Pásztortűz, 1929 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1929-08-25 / 17. szám
»IT» .Buddha halála írta: Szántó György Siddharta Gautama már napok óta figyelte a tigris nyomait. Mindig ugyanegy csapáson vágott ki az őserdő egy tisztására, ahol a holdvilágban pettyesbőrű antilopcsorda legelészett. Ezen az éjjelen csak egy vezérlőm suhant át a tiszás lankáján, de csakhamar eltűnt a forrás mentén és nem tért vissza a csordával. — Érzi a feketesávos király szagát, — súgta Gautamának szolgája a leshelyen, — azért nem jöttek vissza. Pirkadt. Messziről gályák recsegése hallatszott, azonnal megismerték az elefánttörtetés jellegzetes zaját. Tudták, hogy a tigris elefánttörte csapáson szeret járni, itt meglátja az óriáskígyót és így nem kell félnie tőle. Kürtszerű bőgés hangjai jöttek, azt is messziről hozta a hajnali szellő. — Szeretkeznek — mondta a szolga, aki ismerte az elefánttülkölés minden árnyalatát. Most előbújtak a színek és a hangok, a madarak. Zöld és vörös papagályok bukkantak elő a faóriások élősdi kúszóindái közül, aztán fehérsárga nagybóbitás kakaduk dobták ágról-ágra ragyogó testüket. Apró kolibrik bronzában az összes színek soha nem látott tisztaságukban jelentkeztek. Nagy pillangók boldog lassúsággal úsztak a nap felé és tarajos gyíkok cikkáztak ezerfajú orchideák remegve kinyíló virágai alatt. Két zöld karika világított át a bozóton. A szolga megérintette Gautama kezét aztán odacsúsztatta az íjat és egy hosszú nyílvesszőt. A sárga test felaranylott a napfényben és a harántcsíkok felfeketéllettek. A tigris kilépett a bozótból. Gautama célbavette a szugyén fehérlő foltot, amely olyan volt, mint az avarra hullott hó és a nyílvessző felszisszenve süvített bele a távolságba. Aztán megállt, mélyen a fehér foltba fúródva. A madarak hangja elnémult, csak az íj húrjának pengése rezgett még soká a levegőben. A tigris ugrani készült. Gautama lándzsát ragadott és felszökkent guggoltából. De a tigris nem tudott ugrani. Valami óriási fekete tömeg zuhant rá a magasból, aztán villámgyorsan körülcsavarodott az aranysárga testen. Az állat kitátotta torkát egy utolsó halálordításra, de már csak vér bugyborékolt elő fénylő fogai közül. Megdermedve nézték a sötétzöld, halálos gyűrűket, amelyeknek ölelésében recsegtek a tigris csontjai. A kígyó hátán sárga csík futott végig, amelyben világoszöld, fekete és égővörös háromszögecskék sora tarkállott, mint színes gyöngyfüzér. Gautama megrendülve nézte a borzalmas állat díszének változatos szépségét, aztán íját átnyújtva szolgájának, kifelé indult a tisztásra. Némán lépkedtek az ember derékmagas fűben, ügyelve, hogy kígyóra ne lépjenek. A tisztás után egyre ritkuló erdő következett, amely nádasban folytatódott. A gázló mentén krákogva és berregve röppentek fel a hosszúlábú nádimadarak és óriási teknősök, vízisiklók vadászgattak élelemre a karvastagságú hajladozó, cikkelyes szárai között. A nádason túl várt rájuk a kocsi és néhány lovasszolga, mert Gautama a Sákja nemzetségből származott és gyermekkora óta rádzsája volt ennek a tartománynak. — Uram, már rosszat sejtettünk, — mondta Gianna, a kocsis, Gautama kedvence. — Át kellett engednünk egy nagyobb úrnak a zsákmányt, Gianna. A vén kocsis lelkendezett tovább, örült, hogy ismét láthatja ura gyönyörű növésű, széllesvállú alakját és szépséges, nagyszerű arcát. Felállott a kocsi kiugró elejére és megragadta a barnapettyes fehér lovak gyeplőjét. Amikor a városba értek, meglassította a lovakat. Tudta hogy a királyfi szereti nézni a nyüzsgő életet, amely jobban mulattatja, mint a palota pompája. És valóban. Gautama sóváran nézte a portól és izzadtságtól lepett, napbarnított piaci táncosnőket, pedig palotájában várt reá hetedhét ország legszebb asszonya, aki nemsokára megajándékozza örökössel és utóddal. Mert biztosan fiú lesz. De itt ez a sok nyüzsgő, csipőt ringató nő mind mást ígér. Hiszen akármelyik az övé lehet és sok az övé is volt már. De várjon igazán az övé volt? Mindegyiknek van szerelmese, még az érintetlennek, még a serdületlennek is és a király ágyában is arra gondol mindegyik. így nézte szomjasan a ragyogó kocsiból Siddharta Gautama a nőket, akiknek királyuk nem ő, hanem talán egy piszkos öszvérhajcsár, vagy egy bűzös cserzővarga volt. És Siddharta Gautama az óriáskígyóra gondolt, aki elölelte a zsákmányt, magasból zuhanván le, mint a végzet. A palota árnyékában megállott a kocsi. Gautama megindult a széles lépcsőzeten, amelynek két oldalát mesterien faragott kőelefántok sora szegte. A főkapuban fogadta tanácsosai hódolatát, aztán besietett asszonya lakosztályába. Az egyik ajtóban két brahmán tartóztatta fel. Ápolt szakállú, ékszerektől ragyogó és méltóságteljes taglejtésű férfiak voltak. Egyikük, az alacsonyabb termetű, így szólt: — Kezdetét vette az idő, amikor a kettőből egy, az egyből kettő és a kettőből három lesz. Utódod megszületéséig nem szabad látnod feleségedet. Egykor türelmetlenül várta Gautama ezt az időt. Most, hogy itt volt, nem örült túlságosan. De a brahmanok inkább érdekelték. Sokáig nézte őket a selymekkel dúsan pompázó szoba néma félhomályában, aztán hirtelen megszólalt. — Mondjátok, mi a különbség Isvara és Brahman között? 386 - -