Pécsi Hírlap, 1887. január-június (1. évfolyam, 2-52. szám)

1887-01-06 / 2. szám

2 i PÉCSI HÍRLAP vulna, azt vigyük át részben a budai-, rész­ben a szigeti-külvárosiak kényelmére az ő őrületükre, a­mivel eg­y ilyen nagy kiterje­désű s kiterjedésében inkább hosszirány­ban terjeszkedő városban, mely tehát a tényleges központot messze eltolja annak külvárosaiban lakóktól, — amúgy is föl­tétlenül tartozunk. Teremtsük meg a „Korona“ vendéglő előtti piaczot is, kényszeresük rá az eladó közönséget az oda való deczentralizáczióra, mert utó végre is az a külvárosi s annak környékén lakó vevőnép sem szaladhat az Ítélet napjáig folyton a belváros piaczára egy teljes órahosszat. Példa rá az ötödik gyógyszertár égető szüksége s annak léte­sítése körül kifejtett tevékenység. Rövid néhány év s íme a budai kül­város vásárterének fölső részén hetivásárok tartatnak. Miért? Mert a szükség úgy hozta magával, s nem telik bele néhány év, mikor a most alapjában megvethető piaczok a vá­ros minden zege-zugában önmaguktól úgy is létrejönnek. Miért hát a félelem, hogy nem lesz piaczunk? Piacz alatt egyáltalában nagyon naiv dolog csupán egy-két hektár térfogatú üres teret elvként fölállítani. Piacz lehet minden olyan kuczkó s azok sokasága, ahol valami árultatik. A főváros s több más nagyobb város nem viszi mindenét az arra kiszemelt pi­­aczra, hanem az eladó beleállit egy-egy kapu alá s megteremti az utcza-piaczot, mely állandóbb is mint a közönséges heti­vásár s és ezért kényelmesebb is a vevő­közönségre nézve, ha bármikor, bár­mily időben, néhány lépésnyire ott találja maga előtt azt, a­mire neki szüksége van. A mi vas megyei alma­árusainkon meg­látszik, hogy a nyugat kereskedelméhez szoktak. Talán ők az egyedüliek városunk­ban, kik kofaüzletük számára boltokat, ka­pualjakat bérelgetnek ki. S kérdezzük csak meg őket, hogy nem mennek-e többre így, mint ha csak a főpiaczra szorítkoznának — eltekintve attól, hogy gyümölcseikkel há­zalni is járnak. Nálunk a piacz ily neme még nincs meghonosítva, de nem vetünk neki sok időt, dei­ pulyka­tenyésztésről s a Madagaskár szi­getére kivándorolt magyarok visszatelepítéséről. Épen az ágyban gondolkodtam a reggeli szürkület félhomályában a fölött, vájjon a bal­fejemre feküdtem-e, vagy a jobbra? — mikor becsörtet az én redaktor barátom, a keze tele nyomdafestékkel s a markában az én dohány­zacskóm helyett a „Hirharang“ friss példányát lobogtatva. Odaront hozzám s az orrom alá dugja a kulimászszagu micsodát. — Látod? — Kérdi diadalittasan. — Szagolom. — Az első szám! Barátom óriási hatás! A publikum csak úgy eszi magát érte. — Elhiszem, de azért nem szükség, hogy a gyomromat agyon­nyomd. Ülj oda a székre — ha tetszik. — Hallgass ide ! — Hallgatok. Sőt ha tetszik alszom is mellette, oly csendes leszek. — Mondom neked — óriási hatás! Tegnap éjjel készültünk el a lappal . . . — Kik? — Hát én . . . — Akkor — kérlek ne beszélj többes számban, mert úgy is tudod, hogy én tudom, miszerint te egyedül vagy az egész szerkesztőség. — Ne szakíts félbe! Igen — a lap éjjel készült el s ép a 12-ik órában látta meg elő­ször a napvilágot, hogy az is