Pécsi Est, 1922. július-december (17. évfolyam, 146-297. szám)

1922-07-04 / 148. szám

ITII. évfolyam — 148. sz­álfifizetési árak: Egész évre , 560 K Félévre . . 2á0 K Negyedévre 140 K Egy hónapra 50 K Ara 2 K Amerika és a béke műve — Az Egyesült Államok jubi­leuma Budapesten — Apponyi ünnepi beszéde — Budapest, július 3. — A város­ligeti Washington-szobor előtt vasár­nap délelőtt lélekemelő ünnepség keretében ülték meg az Amerikai Egyesület Államok függetlenségi nyi­latkozatának 146-ik évfordulóját. A megjelentek soraiban lehetett látni: Brentano Tivadar amerikai követet és nejét, a kormány képviseletében Belicska Sándor honvédelmi minisz­tert és bárciházi Bárczy István he­lyettes államtitkárt, a nemzetgyűlés képviseletében Huszár Károly alel­­nököt, a főváros képviseletében dr. Sipöcz Jenő polgármestert, ott volt továbbá Apponyi Albert gróf, Wlassich Gyula báró stb. Elsőnek dr. Sipöcz polgármester mondott beszédet, amelyben üdvö­zölte Brentano Tivadar amerikai követét, valamint a kormány és nemzetgyűlés képviselőit. Ezután Lud­wig Ernő mondott angol nyelven beszédet a Magyar Nemzeti Szövet­ség nevében, amelyben a magyar nemzet hódolatát fejezte ki az ame­rikai nemzet géniusza és legnagyobb férfia, Washington György iránt. Ap­ponyi Albert gróf az Amerikai Ma­gyar Társaság nevében előbb néhány magyar szóval, majd angol nyelven mondott beszédet, amelyben méltatta az amerikai szabadságünnep jelen­tőségét. — Itt a nagy államférfinak szobra talapzatáról üzenjük Amerikának — mondotta Apponyi — hogy él itt egy jobban meg nem csonkítható nemzet amely ünnepelni tudja Ame­rika függetlenségét Csonka egy nép, de csak testben, a lelke ép és ez az ép lélek éppé teszi a megm­arcangolt testet is. Mi mindig bíztunk Ameri­kában és sohasem hiába. A közel­múltban a háború alatt azonban Amerika elhagyott bennünket, de Amerika most már maga is pálcát tört a béke műve felett. Mi e pálcát már régebben eltörtük, a mi ítélő sza­vunk a béke felett már régebben el­hangzott és néhány szóból állott: Nem, nem, soha! Ezt az üzenetet küldjük mi az amerikai nemzetnek. Apponyi lelkes beszédét tetszés­sel fogadta az ünneplő közönség, majd Brentano Tivadar rendkívüli követ és meghatalmazott miniszter mondott beszédet, melyben méltatta Amerika szabadságünnepének jelen­tőségét és kijelentette, hogy rend­kívül jóleső érzés tölti el, hogy a magyar nemzet olyan meleg szere­tettel adózik az Unió ünnepének. Ezután több felszólalás elhangzása után a Hymnus eléneklésével ért véget az ünnepély. Hiszek egy Istenben, hiszek egy hazában Hiszek egy Isteni Arik igazságban Hiszek Magyarország feltámadásában ámen. Hagy tűzvészede­lem a fővárosban m­ég mindig ég az éle­jtartányr­ a Budapest, júl. 23. A Soroksári­ uli fellár-féle festékgyártelepen hétfőn hajnalban kigyulladt az olajtartály. A hatalmas gyártelepen rengeteg robbanóanyag is van. A 9,8. ée4 kerületi­­ Őrségek teljes készenlétben kivonultak. A veszedelmes tüzet idejekorán megfékezték, mielőtt a Mtasztrófa bekövetkezett volna. 12 sugár öntötte csakhamar a vizet az égő tertányra és a körülötte levő épületekre.