Pécsi Figyelő, 1901. július-szeptember (29. évfolyam, 149-224. szám)
1901-07-02 / 149. szám
XXIX. évfolyam. Pécs, 1901. julius hó 2., kedd. 149-ik szám. Előfizetési árak: Szerkesztői Iroda: Stfész évre ■ 20 kor. — fill. félévre 10 negyedévre6 » — » Egy hóra • • 1 » 70 » Egyes szám ára 8 fillér Kiadóhivatal; Mária-utca 1. sz. hol az előfizetések és a hirdetések elfogadtatnak. POLITIKAI NAPILAP. Mária utca 1. sz. első emelet, hová a lap szellemi részét illető minden közlemény intézendő. Kéziratot vissza nem adnánk. Pályaválasztás. Pécs, 1901. julius 1. Hazánk sok hírlapja most ezen kérdéssel foglalkozik és mindenik lap tanácsokat osztogat úgy a pályát választandó ifjúságnak, valamint a fiuk jövőjének megválasztásával tűnődő szülőknek. Valamennyi e tárgygyal foglalkozó férfiú a pályát választandó ifjúságnak, és szülőknek, mondhatni, kivétel nélkül azt tanácsolja, hogy katonai, iparos és kereskedelmi pályát kell választani , mert az első fényhez és tekintélyhez, a másik kettő pedig vagyonhoz és jóléthez van hivatva juttatni nemcsak ezek a tulajdonosait, de az egész nemzetet. Ez igen szép az elméletben, de a gyakorlatban nem mindenkor, különösen még nálunk, nem igen szokott beválni. Én is azt mondom, hogy csak azon állam, ország és nép boldog, a melynek ipara és kereskedelme virágzik, de amelynek minden tizedik, huszadik fia generális — miként Spanyolországnak — ott az ipar és kereskedelem nem igen akar virágzani, mert a generálisok nem tudnak csizmát varrni s igy az ipar és kereskedelem lenne az, amely jólétet volna hivatva biztosítani. De vájjon hazánk ipara és kereskedelme virágzik-e? Boldogulnak e iparosaink és kereskedőink, hacsak nem állami segélyben részesülő nagy iparosok és kereskedők ! Vájjon szükségleteink hazai iparból fedeztetnek- e ? Kereskedelmünk hazai iparcikkeket továbbít-e idegen országokba, vájjon nem szállítja szükségleteinket ? Úgy hiszem, hogy ezek a kérdések mindenesetre elbírálást igényelnek. Hosszú időn át szerzett tapasztalataim nyomán bátran állíthatom, hogy iparunk óriási haladást vett; de a kereskedelem az iparfejlődéssel nem tartott lépést és pedig azért nem, mert a mi társadalmunk mindig a külföldi után vágyott és vágyik s a hazai ipar fogyasztását előmozdítani nem találja kötelességének és hazafias cselekedetnek; ezen felül nem igyekszik a kereskedelmet a kivitel tekintetében kellő mérvben fejleszteni, iparcikkeinknek a külföldön piacokat teremteni, hanem szükségleteit maga is legnagyobbrészt külföldről hozatja és így ezáltal a hazai ipar fejlődését akadályozza. Az elvitázhatlan tény és való igazság, hogy mi mindig jobban szerettünk és szeretünk idegen tollakkal ékeskedni és azért csupán gavallériából a külföld rongyait drága pénzen megveszszük, a saját jó ipartermékeinket pedig megvetjük, mert sokkal nagyobbnak és sokkal gavallérosabbnak tünteti fel neveinket, hogyha szükségletünk francia, német, vagy angol gyáraknál van előállítva és ez által iparosainkat a megélhetés és versenyképességtől megfosztjuk s a kivitel tekintetében kereskedelmünket teljesen megbénítjuk s e miatt van az, hogy tudománynyal foglalkozó ifjúságunk és azok szülei az ipar és kereskedelmi pályától irtóznak. Azonkívül, hogy társadalmunk a hazai ipar és kereskedelem fejlesztésével nem törődik, nincsenek elegendő szakipariskoláink, nincsenek kis egyetemeink, ahol az iparosok magukat a választott iparágakban műveltebbé képezhetnék, valamint kellő számú kereskedelmi tanodáink sincsenek, ezenkívül nincsenek a keleten ipartelepeink és árutáraink , mert úgy látszik, hogy mi erre vajmi kevés súlyt fektetünk akkor, amidőn Európa összes népei