Pécsi Figyelő, 1897. október-december (25. évfolyam, 224-299. szám)

1897-10-01 / 224. szám

1897. október 1 PÉCSI FIGYELŐ tozni, de ez ne tegye elbizakodottá, hanem szolgáljon serkentőül a folytonos tökéletesedésre, hogy jó hírét nemcsak meg ne hazudtolja, de azt még lehetőleg fokozza is. Azért a viszontagsággal teljes nyári évad elmúltával fogjanak kétszeres buzgalommal és lelkesedés­sel művészi feladatuk minél kifogástalanabb betöltéséhez, az igazgató ebben mindenkor hűséges vezetőjük és támaszuk fog lenni. A lelkes éljenzéssel fogadott beszéd után kez­detét vette a holnapi előadásra kitűzött Trilby főpróbája, a­mely előadás iránt közönségünk körében annál nagyobb az érdeklődés, mert akik ezt társulatunktól a nyári állomásokon látták, arról biztosítanak, hogy ez előadás semmivel sem marad mögötte a vígszínházi előadások nívójának.­­ (Az Országos izr. tanító­egyesületnek) baranya-, somogy- és tol­namegyei fiókköre október 14-én délelőtt 9 órakor Mohácson, az izr. hitközség tanácster­mében tartja rendes közgyűlését. Napirend : 1. Elnöki megnyitó. 2. Az utolsó ülés jegy­zőkönyvének felolvasása. 3. Az izr. tanügyi kongresszus kérdése. Előadó : Dr. Flesch Ár­min mohácsi főrabbi. 4. Az olvasástanítás és olvasókönyveink. Előadó : Lőb Simon d.­föld­­vári tanító. 5. Család és iskola a nevelés szem­pontjából. Előadó : Hoch József pécsi tanító. 6. Indítványok. Az előző napon délután 6 órakor előértekezlet.­­ (Új anyakönyvvezető.) Tolna­­vármegyében a decsi anyakönyvi kerületbe Romandinger Kálmánt a belügyminiszter anya­­könyvvezetővé nevezte ki.­­ (Ülések a vármegyeházán.) A megyei árvaház igazgató választmánya október 6-án délelőtt fél 9 órakor ülést tart a vármegyeházán. Ugyanekkor délelőtti 9 óra­kor tartja ülését a megyei tiszti nyugdíjválaszt­­­mány, fél 10 órakor a lótenyésztési bizottság és 10 órakor a megyei állandó választmány. Október 12-én délelőtt 9 órakor közigazgatási bizottsági ülés lesz, tinka az enyém. A hegyszakadéknál atyja beleegyezésével eljegyeztük magunkat egy­mással.« Kátay vállat vont. »De hiszen ez a meg­állapodás ellenére van. Előbb meg kellett volna a jóbarátot gyilkolni, ennek gazdag özvegyét elvenni és csak, ha ezt is eltették volna láb alól, kellett volna a szerető párocskának össze­kerülni !« »Te még mindig érthetetlen dolgokat be­szélsz össze-vissza. Képzeld csak, Katinkának már akkor ábrándképe voltam, midőn őt taní­tottam ; később többször találkoztunk a tár­saságban, de én nem mertem szememet ily jeles és hírneves ember leányához emelni.« »Hírneves ember ? Csak nem Rózsa Sán­dor talán ?« »Eredj a pokolba ! Katinka papája leg­kitűnőbb íróink egyike és Katinka maga is irogat mostanában. Legújabb regényében, mely­ben papája is segít neki, hősének az én ne­vemet, Elemért adta. A vadregényes hegysza­kadék szintén szerepet játszik a regényben.« Kátay egy perc alatt kiugrott ágyából és felöltözve átölelé Elemért. »Barátom, mondá , meg tudsz-e nekem bocsátani. Gondold meg: a majonnaise-es hal ... a holdvilág ... és a sherry !« Azután elbeszélte, hogy mit hal­lott és mily rettenetes gyanút fogott. Elemér nevetett, hogy a könnyei csu­rogtak. »Remélem, mondá, most ismét a ren­des kerékvágásba zökkensz.