Pécsi Hírlap, 1887. január-június (1. évfolyam, 2-52. szám)
1887-01-06 / 2. szám
2 i PÉCSI HÍRLAP vulna, azt vigyük át részben a budai-, részben a szigeti-külvárosiak kényelmére az ő őrületükre, amivel egy ilyen nagy kiterjedésű s kiterjedésében inkább hosszirányban terjeszkedő városban, mely tehát a tényleges központot messze eltolja annak külvárosaiban lakóktól, — amúgy is föltétlenül tartozunk. Teremtsük meg a „Korona“ vendéglő előtti piaczot is, kényszeresük rá az eladó közönséget az oda való deczentralizáczióra, mert utó végre is az a külvárosi s annak környékén lakó vevőnép sem szaladhat az Ítélet napjáig folyton a belváros piaczára egy teljes órahosszat. Példa rá az ötödik gyógyszertár égető szüksége s annak létesítése körül kifejtett tevékenység. Rövid néhány év s íme a budai külváros vásárterének fölső részén hetivásárok tartatnak. Miért? Mert a szükség úgy hozta magával, s nem telik bele néhány év, mikor a most alapjában megvethető piaczok a város minden zege-zugában önmaguktól úgy is létrejönnek. Miért hát a félelem, hogy nem lesz piaczunk? Piacz alatt egyáltalában nagyon naiv dolog csupán egy-két hektár térfogatú üres teret elvként fölállítani. Piacz lehet minden olyan kuczkó s azok sokasága, ahol valami árultatik. A főváros s több más nagyobb város nem viszi mindenét az arra kiszemelt piaczra, hanem az eladó beleállit egy-egy kapu alá s megteremti az utcza-piaczot, mely állandóbb is mint a közönséges hetivásár s és ezért kényelmesebb is a vevőközönségre nézve, ha bármikor, bármily időben, néhány lépésnyire ott találja maga előtt azt, amire neki szüksége van. A mi vas megyei almaárusainkon meglátszik, hogy a nyugat kereskedelméhez szoktak. Talán ők az egyedüliek városunkban, kik kofaüzletük számára boltokat, kapualjakat bérelgetnek ki. S kérdezzük csak meg őket, hogy nem mennek-e többre így, mint ha csak a főpiaczra szorítkoznának — eltekintve attól, hogy gyümölcseikkel házalni is járnak. Nálunk a piacz ily neme még nincs meghonosítva, de nem vetünk neki sok időt, dei pulykatenyésztésről s a Madagaskár szigetére kivándorolt magyarok visszatelepítéséről. Épen az ágyban gondolkodtam a reggeli szürkület félhomályában a fölött, vájjon a balfejemre feküdtem-e, vagy a jobbra? — mikor becsörtet az én redaktor barátom, a keze tele nyomdafestékkel s a markában az én dohányzacskóm helyett a „Hirharang“ friss példányát lobogtatva. Odaront hozzám s az orrom alá dugja a kulimászszagu micsodát. — Látod? — Kérdi diadalittasan. — Szagolom. — Az első szám! Barátom óriási hatás! A publikum csak úgy eszi magát érte. — Elhiszem, de azért nem szükség, hogy a gyomromat agyonnyomd. Ülj oda a székre — ha tetszik. — Hallgass ide ! — Hallgatok. Sőt ha tetszik alszom is mellette, oly csendes leszek. — Mondom neked — óriási hatás! Tegnap éjjel készültünk el a lappal . . . — Kik? — Hát én . . . — Akkor — kérlek ne beszélj többes számban, mert úgy is tudod, hogy én tudom, miszerint te egyedül vagy az egész szerkesztőség. — Ne szakíts félbe! Igen — a lap éjjel készült el s ép a 12-ik órában látta meg először a napvilágot, hogy az is meglesz s akkor — kérdjük — mekkora lesz a mi piaczunk ? Akkora, mint maga a város. Hát csupán a piacz elvesztése ne okozzon oly nagy főfájást. Piaca volt, van és lesz mindig, minden körülmények között, mert az élelmi czikkek soha sem mennek ki „a divatból“, s az azokkal üzérkedők, tessék elhinni, sokkal élelmesebbek, semhogy valami nagy jajgatásba törnének ki a fölött, hogy a Majláth-térről részben kiszorultak. Az érem másik fele az, hogy a zsidótemplom kilátása eltakartatnék, nem oly kétségbeejtő a zsidó hitfelekezetre nézve. Nem is említve azt, hogy a templom nem a szép kilátás végett épül, hanem épül az isten tiszteletére, ki szívesebben veszi az egyszerű, őszinte, tiszta kebel imáját a kacskaringós czifrasággal tele rakott, égig érő imaháznál, az a szép templom mindannak daczára szép maradna, mint ahogy szép a budapesti mindkét imaház is, melyek pedig utczára, a házsorok vonalába épültek. Itt pedig marad előtte egy oly csinos tér, mely az imaháznak még így is impozánsabb külsőt nyújt a két fővárosinál. Hogy épen a zsidótemplommal történnék meg ez az eset, ez az, ami talán kényes oldalán érinti az érzékenykedésben — azt hisszük — a túlságig menő érdekelt hitközséget. De hát nem így kell venni a dolgot az ő részükről. A színház építése hazafias, kulturális követelmény, egy mindenek fölött álló szép eszme megvalósítása s ily esetekben el kell tekinteni mindentől, ami személyes vagy társas érdekek terére vinné a dolgot. A színház nem egyes hitfelekezeteké, hanem kivétel nélkül édes mindnyájunk é s annak megvalósitása elé a tizenkettedik órában gátat vetni — csak részleges érdekből — kicsinyes gondolkodásra mutat. Ne aprózzuk szét az eszmét, hanem adjuk oda, amink van, hogy azt mielőbb megteremtsük s ne engedjük oda a kulturváros czimet, mert egy színházat nem tudtunk fölemelni annyi vajúdás után ! Baranya vármegye f. é. január hó 10-én délelőtti 10 órakor tartandó évnegyedes rendes közgyűlésének tárgysorozata: I. Évnegyedes jelentések és kormányrendeletek, 1. Alispán évnegyedes jelentése. 