Pécsi Figyelő, 1878 (6. évfolyam, 1-52. szám)
1878-05-04 / 18. szám
VI. évfolyam. Előfizetési díj: Postán vagy Pécsett házhoz küldve: egész évre 5 ft., félévre 2 frt. 50 kr, negyed évre 1 ft. 25 kr. egyes szám 10 kr. Megjelenik minden szombaton. Egyes számok kaphatók Weidinger N. könyvkeresk. (Széchényi tér). Szerkesztői iroda: Ferencziek utczája 22 sz.s emelt. Kéziratok vissza nem küldetnek Pécs, 1878. május. 4-én FIGYELŐ. A lap szellemi részét illető közlemények és előfizetések a szerkesztőséghez, a hirdetések pedig a kiadóhivatalhoz intézendők. Előfizethetni helyben, a kiadóhivatalban, Blauhorn Antal úr a városházi épületben, Lili János úr a budai külvárosban, Böhm C. F. úr a szigeti külvárosban lévő kereskedésében, és Feszti Károly úr könyvkötő üzletében, Király utca (nemzeti casinó épület), valamint a vidéken minden postahivatalnál. 18-ik szám. Hirdetések ára: Egy négyhasábos petit sor egyszeri megjelenéséért 8krt többszöri megjelenésnél árleengedés adatik. Minden hirdetés után 30 kr. bélyeg dij fizetendő. A nyílt tér 1 petit sora 10 kr. A hirdetési dij előre fizetendő. Kiadó hivatal: Taizs Mihály nyomdájában Majláth-tér 22. szám alatt. Komoly szó városunk érdekében. „Nem ismerek rá a régi Pécsre!.. Ezt momdá egy barátunk, ki az ötvenes évek elején innen elszakadt s csak legújabban tért szülővárosába. „Nem azért nem ismerek reá, mintha a város régi épületei oly annyira megifjodtak, a tekervényes utczák kiegyenesedtek, a tyúkszemnövesztő drága kövezet megjavult volna, e részben csak kevés javulást veszek észre, nem is azt értem, hogy mióta Pécsről eltávoztam, azon utálatos szokás, hogy a házakban felgyűlő mosó víz rendes mederben, mintha csak így renden volna, az utczára bocsájtatik, majdnem átalánossá lett; — azt sem értem, hogy Pécs jelen lakosságának nagy száma a szélrózsa minden irányából ide sereglett és itt magát jól érezve, megtelepedett idegen keverék, ez Pécs typusát nem moshatta volna le, — hanem értem azon fertőzött mocsárt, melybe városunk közerkölcsiség tekintetében sülyedt.“ Barátunk további fejtegetéseiben talán nagyon fekete szemüvegen át nézett, vagy talán ő néki rövidebb itt tartózkodása alatt is több alkalom nyílt meg „Pécs titkai“-ba tekinthetni, mint nékünk, azonban mi, kik velünk született uudorból kerüljük az alkalmat, bepillantani városunk romlottságának tükreibe, s mi sem zárhatjuk be szemünket oly megbotránkoztató jelenségek elől, melyek úton útfélen üldöznek, megszokott és mindennapivá válnak s ha ezeket látva visszagondolunk városunk állapotára közerkölcsi tekintetben az ötvenes éveket megelőző korszakra, akkor igazat kell adnunk barátunknak, aki nem ismeri fel e részben szülővárosát. De mi okozta a közerkölcsiség ekkora sülyedését? — Ismerünk nagyobb terjedelmű, nagyobb helyőrség, nőtlen munkások serege által lakott városokat, ahol a közerkölcsiség sülyedése koránt sem nyert oly szembeötlő külső kifejezést mint TAROLA. Büntető eljárás állatok ellen. A középkori büntető igazságszolgáltatásnak vissza óriási elve, az emberekre alkalmazott számtalan kiteljes halálbüntetésen kívül, egy olyan szokást is vett fel, mely a mai idők emberében határozottan elítélő véleményt kelt az akkori kriminalisták gondolkozásmódja felett. Ők ugyanis, az ész nélkül való lények, az állatokon, a törvény ugyanazon szigorát alkalmazták, mint az észszel s szabad akarattal bíró embereken. Az akkor érvényben állott „szemet szemért, fogat fogért"-féle elvnél