Pásztortűz, 1929 (15. évfolyam, 1-26. szám)

1929-06-16 / 12. szám

mégis pár száz hozzákonyító magyar lé­leknek! Ahogy meg lehetett csinálni a ma­gyar könyv szervezetét, nem kellene-e megindulnia már a képzőművészet alko­tóinak tömörülésével, és nem kötelesség­ e megteremteni a képzőművészet pártolói­nak egyesületét? Cím nincs hozzá olyan szép, mint a Szépmíves Céh vagy a Helikon, de nem a név fontos, hanem a tett és az eredmény! R. Berde Mária --------­ Jávor Béla: „Asszonyok, Leányok, Szeretők (Novelláskötet, kiadta a „Lapkiadó Nyom­dai Műintézet, Kolozsvár.) Jávor Bálának, — a felvidékről Erdély­be került jeles tehetségű fiatal írónak, s utolsó években tűnt fel a neve, főképpen a „Keleti Újság“ tárcarovatában, színes riportjaiban és a „Pásztortűz“ hasábjain. Máidig elszórtan megjelent novelláiból is megéreztük erős írói kvalitásait, s néhány jellegzetesen kiemelkedő írása tartós él­ményünkké tudott válni,­­ de így, kötet­­begyűjtötten jelentkező íróművészete még tágabb horizontot, még több színt és tisz­tább képet nyújt képességeiről. Ha végigolvassuk egész kötetét, egy élet­élményekben gazdag emberi élet, éles megfigyelőkészség, erős pszichológiai in­tuíció, epikus bőség és könnyed mesélő­készség bontakozik ki előttünk, mint egyéniségének legjellemzőbb tulajdonságai. Sokoldalúság a témakörben és a forma­megoldásban is és helyes stílusérzék ah­hoz, hogy más-más természetű mondani­valóihoz mindig megtalálja a lényeget ki­fejező nyelvi-kifejezési­ lehetőséget és meg­nyilatkozási formát. Tíz novellát gyűjtött össze e kötetében és csaknem mind a tíznek más természetű miliője, egymástól nagy távolságú lélek­­világa, egymástól idegen világi­ emberei vannak és egymástól elütő etikai szemlé­lete van. Ez a sok egymást szinte tagadó szín, életkép, etika, mondanivaló és meg­oldási forma azonban világért sem hátrá­nya, sőt előnye, mert gazdagsága a Jávor Béla íróművészetének és természetes kö­vetkezménye annak a sokvonalú, hányat­tatott, szenvedésekkel és megpróbáltatá­sokkal telített életnek, sok változatú él­­ménybőségnek, amelyben az írónak, fiatal­sága ellenére is része volt. Végigküzdi a háborút, orosz fogságba kerül, ahol mint dolgozó munkás egy orosz ezrednél, s ezeknek a szenvedéses, izgalmas háborús élményeknek eredménye az eleven lüktetésű és realisztikus színei­vel megrendítő romantikájú „Krizantém“ című, az átélés szuggesztivitásával meg­írt novellája, amely egyik legerősebb írá­sa a kötetnek. Ugyancsak háborús emlé­keken épült az exotikus miliőjű és eleven cselekményű „Maki, a majom“ című, amelynek meséje egy német hadifoglyo­kat szállító japán hajóban játszódik le és pompás pszichológiai látással megrajzolt képe annak a romboló zűrzavarnak, amit a hadifogsági szerelmek és házasságok bomlott forgataga s a nyomukban támadó morális sülyedés idéz elő a legtisztább lel­kekben is. Ez utóbbi novellája témájában, miliőjében, megírásában annyira interna­­cionális levegőjű, hogy bármely hasonló élményeken átment más nemzetségi­ író is megírhatta volna s ha fordításban olvas­nák, aligha találnék ki, hogy magyar író munkája. De ez a megállapítás sem ki­sebbítése az író érdemeinek, inkább eré­nye, hogy az általános és átfogó emberit, amely mindenkihez szól és minden hábo­rúk közös tragédiája, ilyen erőteljes mű­vészettel megtudta fogni. Annál magyarosabb!) zamatéi ezzel szem­ben a „Cséplés“ című, amelyben egy pa­raszttragédiát rajzol meg verisztikus erő­vel, kitűnő lélekanalízissel. Másik paraszt­­históriája a „Juli“ című, színes hangulat­festésével, erőteljes lélekrajzával szintén egyik legsikerültebb, legegészebb és leg­egységesebb művészet­i produktuma. A „Sárvölgyi gyilkosság“ című ellenben kissé riportízű és inkább az újságíró mun­kája, mint az íróé. A „Piroska kisasszony levelei“ címűben kitárulkozik az írónak az elhagyottak iránti nagy átfogó, szociális szeretete, a „Taktikádból humorérzéke s a „Karola asszony gazdag barátja“ című­ből morális világnézete. Az élet nagy és kis tragédiái, a látósze­­mű­ embernek és művészvilágnak mindig a jellegzetest kiemelő megfigyelő és ana­lizáló ereje dokumentálódik a Jávor Béla legelső kötetében. Előadási nyelve a leg­többször könnyed, keresetlen, lüktető, ele­ven, de néhol kissé dagályos és fellengős, mint például ilyen mondataiban: ...... vi­gasztalásra érdemes könnyekben vergődő megkínzottja a sorsnak ...