Pécsi Hirek, 1930. július-december (2. évfolyam, 27-52. szám)

1930-07-07 / 27. szám

Hétfő, 1950. július 7. PÉCSI HÍREK 3 Újjászervezik az Országos Katolikus Népszövetséget A háborúban elvesztette 700.000­­ vagyonát és 200.000 tagját • Ma ismét megközelíti taglétszáma a 100.000-et A háború előtt a Katholikus Népszövetség a maga 300.000 nyil­vántartott és fizető tagjával Ma­gyarországnak legnagyobb társa­dalmi szervezete volt. Huszonkét évvel ezelőtt dr. Ernszt Sándor, Huszár Károly és Haller István szervezték. Hogy a forradalmak nem ragadták magukkal a magyar falut, abban a Katholikus Nép­­szövetségnek igen nagy része volt. Azonban a háború és az összeom­lás a Katholikus Népszövetséget is nagyon megviselték. Az ország el­rabolt­­ részével a Népszövetség elvesztette tagjainak arányos ré­szét. Volt 700.000 összegyűjtött aranykoronája, amelyen óriási gyűlésteremr­el Központi Katho­likus Házat akart építeni. Ezt a közel egy milliós összeget a Katholikus Népszövetség a haza oltárán feláldozta. Ma értéktelen hadikölcsön kötvényei vannak he­lyette. A szövetség három héttel ezelőtt Apponyi Albert gróf és Szmre­­csányi Lajos egri érsek elnöklésé­vel tartotta rendes közgyűlését. Ez a közgyűlés a Katholikus Nép­­szövetség újjászervezésének kiin­dulója lesz. A szervezet elnöke Szmrecsányi Lajos érsek lett, al­­elnökei dr. Ernszt Sándor praela­­tus és dr. Czettler Jenő képviselő­házi alelnök. A 100 tagú igazgató­ságba a pécsiek közül Komócsy István prépostkanonok került. Az igazgatóság Budapesten az elmúlt héten tartotta alakuló ülését, amikor is főtitkárul Frühwirth Má­tyás országgyűlési képviselőt vá­lasztották. A kormányzó tanács tagjai a következők lettek: P. Bangha Béla, Baranyay Jusztin, Esterházy Móric gróf, Haller Ist­ván, Hunyady Ferenc gróf, Huszár Károly, Kocsán Károly, Lampel Vilmos, Túri Béla, Vass József, Wolf Károly és Zsembery István. A számvizsgáló bizottság elnökévé Nemes Antal c. püspököt válasz­tották meg. Az alakuló ülésen dr. Ernszt Sándor nagyobb beszédben fejtette ki, hogy a Katholikus Népszövet­ség társadalmi szervezet, amely elsősorban a falu közönségét akar­ja megszervezni és megnevelni. A Katholikus Népszövetség nem párt­­politika, hanem etnikai értelemben a katholikus politika magas isko­lája, amelyben az állampolgári öntudatra és kötelességteljesítésre neveljük azt a népet, amellyel majd nem szabad és nem lehet hazárdjátékot űzni. A Katholikus Népszövetség meg­hív és megkeres minden jószán­dékú embert. Bár taglétszámánál fogva rendezettek a viszonyai, nem az anyagiakat tartja fontosnak, aminthogy a politika, különösen a pártpolitika sem a fontos , hanem az idealizmus és kötelességtelje­­sítés. Ezek mellett meg az átme­neti, külszínes eredmények vagy eredménytelenségek nem fontosak. Legyünk mindig és minden kö­rülmények között önzetlenek és becsületesek. Ezzel szolgálhatjuk legjobban a nemzet általános ér­dekeit. Az egri érsek elnöklete alatt le­folyt igen népes igazgatósági ülé­sen a magyar katholikus közélet vezető férfiai vettek részt, tettnél jóval alacsonyabbakra nyír­­bálódtak. Ezen építkezéssel kapcsolatban sok port vert még fel az a kérdés, hogy mely ezred hősi halottai kap­janak a Széchenyi-tér déli részén egy emléktáblát. Erre vonatkozólag még a mai napig sem tudtak az ezredek egymás közt megálla­podni. Sőt még a legilletékesebb fórum, a városi mérnöki hivatal sem tudja, hogy kiké lesz az