Pásztortűz, 1930 (16. évfolyam, 1-26. szám)
1930-03-23 / 6. szám
IRODALOM - MŰVÉSZET Júliusi éjszaka — Hunyady Sándor vígjátéka a kolozsvári Magyar Színházban — A kolozsvári színház napjai mostanság gyakran szürke érdektelenségbe vesznek. Ezek közül a napok közül melegségével, érdekességével és zavartalanságával mind a közönség, mind a színház szempontjából kiemelkedett Hunyadi Sándor „Julius éjszaka“ című darabjának bemutatója. A darab kolozsvári bemutatóját nagy érdeklődés előzte meg, nemcsak azért, mert írója az erdélyi magyar újságírás és irodalom népszerű és kitűnő munkája, hanem megelőzte a budapesti Vígszínház bemutatója, amely nemcsak meleg színpadi sikert hozott a darabnak, irodalmi sikert is jelentett sok bel- és külföldi darab között, amelyek hol a film tömegfogó mesterkedéseivel, hol pedig belső költői parancs nélkül új forradalmiaskodó különösségekkel próbálkoznak utat teremteni a színpadon. Hunyadi Sándor nem akart hozni újat, amely törvényeket lép át, vagy próbált ötleteket túlfeszít a színpad keretein. Az ő darabjában és színpadán a régi rend van. A francia dráma rendje. Még az idő és helyegység is majdnem tökéletes. És milyen csinos, megtisztított színpadi nyelv. Színpadra vont élet, és ennek megfelelő, tiszta, elegáns párbeszédek... És külön mondanivalója sincs a mai átkozott értelemben... A világnézetkritikusok rosszul is érezték magukat a darab előadásán. Az egyik úgy látta benne elrejtve a politikai (vagy világnézeti) rókát, hogy a darab grófok között játszik; a másik azzal húzta el a száját, hogy a grófok nem ilyenek, talán fenségesen feszesebbek és egy ilyen meleg, frivol ügy meg se eshetik közöttük. Félszemét mind a kettő eltakarta, egyik a balt, másik a jobbat. Persze, hogy a játékot így nem láthatták, amely kedves, derűs, nyugodt, jól végződő játék. Gondtalan melegsége megpihentet és feledtet... A Hunyadi Sándor vígjátékának erénye, hogy ezt a pihenést és gondfeledtetést tiszta színpadi és irodalmi eszközökkel hozta. Könnyen átekinthető figurákkal, akikkel az élet mély gondjai felett lejátszódik egy kedves, frivol história. Majdnem anekdota, vagy operettmese, amelyet azonban komoly játékká emel a szép zene: az ötletes, elegáns, csinos nyelv. De könynyed játékszerűségében ott van a nagy valóság is valahol. Az élet nem mindig rendezi meg a szociális báborúskodásokat, és az inas meg a méltóságos úr között úgy is lefolyhat a társadalmi harc, ahogyan a Hunyadi Sándor darabjában az inas meg a méltóságos úr között; még nem is tragikomikusan, hanem egyszerűen csak komikusan és mulatságosan. A színpadi mese fordulataiba elbújó kis csalások, hirtelen, könnyű lelki elrendeződések vele járnak a színpadra sűrített élettel, különösen az ilyen vígjátékkal, amelyik igazán azért vígjáték, hogy nyugtalanságokat ne hagyjon maga után. S az ilyen nyugtalanságokat kerülő mese szinte megkívánja, hogy sikamlós ügy körül forogjon, amelyikben azután úgy rendeződjenek a dolgok, hogy a tiszták találjanak egymásra, és a nem nagyon rossz gonoszok is csupán kicsit csalódjanak. Hogy a zsák találja meg a foltját , A közönségnek, amely a színházat oly jólesően töltötte meg a bemutatón, nemcsak a darab, hanem az előadás is tetszett. Nyílt színi tapsokkal honorálta a darab hatásosabb jeleneteit, felvonás végeken sokat tapsolt a szerzőnek és a színészeknek. Előadás alatt nem mozgott és feszengett, feszülten figyelt, jól lehetett hallani a rossz akusztikájú színházban is. Ez pedig a kolozsvári magyar színházban ritkán történik meg és talán ez a legjobb jele a júliusi éjszaka sikerének. A darab női szerepeit Poór Lili, Marsi