Pécsi Figyelő, 1878 (6. évfolyam, 1-52. szám)

1878-05-04 / 18. szám

VI. évfolyam. Előfizetési díj: Postán vagy Pécsett házhoz küldve: egész évre 5 ft., fél­évre 2 frt. 50 kr­, negyed évre 1 ft. 25 kr. egyes szám 10 kr. Megjelenik minden szomba­­t­o­n. Egyes számok kaphatók Weidinger N. könyvkeresk. (Széchényi tér). Szerkesztői iroda: Ferencziek utczája 22­ sz.s eme­lt. Kéziratok vissza nem küldetnek Pécs, 1878. május. 4-én FIGYELŐ. A lap szellemi részét illető közlemények és előfizetések a szerkesztőséghez, a hirdetések pedig a kiadóhivatalhoz intézendők. Előfizethetni helyben, a kiadóhivatalban, Blauhorn Antal úr a városházi épületben, Lili János úr a budai külvárosban, Böhm C. F. úr a szigeti külvárosban lévő kereskedésében, és Feszti Károly úr könyvkötő üzletében, Király utca (nemzeti casinó épület), valamint a vidéken minden postahivatalnál. 18-ik szám. Hirdetések ára: Egy négyhasábos petit sor egyszeri megjelenéséért 8krt többszöri megjelenésnél ár­leengedés adatik. Minden hir­detés után 30 kr. bélyeg dij fizetendő. A nyílt tér 1 petit sora 10 kr. A hirdetési dij előre fizetendő. Kiadó hivatal: Taizs Mihály nyomdájában Majláth-tér 22. szám alatt. Komoly szó városunk érdekében. „Nem ismerek rá a régi Pécsre!.. Ezt momdá egy barátunk, ki az ötvenes évek elején innen elszakadt s csak legújabban tért szülővárosába. „Nem azért nem ismerek reá, mintha a város régi épületei oly annyira megifjodtak, a tekervényes utczák kiegyenesedtek, a tyúkszem­­növesztő drága kövezet megjavult volna, e részben csak kevés javu­lást veszek észre, nem is azt értem, hogy mióta Pécsről eltávoztam, azon utálatos szokás, hogy a házakban felgyűlő mosó víz rendes mederben, mintha csak így renden volna, az utczára bocsájtatik, majdnem átalá­­nossá lett; — azt sem értem, hogy Pécs jelen lakosságának nagy száma a szélrózsa minden irányából ide sereglett és itt magát jól érezve, megtelepedett idegen keverék, ez Pécs typusát nem moshatta volna le, — hanem értem azon fertőzött mocsárt, melybe városunk közerköl­­csiség tekintetében sülyedt.“ Barátunk további fejtegetéseiben talán nagyon fekete szemüvegen át nézett, vagy talán ő néki rövidebb itt tartózkodása alatt is több alka­lom nyílt meg „Pécs titkai“-ba tekinthetni, mint nékünk, azonban mi, kik velünk született uudorból kerüljük az alkalmat, bepillantani városunk romlottságának tükreibe, s mi sem zárhatjuk be szemünket oly megbotránkoztató jelenségek elől, melyek úton útfélen üldöznek, meg­szokott és mindennapivá válnak s ha ezeket látva visszagondolunk vá­rosunk állapotára közerkölcsi tekin­tetben az ötvenes éveket megelőző korszakra, akkor igazat kell adnunk barátunknak, a­ki nem ismeri fel e részben szülővárosát. De mi okozta a közerkölcsiség ekkora sülyedését? — Ismerünk nagyobb terjedelmű, nagyobb hely­őrség, nőtlen munkások serege által lakott városokat, a­hol a közerköl­csiség sülyedése koránt sem nyert oly szembeötlő külső kifejezést mint TAROLA. Büntető eljárás állatok ellen. A középkori büntető igazságszolgálta­tásnak vissza­ óriási elve, az emberekre al­kalmazott számtalan ki­teljes halálbünte­tésen kívül, egy olyan szokást is vett fel, mely a mai idők emberében határozottan elítélő véleményt kelt az akkori krimina­­listák gondolkozás­módja felett. Ők ugyanis, az ész nélkül való lények, az állatokon, a törvény ugyanazon szigorát alkalmazták, mint az észszel s szabad akarattal bíró em­bereken. Az akkor érvényben állott „sze­met szemért, fogat fogért"-féle elvnél fogva, megengedhetlennek