fogva, megengedhetlennek tartották, hogy valamely bűntett vagy vétség büntetlenül maradjon, s a bűntettet vagy vétséget elkövetőnek, de vagy sze nem számíthatóságával nem sokat törődtek. Hol bűntett van, büntetésnek is kell lenni — mondák akkor. S igy büntettek, ha a delinqueus állat volt is. — A középkorbeli, de sőt még a 16. és 17. századbeli néhány tudósnak, az állatoknak büntethetőségét tagadó véleményét, a túlsúlyban volt ellenpárt a szentirás, s illetőleg Mózes II. k. 21. és 28. tételével döntötte meg, mely azt mondja: „Azon ökör, mely egy férfiút vagy nőt megöl, megköveztessék." A középkor elején az állatokon alkalmazott büntető eljárásra vonatkozólag, lassan-lassan határozott szabályokat alkottak, s a jogtudósok nagy része kizárólag e tanulmánynyal foglalkozott. Különösen a franczia jogászok buzgólkodtak az állatok büntetése mellett, miről nem egy vaskos könyvük tesz tanúságot. Az állatok ellen indított büntető perek kétfélék voltak, amint az illető állatot „in personam" a törvényszék elé hurczok fák, vagy azt in contumaciam elitélték Az előbbieket rendesen olyan disznók ellen indították, melyek gyemekgyilkossággal nálunk, hisz már a város legnépesebb utczáin és tévéin fényes nappal is kell hallanunk oly trágár beszédeket, ordításokat, utálatos istenkáromlásokat stb, melyeket elszenvedni művelt keresztény államban szégyen, melyek azonban a mi drága rendőrségünk fülét meg sem csiklandozzák, annál nagyobb pusztítást követvén el a még ártatlan gyermekek, városunk jövőjének, szivében. Mihaszna áldozunk annyi ezreket a közművelődésre, — mihaszna emeljük iskoláinkat nem csak a tudomány, hanem a jó erkölcsök templomaivá, — hasztalan óvják a gondos, lelkiismeretes szülők éltük legnagyobb örömét, legdrágább kincsüket, gyermekeiket az erkölcsi megromlás elől, — ha csak egyszer is kilépve az utczára, kitévék annak, hogy erkölcstelen látványok, trágár beszédek beoltják a gyenge csemetékbe azon mérget, mely az országok pusztulását idézi elő? Igaz, hogy nem csak városunkban, de fájdalom hazánkban igen sok helyütt nagyon kevés gondot fordít a rendőrség a közerkölcsiségre, legfeljebb annyit, hogy az erkölcstelenséget jövedelmi forrássá teszi és e czélból ellenőrzi; — ezt eltűrni tovább nem lehet, ezt eltűrni bűn volna. Akik a város ügyeinek élén állanak, akiknek kezében a közigazgatási végrehajtás szálai összpontosulnak, a polgármester és kapitánynak élénk és szigorú erkölcsi érzékkel kell bírniük mindenek felett, hogy jó példával előljárjanak alárendeltjeiknek, kötelességük nem csak meggátolni minden botrányt, hanem ehet az alkalmat is elvonni, kötelességük intézkedni, hogy minden előforduló botrány szigorú megfenyítésre találjon. A kellő eszközökkel rendelkezhetnek, a közönség nem volt fukar azok megszavazásában, fejtsenek ki csak negyed annyi buzgóságot, mint az adóvégrehajtás körül, és rövid időben ki lesz seperve Augias alja, voltak vádolva. A bűntettest, — t. i. a disznót — bebörtönözték addig, mig a nyilvános végtárgyalás megtarthatása szükséges vizsgálatot befejezték. A közvádló — hasonlóan a mai kir. ügyészhez — előadta a vádat, a megkárosultat s a tanukat kihallgatták, a vádlott részére védőt rendeltek ki, s végre a biró kimondta az ítéletet, mely szerint a bűntetes „kötél általi halállal végeztessék ki.“ A kivégeztetések nyilvánosan s komoly ünnepélyességgel történtek. Gyakran felöltöztetve vitték a kivégzendő állatot a vesztőhelyre. 