Ciszterci rend Nagy Lajos katolikus gimnáziuma, Pécs, 1948

Az 1948—49. tanév lörténete

Az 1948-49. tanév története. Az utóbbi években hazánk nagy lépésekkel haladt előre a demokratikus fejlődés útján. A szocializmus építésének egyik fontos állomása és eredménye volt az iskolák államosítása. Az 1948. évi XXXIII. t. c. alapján a volt ciszterci rendi pécsi Nagy Lajos gimná­zium az állam tulajdonába került áll. Nagy Lajos gimnázium néven, az 1948. augusztus 1-én kelt 170.448/1948. V. 1. sz. VKM rendelet pedig a pécsi áll. Széchenyi István gimná­ziumot ideiglenesen szünetelteti. Az új áll. Nagy Lajos gimnázium tanulói tehát a volt ciszterci gimnázium és Széchenyi-gimnázium tanulóiból kerültek ki. A két iskola egye­sülése természetesen felduzzasztotta a létszámot, amely egyes osztályokban a hatvan körül mozgott. Az alsó osztályok fokozatosan megszűnvén, V—VIII. osztályba jártak tanulóink. A tanulók létszáma a tanév elején 564 volt. 12 osztályt nyitottunk, ezek közül az A) és B) osztályok a humánus, a C) osztályok a reáltagozat osztályai voltak. A C) osztályok teljes egészükben a Széchenyi-gimnázium tanulóiból kerültek ki, az V. C) kivételével,, mert a volt ciszterci gimnázium nem épített ki reális tagozatot. A Révai József által kezdeményezett (VKM 51.700/1948. sz. 1.) külön ötödik osztályt (V­D) október elején nyitották meg. Ennek az osztálynak célja azon munkásszármazású fiúk és leányok továbbtanulásának biztosítása volt, akik a népiskola nyolc vagy a pol­gári iskola négy osztályát végezték el, 1—2—3 évvel ezelőtt, s anyagiak híján iskoláz­tatásuk abbamaradt. Különbözeti vizsga nélkül kerültek a gimnázium ötödik osztályába, külön tanári felügyelet mellett tartott délutáni foglalkoztatáson pótolták a gimnázium alsó négy osztályának anyagát, s a szorgalmas tanulás mellett kivették részüket a moz­galmi munkából is. Különösen a választások előtt tettek sokat a népi demokráciáért mint kultúrbrigád tagjai. A két iskolából létrejött új intézet vezetésével a felsőbb tanügyi hatóság Végh Istvánt, a Széchenyi-gimnázium tanárát bízta meg. Ez utóbbi iskolának e­ddigi igaz­gatója, dr. Fábián István szintén intézetünkhöz kapott beosztást. Az új iskola tanári testületének zömét az ideiglenesen szüneteltetett áll. Széchenyi­gimnázium tanári testülete szolgáltatta, melyből Andor József, Arató László, dr Árvay Jenő, Balotay Gerőné, Bodlaki Ákos, Cseh László, dr. Cser László, Debreczeni László, dr. Fábián István, Fábián Pál, dr. Görcs László, Jillek Emil, Kovács Gyula, Sávay László, dr. Temesi Mihály, Török Elemér r. tanárok és dr. Zsolt Zsigmond iskolaorvos kerültek át. A volt ciszterci gimnázium világi tanárai közül áll. tanárrá minősítették át Bán Valér, Czéh László, Dalnoki Jenő és dr. Siptár Ernő tanárokat (Tanker. Főig. 4377/1947­— 48.), valamint áll. szolgálatba vették át Horváth György szakaltisztet (VKM 164.250/1948. V. sz. r.), Dezső Gyula műsz. segédtisztet, Kovács József és Szabó Péter Pál altisztet (VKM 168.691/1948. V.) Szakács Ferenc altisztet (VKM 164.250/1948. V.) és özv. Osztovics Károlyné havibéres altisztet. (VKM 159.097/1949. V.) A VKM 330.018/1949. ell­. sz. alatt a szolgálatra nem jelentkezett Szabó Péter Pál szolgálati viszonyát megszüntette. A VKM Patonay Sándor r. tanárt a soproni Széchenyi-gimnáziumból intézetünkhöz helyezte át. (109.736/1948. V.) A Tanker. Főig. 5333—1/1947—48. sz. rendeletével Tóth Istvánt rendes tanárként, Bóka Istvánt és Kulor Ferencet óraadó-tanárként osztotta be intézetünkhöz. A VKM dr Fekete Miklós giran. igazgatót a főigazgatóságtól intézetünkhöz helyezte át (VKM 168.922/1948. V.), majd az áll. Ágoston-téri ált. iskolához kapott beosztást. (Tanker. Főig. 875/1948—49. sz. r.) Petrovich Ede r. tanár az esztergomi tanítóképzőből került intézetünkhöz (VKM 164.705/1948. V. 2.). A tanév folyamán került intézetünkhöz dr. Kardos Lajos (VKM 176.963/1948. V. sz.) Csokonay Sándor (VKM 6183/1948. V.) és dr. Glatz Imre (VKM 201.322/1949. IX.).

Next