tartották, hogy vala­mely bűntett vagy vétség büntetlenül ma­radjon, s a bűntettet vagy vétséget elkö­vetőnek, de vagy sze nem számíthatóságá­­val nem sokat törődtek. Hol bűntett van, büntetésnek is kell lenni — mondák ak­kor. S igy büntettek, ha a delinqueus ál­lat volt is. — A középkorbeli, de sőt még a 16. és 17. századbeli néhány tudósnak, az állatoknak büntethetőségét tagadó vé­leményét, a túlsúlyban volt ellenpárt a szentirás, s illetőleg Mózes II. k. 21. és 28. tételével döntötte meg, mely azt mondja: „Azon ökör, mely egy férfiút vagy nőt megöl, megköveztessék." A középkor elején az állatokon alkal­mazott büntető eljárásra vonatkozólag, las­­san-lassan határozott szabályokat alkottak, s a jogtudósok nagy része kizárólag e ta­nulmánynyal foglalkozott. Különösen a franczia jogászok buzgólkodtak az állatok büntetése mellett, miről nem egy vaskos könyvük tesz tanúságot. Az állatok ellen indított büntető perek kétfélék voltak, a­mint az illető állatot „in personam" a törvényszék elé hurczok fák, vagy azt in contumaciam elitélték­ Az előbbieket rendesen olyan disznók ellen indították, melyek gyem­ekgyilkossággal nálunk, hisz már a város legnépe­sebb utczáin és tévéin fényes nap­pal is kell hallanunk oly trágár be­szédeket, ordításokat, utálatos isten­­káromlásokat stb, melyeket elszen­vedni művelt keresztény államban szégyen, melyek azonban a mi drága rendőrségünk fülét meg sem csiklan­dozzák, annál nagyobb pusztítást követvén el a még ártatlan gyerme­kek, városunk jövőjének, szivében. Mihaszna áldozunk annyi ezreket a közművelődésre, — mihaszna emel­jük iskoláinkat nem csak a tudomány, hanem a jó erkölcsök templomaivá, — hasztalan óvják a gondos, lelki­ismeretes szülők éltük legnagyobb örömét, legdrágább kincsüket, gyer­mekeiket az erkölcsi megromlás elől, — ha csak egyszer is kilépve az utczára, kitévék annak, hogy er­kölcstelen látványok, trágár beszé­dek beoltják a gyenge csemetékbe azon mérget, mely az országok pusz­tulását idézi elő? Igaz, hogy nem csak városunk­ban, de fájdalom hazánkban igen sok helyütt nagyon kevés gondot fordít a rendőrség a közerkölcsiségre, leg­­feljebb annyit, hogy az erkölcstelen­séget jövedelmi forrássá teszi és e czélból ellenőrzi; — ezt eltűrni to­vább nem lehet, ezt eltűrni bűn volna. A­kik a város ügyeinek élén állanak, a­kiknek kezé­ben a közigazgatási végrehaj­tás szálai összpontosulnak, a polgármester és kapitánynak élénk és szigorú erkölcsi ér­zékkel kell bírniük mindenek felett, hogy jó példával elől­­járjanak alárendeltjeiknek, kötelességük nem csak meggátolni minden botrányt, hanem ehet az al­kalmat is elvonni, kötelességük in­tézkedni, hogy minden előforduló botrány szigorú megfenyítésre ta­láljon. A kellő eszközökkel rendelkez­hetnek, a közönség nem volt fukar azok megszavazásában, fejtsenek ki csak negyed annyi buzgóságot, mint az adóvégrehajtás körül, és rövid időben ki lesz seperve Augias alja, voltak vádolva. A bűntettest, — t. i. a disznót — bebörtönözték addig, mig a nyil­vános végtárgyalás megtarthatása szüksé­ges vizsgálatot befejezték. A közvádló — hasonlóan a mai kir. ügyészhez — előadta a vádat, a megkárosultat s a tanukat ki­hallgatták, a vádlott részére védőt rendel­tek ki, s végre a biró kimondta az ítéle­tet, mely szerint a bűnt­etes „kötél általi halállal végeztessék ki.“ A kivégeztetések nyilvánosan s komoly ünnepélyességgel történtek. Gyakran felöl­töztetve vitték a kivégzendő állatot a vesz­tőhelyre. 