1386 ban Falaise-ben egy disznót, mely egy csecsemőt megcsonkított és megölt, arra ítélték, hogy az előbb megcsonkittassék s azután akasztassák fel. A férfiruhába öltöztetett elitéltet a főtéren végezték ki, s a kivégeztetés költségei 10 sous és 10 dénárra rúgtak. A hóhér ily alkalomkor kesztyűt használt, nehogy kezét megbecstelenítse. Ugyan igy végeztek ki 1336-ban Achenben egy disznót, „gyermekgyilkosság“miatt. 1389-ben egy lovat, mely gazdáját agyonrágta. 1499 ben egy bikát, mely egy gyermeket szarvával hasba szúrt. Még 1604- ben is, a párisi parliament egy szamarat felakasztásra ítélt. Az északnyugati európai városok és helységek nem egynek krónikájában találunk említést az állatok kivégeztetéséről, mely körülményt a még itt-ott, a nép közt élő mondák is megerősítik. így Westerstedeben (Oldenburg) a népmonda egy kemény szivü tanácsnokról szól, ki egy bikát, azért mert egy gyermeket összetaposott — éhenhalálra ítélt, s mely ítéletet végre is hajtották. A lánczokba vert állat fájdalmas bőgése nem indítá könyörületre a tanácsnok szivét, s a bika csakugyan éhen veszett. Ezen, a szellemi sötétség és durva erőszak által jellemzett korszak komoly krónikáiban egy egy mulattató ítélet is van feljegyezve. Például 1477-ben, a baseli városi bölcs tanács egy kakast máglyára ítélt, mert „kétségtelenül“ tojt. Továbbá, Abele „Metamorphosis telae judiciariae“ Magától értetik, hogy ahol a város élén álló tisztviselők közönyösek a közerkölcsiség iránt, vagy ahol éppen ők maguk rész példát adnak alárendeltjeiknek és a műveletlen osztálybeli népnek, hogy ott az erkölcsi romlás rohanva halad és beláthatlan, mire fog vezetni. Itt az utolsó óra, hogy segítsünk e bajon, mely városunk levegőjét tisztátlanná tette, segítsünk rajta minden kitelhető, megfeszített erővel és a legnagyobb szigorral, mert ha ezt nem tesszük, oda fogunk jutni, hogy óvakodni fognak a gondos és lelkiismeretes szülők, gyermekeiket a városunkban szép számmal meglevő tanintézetekben kiképeztetni, nehogy a tudománynyal együtt az erkölcstelenség mérgét is beszivják. Mennyi kárral jár csak ezen egy körülmény, nem szükséges fejtegetnünk. — Erkölcsi elismerést! A képviselőháziján a honvédelmi ügyérség költségvetése alkalmával indítvány fog létetni a szabadságharcz bajnokainak erkölcsi elismerése iránt. Hajdan a mostani kormánypárt ütötte a vasat e tárgyban. Most a mi pártunk köréből jön az indítvány. — A közgazdaság kiegyezésének elnevezett alku, mely hazánknak teljes tönkretételével egy jelentőségű, Bécsijén javában folyt múlt héten, úgy írják az összes különbözetek kiegyenlítettek a két kormány közt és csak a végleges formulázás van vissza, de ezzel is sietnek. A magyar miniszterek egy tétel kivételével az osztrák képviselőház által megszavazott vámtételeket elfogadták, ezért az osztrák kormány állítólag a vámvisszatérítéseknél tett egy kis látszólagos engedményt. A bankstatútumra nézve megtartatik a „banktársulat“ elnevezés és ez azután a „magyar vívmány" a többi pontokra nézve kivétel nélkül az osztrák képviselőház módosításai elfogadtattak . A bankadósságra nézve pedig akként lett a megállapodás, hogy ez is Magyarországnak méltányossági tekintetekre fektetett együttes kötelezettsége alapján fog rendeztetni, azaz hogy ezen 80 milliónak 30 százalékát újra fogadja el Magyarország saját adósságának. — Szóval Tisza odáig ment az engedményekben Magyarország rovására, mint azt a dicstelen kimúlt Deákpárt sohasem tette volna. — Ha ezen utóbbi egyezkedés keresztülhajtása a magyar országgyülésen a provisorium tartamáig nem (1712) czimű művében írja: „hogy egy felső ausztriai helységben, egy dobosnak kutyája megharapta egy tanácsnok lábát. A sértett fél ezért bevádolta a dobost, ez pedig, mint közvetlen tettest, a kutyát állító elő. Erre a dobost felmentették, a kutyát pedig egy évi és egy napi fogságra ítélték.