Pécsi Közlöny, 1899. szeptember (7. évfolyam, 97-107. szám)
1899-09-03 / 97. szám
2. + _______________________________ dós családapák biztosítani akarják fiaik jövőjét. Ezer meg ezer apa saját magától vonja meg, amit gyermekére áldoz, csakhogy annak jövőt, boldogulást teremtsen. Nálunk igen-igen sok esetben túlságba viszik ezt az apai gondoskodást. Talán a magyar vérben van; lehet, hogy csak rossz szokás, de bizonyos, hogy nálunk majdnem minden apa első és fő kötelességének tartja, hogy urat neveljen a fiából. Urat, lateinert, litteratus embert. Az, hogy várjon a gyermeknek van-e tehetsége végigküzdeni a középiskolát, nem jön számításba ; ha egy osztályt kétszer ismétel, az sem baj, mert hiába, az kell, hogy legyen belőle. Fölösleges rámutatni ennek a ferde fölfogásnak következményeire, csupán konstatálni akartuk, hogy ez a sajnálatos állapot megvan. A következményeket léptennyomon láthatjuk az életben : elszomorító példáit azoknak, akikből mindenáron urat akartak nevelni. Ezek az igaz proletárok. Iparunk pang, gazdaságunk egyre hanyatlik. Pedig van mindenünk, a mi más hasonló államnak van. Vannak jó termőföldeink, erdőink, bányáink s minden a mi az iparűzéshez és a földműveléshez szükséges. És mégis iparcikkeinket kénytelenek vagyunk manapság is a külföldről beszerezni, sokszor olyan államoktól, amelyeknek koránt sincsenek meg annyira a föltételei az iparűzéshez, mint nekünk. Erdőinket, bányáinkat nem használjuk, legföljebb kiadjuk bérbe angol vállalkozóknak. Azt hisszük, szükségtelen ennek az okát megmagyarázni, a napnál világosabb, hogy itt a munkáskéz hiányzik. Nincs iparunk, mert nincs magyar iparos, gazdaságunk hanyatlik, mert a magyar gazda a tőke hatalmába került. De zsúfolásig vannak a gimnáziumok, az egyetemek falai nem képesek befogadni a hallgatók nagy sokaságát. Azonban ez a rengeteg sokaság nem a tanulni vágyó ifjúságból kerül ki, hanem nagyrészt hiú szülők szerencsétlen gyermekei, akikről el van végezve, hogy urakká legyenek. Hány derék iparos, mennyi dolgos kéz vész igy bele az urhatnámság örvényébe csak egy év alatt is ! Társadalmunk tele van proletárokkal s a nagy urak előszobái halvány arcú hivatalkeresőkkel. Mert nálunk aránylag igen kevesen szánják el magukat küzdelmes munkával járó kenyérteremtő pályákra. Az emberek nálunk ,csakugyan tömegesen a csekély egyéni találékonyság nélkül is kenyeret adó szolgálati pályákra tódulnak. Az emberek csakugyan szolgálni vágynak nálunk, nem küzdelmük s alkotásaik árán valódi urak lenni, mint az angol nemzet szelleme tartja. Innen van természetszerűleg azután az is, hogy mivel a magyar intelligencia letért a Széchenyi által kijelölt alkotó és gyarapító munkássága teréről s inkább a prókátori viták terén érvényesíti erejét, az ország köznépe nem bir az országban megélni. De nem egyesek az okai, hanem az uralkodó közszellem, és a kik azt irányítják. Az Istennel való kikezdés helyett, bizony jobb lett volna a XIX. század végére esett magyar intelligenciának többet foglalkozni önmagával s az ország, a nép jóléte fölvirágozására való elégtelenségével. Budán, hű magyarjaim között, mint akár Windsorban, az ismeretlen angolok között. Megköszönöm nyomban ő brit felségének szívességét, de elfogadása által nem akarom megbántani a magyarokat és szegénységi bizonyítványt kiállítani a dinasztia részére.“ S így is lón. A királyné Gizella kir. hercegnő és Rudolf trónörökös kíséretében Budára költözött s ott, gyermekeit a budai hegyekben, a Kochmeister-féle nyaralóban helyezte el a levegő kedvéért, ő maga pedig megosztotta minden idejét gyermekei (ezeknek a legkevesebb jutott) és a sebesültek között. Nemsokára megteltek az állandó katonai és polgári kórházak sebesültekkel, akiket mind nagyobb számban szállítottak haza a két harctérről. Bécsben és Budapesten s a birodalom nagyobb városaiban ideiglenes kórházakat is állítottak föl, melyeket gyorsan mind megraktak sebesültekkel. Pesten pl. voltak elhelyezve sebesültek a Ludoviceumban, az Orcy-kertben, az üllői úti kaszárnyában, az izraeliták kórházában, a Rákoson stb. A királyné elrendelte, hogy a laxenburgi kastély egy részét szintén rendezzék be kórháznak: a főfelügyeletet ezen kórház fölött a királyné magának tartotta fenn. Budapesten az említetteket, Bécsben a bécsi kórházakat rendre járta a jóságos fejedelemasszony. Úgy jelent meg a