1386 ban Falaise-ben egy disz­nót, mely egy csecsemőt megcsonkított és megölt, arra ítélték, hogy az előbb meg­­csonkittassék s azután akasztassák fel. A férfiruhába öltöztetett elitéltet a főtéren vé­gezték ki, s a kivégeztetés költségei 10 sous és 10 dénárra rúgtak.­­ A hóhér ily alkalomkor kesztyűt használt, nehogy kezét megbecstelenítse. Ugyan igy végeztek ki 1336-ban Achen­­ben egy disznót, „gyermekgyilkosság“miatt. 1389-ben egy lovat, mely gazdáját agyon­­rágta. 1499 ben egy bikát, mely egy gyer­meket szarvával hasba szúrt. Még 1604- ben is, a párisi parliament egy szamarat felakasztásra ítélt. Az északnyugati euró­pai városok és helységek nem egynek krónikájában találunk említést az állatok kivégeztetéséről, mely körülményt a még itt-ott, a nép közt élő mondák is megerő­sítik. így Westerstedeben (Oldenburg) a népmonda egy kemény szivü tanácsnokról szól, ki egy bikát, azért mert egy gyer­meket összetaposott — éhenhalálra ítélt, s mely ítéletet végre is hajtották. A lán­­czokba vert állat fájdalmas bőgése nem indítá könyörületre a tanácsnok szivét, s a bika csakugyan éhen veszett. Ezen, a szellemi sötétség és durva erőszak által jellemzett korszak komoly krónikáiban egy egy mulattató ítélet is van feljegyezve. Például 1477-ben, a baseli városi bölcs tanács egy kakast máglyára ítélt, mert „kétségtelenül“ tojt. Továbbá, Abele „Metamorphosis telae judiciariae“ Magától értetik, hogy a­hol a város élén álló tisztviselők közö­nyösek a közerkölcsiség iránt, vagy a­hol éppen ők maguk rész példát adnak alárendeltjeiknek és a műve­letlen osztálybeli népnek,­­ hogy ott az erkölcsi romlás rohanva ha­lad és beláthatlan, mire fog vezetni. Itt az utolsó óra, hogy segítsünk e bajon, mely városunk levegőjét tisztátlanná tette, segítsünk rajta min­den kitelhető, megfeszített erővel és a legnagyobb szigorral, mert ha ezt nem tesszük, oda fogunk jutni, hogy óvakodni fognak a gondos és lelki­­ismeretes szülők, gyermekeiket a városunkban szép számmal meglevő tanintézetekben kiképeztetni, nehogy a tudománynyal együtt az erkölcs­telenség mérgét is beszivják. Mennyi kárral jár csak ezen egy körülmény, nem szükséges fejteget­nünk. — Erkölcsi elismerést! A kép­viselőháziján a honvédelmi ü­gyérség költ­ségvetése alkalmával indítvány fog létetni a szabadságharcz bajnokainak erkölcsi el­­ismerése iránt. Hajdan a mostani kor­mánypárt ütötte a vasat e tárgyban. Most a mi pártunk köréből jön az indítvány. — A közgazdaság­ kiegyezésé­nek elnevezett alku, mely hazánknak tel­jes tönkretételével egy jelentőségű, Bécs­ijén javában folyt múlt héten, úgy írják az összes különbözetek kiegyenlítettek a két kormány közt és csak a végleges for­­mulázás van vissza, de ezzel is sietnek.­­ A magyar miniszterek egy tétel kivé­telével az osztrák képviselőház által meg­szavazott vámtételeket elfogadták, ezért az osztrák kormány állítólag a vámvissza­térítéseknél tett egy kis látszólagos enged­ményt.­­ A bankstatútumra nézve meg­­tartatik a „banktársulat“ elnevezés és ez azután a „magyar vívmány" a többi pon­tokra nézve kivétel nélkül az osztrák kép­viselőház módosításai elfogadtattak . A bankadósságra nézve pedig akként lett a megállapodás, hogy ez is Magyarországnak méltányossági tekintetekre fektetett együttes kötelezettsége alapján fog rendeztetni, azaz hogy ezen 80 milliónak 30 százalékát újra fogadja el Magyarország saját adósságá­nak. — Szóval Tisza odáig ment az en­gedményekben Magyarország rovására, mint azt a dicstelen kimúlt Deákpárt so­hasem tette volna. — Ha ezen utóbbi egyez­kedés keresztülhajtása a magyar ország­­gyülésen a provisorium tartamáig nem (1712) czimű művében írja: „hogy egy felső ausztriai helységben, egy dobosnak kutyája megharapta egy tanácsnok lábát. A sértett fél ezért bevádolta a dobost, ez pedig, mint közvetlen tettest, a kutyát ál­lító elő. Erre a dobost felmentették, a ku­tyát pedig egy évi és egy napi fogságra ítélték.