« Posta­szolga jött egy sürgönynyel, Kátay címére. »Annuska« kiáltá ez elhalaványodva, mert rosszat sejtett. Visszafojtott lélekzettel futá át a sürgöny tartalmát. Arcára hirtelen kiült az öröm­pírja. »Halld csak, kiáltá ujongva barátjának: »Édesem, önfejű voltam, Vad­macskában már szobát is rendeltem, utánad akartam menni, megakadályoztattam, ne hara­gudjál, fiú lett, Annád.« Alatta ez állt: Eny­­nyit leányom megbizásából. Nincs semmi baj, Anyósod.« — Fogadd szerencsekivánatomat. — És te az enyémet. A két barát kezet fogott . . . Kátay kiállíttatta a számlát és útra készült. — Ez bizony rövid kirándulás volt, Ele­mér. Ments ki menyasszonyodnál és leendő apósodnál. Végtelenül sajnálom, hogy ezúttal a találkozás szerencséjéről le kell mondanom. Ha azonban Isten éltet, esztendőre megnézem azt a helyet, hol a hegyszakadékba kellett volna esnem. Nevetve búcsúztak el egymástól az állo­máson. Midőn Kátay beszállt Halmi utána ki­áltott : Üdvözlöm a kis koronaherceget, de hátha csak koronahercegnő ? Ki tudja ? A lát­szat csal­­­mondó fontoskodó nyomatékkal, miből gyönge gúny is volt kiérezhető. Kátay felelete elveszett a meginduló vo­nat dübörgésében. Vagy talán nem is felelt. Bánta is ő most a látszatot. Őt valóban bol­doggá tette a tudat, hogy apa lett. Cs. S. — (Ünnep Mohácson.) A mohácsi állami polgári fiú és leányiskola új épületének és báró Fejérváry Imréné­k Méltósága véd­nöksége alatt az intézet zászlójának felava­tása és ezzel kapcsolatosan dr. báró Fejérváry Imre Baranya vármegye főispánjának fogadta­tása alkalmából rendezendő ünnepélyességek sorrendjét a következőkben állapították meg: Október hó 2-án . Délután h­at órakor a pá­lyaudvarban a miniszter képviselőjének, vala­mint a főispán és nejének a városi képviselő­­testület által való ünnepélyes fogadtatása. Dél­után 3 órakor hatóságok, testületek és egyletek tisztelgése. Este 7 órakor fáklyásmenet, (gyü­lekezés 6 órakor a városháznál), utána tánc­estély a mohácsi kaszinóban. Október 3-án, I. Reggel 9 órakor hálaadó isteni tisztelet a püspöki r. k. templomban, mely alatt a pol­gári iskola növendékei a következő karokat éneklik: 1) Téged Isten dicsérünk; éneklik az intézet összes növendékei egyhangon. 2) Isten, ki az angyalt (a 18. századból) ; énekli a fiukat. 3) Mély tisztelet s dicsőség (a 18. sz.); énekli a fiukat. 4) Boldogasszony anyánk (a 18. sz.); énekli a fiukat. 5) Rákóci imája (a 17. sz.); énekli a leánykar. 6) Imádlak nagy Istenség (a 18. sz.); énekli a leánykar. 7) Szűz Mária, hazánk reménye (a 18. sz.); énekli a leánykar. 8) Térj magadhoz (a 17. sz.); énekli a leánykar. 9) Himnus ; éneklik az intézet összes növendékei egyhangon. Is­teni tisztelet után az intézet zászlajának egy­házi megáldása. II. 10 órakor az épület és zászló fölavatása a tornacsarnokban. 1) Him­nusz énekli a fiukat. 2) A gondnokság elnö­kének megnyitó beszéde. 3) Az igazgató elő­adja az intézet történetét. 4) A vallás és köz­­oktatásügyi miniszter úr képviselőjének ünnepi beszéde. 5) Az én hazám . . . énekli a fiu­kat. 6) Az épületnek és zászlónak a hitfele­kezeti lelkészek által való egyházi fölavatása. 7) Ima, énekli a leánykar. 8) Az igazgató fölkéri báró Fejérváry Imrénét — a zászló­anyát — a szögbeverésre. 