fájdalmak ezen tanyáin, mint az irgalom, könyörületesség és vigasztalás angyala. A kórház rendesen a szomorúság háza, de mikor egy ilyenbe betette a lábát a fejedelemné, a szomorúság és kétségbeesés tüstént átvarázsoltatott reménynyé és megadássá. Elmondok a királyné ezen látogatási idejéből egy-két epizódot, melyek Istennek e rendkívüli teremtését az ő igazán angyali jóságában mutatják be nekünk. Ha a királyné, rendesen csak egy udvarhölgytől és egy inastól kísérve, valamelyik kórházban megjelent, azon osztálynak vezető orvosa, melyet először akart meglátogatni, jelentést tett neki a sebesültek számáról és állapotáról, végrehajtott és végrehajtandó operációkról. Ezután belépett a királyné az illető betegterembe és az orvos s a kórházi lelkész kalauzolása mellett ágyról-ágyra ment, minden beteghez intézve egy pár vigasztaló és bátorító barátságos szót, az egyiknek is, másiknak is csúsztatva a vánkosa alá, ha azt a lelkész kívánatosnak mondta, egy-egy kegyadományt, vagy átadva neki, már t. i. a katolikus sebesültnek, egy-egy megszentelt Mária-érmet. Ha az orvos valamelyik sebesült állapotáról kedvezően, biztatólag nyilatkozott, mennyi derű sugárzott a drága királyné tündéri szépségű arcáról; de ha az orvos szánakozva jelezte a veszélyt, amelyben a szegény sebesült forog, a szomorúság és a sajnálat borúja ereszkedett a jóságos fejedelemasszony szende ábrázatára, és ilyenkor elfordulva a reménytelen sebesülttől, könnytelt szemeit törülgette észrevétlenül. Ha az egyik teremben végig járta ágyról-ágyra a betegeket, a következő terembe ment és nem kerülte ki a legkisebb betegszobákat sem. Csak nagy nehezen lehetett lebeszélni, hogy ne lépjen azon katonák szobájába, akiknek sebei már megüszkösödtek. A magyar harcfiakkal a bécsi kórházakban is édes anyanyelvükön szólott, mi a szegény sebesülteknek végtelenül jól esett. A sebesültekkel túlságosan is megra PÉCSI KÖZLÖNY, 1899. szeptember 3. HÍREK, Pécs, 1899. szeptember 2. Az erdélyi püspök Pécsett Maáth Gusztáv Károly gróf erdélyi megyéspüspök tegnap délben püspökünknek s helybeli rokonainak látogatására Dolnji Miholjácról kocsin Pécsre érkezett. A magas vendég dr. Crer Elek városi tiszti főorvos családja körében ebédelt, ennek apácautcai lakásán, délután pedig a Csehcsaládnál tett kondoleáló látogatást. Cseh Ervin horvát miniszter is éppen itt volt. D. u. 1. 5 órakor azután az erdélyi és a pécsi megyéspüspökök együtt kirándultak Püspök- Szent-Lászlóra. Katolikus egyetem A „Pécsi Napló“ minapi cikkünk által találva érzi magát s feljajdul a mi barbár „felekezeti“ elfogultságunk ellen, amely még a „katolikus egyetem“ eszméjét is katolikus szempontból fogja föl s nem, mint ő, a „hamisítatlan szabadelvűség“ szempontjából. Ő, saját beismerése szerint, „semmi emberi okosságot nem lát a tudományos és egyátalán iskolai intézményeknek vallásfelekezeti jelleggel való megpecsételésén“. — Nem ambíciónk laptársunk szemét megoperálni, hogy jobban lásson, nekünk célunk csak az volt, hogy a kellő hangskálára szállítsuk le azt a magas tónust, melyen — a fönnt említett elve dacára is, az ő „emberi okossága“ ellenére is, a „szabad“-elvűség ismert következetességével — a katolikus egyetem mielőbbi létesítését sürgette — s rámutassunk arra a meg nem fontolt körülményre, hogy egy tudományegyetem, orvosi kar nélkül is, nem 3—4 százezer, hanem 3—4 millió forintba kerül, amit nem lehet semmiféle varázsoló pálcával előrögtönözni. Laptársunk apróbb tévedéseinek helyreigazítására se pocsékolhatjuk időnket, így például arra, hogy szerinte az autonómia nem előbbrevaló az egyetemnél. Hogyne lenne az! Várjon a protestánsok áldoztak volna-e annyit iskoláikra, ezek közt főiskoláikra, ha meg nem illetné őket az ellenőrzés, a rendelkezés és iskolai vagyonkezelés joga ? A katolikus autonómiával a P. N. azért nem törődik, mert ez a katolikusok belügye. Hát jó, de a katolikus egyetem is belügye a katolikusoknak, akik majd akkor állítják föl, ha erre nemcsak akaratuk megvan, hanem a mód is meglesz hozzá. Nem olyan egyszerű föladat ám ez. A protestánsok évek hosszú során át nagy erőmegfeszítéssel dolgoznak s gyűjtenek egy Debrecenben fölállítandó egyetem érdekében, a mai napig hiába. A hatalmas magyar állam évtizedek előtt létesítette a kolozsvári egyetemet, de még mindig nem tud vele elkészülni, toldoz-foltoz rajta untalan. Hagyjunk