­­• Másfél órai kemény mazsica után a tüzet sikerült lokali­zálni. De az ol­ajtartány lapunk zárta­kor még mindig ég és nem is remél­hető, hogy megmenthetik az égő olajat. Sebesülés eddig nem történt. A kár jelentékeny. Szrájk a fővárosi közüzemekb­en csarnokokat!. A vásárcsarnokokban dolgozó húsipari munkások szolida­ritást vállaltak a sztrájkolókkal. Be­jelentették a sztrájkot a fővárosi kertészet majdnem összes munkásai, valamint éjjeli- és nappali őrei. Sztrájkba léptek a Kerepesi- és az új köztemetői kertészek is és sír­­gomdozó munkások. A sztrájk­olók száma a mai napon meghaladja a­­­2 ®- et. Szombat este már az om­nibusz-telep 150 munkásai is sztrájkba A fővárosi közüzemek keresztény­­•szocialista munkásainak régóta hu­sidó bérmozgatr­a a mai napon az üzemek egy részében sztrájkba wb­­bent ki. A főváros tanácsa nem volt hajlandó a követeléseket teljes mér­tékben teljesíteni és ezért a munká­sok jelentős része sztrájkba lépett. A főváros közüzemeiben eddig a következő helyeken kezdték meg a sztrájkot: a köztisztasági hivatal központi műhelyében, az öntöző- és seprő­autók, a köztisztasága hivatal lépett. Rendzavarás nem történt. XVII. körzetében, az összes vásár­ *• — owMioeaeaeoatioooooaooaaasoaBetxiooeaooeoeoaeeoooeeoooee» Heves harcok a németiek és franciáik között Pális, jul. 2. (Havas) Oppelnbő­­l jelentik a következőket a hinden­­burgi véres eseményekről: Egy francia őrség közbelépett, h­ogy a németeket megakadályozza abban, hogy az elköltözött lengye­lek bútorait az utcára dobják. A németek erre visszavonultak a Cannesmuark-Qrubelparkba, ahol a francia őrséget a honfitársaik meg­segítésére érkező németek pu­ska és géppuska­tűzz fogadták. Az őrség segítségére siető francia osztagot is tűz alá fogták a németek. A francia katonai parancsnokság sürgősen gyalogsági és géppuskás osztagokat k­üldött ki, hogy kiszabadítsák a »«»oofteogooaaooeeweapooeaeso’ franciákat veszedelmes helyzetükből. A németek részéről a halottnak a személyazonosságát állapították meg, azonkívül több sebesü­ltjük is volt. Számos halott kezében még revol­vert találtak. Greiwit* jjul. 2. (Wolf) A glei­­witzi eseményekről a következőket jelentik:: A halottak száma 7. Ezek­­ között egy­­ francia tiszt is van. A sebese­­tek száma 15-re tehető. Va­­sárnap a városban a nyugalom né­mileg helyreállt. A franciák még mindig tankokkal és autóra szerelt lőfegyverekkel járják be a várost és lövésre kész fegyverrel igazoltatják a járókelőket. Nagy tüzves vodalem a fővárosban. Bér­mozgalom a pamrtiparban és a gyógy­szeresze­tben. Budapest, jul. 3. Hétfői Hírlap írja: Nagyon­­ kiélesedett a helyzet az újpesti pamutipargyárban, ahol a vezetőség mereven elzárkózik a mun­kásság kívánságainak teljesítésétől. Napról-napra súlyosbodnak a meg­élhetési viszonyok, azonban nemcsak az ipari munkásság körében indítanak mozgalmat. A gyógyszerészsegédek is komoly bérmozgalomra készülnek. Az alkalmazott gyógyszerészek a Magyar Gyógyszerész Szövetséghez memorandummal fordultak, amelyben plauzibilis módon teszik érhetővé, hogy nem tudják elsőrendű életszük­ségleteiket sem fedezni. Az emlék­irat felhívja az érdekeltek figyelmét arra is, hogy ha jogos kérelmüket megtagadnák, a gyógyszerész alkal­mazottak jórésze a szakszervezet karjai közé kényszerülne menekülni, sőt végső eredményeihez