“ Az olyan pereknél, melyeket elfogott „bűntettesek“ ellen indítottak, gyakoriab­­bak voltak, melyekben távollevők ellen ítéltek. Ha ma hernyók a gyümölcsfákat, egerek a szántóföldeket, vagy más állatok valami tulajdont pusztítanak — hála a tu­dományokban tett haladásnak — rendel­kezünk elég eszközzel magnókat azok el­len biztosíthatni. A középkorban ez más­kép volt. A földműves nem lévén képes a rovarok pusztításait csak némileg is meg­akadályozhatni , a bíróságokhoz fordult segítségért. S a bíróság például megidézte a ro­varokat, a részekre kirendelt gondnok védte azokat, s a per azzal végződött, hogy a rovarokat mindenféle fenyegetések és átkozódások mellett felhívta, miszerint ez illető tartomány pusztításával felhagy­janak, azonnal eltávozzanak. 1579-ben Lausanne-ban a sáskákat bíróság elé idézték, mely részekre egy pár nappal azelőtt meghalt veszekedő termé­szetű, Perrodet nevű férfiút rendelt védőül. De mivel sem a meghalt Perrodet sem a sáskák nem tettek eleget az idézésnek , nem maradt egyéb hátra, mint az utóbbiakat per contumadiam száműzni. Szintigy jártak el Troyes-ben (1516) a hernyók ellen. A genfi tó pióczáit, a fehér hangyákat s a kanadai galambokat is bevádolták a bíróságoknál. Hogy ilyenkor nevetséges esetekben nem volt hiány, az képzelhető. Sz. Jean de Maurienn­e-ben a szarvasbogarak nagy kár­okat tettek a szőllőkben, a­miért a la­­kosság a bírósághoz fordult, kérve azt, hogy a bogarakat egy számukra kijelölt s pontosan körvonalazott területre utasítsa. A vádlottak védője ez ellenében uma u. p­rovisorium fogna létre jönni. Andrássy­ülönösen sürgette a kiegyezési tárgyalá­sok befejezését, és elhatározták, hogy a keleti ügybeni interpellációkra ezentúl se adjanak a miniszterek felvilágosítást. — Mihelyt a magyar képviselőház a költség­­vetést megszavazta, a delegátiók ismét egybehivatni fognak. — Báró Sennyey Pál ország­­gyűlési képviselői mandátumát egész­ségi tekintetekből letette. Ez annyit jelent, hogy a szélső jobbnak átalakulá­sával „habarék párt“-tá, nincsen megelé­gedve, s hogy elveit, melyeket meggyőző­désből vall, nem adja fel mellék és önző czélokért. — Apponyi Albert gróf a haba­rék párt egyik vezére választóihoz intézett nyílt levélben a fúziót indokolva azt állítja többek közt, hogy a szélső jobboldal el­veinek feladásáról szó sem lehet. — Vall­jon mit szólnak hozzá az úgy nevezve volt „független szabadelvűek." — A szász szavalatok megnye­résére a kormány a „N. F. Pr.“ budapesti tudósítója szerint ismét engedményekre hajlandó. A szászok kiengesztelése végett a szász universitás bélyegmentességgel hi­báztatnék fel, a­mi évenként kétezer forint­nál többet tesz ki. A nagyszebeni főispán rendelkezési jogköre iránti vita az uni­versitás javára döntetnék el. Wächter je­lenlegi főispán ki erélyesen zabolázta a szászok extravagáns különczködéseiket fel­­áldoztatnék — természetesen illő compen­­zatió mellett, — csak hogy a kiegyezés megszavazása a szász képviselők segélyé­vel zátonyra ne akadjon. — A personal unió mellett ismét emelkedett egy osztrák hang. Báró Walterskirchen Röbert, az osztrák képvi­selőház tekintélyes tagja szófiait fel mel­lette a „Deutsche Zeitung “-ban.