Gizi, Benes Ilona, Szentgyörgyi Mária, Miklósi Margit; a férfi szerepeket Tóth Elek, Mészáros Béla, Lantos Béla, Leövey Leó, Selmeczi Mihály és Balázs Samu játszották. A júliusi éjszaka bemutatója mind a közönségnek, mind a színháznak kellemes, meleg estéje volt. Kovács László, az erős forma kihangsúlyozás, a sötét tónusú színezés, a tárgyak erős fényárnyékos feltüntetése, kissé keménnyé teszik és szokatlanok is a mai szín festőinek, de annál érdekesebb megfigyelni, hogyan jut el „Az út“ (53) inkább színezeti rajz hatású képétől, a bágyadt, melankolikus hangulatú „Aranyesőn“ (59) keresztül, melyen már színkontrasztokkal valóságos színkompozíciót látunk, a ragyogó színhatású új ,impresszionista képekig. Régebbi dolgain a rajz, a forma, a részlet uralkodó, bár lelkiismeretes kidolgozásában sohasem megy el a női „pepecselésig“, szereti, a virágot, állatot, a nagy természetnek egy kis intim, kedves részlete fogja meg, újabb dolgain az ember és a szín érdekli, szélesebb, összefoglaltabb és sokkal egységesebb is. Egyik fő érdeme minden dolgán az, hogy képeit, művészi mondanivalóit tömöríteni tudja és „Napos út“ (44) c. képén a virágos kert ezernyi apró virágai is mind ezt szolgálja, fái, a rajtuk keresztül becsapó fény és fényjáték monumentális hatásunkká nőnek, szinte kikívánkoznak szűkreszabott keretükből. Ez a természeti energia teszi ezt a képet kiállítása egyik legszebb darabjává. El is értünk legújabb felfogású képéig. Egyik másikán „Bazsarózsák“ (42), „Szánkázók“ (43), „Téli sport“ a kicsattanó élet, pompás ragyogó színpompa fogja meg az embert, míg „Arckép“-e (83) nemes előkelő egyszerűsége és a ruha, prém pompás anyagszerűsége meglepő. Összefoglaló készsége a „Folyó mentén“ (56) c. képén nyilatkozik meg leginkább. Itt felsorolt képei mintegy határkövei művészetének, s ha talán időben nem is, de művészi elgondolásban és kifejezésben szerény véleményem szerint ezek volnának a haladás egyes fázisai. Bízom benne, hogy aki annyi vajúdás, töprengés és keresés közben eljutott eddig a fokig, nem áll meg és még szép út áll előtte, amit gazdag művészi élményekkel fog végig futni. Teleki Ralph gr. sokoldalúsága, energiája, téma- és felfogásbeli gazdagsága meglepő. Külön fejezetet szentelhetünk „Ősvilág“ (67) c. képének. Az előtérben elbődülő bivalybika bőgését a gyönyörű dekorációvá rendezett Nagybánya — vidéki hegyek verik vissza, pompás harmoniájú ég fejezi be a mély távlatot, melyben valami bizarr színpompa, selymesség, monumentális, szunnyadó természeti erő ömlik el és feledhetetlen esztétikai élménnyé lesz szemlélése. Sok vázlat, vajúdás, töprengés előzte meg a hatalmas munkát, mely bármilyen kiállításnak dísze lehetne. Érdekes megfigyelni, hogy majdnem minden képén komponál, szinte anynyit ad magából, mint amennyit kap a természettől. Szereti a nyugalmat, csendet, a legtöbb képén ezt érzem, bizonyos passzivitás ömlik el a „Hegyi patak“ (72) bágyadt nyugodtságán, sejtelmes világítás, fénysereg virágon, állaton a „Reggeli napsütésében (78) míg a „Telehold“ (65), „Nagybányai Gr. Teleki Bella és gr. Teleki Ralph kolozsvári képkiállítása Ezen a kiállításon a naturalista, impresszionista iskolán keresztül majdnem eljutunk az új impresszionizmusig s az amit némelyek kapkodásnak, vagy bizonytalan célkitűzésnek tartanak, én úgy látom a fejlődés fokozatai, nincsenek szélsőséges ugrások, de egyenletes felfelé törekvés és eredmény elérés. Épen azért rám a kiállítás egységes és tanulságos benyomást tett, amint lépésről lépésre kísértem a művészeket képeiken keresztül, előbbre és előbbre. Teleki Bella grófnő régebbi dolgait 142-