em­léktábla és milyen lesz az. Leg­utóbb pedig a város kijelentette, hogy valószínűleg a Széchenyi­­téren egyáltalán nem lesz semmi­féle emléktábla, így tehát a munka, melyet az eredeti terv szerint már be kellett volna fejezni, folyton halasztást szenved és amint értesülünk, leg­jobb esetben is még két hónap bele­telik, míg teljes befejezést nyer. Ez az össze-vissza kapkodás te­hát az oka, hogy a munka nem halad a megkívánt mederben és tempóban előre. A város vezetősé­gének pedig már meg kellett volna tanulnia, hogy egy jól megalapo­zott, tervszerű munka elvégzésé­hez rend, fegyelem, összetartás és a közérdeknek érdek nélküli szol­gálata szükséges. Megbotránkoznak az emberek, hogy soká épül a Széchenyi-tér Kapnak-e a hősök emléktáblát? Pécs adófizető közönsége hóna­pok óta feszült figyelemmel és szép reményekkel várja, hogy vajjon milyen lesz az új Széchenyi-tér képe. Az igazi mintaváros álmában ringatódzott mindenki. Tervezett, sürgetett, szakvéleményt mondott minden illetékes és nem illetékes elem. Azonban ez a lázas agilitás­sal előkészített munka sehogysem akarta kezdetét venni. A közönség nagy része már türelmetlenül leste a megvalósítást. Végre hatalmas késéssel május elején megindult a munka, aminek eddigi menete a nagy készülődés dacára bőséges okot szolgáltat az egészséges kri­tikára. Mi ehelyütt nem vádolunk senkit sem. A város, a tervező mérnök, az építési vállalat külön­­külön nem okozói a kapkodó, ha­nyag munkálatoknak, csak együtt­véve. Mi tehát csak széles kontú­rokban elmondjuk erre vonatkozó észrevételeinket, hangot adva sok pécsi polgár méltó felháborodá­sának. A Széchenyi-tér rendezésével kapcsolatos építkezést Kőszeghy Gyula építész­mérnök tervezte. Az ő egyéni elgondolása sokaknak nem tetszett és így a megvalósítás tekintetében heves vitákat eredmé­nyezett. A szétágazó ízlésű városi vezetőség legelsősorban kifogá­solta az építőkövek színét, majd a zöld kövek mellőzésre ítéltettek. Mindenki a hófehér kövek után vá­gyott, sőt már úgy látszott, hogy pécsi fehér kő lesz a favorit, nem annyira szilárdsága és megfelelő volta miatt, mint inkább a mö­götte meghúzódó üzleti érdek miatt. Mit volt kénytelen tenni a szolgálatkész Kajás Mihály ép. vállalkozó, mint hogy embereinek kiadta a parancsot: tüzet szüntess! A munkások tehát a legnagyobb munkaalkalom idején kénytelenek voltak hazamenni, míg döntenek a megfelelő kő felett. A döntés a „szakértők“ által kiváló minőségű­nek talált siklósi márvány mellett­­ nyilvánult meg. A fehér kő tehát meg volt és az építkezés újból meg­indult. Azonban a munkások min­den mozdulatát leső közönség gya­nús bizalmatlansággal kezdte szem­lélni a napról-napra emelkedő és a templomot körülvevő falakat. Mi akar ez lenni? Talán egy római cirkusz? A város vezetősége is fi­gyelmes lett a magasra szerényte­­lenkedő falakra és elkiáltotta ma­gát: megállj! ne tovább! Így tehát ismét meghiúsult a­­ tervező akarata és a falak tovább építése abban­­maradt, úgy, hogy azok a terve­Igen Tisztelt Szerkesztő Úr! Azt olvastam becses lapjában, hogy a kis Blazer Mária elment Pécs-bányatelepre vitéz Sümegi Antal tanító úrhoz és megköszön­te szépen azt a sok jóságot, fáradt­ságot és szeretetet, amelyben ő is, felesége is, de még a sok-sok kis tanítógyerek is részesítették a tél folyamán. Akkor, amikor a tanító úr és a tanítónő asszony a meleg etelhez, a meleg szobához meleg szívet is adtak a kis Blüzer