“ Azt sem hisz­­szük el például, hogy a szerelmi mámor transzában egy férfi ilyen szabatos rész­letességgel tudna elmélkedni: „... Magá­ban nagy csodává egyesült minden rész­letszépség, amelyet itt-ott felfedezett az ember, vak futkosásában örök bálványa után ...“ Eltekintve ezektől a kisebb hibáktól, amelyek előadási nyelvét néhol nehézkessé és bőbeszédűvé teszik, s amelyeket köny­­nyű lesz levetkőznie annak, aki a „Juli“, „Krizantém“, „Cséplés“ és „Maki“ című írásaiban a meggazdagodott új magyar nyelvnek tömör kifejezési lehetőségeit megtudta mutatni, megállapíthatjuk, hogy Jávor Béla erős nyeresége az új magyar novellaírásnak. A már említettem sokoldalúsága és sok­felé forgácsolódó érdeklődése, sokfelé tere­lődő megfigyelő ereje talán még nem tud­ta megtalálni önmagában azt az egyetlent és a valódi, igazi énjét kisugárzó világ­szemléletet, amely minden egyes írásából jellegzetesen domborítaná ki a Jávor Bé­la írói művész-karakterét, s talán még hiányzik belőle az a vezérszólam, az az egységes életszemlélet, amely kell, hogy a kor lelkébe legodaadóbban beleolvadó és a mindenségb­e legelveszőbben is szét­áradni akaró legmaibb embert és írót is félreismerhetetlenül egyéni hangúvá te­gye, mégis, amit e kötetében ad Jávor, az örökemberinek egy-egy valóságot és életet revelláló képe és az igaz művésznek telje­sítménye. És minden eklektikán keresztül érezzük legtöbb novellájából az elhagyot­tak, elnyomottak, a dolgozók és szenve­dők, a lenézettek iránt megnyilatkozó nagy szociális érzését és úgy érezzük, nem csalódunk abban a feltevésünkben, hogy ez a szociális életszemlélet lesz az az alap és az a vezérmotívum, amely a Jávor Béla írói egyéniségéből, mint uralkodó elem, jövőbeli teljesítményeiben végleges kialakulással kicsiholódik. K. L. --------­ 288 - Indig Alfréd hegedű-hangversenye Indig Alfréd nagy művész és csudálato­san bátor ember. Azt hiszem, hogy eny­­nyire a szezon után, ilyen nagy hőségben senki sem mert volna arra gondolni, hogy hangversenyt rendezzen. Szerencsére azon­ban vállalkozása nagyon szépen sikerült, aminek őszintén örvendünk, mert azzal a műsorral, amit adott, igazán rászolgált a sikerre. Műsora Beethoventől Saint-Saens-en ke­resztül Dohnányiig meglepően nagy távol­ságokat ölelt át, ami műsorát rendkívül érdekessé és változatossá tette. E mellett azonban gondja volt arra is, hogy a ko­moly elmélyedést kívánó darabok mellett mutatós darabjai is legyenek indig Alfréd kivételes tehetségű művész. Technikai tudása tökéletes s ami nagyon rokonszenves benne, ezt sohasem fitogtat­ja, még az olyan helyeken sem, ahol kü­lönösen csábító az alkalom. Játékát mind­végig a diszkrét finomság és a nagy fe­gyelmezettség jellemezte. Virtuózítása le­bilincselő erővel érvényesült Saint- Saens Hegedűhangversenyében és Ravelnek egy káprázatos kis darabjában a „Tzin­­gune“-ban. Indig azonban nemcsak vir­tuóz, hanem gazdag­ lelkű, mély átérzésű csupa szív­ember is. Ezt főként Bethoven egyik sonátájának előadásból állapíthat­tuk meg. Amit ebből a tiszta, nagy mű­remekből kihozott, az lenyűgöző hatással volt a hallgatóságra. A kíséretet K. Molnár Irma látta el, mindvégig pompás művészettel és teljes harmóniában az Indig játékával. Az ő munkája is nagyban hozzájárult az es­tély sikeréhez. (-) KIADJA A KIADÓ BIZOTTSÁG SZERKESZTÉSÉRT FELEL GYASLAY DOMOKOS technikai szerkesztő DSIDUX JENŐ SZer­KESZTŐség ŐS KI­A­DÓ HIVATAL STQ BAQON L POPÍV SRA93AI U.­­ 5 TELEPOM ©az hiojch­nm hindin »tAeooik* «YOMuA MINERVA? dtooAiMi ae nvomo* maimttzerr 2 ■* CLU­J* KOLOZSVÁR

Next