—Elmél­kedéseinek eredménye, hogy miután a centralistikus tervek nem valósíthatók és a jelen dualistikus szervezet senkit sem elé­gít ki, nem marad más hátra, mint szövet­ségre kezet nyújtani a magyar personál­­unió pártjának, hogy kiki úr lehessen saját házában. — Valószínű, hogy az osztrák haladó párt elfogadja ezen programmot, mert csak úgy lehet megtörni itt is, ott is a népeket szivattyúzó pénznadályok és a soldateska uralmát. — A tiszán inneni helvét kitv. egyházkerület ápril 30-iki ülésében a Sz.­­István nap megünneplése iránt kiadott mi­niszteri rendelet végrehajtását egyhangúlag megtagadta. — A lelkészek eltiltatnak a polgári hatóság felhívására az isteni tisz­telet megtartásától. A többi helvét és ágos­tai egyházkerületek hasonló eljárásra hi­vattak fel. — Interpelláció is készül ez ügyben az országgyűlésen. fogást hozta fel, hogy az illető terület tel­jesen köves s így épenséggel nem alkal­mas arra, hogy védenczei azon megélhes­senek. Ennek folytán egy bizottság lett kiküldve a hely­színére, megvizsgálandó azt, ha vájjon csakugyan alaposak-e vé­dőnek kifogásai. Mi történt tovább ez ügy­ben, arról nem szól a krónika, melyből ezen adatokat kiböngészszü­k. 1520. május 3-án a glurusi (Tirol) törvényszék rendes végtárgyalást tartott — egerek ellen, melyek nagy csapatokban Stilfs-ből vándoroltak Glurusba. — Szám­talan tanú­eskü mellett állt rá, hogy a stilfsiek nem képesek a legkisebb adót sem fizetni, ha az egerek továbbra is pusz­títják vetéseiket. Erre a vádlottak védője, miután meggyőződve volt, hogy a törvény­szék semmi esetre sem menti fel véden­­czeit a vád alól — csak az ítélet enyhe kimérése s humánus végrehajtása érdeké­ben emelt szót. — Szavainak volt is ha­tása; — a teherben volt egereknek meg­engedték, hogy mig megszülnek, Stilisben maradhassanak. A többieknek elvonulásuk esetére, a macskák netáni megtámadása ellen fegyveres kiséretet ígértek stb. A mainzi herczegség egyik községé­ben egy per, — melyet a szúnyogok ellen indítottak — barátságos egyezséggel vég­ződött. A község ugyanis a bíróság által — „tekintettel vádlottak testi kicsinysége s ifjú korára,­ A hivatalból kirendelt védő­vel abban állapodott meg, hogy a szúnyo­goknak egy meghatározott területet, min­den kárpótlás nélkül kizárólagos haszon­­élvezetre engedett át. 1488-ban Antun s a szomszédos köz­ségek lakói a patkányokat vádolták be. A biróság megidézte a patkányokat, de biz azok nem jelentek meg, s igy való­színűleg in contumaciam el is ítéltettek volna, ha védőjük azzal nem áll elő, hogy a kézbesítés, miután védenczei a környék községeiben elszórva tartózkodnak — nem történt annak rendje és módja szerint Minden községben tehát, melyben patká­~A- A '---L. Ja * nme n.ii« vmhuuif- ■ volna eszközölhető, egy utabbi egyhavi — A magyar kisbirtokosok országos földhitelegyesületét létesítő bizott­ság kimutatásai szerint az eddigi aláírá­sok 500,000 frtot meghaladnak már és a további jegyzések a legjobb reményekre jogosítanak. — S.­ A.