Pécsi Közlöny, 1897. január (5. évfolyam, 1-13. szám)
1897-01-01 / 1. szám
a házalapítás által az alapított egyházra bárki is jogot szerez, minden privilégium hiányában. Mert bebizonyítottuk : a kegyúri jog megszerzéséhez maga az alapítás ténye nem elegendő ; ehhez az alapító képessége és az illetékes egyházhatóságnak az alapítvány tényét megerősítő hozzájárulása is feltétlenül szükséges. De többet mondunk. Hazai jogtörténetünk számos oly jogesetről tesz említést, melynél a magyar apostoli király össze nem egyeztethető javadalmakat minden külön kikért pápai felmentés nélkül adományozott, kegyúri kiváltságokat osztogatott, kegyúri perekben, tehát lelki dolgokban, ítélkezett avagy bírákat kirendelt. Kérdezzük cikkezőt : váljon királyaink e rendkívüli jogokat nem külön pápai privilégium, hanem csak a javadalmak alapítási ténye folytán bírták ? Váljon e rendkívüli előjogok is nem az apostoli király személyét, hanem a mindenkori magyar államfönség személyesítőjét és annak esetleges szabadkőműves avagy recipiált kultuszminiszterét illetik meg ? Az sem áll, hogy az oklevelek csak a feledés ellen megőrzik, de nem szülik a jogot. Mert tudvalevőleg a kegyúri jog szerzésmódja nemcsak az alapítás ténye, hanem a kiváltság is; márpedig a létező kiváltságot minden jogtalan megtámadás ellen a leghatásosabban védik az oklevelek. Érdekes cikkező ama érvelése, mivel szt. István óta, mind mai napig, a magyar törvényhozás az egyházi javakat, hivatalokat és a király legfőbb kegyúri jogát illető törvényeket hozott, s amely törvények alkotásánál a pápai követek is rendszerint jelen voltak, a mely törvények hozatalában hazánk főpapjai oroszlán részt vettek , mivel továbbá a pápák bulláikban a magyar királyoknak a kát. egyház körüli jogait ismételve és ünnepélyesen elismerték , mindezen a tényekből cikkező azon végered-ményre jut , hogy eme jogok nem a magyar király személyét, hanem a magyar államfönség személyesítőjét illetik. Ehhez hasonló alapos következtetés : Állam és egyház a maga körében egyaránt független és önálló két nagy társaság; befolyásuk egymásra nem egyoldalú, hanem kölcsönös, kölcsönössnek kell lennie. Ezen alapon illeti meg az államot befolyása területén lévő egy- , háznak ügyeibe. De elfeledi cikkező a . nem egyoldalú kölcsönösség elvét az egyház javára is érvényesítve, ennek mi is hasonló mérvben befolyást tulajdonítani az állam ügyeibe. Végre cikkező , vastag elfogultságot és tájékozatlanság jogát betetőzte a pécsi püspökségről fel- kl hozott példájával. Szerinte a pécsi i . püspökség javai jelenleg a magyar sz. i ’ koronát, illetve a kincstárt illetik. A | j fogalmak és tények ilyetén összezava- | | rása csak annál lehetséges, aki élénk | i képzelődéssel már is az egyházjavak | j szekularizációjának hajnalát pirkadni | j látja. Különben az egyházi javak és ■ azok időközi jövedelme közt felismernék a lényeges jogi különbséget és arról is is meggyőződhetnék, hogy jelenleg a pé- i esi püspökség időközi jövedelmeiből azi magyar sz. koronát, illetve a kincstárt egy árva fillér sem illeti meg, hanem ezen jövedelmek a vallásalapba folynak és csakis egyházi célokra fordítandók. Mindezen érveinkkel csak azt óhajjtottuk napnál világosabban kimutatni, hogy a „Pécsi Napló“ cikkecskéjét nem írhatta Dr. Kosutány Ignác püspöki , joglyceumi egyház-jogtanár, hanem más hasonnevű egyéniség. Néhány év előtt közel a királyi utcához bizonyos Kosutány Ignácnak volt sütő üzlete, ha netán ez, az utca szomszédsága címén, merészkedett volna a királyi kegyuraságról jogtudományi értekezést megcselekedni, úgy eszébe juttatjuk Plinius ismert mondását : „Ne supra crepidan sutor judicet“, mit megkapó indulatkitörések, beszélő arckifejezés, eredetiség a felfogásban ; plasztikai mozdulatok és előkelő egyszerűség. Mindenki azt mondta róla ez alkalommal, amit Jókainé : ez egy elsőrangú drá- imai művésznő. Bizony a tragikai múzsa volt Blahá-nénak az édesanyja. Hanem hát az előkelő anya még azután sem adoptálta