámor transzában egy férfi ilyen szabatos részletességgel tudna elmélkedni: „... Magában nagy csodává egyesült minden részletszépség, amelyet itt-ott felfedezett az ember, vak futkosásában örök bálványa után ...“ Eltekintve ezektől a kisebb hibáktól, amelyek előadási nyelvét néhol nehézkessé és bőbeszédűvé teszik, s amelyeket könynyű lesz levetkőznie annak, aki a „Juli“, „Krizantém“, „Cséplés“ és „Maki“ című írásaiban a meggazdagodott új magyar nyelvnek tömör kifejezési lehetőségeit megtudta mutatni, megállapíthatjuk, hogy Jávor Béla erős nyeresége az új magyar novellaírásnak. A már említettem sokoldalúsága és sokfelé forgácsolódó érdeklődése, sokfelé terelődő megfigyelő ereje talán még nem tudta megtalálni önmagában azt az egyetlent és a valódi, igazi énjét kisugárzó világszemléletet, amely minden egyes írásából jellegzetesen domborítaná ki a Jávor Béla írói művész-karakterét, s talán még hiányzik belőle az a vezérszólam, az az egységes életszemlélet, amely kell, hogy a kor lelkébe legodaadóbban beleolvadó és a mindenségbe legelveszőbben is szétáradni akaró legmaibb embert és írót is félreismerhetetlenül egyéni hangúvá tegye, mégis, amit e kötetében ad Jávor, az örökemberinek egy-egy valóságot és életet revelláló képe és az igaz művésznek teljesítménye. És minden eklektikán keresztül érezzük legtöbb novellájából az elhagyottak, elnyomottak, a dolgozók és szenvedők, a lenézettek iránt megnyilatkozó nagy szociális érzését és úgy érezzük, nem csalódunk abban a feltevésünkben, hogy ez a szociális életszemlélet lesz az az alap és az a vezérmotívum, amely a Jávor Béla írói egyéniségéből, mint uralkodó elem, jövőbeli teljesítményeiben végleges kialakulással kicsiholódik. K. L. -------- 288 - Indig Alfréd hegedű-hangversenye Indig Alfréd nagy művész és csudálatosan bátor ember. Azt hiszem, hogy enynyire a szezon után, ilyen nagy hőségben senki sem mert volna arra gondolni, hogy hangversenyt rendezzen. Szerencsére azonban vállalkozása nagyon szépen sikerült, aminek őszintén örvendünk, mert azzal a műsorral, amit adott, igazán rászolgált a sikerre. Műsora Beethoventől Saint-Saens-en keresztül Dohnányiig meglepően nagy távolságokat ölelt át, ami műsorát rendkívül érdekessé és változatossá tette. E mellett azonban gondja volt arra is, hogy a komoly elmélyedést kívánó darabok mellett mutatós darabjai is legyenek indig Alfréd kivételes tehetségű művész. Technikai tudása tökéletes s ami nagyon rokonszenves benne, ezt sohasem fitogtatja, még az olyan helyeken sem, ahol különösen csábító az alkalom. Játékát mindvégig a diszkrét finomság és a nagy fegyelmezettség jellemezte. Virtuózítása lebilincselő erővel érvényesült Saint- Saens Hegedűhangversenyében és Ravelnek egy káprázatos kis darabjában a „Tzingune“-ban. Indig azonban nemcsak virtuóz, hanem gazdag lelkű, mély átérzésű csupa szívember is. Ezt főként Bethoven egyik sonátájának előadásból állapíthattuk meg. Amit ebből a tiszta, nagy műremekből kihozott, az lenyűgöző hatással volt a hallgatóságra. A kíséretet K. Molnár Irma látta el, mindvégig pompás művészettel és teljes harmóniában az Indig játékával. Az ő munkája is nagyban hozzájárult az estély sikeréhez. (-) KIADJA A KIADÓ BIZOTTSÁG SZERKESZTÉSÉRT FELEL GYASLAY DOMOKOS technikai szerkesztő DSIDUX JENŐ SZerKESZTŐség ŐS KIADÓ HIVATAL STQ BAQON L POPÍV SRA93AI U. 5 TELEPOM ©az hiojchnm hindin »tAeooik* «YOMuA MINERVA? dtooAiMi ae nvomo* maimttzerr 2 ■* CLUJ* KOLOZSVÁR