Má­riának és a többi sápadt, ványadt, éhes, bányászivadéknak. Merthogy a bányászgyerekek éhesek, sápadtak, véznák, nyilván­való. Szanált napos munkahetek, 16 órás dupla schichtek és 50— 60—90 pengős havi keresetek mel­lett nem is lehetnek pirosak, pozs­gásak, erőtől duzzadok a bányá­szok gyermekei. A kenyeret, a meleg szobát és az ételt a város adta, a meleg szí­vet a tanítóék. Ölelem és szeretem Blazer Máriát és kis társait azért, hogy megcsókolták az áldást osz­tó kezeket. Dicsérem bányász­­testvéreimet is, hogy kimutatták a ragaszkodásukat tanítójukhoz. Azt is megértem, hogy Niksi András és társai eljártak a polgármesternél is és megköszönték a téli ebéd­akciót. De fölöslegesnek, sőt káros­nak, megtévesztőnek kortes ízűnek tartom azt, hogy tovább is mentek és hogy sorra járatták azokat a jóhiszemű bányász embereket és gyermekeket a ligapárt fővezéri, alvezéri, középvezéri és legalsóbb vezéri ajtóin. Ha jól vagyunk értesülve a téli ebéd kiméréseket Pécs város egész közönsége adta a gyermekeknek, tehát valamennyiünk verejtékes adófilléreiből szelték a kenyeret. Nem kértünk és nem vártunk érte köszönetet. De ha már jött és há­lálkodott a kis­leány, úgy véljük, elég lett volna, ha a tanító bácsi­nak és a tanító néninek csókolja meg a kezét. A hála nevelőhatása így is kialakulhatott volna a kis Blátzer Máriák ártatlan szívében. Vagy ha már nagyon zajlott szí­vükben az érzelem, csókoltak volna kezet a polgármester bácsinak. Az a város feje vagy mi? — és ez elég is lett volna, de így a ligapárt vezérének és agitátorainak sorra­­járásával, újságcikkel, görögtűz­­zel... úgy hat a dolog,­ mintha valaki transparenset, reklámot ve­tített volna az utcára a jövőért. A reklám, ezt minden üzletember tudja, jó befektetés a jövőért — nem ugyan a kis Blazer Máriák­nak, akiket a kirakatba tesznek, hanem azoknak, akik kivilágítják őket, amint hálálkodó koldus sor­ba járnak a Pécsi Polgári és Munkáspárt vezetőihez. De még ehhez sem szólnék igen tisztelt Szerkesztő Uram, ha mind­ezt valaki össze nem tévesztette volna a keresztényszocialismussal. Pedig nem szabad össze­komp­romittálni sem a munkásokat Vis­­nya Ernő őméltóságáékkal, vagy dr. Esztergár Lajossal, sem a szo­­cialismust az ingyen kenyérrel. A munkások pártja és a ligapárt — a Visnya párt — és érdekképvise­lete nem egy, hanem kettő. A keresztény szocializmus és a kol­duskérdés szintén nem egy, hanem kettő. Aminthogy a tűz és a víz, a hegy és a völgy sem egy, hanem kettő. Aki ennek dacára azt mond­ja, hogy a kettő egy, az nem mond igazat. Azt vagy félrevezették, vagy ő vezet félre másokat. A szocializmus a mai értelme­zésben a munka és tőke, a terme­lés és jövedelem, a munkás és a munkaadó viszonyának rendezése. Nem a hiúságok, nem a reklámok, nem a kortesfogások, nem becsa­pások, sőt még csak nem is a sze­retésnek, hanem az igazságnak kérdése. Kérem kedves Szerkesztő Úr, szerkessze ki ezt a megállapításo­mat b. lapjában, hogy legalább azokat félre ne vezessék, akik a Pécsi Híreket olvassák. Pécs, 1930. július he lén. Egy régi keresztényszocialista. A PÉCSI HÍREK LEVELESLÁMJD­­.­Ki a város feje? Tapintatos dolog-e pártemberekhez különs^­sorba járatni a munkásokat az ebédakcióért ? 4^5­@ram, & ritikült, bőrkabátot, bőrbutor géppel 47 m. szinte a legtökéle­­tesebben lesz, javítást jól, gyorsan és olcsón készít titmn­ise? Majláth­ tér 6. szám­­­ Gf dllill.03 Telefonszám­ 13—26

Next