Pásztortűz, 1941 (27. évfolyam, 1-12. szám)
1941-08-15 / 8. szám
A FRANCIA SZÍNHÁZ KÉT HÁBORÚ KÖZÖTT írta HESZKE BÉLA Bármilyen is legyen a most folyó háború végső kibontakozása, annyi kétségtelen, hogy a jövendő szellemtörténészei és irodalomtörténetírói, ha Franciaországról írnak, az 1940. évet nemcsak politikai, hanem szellemtörténeti határjelzőként fogják emlegetni. Ezerkilencszáznegyven nyarán nemcsak egy bevehetetlennek gondolt védelmi vonal omlott össze, hanem egy nemzet szellemtörténetének is egy korszaka zárult. A »szellem országát« nagy csapás érte. Olyan, aminőhöz hasonlót alig adott neki a történelem sújtó keze. Földre tiporta és kényszerítette saját, igazi lényének felkutatására és megragadására. S ez a szerencséje az őt ért szerencsétlenségben. És talán még egy, az elvesztett háború kínzó hiányosságokat megmutató tanúságai között, újból tudatosította benne történelmileg örökölt kereteiben szunnyadó szellemi bőségét. Erőt adott neki, hogy szétszakítsa »a halotti bizonyítványt, amit a dekadencia diagnosztikusai« állítottak ki róla. E sorsforduló nagy tanúságai eltérítették a francia népet a dekadencia ideggyönyörűségeitől. Megszólaltatták tiltakozását az iparszerű és felelőtlen vállalkozószellem ellen, mely a sajtóban, színházban, divatban és az irodalomban Európa előtt képviselni akarta. A történelem kiszámíthatatlan belső munkája eredményezi mindig azt, hogy a romokon jelentkező élet ha abból táplálkozik, amit az események könyörtelen alakulása maga alá temetett, akkor az ismételt romlást hoz magával. Így volt ez mindig a történelemben, amikor egy ország az önmaga okozta katasztrófának következtében azt az életet akarta folytatni, melyet a sors kegyetlenül, de néha okosan megsemmisített. Minden nép életében előfordult ilyen természetű életfakasztás, de a történelem mindig visszaütött. A jövendő Franciaországát ez a visszaütés Boguslawskaya: Figurinek (Páris, Olimpia Színház)