folyvást arra törekednek, hogy nekik a világ minden zugában legyenek gyarmatjaik, sőt a német kedves szövetségesünk a keleten teljesen elzárta utunkat, hogy annak idején annál könnyebben minden oldalról minket körülzárva, sőt hazánkat is iparosaival és gyáraival elárasztva, a földszinéről a nagy németségbe való beolvasztása által leteperje. Mert mi erre nem gondoltunk a múltban, sem a jelenben nem törődünk vele; pedig gyarmat- — de becsületes és nem rabló — politika nélkül fejlett ipart és kereskedelmet józan észszel képzelni sem lehet. Ne csodáljuk hát, hogy a középtanodákat végzett ifjak vonakodnak iparos és kereskedelmi pályára lépni , mert ott, hol az iparcikkeknek a külföldre való kelendősége nem biztosíttatik , ott becsületes és rendszerű munka után megélni teljesen lehetetlen. Azt kell tehát biztosítani, hogy az ipar- és kereskedelmi pályán becsületesen lehessen megélni. És mindezt maga a társadalom valósíthatja meg épen úgy, mint a kultur nevelést. Elsőben az által, A „Pécsi Figyeld“ tárcája. Schultz Imre jubileumára.*) Van-e korunk zajos vásárterén, Ki nem kalmár gondoktól űzve fut? Kit a korszellem még el nem kapott, Ki még esemény után hevülni tud? Midőn mindenki dőre lázban égve kacagva hint port a világ szemébe; Van-e .. ah, szinte megdöbbenve kérdem : Van-e ma még igaz, férfias érdem? Ha van, mutassatok ilyet nekem, S hírét én lelkesült ajkam dalával, Mint harsány visszhangot a sziklabére, Büszkén röpitem völgyön, sikon átal ! S bár díjnak ez, tudom, édes-kevés : Legyen dija babér, elismerés; Oly férfiú, ki hű, igaz, nemes: Babérra, dalra egyként érdemes! Köröttem zsong, mint méhköpu, az élet; Föl és le száguldnak az emberek ; Diogenes lámpája van kezemben : S emberre köztük alig ösmerek ! *) A mai Schultz Imre-ünnepélyen szavalta a vérző. Nagyképű széltolók, lármás derék . . . Ah, oly kevés közöttük a derék ! Ledér, öresszivü had, s durva gőggel Hány érdemes szerényt tipornak ők el ?! De vannak, hála Égnek, jobbak is; S e jók közt a legjobbak egyike, Ki utján meg nem tántorult soha, Kinek helyén szive, esze, hite, Ki mindig jót tett, jó magot vete, Tanúm pályája, s munkás élete . . . Íme karom felé ölelve tárom : Te vagy . . . vezérem, régi jó tanárom! Igen, te vagy, vezérem, jó tanárom; A te bölcs oktatásod volt nekem Pályám sötét, göröngyös utam Világitó fáklyám, szövétnekem; S hogy a fél úton le nem roskadék, Hogy vállam a lét terhét bírja még, Hogy el ne bukjam a cél előtt : A te példád adott hitet s erőt. És, ha netán az Utának szőlejében Érdemtelen munkás ép nem vagyok , Ha utamon, a melyen áthaladtam, Egy-egy harmat, egy-egy gyöngyszemragyog; Ha pályámon csekélyke jót műveltem, Ha eszményért tudott hevülni lelkem, Ha van, bár egy porszemnyi érdemem: Azt mind, bízvást, neked köszönhetem. De nemcsak én, nézd, e lelkes sereg, Mely szeretetével úgy vesz körül, Mint fénytornyot a rengő óceán, Mely veled ünnepel, veled örül, S kiket ma egybehitt a hála itt : Egytől-egyig hű tanítványaid ; Magasztos érzést szivünkbe te oltál, Vezérünk e rögös pályán te voltál. És most, midőn — megfogyva bár, de nem Megtörve — nyugalomra térsz, vezérem : Elismerés, dicsőség és babér S a jó Isten szent áldása kisérjen . . . . Fogadd e dalt hálám szerény jeléül, A mely irántad soha el nem évül, Szemem harmatja fénylik rajt ragyogva; Repkény gyanánt hadd fűzöm homlokodra. Bodonyi Nándor: Innen-onnan. (A cseklészi ünnep. — Merénylők. — Szabad egyetem. — Maturáltak. — Fővárosi tudósítónktól. — Budapest, június 30. A kettős ünnep egyik eseménye a cseklészi ünnep, amelyet szombaton, Péter és Pál napján Eszterházy Mihály gróf rendezett át-