legkedvesebb leányát, amikor véletlenül felismerő. Pedig az szerrette őt. Blaháné szerette a drámai művészetét. Még akkor egy házban lakott a dráma és népszínmű. Állátogathattak egymáshoz. De még az opera is ott volt osztályos rokonnak. Az volt a kegyenc. A magasabb drámának napja volt a péntek, a népszínműé a vasárnap. Lehettett összehasonlításokat tenni. A pénteki színház üres padsoraival, fásító páholyaival, kopott díszleteivel ; az a lágymeleg hangulat, mely mint a maláj fia, magának a művésznek lelkét ellan ! Uj év. Egy évet kisérünk ismét a múlandóság nagy sírjához. Megállunk pár percre. Mindazt, amit elszenvedtünk a múltban s ami fölött örvendett szivünk, fölidézzük lelkünkben e napon. Fölidézzük, jóllehet visszavonhatlanul elvitte tőlünk az idő, csupán az emléket hagyván vissza kebleinkben. Megállunk és hátratekintünk. A német költő szerint „az élet nehéz útján annyi az árnyas hely, annyi üdülőpad kínálkozik, hogy egyetlen embernek sem volna szabad elfáradnia.“ Ilyen helyre értünk most ; állomást tartunk hát. Az évfordulat naptári fogalom, melyet az örökkévalóság nem ismer. A ma és a holnap, az ó és új év közt nincs egy pillanatnyi megszakítás sem. A végtelen fonál fonódik tovább. A ma folyománya a tegnapnak, ahogy a mai állapot következménye a tegnapinak. Holnap sem ébredünk új viszonyokra, csak új naptárra. A holnapi állapotnak a mai nemcsak előzménye, de szülője, okozója is. Azt aratjuk a jövő évben amit az elmúltban elvetettünk. A múlt az alapja jövendő életünk folyásának. Boldogok csak akkor leszünk, ha a múltból le tudjuk vonni a tanulságokat. És ezt meg kell kísértenünk, mert ha a múltban illúzióink megtört reménye keserített bennünket, ha óhajtott boldogságunk romjainak voltunk tanúi, sőt tán okai, ha lelkünk nyugalmát elvesztettük a világ zajában, tekintetünket a közeljövő derengő sugara felé vetjük, mely mögött —■ lehet — koporsónk, lehet, hogy boldogságunk rejtőzik, kasztja . • . és azután a vasárnapi színház zsúfolt karzataival, lelkesedni, mulatni, örülni kész közönségével: nyüzsgő színpad, daltól visszhangos kulisszák, tapsvihar, hulló koszorúk ! És aztán . . . ahogy a nagy római mondta: »inkább leszek első ember a faluban, mint második Rómában.« Mikor a népszínművet a nemzeti színház átadta a népszínháznak, Blaháné elhagyta a magas sarkú múzsa-anya házát s vitte magával a pillangós cipőit a dajkája házához, aki eddig fölnevelte. Inkább rózsakirályné a paraszt szalmás kunyhóban, mint hamupipőke a méltóságos palotában. S a siker, a diadal igazat adott a választásának. Mint a népszínmű királynéja egész országot teremtett maga körül, saját színműirodalmat fejlesztett ki, jobbágyává tette a magyar Tháliának az idegen népet. És azután láttuk és bámultuk és szerettük őt az általa elővarázsolt világban mint kackiás menyecskét, mint dallos rózsakirálynét, mint operette-énekesnőt, fiúszerepek kedves személyesítőjét . • A „Pécsi Közlöny“ tárcája. Blaha Lujzáról. Irta Jókai Mór. — Mutatvány a •Blaha Lujza élete a címü új diszmóből. Nevezzék őt csillagnak, csalogánynak, tündérnek, csak egyet nem mondtak el róla, hogy milyen nagy drámai művésznő ! Úgy vagyunk Blahánéval, mint a holddal; mindenki látja, gyönyörködik benne, lantokban dicséri, de senki sem ismeri, h a valódi szférája el van előlünk takarva , pedig ott lehet, ott van az élet, növényzet, melegség — és talán boldogság is. Ezt a képet a földlakók sohasem látják. Nem, ki ugyan egy színpadon működött Blahánéval, azt mondta róla, hogy ő a legkitűnőbb drámai művésznők egyike. Nekem is megadatott, hogy őt egy magasan tragikus drámai szerepben lát- t hassam. A tragikai múzsának minden ajándéka egyesítve volt nála; mély érzés, s annak minden változatait kifejezni tudó hang. Pécsi Közlöny“ 1897. január 1. magyarul annyit jelenthet, hogy az egyházjog tanszéke nem péküzlet, vagy hogy a kegyúri jog nem tészta, melyet tetszés szerint gyúrni és naponta más alakban, mint friss süteményt, a nagy közönségnek feltálalni lehetne.