A Miasszonyunkról Nevezett Női Rend Pécsi Róm. Kath. Szent Erzsébet Leánygimnáziumának Értesítője az 1923-1924. iskolai évről (Pécs, 1924)
Beszél a kolostor csendje P écsnek, e kedves, mecsekalji városnak élete ,már hosszú évtizedek óta vonul el a Miasszonyunk zárda előtt. S ha az erre járók útjukban egyegy tekintetet vetnek a csendes ablakokra, a zárt portára, nem egyszer, talán azt gondolják, hogy ott bent haldoklik az élet, álért csendjében ott terjeng az unalom, s a lakói naphosszat bánatos zsolozsmákat duruzsolnak és rideg kedélytelenséggel várják a halált. Pedig a város legkedvesebb, legszínesebb, legszebb élete naponta itt kacag, itt zsibong a kolostor falain belül, mert hiszen eljönnek ide a magyarság leányai a kicsiny angyalszemű gyermekektől kezdve a legnagyobb, komoly leánygimnazistáig. Bevonul velük a vidám gyermekélet a csendes falak közé, ahol kinek-kinek erejéhez mért komoly munkát kell végeznie, a gyerekkor kicsinyke harcaival kell megküzdenie, amelyek majdan erő elé izmosítják a lelküket. Ez, — a mosolyok, néha könnyek között végzett munka — az új idők új Magyarországának munkája, könnye, mosolya. De mert nagy eszmék, ideálok nélkül ellankad a lélek ereje, fel-felcsendül a leánygimnazisták ajkán a könyörgő fohászkodás: „Árpádházi Szent Erzsébet, ne feledd a magyar népet!“ Igen, mint, az Isten kertjének szépséges virágát, régi Pannónia tündöklő gyémántját választottuk a leánysereg ideáljául, mert Ő valóban példaképe a kedves, szelíd, hófehérlelkű ifjú leánynak s majdan az élet Kálváriáját járó nőnek. Igaz, mélyen érzett szeretettel mutatták be hódolatukat a leánygimnazisták Szent Erzsébetünknek nov. 19-én első ízben ünnepélyesen és azóta az Ő szelleme őrködik felettük kacagó jókedvükben, a munka komoly óráiban. Megérti a mai, megtépett, megalázott Pannónia leányainak hazájukért elsírt könnyeit, megérti nagy törekvéseiket, erős elhatározásaikat és lelkük szép, teljes virágbaborulására onnan felülről, az égből könyörgi le a kegyelem napsugarait. Amidőn pedig bezárulnak az intézet kapui s elcsendesülnek a folyosók, a kolostor csendje akkor is pezsgő élet felett őrködik, mert ez az új erőt hozó nyugalom csendje, szép, felemelő és fenséges, mint aminő a nagy természet titokzatos csendje, amely halkan, észrevétlen kalászt érlel, virágot fakaszt, hogy ez, nagy, új, nevelő eszméket érlel és teremt.