9) Szögbeverés, a megállapított sorrendben. 10) Hallgass meg minket . . . énekli a leánykar. III. Az iskolai ünnepély befejezése után délután 1/21 órakor társas ebéd a kaszinóban. (Személyenkint bor nélkül 2 írt.) Jelentkezéseket elfogad Klein­­bauer Antal, Margitai Péter és dr. Rüll Béla. Az isteni tiszteleten és az iskolai ünnepélye­ken a hely szűke miatt csak korlátolt szám­ban kibocsájtott külön belépő jegygyel bírók vehetnek részt. A­kik ilyet nem kaptak és arra igényt tartanak, jelentkezzenek az inté­zet igazgatójánál.­­ (Estély a tüntető körmenet alkalmából.) A pécsi szociáldemokrata­párt október hó 3-án saját helyiségében ("Gyár­­utca 7. sz.) a jogaiért küzdő munkásság tisz­teletére dal-, szavalat-, világposta- és tánccal egybekötött kedélyes estélyt rendez. Belépti dij személyenkint 20 kr. Mindenki a belépő­­jegygyel egy sors­számban részesül, mely szá­mokból egy kihuzatik s nyereménye egy diszes asztal, melynek értéke 30 frt. Kezdete este 6 órakor. Jegyek előre válthatók: Petrovits D. fodrász urnái (Kossuth-utca 20. sz.), Brenner utóda fodrász üzletében (Kossuth-utca 2. sz ) Novák J. vendéglős urnái (Gyár-utca 7.), és a bizalmi férfiaknál. Jó zenéről gondos­ van.­­ (A katonai fogház megszű­nése.) A pécsi Krajcár-kaszárnya végén levő katonai fogház október hó elsején kiürül. Teg­napelőtt este a börtönfelügyelő tiszteletére nagy búcsueszélyt rendeztek ez alkalomból a Vigadóban, melyen igen sokan vettek részt. Ezentúl a közös hadseregnél is, úgy mint a honvédségnél csak a hadtestparancsnokságok székhelyein lesznek katonai fogházak.­­ (Szüreti ünnepély.) A »Pécsi Polgári Daloskor« október hó 3-án (vasárnap) este a »Vigadó« összes helyiségeiben, mely ezen alkalomra díszes szőlős kertté lesz át­alakítva, az egyesület állandó nőikara közre­működésével, énekkel és tánccal egybekötött jótékonycélú fényes, jelmezes szüreti ünnepélyt rendez. Műsor : 1. »Népdalok« férfikar Huber K.-tól. 2. »Dalár induló« férfikar Huber K.-tól. 3. »Népdalok« férfikar Huber K.-tól. 4. »Ci­gány élet« nőikar szólókkal, zongora kísérettel Schuchmantól. Jelmezben előadja a Daloskor nőikara. Műsor után a teremben kerül fel a színpadra nagy szüreti menet lesz alkalmi ének kíséretében. Ezt befejezvén a Daloskor szüreti élőképet fog bemutatni fényes villamos világítás mellett. Az élőkép után a kisbiró ki­hirdeti a szüret kezdetét, mire kezdetét veszi a szabad lopás, de mégis a kit lopáson csíp­nek a felállított csőszök, 20 fillér erejéig fog megbírságoltatni, mely ellen apellájának helye nincsen. Az ünnepély folyamán a vendégek édes musttal vendégeltetek meg a jelmezes szüretelő leányzók által. Lesz szerpentin, illa­tos konfetti és robbanó bombák dobálása is, nemkülönben valóságos repülő pillangók harca. Hogy a vendégek szórakoztatása teljes legyen, gondoskodott a rendezőség még különféle kellemes apró meglepetésekről is. Felkéretik a hölgy közönség, hogy minél számosabban magyar jelmezben megjelenni szíveskedjék. A talp alá valót Korodi Károly kedvelt népzene­kara fogja szolgáltatni. Belépő díj személyenkint 60 kr., pártoló tagoknak 40 kr. Jegyek előre válthatók : Schwarc Károly ruhafestő (Mária utca 39), Blanc József papírkereskedő (Király utca), Bencenleitner Sándor cukrász (Irgalma­ 3

Next