kikerülhe­tetlen lenne a sztrájk. Kedd Formáik harcok Anglia és Írország között Biblia, jul. 2. (Reuter) Úgy tetszik, hogy a harc új felkeléssel közvetlen küszöbön áll. A küzdő felek serényen folytatják előkészü­leteiket. A felkelők számos utcában barikádokat emeltek. Lapjelentések szerint a felkelés a nyugati és déli grófságokban mindinkább terjed. A felkelők megszállották Garndonagh-ot. (Dogénál grófság.) (MTI.) Vizsgálat Rathenau megölése ügyében. Weimar, július 3. (Wolf) A thü­­ringiai minisztérium közli: kapcso­latban a Rathenau meggyilkolásából eredő vizsgálat eddigi megállítá­saival azt a rendeletet adták ki, hogy az összeesküvésben részes C. szer­vezet valamennyi tagját le kell tar­tóztatni. Már eddig is számos letar­tóztatás történt, amelyeknek során pontos bizonyító anyag gyűlt egybe, azonban a nyomozás érdekében titok­ban tartják. 1822. Julius 4. Szerkesztőség : Munkácsy Mihály­ u. Kiadó iv.-tal: Munkácsy M.-utca 9. Telefon­szám 54. Ara 2 K. Elfogtak egy gyilkost Nem túrta már a bujdosást Budapest, jul. 3. Még mindenki­nek emlékezetében van, hogy a Váci­­úton levő Rothmüller-féle doboz­­gy­árban heves szóváltás közben szíven szúrták Nints Irma munkás­leányt, aki sérüléseibe már a hely­színen belehalt. A szerencsétlen leányt szerelmével üldözte Nyilas Ede munkás, a leány azonban ki­­­kosarazta. Nyilas egy hétfői napom váratlanul megjelent a dobozgyárban és a leányt ismételten kérlelni kezdte, hogy legyen a felesége:­­ — Tudom, hogy vasárnap kivel laclattál — mondotta — de ez még­­egyszer nem fog előfordulni, arról biztosítsak. A leány anélkül, hogy munkáját abbahagyta volna, válaszolt a férfi­nek, aki dühében kést rántott elő és azt markolatig a leány szivébe döfte. A gyilkosság után elmenekült a gyárból a gyilkos. A rendőrség azonban nyomozni kezdte és heteken keresztül hajszolták, mindenütt nyo­mában voltak, az utolsó percekben azonban mindig sikerült Nyilasnak az üldözők elől elmenekülni.. Tegnap délelőtt azután önként je­lentkezett a főkapitányságon. Nem bírta már a bujdosást — mondotta — tudta, hogy előbb-utóbb úgy is el­fogják és azért most önként jelent­kezett. Tettét beismerte. A­­ hallga­tás után letartóztatták, ooeooooooaeeoeeeoeeooeaot» A­ főváros viharos közgyűlése — reggel 4 óráig. Budapest, július 3. A Budapest Hétfői Kiadás írja: A főváros szom­bati közgyűlése, amelyet sűrűn sza­kítottak félbe a szóváltás jelenetei, hajnali fél négy óráig tartott. Az egyik összetűzés Csilléry András és Kreisler Jenő között folyt le. Ma már lovagias folytása támadt, amen­­­nyiben Kreisler Jenő Körmeszi Zoltán dr. és Pakots József utján magyará­zatot kér Csilléritől. Csilléri Usetti Ferencet és Ereky Károlyt nevezte meg segédéül. Minthogy mindkét fél tartalékost tiszt, az ügy előbb tiszti becsületügyi választmány elé kerül. woeooeweaewwsswwwwwOT Tőzsde* Zürichi nyitás: Zürich, jul. 3. Berlin 131, New­­york 526­7/8, London 2332, Páris 4427/5, Milano 2477/5, Prága 1010, Budapest 50, Zágráb 167, Varsó 11 % Bécs 2­311, Osztr. b. 2­7/8< Budapesti déli tőzsde: Budapest, jul. 3. Dollár 1086—79, márka 272­70, osztr. korona 560, lej 640, sokol 2040—45, dinár 13. Devizák: Bukarest 640—5, Berlin 270, Prága 2040, Bécs 550, Zág­ráb 330.

Next