meglesz s akkor — kérdjük — mekkora lesz a mi piaczunk ? Akkora, mint maga a város. Hát csupán a piacz elvesztése ne okoz­zon oly nagy főfájást. Piaca volt, van és lesz mindig, minden körülmények között, mert az élelmi czikkek soha sem mennek ki „a divatból“, s az azokkal üzérkedők, tessék elhinni, sokkal élelmesebbek, sem­hogy valami nagy jajgatásba törnének ki a fölött, hogy a Majláth-térről részben kiszorultak. Az érem másik fele az, hogy a zsidó­templom kilátása eltakartatnék, nem oly kétségbeejtő a zsidó hitfelekezetre nézve. Nem is említve azt, hogy a templom nem a szép kilátás végett épül, hanem épül az isten tiszteletére, ki szívesebben veszi az egyszerű, őszinte, tiszta kebel imáját a kacskari­ngós czifrasággal tele rakott, égig érő imaháznál, az a szép templom mind­annak daczára szép maradna, mint a­hogy szép a budapesti mindkét imaház is, melyek pedig utczára, a házsorok vonalába épültek. Itt pedig marad előtte egy oly csinos tér, mely az imaháznak még így is impozánsabb külsőt nyújt a két fővárosinál. Hogy épen a zsidótemplommal történ­nék meg ez az eset, ez az, a­mi talán kényes oldalán érinti az érzékenykedésben — azt hisszük — a túlságig menő érdekelt hit­községet. De hát nem így kell venni a dolgot az ő részükről. A színház építése hazafias, kul­turális követelmény, egy mindenek fölött álló szép eszme megvalósítása s ily esetek­ben el kell tekinteni mindentől, a­mi szemé­lyes vagy társas érdekek terére vinné a dolgot. A színház nem egyes hitfelekezeteké, hanem kivétel nélkül édes mindnyájunk é s annak megvalósitása elé a tizenkettedik órában gátat vetni — csak részleges érdek­ből — kicsinyes gondolkodásra mutat. Ne aprózzuk szét az eszmét, hanem adjuk oda, a­mink van, hogy azt mielőbb megteremtsük s ne engedjük oda a kultur­­város czimet, mert egy színházat nem tud­tunk fölemelni annyi vajúdás után ! Baranya vármegye f. é. január hó 10-én dél­előtti 10 órakor tartandó évnegyedes rendes közgyűlésének tárgysorozata: I. Évnegyedes jelentések és kormányrendeletek, 1. Alispán évnegyedes jelentése. 2. Kijelölő választmány megalakítása. 3. A megürült első aljegyzői állásnak vá­lasztás utján leendő betöltése. 4. Az újonnan rendszeresített árvaszéki har­madik elnöki állásnak választás utján leendő be­töltése. 5. Esetleges helyettesítések. II. Állandó választmány jelentései. 6. A szakosztályokra történt beosztás tár­gyában. 7. A szegénypénztárak tárgyában. 8. A községi pénztári kezelés és számvitel tárgyában. 9. Az előfogati d­jjak, ujonczozási költsé­gek, levélhordó stb. d­jjak tárgyában. 10. Krausz Lipót bükösdi lakos kérelme tárgyában közmunkás szállításoknak szerződés alapján leendő eszközlése iránt. 11. Baán községnek és ezzel ellentétben Darázs, Hg.-Márok, Bodolya és Kisfalud közsé­geknek a Batina-sellyei m. ut kiépítésére vonat­kozó kérelme tárgyában. 12. A megyei gyámoltak és gondnokoltak épületeinek tűzkár ellen való biztosítása tár­gyában. 13. Mohács nagyközségnél 1881. és 1885. évektől visszalevő közmunka váltsági tartozás le­írása tárgyában. 14. A Szászvár-hirdi útvonalon a pécsi járás részéről egy állandó utkaparó alkalmazása tárgyában. 