Pásztortűz, 1929 (15. évfolyam, 1-26. szám)
1929-10-06 / 20. szám
PASZTORTŰZ I'..............................................."....................................•—.............................,=BBBL)|»A SZÉPIRODALMI ÉS MŰVÉSZETI KÉPES FOLYÓIRAT SZERKESZTIK:"1 GYALLAJI DOJZOKOS ÉS BEHÉMIK SÁNDOR CSITJ-KOLOZSVÁR, 1929 OKTÓBIER 6. XV. ÉVF. 40. SZÁK : A jó könyv Irta: Kovács László Mintha valaki azt mondaná: olyan gyümölcs, amelynek színe, íze, édességének foka, aromája, levessége és puhasága, minden a legkellemesebb, teremtve minden gyümölcs legkedvesebb erényéből, levéve mindenik kalapjáról a bokréta. Legyen benne a szellő dús gyöngycsokrának ömlő mustja, az alma kemény hasadása és téli nyugodt várakozása; a ráncba húzódó szilva pépszerű cukra, az őszibarack pírja és bomló nedve; a cseresznye első édessége, a szamóca omló puhasága és a málna színe. A narancs elegáns bundája (mintha tudná, hogy a telet északon tölti), a banán exotikuma és a dinnye népszerűsége. Legyen tápláló, sok vitaminnal, nyugodtan lehessen adni a gyereknek is. Ls tartani lehessen, ne legyen túlérett és romlott; az egészséget ne támadja, ne legyen destruktív. Ls aztán az ember gyomorsav állapota is mindig egyforma és rendes legyen. .. Igen! és még az is, ha az ember utána néz, hol termett, milyen volt a virág, meg a bibe, tiszták voltak-e a szirmok, amelyek átölelték, nemes-e a fa; jó, ha ezzel is rendben van a gyümölcs. .. Nem! ilyen gyümölcs nem terem. Gazdag, gyönyörű fák vannak, pompás virágok, a természet nagy keze kínálja a csodákat, valami hibája mindig lesz a gyümölcsnek. Talán csak a lélek Óperenciás tengerén túl hull le örökhibátlan alma... De valamiért mégis édes és kedves mindenik. Sokszor mondják fanyarul, kényes-jóllakottan: alig lehet valamire való könyvre akadni. És sokszor hangzik teleétvággyal, elcsodálkozással: mennyi jó könyv van, az élet milyen rövid, sohse lehet elolvasni őket. Hol az igazság? ... Mert azt a legkönnyebb volna mondani: se itt, se ott, hanem valahol a középen. Hányszor megesett az, hogy remekművek éveken és évtizedeken át maradtak a kor makulátorai között, míg egy nagy véletlen napfényre fordította a szemetes kosárból, és úgy szálltak fel az Olympus kincsei közé, mint a szellem legcsillogóbb párái. És hányszor falt szenvedélyes gyönyörrel a közvélemény olyan könyveket, amelyeket alig pár év már örökre a feledés kosarába dobott. Vagy egy magasan járó példa: Goethe egész életén át a Werther írója maradt korának szemében, ma a Faust írója. Melyik a jó könyv: a Werther-e, vagy a Faust ? A közvélemény néha a legszeszélyesebben melegedik oda egy-egy könyvhöz. Szinte melegedése pillanatában se tudni: miért? Hány kitűnő könyv húzódik meg néha szerényen egy-egy nagy, döntő könyvsiker mellett? Szürkén, mint a mesék Hamupipőkéje, amíg eljön a királyfi a szűk cipőcske mértékével. .. Vagy itt van előttünk egy csomó erdélyi könyv, amit tíz év alatt, pazar sietségben szórt ki magából egy nép géniusza, hogy rajtuk keresztül jelentse életét. Jók-e, vagy rosszak ezek a könyvek? Milyen öröm volt, amikor születni kezdtek! Azután már itt voltak több százados természetességgel: minek csodálkozni? Sőt nem is olyan jók, kezdik mondani és visszafelelnek: de, hát hol vannak jobbak? Ma már fölényesen el lehet járni fölöttük. Megint csak ez a kérdés: a „jó könyv“... Milyen is az? jobban mondva: milyen is lehet az? Az, amelyik minden száz évben egyszer születik meg? Vagy az, amelyik minden évben legalább egyszer világra jön, s talán csupán egy szikrával hoz nekünk jelentést arról, hogy a Szellem él? Vagy az ember mérhetetlen nagy meséjének egy foszlányát hozza... Minden könyv megtámadható. Az esztétikának nagy álmai vannak. Ha tőle kérsz tanácsot, dadogni kezd és nem tudja megmondani, melyik az igazi jó könyv. Akkor már inkább hallgass a vásári nagydobra, a kiadó reklámjára, mert mégis csak jobb, ha a dicséretek elkábítanak és örömmel tapasztalod, hogy milyen sok a jó könyv, nem tudsz választani. Mindenki keresi a maga regényét. Ezt egyetlen könyvben megtalálni nem lehet. Úgy kell összeszedni sok száz és ezer könyvből. Mindenik hoz valamit belőle, többet-kevesebbet. És állíts fel fokozatokat: amelyik többet hoz, az a jobb, amelyik kevesebbet, az a rosszabb. Legalább így magadat is megméred. Hiszen a magad mértéke az, amivel mérsz. Csak fanyar ál-kritikus ne légy, akinek semmise tetszik és hivatásszerűen rontja mások kedvét. Egyet feltétlenül meg kell gondolni: mennyi érdemes, jó könyvről tud a céhbeli! . . . Az, aki megkóstolta az alkotás kínját, sok csínját-bínját a kifejezés, a megnyilvánulni akarás különös örömének. Ő tudja nagyon jól, mennyi a jó könyv, ugyanakkor, amikor maga is ír, tehát azt a bizonyos százszázalékos jó könyvet még nem írták meg. Sőt, abból az egész nagy meséből is, amit az összes könyvek együtt mondanak, feltétlenül hiányzik még valami, ő ... Mindenik könyvnek megvan a maga íze és édessége. Mindenik felel valamelyik kérdésemre, mindenik öleli és őrzi valamelyik pillanatomat. Mindig hozza az én világomnak egy részét és egyúttal egy más világ szenetét. Mindenik kiizzad elém egy-egy gyöngyszemet. Vagy belekerget ellenmondásba, s egy egész alvó világot ébreszt fel bennem... Igazán jó könyv talán nincsen, ámde milyen jó, hogy könyvek vannak!... 457 -