Pásztortűz, 1936 (22. évfolyam, 1-24. szám)
1936-01-31 / 2-3. szám
Minél csalódottabb valamelyik kor, annál programmszerűbb a szellem falujárása. Lehet, hogy ez néha csak raffinált mulatság-keresés, néha azonban mély és tiszta lélekzetvétel, megfogózkodás, elveszett lelkünk újrakeresése. Az olyan vállalkozásban, mint a „Csáki bíró lányának előadása, ott éreztük mind a két célt. Ugyanolyan próbálkozás, mint pár éve a Nyírő „Júlia szép leány“-a volt, kevesebb költői kedéllyel és szívvel, de igazibb, mélyebb és hitelesebb folklore-anyaggal. A darab meséjét a halálra táncoltatott leány balladájának kalotaszegi változata adta. Ez a népballada van egész estét betöltő színdarabbá szélesítve úgy, hogy alkalmat nyújtson a népélet színes mozzanatainak bemutatására. Talán baj volt az, hogy Szentimrei Jenő túlmenve nyilván az eredetileg kitűzött célon is, komoly darab keretébe próbálta fogni a nagyszerű anyagot, amely a kalotaszegi népélet mozzanataiban, dalokban, táncban, viseletben és interieure-ökben a kezébe adódott. A darabot szinte úgy indítja el, mint egy moralitást, a templom és ördög háborújával, s így a rosszul megütött első hang folytán a néplélek kedélyének hiánya végig megérzett rajta. Iskoláján zord volt, s a merev keretben nem ült otthonosan a szép folklore - anyag. Pedig maga a ballada is játékosan halad a tragikus vég felé, rendre erősbödnek fekete szálai. A darabban még a lakodalmi kép is fagyott kedvű, pedig itt igazán természetes volna a kedvet szabadjára engedni. A költő Szentimrei a gazdagabb valóság kárára túlságosan vigyázott a történet egységes tónusára, ami jó lehet egy rövid balladásban, de nem egy egész estét betöltő darabban. (Az ilyen csak a tökéletes, balladás építményű görög tragédiában sikerült.) A színlap ötven falusi műkedvelőt hirdetett, de alig kaptunk olyan tömegjelenetet, amelyben legalább feleannyi embert éreztünk volna a színpadon. Kár volt segítségül nem venni valaki gyakorlott érzékű, a színpadon valóban otthonosan járó színházi embert, aki olyan nagy lehetőséget, amit ötven szereplő nyújt, jól tudott volna használni tömegjelenetek megalkotásánál. Mindjárt az első képnél a templomba menéskor sok ember vonult át a színpadon, s a sok ember mégis keveset mutatott, sohse torlódott össze kisebbnagyobb csoport a szép templomkert-kapuban, pedig így esik ez a valóságban is, hát még a színpadi játékban. A lakodalmi képben, amikor minden szereplő szinte végig a színpadon van, egy sarokba volt szorítva a tömeg, s a színpad fele üresen állt. De ki voltak kerülve más önként adódó lehetőségek is a nagyszerű dekoratív tömeg szerepeltetésére így leginkább a végjelenetben, amely vérszegényen hatott, pedig szinte görög kórusszerűen kínálkozó hatalmas kép a ballada végsoraival. De ez általános hibáikon túl, mégis annyi szépséget kínált maga a „nyersanyag“, hogy csak dicsérni lehet azokat, akik ezt az érdekes vállalkozást életre segítették. Soha nem lehet betelni főként a kalotaszegi női ruha szépségeivel, mindenik nő olyan benne, mint valami csudálatosan szép keleti királynő. Igazi újdonságként hatott a sok frissen gyűjtött régi kalotaszegi dal. A második képben az öregasszonyok által énekelt ballada felejthetetlenül szép.Általában a második kép volt színpadikig a legzavartalanabb.) A táncok viszont kevésbbé ötletesek, nincs bennük annyi játékos életöröm és férfibáj, mint a székely táncokban. Ám az egész mind együtt volt csokorba kötve: viselet, dal, tánc, interieure, gazdagon és szépen, ezekért érdemes volt a nagy fáradság, amelyet bizonyára megkívánt a vállalkozás. Érdemes volt Kós Károlynak megtervezni a darabhoz a zavartalanul szép és hatásos díszleteket. Érdemes volt megtanulni és eljátszani a darabot a szereplőknek, akik közül elsősorban Sz. Ferenczy Zsizsit kell megemlíteni, aki a legotthonosabban élt a színpadon. Kós Dodó nagyon szép volt a kalotaszegi ruhában, és a második képben előadott dalával nagy sikere volt. De szépek és jók voltak a többiek is mind külön-külön és együtt. Jó biztató volt hibái mellett is a darab arra, hogy meg lehet teremteni nálunk is a népi ünnepi játékokat, főként Kalotaszegen, ahol annyi megunhatatlan, örök szépséggel díszítette fel életét a nép. KOVÁCS LÁSZLÓ: Kalotaszegiek a színpadon. A „Csáki bíró lánya“ előadásáról - 49