— EJ helyről írják, hogy a legenye-mihályi vasút állomás raktárában a pézügyőrök elkoboztak 8. láda fegyver szállítmányt, mely Oroszor­szágból jött. KÜLFÖLD. A német közvetítés teljesen megbukott. A békére tehát kevés kilátás. A diploma­ták újra felsültek, mert a keleti viszonyok újabb vérontás nélkül nem rendezhetők. Már megszólaltak az ágyuk, a török felke­lők által egybehívott conferentiára a kon­stantinápolyi török hadsereg is megjelent teljesen felszerelve. Nemsokára újra meg kell nyitni háború rovatunkat, mégis ez ideig itt említjük fel azon érdekes híreket, melyek a török hadsereg győzelmeit idézi vissza élénken emlékezetünkbe. A török felkelők a filippopoli muszka hadsereg egyik főerejét, 35.000 embert megtámadták és megverték, 1000 foglyot, négy ágyút és nagyszámú fegyvereket zsákmányoltak. A felkelők kitűnően van­nak felfegy­verkezve, a­mi arra mutat, hogy idegen kéz támogatja őket. általános a vé­lelem, hogy Angolország tette e szerencsés sakkozást. A most említett felkelés Oroszország teljes megaláztatását idézheti elő. Orosz­ország nagy válság előtt áll. Bensejében otthon a forradalom rémjelei, a Balkánon az újabb felkelés nem hagyják nyugodni a fehér czárt. Varsóból távírják, hogy a Sz.­Bernard kolostorban a rendőrség 2000 db. legújabb rendszerű fegyvert, szuronyo­kat talált. A prior­ elfogatott, de vonako­dik vallomásokat tenni. Ez esemény még inkább megrémítette a zsarnokot, úgyany­­nyira, hogy csak erőszakkal véli elfojthatni a forrongást. Eddig mintegy 3000 ember fogattatott el Oroszország nagyobb váro­saiban.­­ - -A felkelés újabb hírek szerint nőtttra nő, a Rhodope hegységben tartózkodó fel­kelőkhöz a Thraciaiak csatlakoztak , ezekhez ismét a görögök. Nem sokára az egész Balkán félsziget újra lángba borul. Az oroszok összevonják hadaikat és na­gyobb hadosztályokat küldenek a felkelők ellen, a­mi természetes a san­ stefanói had­sereg létszámát és erejét apasztja, míg másrészt hihetőleg Romániából is kell majd hadtesteket kivonni, a­mi az oroszokra nézve aligha lesz előnyös. Konstantinápolyban 150.000 harczed­­zett török harcros, Erdély határán a tel­­jesen fegyverezett oláh hadsereg rögtön hirdették a m­egidézést, s a végtárgyalásra egy új határnapot tűztek ki. De a patká­nyok csak megint elmaradtak a végtár­gyalásról, mit védőjük azzal mentett ki, hogy a patkányok kérlelhetlen ellenségei: a kutyák és macskák valahogyan neszét vevén annak, hogy a megidézettek Autun-be készülnek, uton-útfélen lesbe állottak ellenök. Végre azonban védőjük ügyessége mellett is pervesztesek lettek a patkányok. Arra ítélték, hogy 24 óra alatt különbeni irtó­háboru terhe alatt hagyják el Autont és környékét s húzódjanak olyan vidékre, hol senkinek sincsenek ártalmára. Később a nép közt az ilyen perek ellen támadt éles gúny mindinkább nevet­­séges­ színben tüntette fel e bíráskodást. A bírákat mindenféle cynikus életekkel illették s ítéleteiket egyre parodisálták, így a conziak egy napon a vakandokokat elevenen való eltemettetésre, a foekbeckiek pedig egy rákot, mert egy gyereket meg­csípett — mint gyilkost vízbefullasztásra ítéltek stb. A 17-ik század közepétől fogva mind ritkábban fordult elő eset, hogy valamely állatott bíróság elé idéztek vagy vezettek volna, a kivégeztetések ellenben az újabb időkig is fenmaradtak. A­míg boszorká­nyokat és bűvészeket máglyára vetették, a hozzájuk tartozott állatok élete sem volt biztos. Többnyire azon halállal martak ki, mint gazdáik.­­ Midőn 1590-ben V. Vil­mos bajor herczeg a híres alchimistát Marco Bragadinót egy megaranyozott bi­­tófára felköttette, annak két buldogg ku­tyáját, „minthogy ördögi ábrázatjuk volt* — hasonló sorsra juttatta. Tehenet, kecs­két, macskát stb., melyek, ha valamelyik boszorkány tulajdonát képezték rendesen azzal együtt kerültek a máglyára vagy üstbe,­­italában azonban enyhébben bán­tak el az ilyen állatokkal, a mennyiben előbb megfojtották s csak azután égették meg.A „Crim. Ztg.”-ből: Záray.

Next