15. Duna-Szekcső község önnálló árvatá­rának 1885. évi mérlege tárgyában. 16. Mohács nagyközség önálló árvatárának 1885. évi mérlege tárgyában. 17.­­Hg.-Márok község­ és az ottani r. k. iskolaszék közt kötött ajándékozási szerződés tárgyában. 18. A községi és körjegyzők által az uj földadó kataszter nyilvántartása körül, magán­felek érdekében teljesítendő munkálatok díja­zásának megállapítása tárgyában. 19. A siklósi polgári iskola tulajdonát ké­pezett ingatlanok eladására vonatkozó szerződés jóváhagyása tárgyában. 20. Sellye község által alkotott vásári sza­bályrendelet tárgyában. 21. Idősb Jung Ferencz batinai tanitó nyugdijának megállapítása tárgyában. 22. Néhai Horváth József volt kékesdi tanitó özvegye nyugdijának megállapítása tár­gyában. 23. Mágocs nagyközség által alkotott vá­sári szabályrendelet jóváhagyása tárgyában. — Hogyan ment haza? Még mindig egy­­más hátán? — Ugyan kérlek, hát a saját lábukon. — De hiszen te még nem mondtad el, hogy le is szálltak már azóta egymás hátáról. —• Megpukkadok! — Csak itt ne. Úgyis csúnya a padlóm. — Haza­mentem, lefeküdtem. Néhány percz múlva éktelen dörömbölés az ajtómon. — Mi az? Ki az? — kérdem. — „Hirharang“-ot ké­rünk! — Nincs!­­­ De láttuk, hogy egy pél­dányt a zsebébe tetszett dugni. — Kiadtam ne­kik a saját példányomat. — Nem birtam aludni. Fölkeltem, reggel 4 óra volt. A­mint a nyomda felé megyek, látom ám, hogy valamennyi könyv­­kereskedő boltja előtt gyanús alakok... — Gyanús alakok? Biztosan a „Hirhar... — Nem fogod be a szádat? Nyomban meghalsz! — Akkor kiharangozhatsz a „Hirharan ódban. —­ Kapnál is olyan nekrológot, hogy n. az „Árpádi Bakteriben sem különbet! — S hallgassd! Oda megyek a könyvkereskedő b tok elé. Hát látom ám, hogy nagy vasrudaki feszegetik az ajtókat. Mi az jóemberek? — Neked még ezek is jóemberek? — Jók hát, mert azt felelték: a „Hirha­rang“-ot akarjuk. Az úr azt mondta, hogy reg­gelre már lesz a boltban. — Rohanok föl a — Éjjel? — Az mindegy. Ez olyan frázis, látszik, hogy nem vagy szerkesztő. Hallgass tovább! — Amint kilépek a nyomdából, egy egész nép­­csődület áll a kapu előtt. — Mit akarnak jó emberek? — kérdezem. — A „Hitharang“-ot várjuk. Mindenik az első akar lenni, aki elol­vassa. Már fogadások is vannak rá. — Te! Nem a vajas asszonyok voltak? — Ugyan !... Barátom beláthatlan tömeg! ember — ember hátán. — Egymás hátán ? Úgy már értem, hogy beláthatatlan tömeg. Az első sortól nem láthat­tad a többit. — Te, én fejbe ütlek ! — Tehát azok mind a „Hitharang“-ot várták. Én kiosztottam köztük néhány példányt. Majd széttépték egymást. Rend­őrségnek kellett közbelépnie. — Persze azoknak is adtál a „Hirharang“­ból? — A nagy zűrzavar természetesen csak nagyobb csődületet csalt oda. — De éjjel? — Igen hát. Az egész város talpon volt, mind a „Hirharang“-ot várta! A nyomdát meg­rohanták, én lecsendesitettem a népet, hogy vár­jon reggelig, mert most még hajtogatni kell a lapokat, az csak reggelre készül el s akkor a boltokban már kapható lesz. — A fölzúdult tö­meg megnyugodott higgadt szellemben tartott beszédem után s haza ment... T­z 1887. január 6-án.

Next