2. Kijelölő választmány megalakítása. 3. A megürült első aljegyzői állásnak választás utján leendő betöltése. 4. Az újonnan rendszeresített árvaszéki harmadik elnöki állásnak választás utján leendő betöltése. 5. Esetleges helyettesítések. II. Állandó választmány jelentései. 6. A szakosztályokra történt beosztás tárgyában. 7. A szegénypénztárak tárgyában. 8. A községi pénztári kezelés és számvitel tárgyában. 9. Az előfogati djjak, ujonczozási költségek, levélhordó stb. djjak tárgyában. 10. Krausz Lipót bükösdi lakos kérelme tárgyában közmunkás szállításoknak szerződés alapján leendő eszközlése iránt. 11. Baán községnek és ezzel ellentétben Darázs, Hg.-Márok, Bodolya és Kisfalud községeknek a Batina-sellyei m. ut kiépítésére vonatkozó kérelme tárgyában. 12. A megyei gyámoltak és gondnokoltak épületeinek tűzkár ellen való biztosítása tárgyában. 13. Mohács nagyközségnél 1881. és 1885. évektől visszalevő közmunka váltsági tartozás leírása tárgyában. 14. A Szászvár-hirdi útvonalon a pécsi járás részéről egy állandó utkaparó alkalmazása tárgyában. 15. Duna-Szekcső község önnálló árvatárának 1885. évi mérlege tárgyában. 16. Mohács nagyközség önálló árvatárának 1885. évi mérlege tárgyában. 17.Hg.-Márok község és az ottani r. k. iskolaszék közt kötött ajándékozási szerződés tárgyában. 18. A községi és körjegyzők által az uj földadó kataszter nyilvántartása körül, magánfelek érdekében teljesítendő munkálatok díjazásának megállapítása tárgyában. 19. A siklósi polgári iskola tulajdonát képezett ingatlanok eladására vonatkozó szerződés jóváhagyása tárgyában. 20. Sellye község által alkotott vásári szabályrendelet tárgyában. 21. Idősb Jung Ferencz batinai tanitó nyugdijának megállapítása tárgyában. 22. Néhai Horváth József volt kékesdi tanitó özvegye nyugdijának megállapítása tárgyában. 23. Mágocs nagyközség által alkotott vásári szabályrendelet jóváhagyása tárgyában. — Hogyan ment haza? Még mindig egymás hátán? — Ugyan kérlek, hát a saját lábukon. — De hiszen te még nem mondtad el, hogy le is szálltak már azóta egymás hátáról. —• Megpukkadok! — Csak itt ne. Úgyis csúnya a padlóm. — Hazamentem, lefeküdtem. Néhány percz múlva éktelen dörömbölés az ajtómon. — Mi az? Ki az? — kérdem. — „Hirharang“-ot kérünk! — Nincs! De láttuk, hogy egy példányt a zsebébe tetszett dugni. — Kiadtam nekik a saját példányomat. — Nem birtam aludni. Fölkeltem, reggel 4 óra volt. Amint a nyomda felé megyek, látom ám, hogy valamennyi könyvkereskedő boltja előtt gyanús alakok... — Gyanús alakok? Biztosan a „Hirhar... — Nem fogod be a szádat? Nyomban meghalsz! — Akkor kiharangozhatsz a „Hirharan ódban. — Kapnál is olyan nekrológot, hogy n. az „Árpádi Bakteriben sem különbet! — S hallgassd! Oda megyek a könyvkereskedő b tok elé. Hát látom ám, hogy nagy vasrudaki feszegetik az ajtókat. Mi az jóemberek? — Neked még ezek is jóemberek? — Jók hát, mert azt felelték: a „Hirharang“-ot akarjuk. Az úr azt mondta, hogy reggelre már lesz a boltban. — Rohanok föl a — Éjjel? — Az mindegy. Ez olyan frázis, látszik, hogy nem vagy szerkesztő. Hallgass tovább! — Amint kilépek a nyomdából, egy egész népcsődület áll a kapu előtt. — Mit akarnak jó emberek? — kérdezem. — A „Hitharang“-ot várjuk. Mindenik az első akar lenni, aki elolvassa. Már fogadások is vannak rá. — Te! Nem a vajas asszonyok voltak? — Ugyan !... Barátom beláthatlan tömeg! ember — ember hátán. — Egymás hátán ? Úgy már értem, hogy beláthatatlan tömeg. Az első sortól nem láthattad a többit. — Te, én fejbe ütlek ! — Tehát azok mind a „Hitharang“-ot várták. Én kiosztottam köztük néhány példányt. Majd széttépték egymást. Rendőrségnek kellett közbelépnie. — Persze azoknak is adtál a „Hirharang“ból? — A nagy zűrzavar természetesen csak nagyobb csődületet csalt oda. — De éjjel? — Igen hát. Az egész város talpon volt, mind a „Hirharang“-ot várta! A nyomdát megrohanták, én lecsendesitettem a népet, hogy várjon reggelig, mert most még hajtogatni kell a lapokat, az csak reggelre készül el s akkor a boltokban már kapható lesz. — A fölzúdult tömeg megnyugodott higgadt szellemben tartott beszédem után s haza ment... Tz 1887. január 6-án.