“ Az olyan pereknél, melyeket elfogott „bűntettesek“ ellen indítottak, gyakoriabbak voltak, melyekben távollevők ellen ítéltek. Ha ma hernyók a gyümölcsfákat, egerek a szántóföldeket, vagy más állatok valami tulajdont pusztítanak — hála a tudományokban tett haladásnak — rendelkezünk elég eszközzel magnókat azok ellen biztosíthatni. A középkorban ez máskép volt. A földműves nem lévén képes a rovarok pusztításait csak némileg is megakadályozhatni , a bíróságokhoz fordult segítségért. S a bíróság például megidézte a rovarokat, a részekre kirendelt gondnok védte azokat, s a per azzal végződött, hogy a rovarokat mindenféle fenyegetések és átkozódások mellett felhívta, miszerint ez illető tartomány pusztításával felhagyjanak, azonnal eltávozzanak. 1579-ben Lausanne-ban a sáskákat bíróság elé idézték, mely részekre egy pár nappal azelőtt meghalt veszekedő természetű, Perrodet nevű férfiút rendelt védőül. De mivel sem a meghalt Perrodet sem a sáskák nem tettek eleget az idézésnek , nem maradt egyéb hátra, mint az utóbbiakat per contumadiam száműzni. Szintigy jártak el Troyes-ben (1516) a hernyók ellen. A genfi tó pióczáit, a fehér hangyákat s a kanadai galambokat is bevádolták a bíróságoknál. Hogy ilyenkor nevetséges esetekben nem volt hiány, az képzelhető. Sz. Jean de Maurienne-ben a szarvasbogarak nagy károkat tettek a szőllőkben, amiért a lakosság a bírósághoz fordult, kérve azt, hogy a bogarakat egy számukra kijelölt s pontosan körvonalazott területre utasítsa. A vádlottak védője ez ellenében uma u. provisorium fogna létre jönni. Andrássyülönösen sürgette a kiegyezési tárgyalások befejezését, és elhatározták, hogy a keleti ügybeni interpellációkra ezentúl se adjanak a miniszterek felvilágosítást. — Mihelyt a magyar képviselőház a költségvetést megszavazta, a delegátiók ismét egybehivatni fognak. — Báró Sennyey Pál országgyűlési képviselői mandátumát egészségi tekintetekből letette. Ez annyit jelent, hogy a szélső jobbnak átalakulásával „habarék párt“-tá, nincsen megelégedve, s hogy elveit, melyeket meggyőződésből vall, nem adja fel mellék és önző czélokért. — Apponyi Albert gróf a habarék párt egyik vezére választóihoz intézett nyílt levélben a fúziót indokolva azt állítja többek közt, hogy a szélső jobboldal elveinek feladásáról szó sem lehet. — Valljon mit szólnak hozzá az úgy nevezve volt „független szabadelvűek." — A szász szavalatok megnyerésére a kormány a „N. F. Pr.“ budapesti tudósítója szerint ismét engedményekre hajlandó. A szászok kiengesztelése végett a szász universitás bélyegmentességgel hibáztatnék fel, ami évenként kétezer forintnál többet tesz ki. A nagyszebeni főispán rendelkezési jogköre iránti vita az universitás javára döntetnék el. Wächter jelenlegi főispán ki erélyesen zabolázta a szászok extravagáns különczködéseiket feláldoztatnék — természetesen illő compenzatió mellett, — csak hogy a kiegyezés megszavazása a szász képviselők segélyével zátonyra ne akadjon. — A personal unió mellett ismét emelkedett egy osztrák hang. Báró Walterskirchen Röbert, az osztrák képviselőház tekintélyes tagja szófiait fel mellette a „Deutsche Zeitung “-ban.—Elmélkedéseinek eredménye, hogy miután a centralistikus tervek nem valósíthatók és a jelen dualistikus szervezet senkit sem elégít ki, nem marad más hátra, mint szövetségre kezet nyújtani a magyar personálunió pártjának, hogy kiki úr lehessen saját házában. — Valószínű, hogy az osztrák haladó párt elfogadja ezen programmot, mert csak úgy lehet megtörni itt is, ott is a népeket szivattyúzó pénznadályok és a soldateska uralmát. — A tiszán inneni helvét kitv. egyházkerület ápril 30-iki ülésében a Sz.István nap megünneplése iránt kiadott miniszteri rendelet végrehajtását egyhangúlag megtagadta. — A lelkészek eltiltatnak a polgári hatóság felhívására az isteni tisztelet megtartásától. A többi helvét és ágostai egyházkerületek hasonló eljárásra hivattak fel. — Interpelláció is készül ez ügyben az országgyűlésen. fogást hozta fel, hogy az illető terület teljesen köves s így épenséggel nem alkalmas arra, hogy védenczei azon megélhessenek. Ennek folytán egy bizottság lett kiküldve a helyszínére, megvizsgálandó azt, ha vájjon csakugyan alaposak-e védőnek kifogásai. Mi történt tovább ez ügyben, arról nem szól a krónika, melyből ezen adatokat kiböngészszük. 1520. május 3-án a glurusi (Tirol) törvényszék rendes végtárgyalást tartott — egerek ellen, melyek nagy csapatokban Stilfs-ből vándoroltak Glurusba. — Számtalan tanúeskü mellett állt rá, hogy a stilfsiek nem képesek a legkisebb adót sem fizetni, ha az egerek továbbra is pusztítják vetéseiket. Erre a vádlottak védője, miután meggyőződve volt, hogy a törvényszék semmi esetre sem menti fel védenczeit a vád alól — csak az ítélet enyhe kimérése s humánus végrehajtása érdekében emelt szót. — Szavainak volt is hatása; — a teherben volt egereknek megengedték, hogy mig megszülnek, Stilisben maradhassanak. A többieknek elvonulásuk esetére, a macskák netáni megtámadása ellen fegyveres kiséretet ígértek stb. A mainzi herczegség egyik községében egy per, — melyet a szúnyogok ellen indítottak — barátságos egyezséggel végződött. A község ugyanis a bíróság által — „tekintettel vádlottak testi kicsinysége s ifjú korára, A hivatalból kirendelt védővel abban állapodott meg, hogy a szúnyogoknak egy meghatározott területet, minden kárpótlás nélkül kizárólagos haszonélvezetre engedett át. 1488-ban Antun s a szomszédos községek lakói a patkányokat vádolták be. A biróság megidézte a patkányokat, de biz azok nem jelentek meg, s igy valószínűleg in contumaciam el is ítéltettek volna, ha védőjük azzal nem áll elő, hogy a kézbesítés, miután védenczei a környék községeiben elszórva tartózkodnak — nem történt annak rendje és módja szerint Minden községben tehát, melyben patká~A- A '---L. Ja * nme n.ii« vmhuuif- ■ volna eszközölhető, egy utabbi egyhavi — A magyar kisbirtokosok országos földhitelegyesületét létesítő bizottság kimutatásai szerint az eddigi aláírások 500,000 frtot meghaladnak már és a további jegyzések a legjobb reményekre jogosítanak. — S. A.— EJ helyről írják, hogy a legenye-mihályi vasút állomás raktárában a pézügyőrök elkoboztak 8. láda fegyver szállítmányt, mely Oroszországból jött. KÜLFÖLD. A német közvetítés teljesen megbukott. A békére tehát kevés kilátás. A diplomaták újra felsültek, mert a keleti viszonyok újabb vérontás nélkül nem rendezhetők. Már megszólaltak az ágyuk, a török felkelők által egybehívott conferentiára a konstantinápolyi török hadsereg is megjelent teljesen felszerelve. Nemsokára újra meg kell nyitni háború rovatunkat, mégis ez ideig itt említjük fel azon érdekes híreket, melyek a török hadsereg győzelmeit idézi vissza élénken emlékezetünkbe. A török felkelők a filippopoli muszka hadsereg egyik főerejét, 35.000 embert megtámadták és megverték, 1000 foglyot, négy ágyút és nagyszámú fegyvereket zsákmányoltak. A felkelők kitűnően vannak felfegyverkezve, ami arra mutat, hogy idegen kéz támogatja őket. általános a vélelem, hogy Angolország tette e szerencsés sakkozást. A most említett felkelés Oroszország teljes megaláztatását idézheti elő. Oroszország nagy válság előtt áll. Bensejében otthon a forradalom rémjelei, a Balkánon az újabb felkelés nem hagyják nyugodni a fehér czárt. Varsóból távírják, hogy a Sz.Bernard kolostorban a rendőrség 2000 db. legújabb rendszerű fegyvert, szuronyokat talált. A prior elfogatott, de vonakodik vallomásokat tenni. Ez esemény még inkább megrémítette a zsarnokot, úgyanynyira, hogy csak erőszakkal véli elfojthatni a forrongást. Eddig mintegy 3000 ember fogattatott el Oroszország nagyobb városaiban. - -A felkelés újabb hírek szerint nőtttra nő, a Rhodope hegységben tartózkodó felkelőkhöz a Thraciaiak csatlakoztak , ezekhez ismét a görögök. Nem sokára az egész Balkán félsziget újra lángba borul. Az oroszok összevonják hadaikat és nagyobb hadosztályokat küldenek a felkelők ellen, ami természetes a san stefanói hadsereg létszámát és erejét apasztja, míg másrészt hihetőleg Romániából is kell majd hadtesteket kivonni, ami az oroszokra nézve aligha lesz előnyös. Konstantinápolyban 150.000 harczedzett török harcros, Erdély határán a teljesen fegyverezett oláh hadsereg rögtön hirdették a megidézést, s a végtárgyalásra egy új határnapot tűztek ki. De a patkányok csak megint elmaradtak a végtárgyalásról, mit védőjük azzal mentett ki, hogy a patkányok kérlelhetlen ellenségei: a kutyák és macskák valahogyan neszét vevén annak, hogy a megidézettek Autun-be készülnek, uton-útfélen lesbe állottak ellenök. Végre azonban védőjük ügyessége mellett is pervesztesek lettek a patkányok. Arra ítélték, hogy 24 óra alatt különbeni irtóháboru terhe alatt hagyják el Autont és környékét s húzódjanak olyan vidékre, hol senkinek sincsenek ártalmára. Később a nép közt az ilyen perek ellen támadt éles gúny mindinkább nevetséges színben tüntette fel e bíráskodást. A bírákat mindenféle cynikus életekkel illették s ítéleteiket egyre parodisálták, így a conziak egy napon a vakandokokat elevenen való eltemettetésre, a foekbeckiek pedig egy rákot, mert egy gyereket megcsípett — mint gyilkost vízbefullasztásra ítéltek stb. A 17-ik század közepétől fogva mind ritkábban fordult elő eset, hogy valamely állatott bíróság elé idéztek vagy vezettek volna, a kivégeztetések ellenben az újabb időkig is fenmaradtak. Amíg boszorkányokat és bűvészeket máglyára vetették, a hozzájuk tartozott állatok élete sem volt biztos. Többnyire azon halállal martak ki, mint gazdáik. Midőn 1590-ben V. Vilmos bajor herczeg a híres alchimistát Marco Bragadinót egy megaranyozott bitófára felköttette, annak két buldogg kutyáját, „minthogy ördögi ábrázatjuk volt* — hasonló sorsra juttatta. Tehenet, kecskét, macskát stb., melyek, ha valamelyik boszorkány tulajdonát képezték rendesen azzal együtt kerültek a máglyára vagy üstbe,italában azonban enyhébben bántak el az ilyen állatokkal, a mennyiben előbb megfojtották s csak azután égették meg.A „Crim. Ztg.”-ből: Záray.