Pécsi Közlöny, 1907. május (15. évfolyam, 100-122. szám)
1907-05-01 / 100. szám
1807. május 1. Szerda, XV. évfolyam 100. szám Szerkesztőség és kiadóhivatal Lyceum utca 4. Városi és internrbán telefon sz. 111. Főszerkesztő : O*. EGET BÉLA, országgyűlési képviselő. ©ismel Anselm Eladaráss Bél® felelős szerkesztő, kiadó laptulajdonos. . -------------—' S ifSmímimiiiiimSiKa WBSIBS Kéziratot vissza nem adunk. Előfizetési árak : Egész évre 24 K., félévre 12 K., negyedévre 6 K., egy hónapra 2 K. Egyes szám ára 10 fillér. ii^w^»^^isiai^'.<VTfimii0iiMmiBjiaiääiuäSiiiiäBBiSäBSäSä3SäiäBSSäSäBÜSi „Resiurrexit,“ Irta:' Egry Béla országgyűlési képviselő, Pécs, 1907. április 30. E szóval kezdődik az a kis emlékirat, melyet „A Baranyamegyei Tanítók Szövetségét szervező és előkészítő bizottság“ adott ki s melyet — a nem állami tanítók jogviszonyait és járandóságait szabályozó törvényjavaslat letárgyalása és elfogadása után — tegnap kaptam kézhez s melyre, miután az hozzánk, képviselőkhöz is van intézve, indíttatva érzem magam arra felelni azzal a szeretetteljes jóakarattal, mellyel a „nemzet napszámosai“, a mi derék tanítói karunk iránt viseltettem és viseltetem. Örömmel olvastam ennek a lelkes és hazafias hangon tartott kis emlékiratnak bevezető részét, de örömöm csakhamar szomorúsággá vált, amikor az emlékirat azon részéhez értem, mely azt mondja, hogy ezen törvényjavaslat a nem állami tanítók soraiban elégületlenséget, lehangoltságot és bizonyos lethargiát idézett elő. Az elégületlenséget, mint azt az emlékiratból kiveszem, az idézte elő, hogy a törvényjavaslat különbséget tesz járandóság tekintetében állami és nem állami tanítók között, holott mindkettőnek egy a qualifikátiója s a nem államiak — tekintettel a kezeik alá kerülő nebulók műveltségi fokára — többet fáradnak és vesződnek azokkal, mint a többnyire városokban és nagyobb helységekben lévő állami intézetek tanítói, kik társadalmilag műveltebb fokon álló anyagot kapnak kiképzésre. Én teljes mértékben osztom a nem állami tanítóknak a fizetéskülönbözet miatti elégületlenségüket — magam sem tartottam s tartom azt helyesnek — és kijelentem már most, hogy készséggel támogatom ennek megszüntetésére irányuló mozgalmukat és törekvésüket; de amidőn ezt megígérem, kérem őket, vegyék tekintetbe azt, hogy a jelenviszonyok, az iskolafentartók és az állam pénzügyi helyzete nem engedte meg ez időszerint azt, hogy javadalmazásuk végleg s úgy rendeztessék, mint azt óhajtották , hogy ezen törvényjavaslat, melyet úgy a tanügyi kormány, mint mi, a legmelegebb szeretettel s odaadással kezeltünk, mégis csak óriási haladást jelent a múlthoz képest s hogy lehangoltság és lethargiába esésre ok egyátalán nincs, mert a közoktatásügyi bizottság is jelentésében, melylyel elfogadásra ajánlotta a törvényjavaslatot, kimondotta, hogy : „a beterjesztett törvényjavaslat nem képez organikus egész alkotást, hanem csak a legsürgősebb szükségeken kíván novetáris úton segíteni“, vagyis csak az első lépés ahoz az alkotáshoz, mely következni fog, amint az ország pénzügyi helyzete a továbbiakat megtenni megengedi. Hasonló irányban nyilatkozott gr. Apponyi is a Ház nyílt üléseiben kijelentvén, hogy a szociális és legsürgősebb bajok orvoslására az összkormánynak ezidőszerint csupán 20 millió korona áll rendelkezésre, melyből ő maga 6 milliót — tehát többet, mint másik két kormányzati ág — fordít a tanítók sorsának könnyítésére. Az én kerületem derék tanítói kara meggyőződhetett arról, hogy szívemen viselem sorsukat, mert amikor a legelső törvényjavaslat tervezet megjelent, mely az alapfizetést 800 koronában állapította meg, már ekkor felkértem őket észrevételeiknek szakszerű megtételére. Felelt is majdnem valamennyi, áttanulmányoztam észrevételeiket, megtettem módosításaimat, azokat közöltem itteni szakférfiakkal s kijavítva, átgyúrva a pártértekezleten előadtam s nem egy módosításom talált helyeslésre s elfogadásra. A báróné. A kuklimovi jótékony egyesület titkára teljes parádéban fordult be egy pompás svájci házba. — Schnel-Kieps báróné fogad ? kérdé egy fontoskodó arcú, de különben ostoba inastól. — Igen . . . reggel sóskalácsot eszik, este meg vaníliás perecet . . . — Nem jól értetted! Azt kérdem, hogy a báróné fogad-e látogatókat ? — Bocsánat . . . bocsánat hebegte az inas és megnyomta a villamos csengőt. Néhány pillanat múlva Tyulpanovics J. Iván titkár a vendégszobában ült s élénken tárgyalt a bárónéval. Schel-Kleps báróné pompás toalettjében egy párnásszékbe mélyedt s a migrén-kenőccsel dörzsölgette halántékát. — Ah, mennyire szánom azokat a szegény gyermekeket! — szólalt meg, szemeit forgatva — képzelje csak, ezeknek otthon, s ebéd után soha sem telik édességekre. — Az édességek fölöslegesek, pazarlás volna . . . jegyezte meg a titkár. — Igen, de mi, a felsőbb körökhöz tartozók nagyon is szeretjük . . . tehát nincs jogunk megfosztani embertársunkat attól, hogy egy kis csemegét élvezzen. — De labbenjök sincs a gyermekeknek. — Labeljük?! Ej, de érdemes is arról beszélni, ha a szegényeknek fogalmuk sincs a kétszersülekről ?! — Fehérneműjük sincs ám . . . Idővel a is lesz, de én azt szeretném, ha a szegények minden ünnepnap ebédje volna . . . hm . . . már elfelejtettem, hogy is mondta azt IV Henrik? . . . — Ha volna tyukhusná ! . . . juttatta eszébe a titkár. Igen igen — kapott rajta a bárónő élénken, én is azt szeretném, hogy szárnyast ehetnének az ünnepeken. — Ez is pazarlás volna . . . túlságos bőkezűség . . . — A bőkezűség meglágyítja az embereket és finomba teszi a jellemeket. Különben elkészítene az ünnepre a programmot, már a mi gyámoltjainkra vonatkozólan ? . . — Ivanovics Iván felemelkedett a székéről s egy sűrűn teleirt papírlapot vett elő. — Legyen szives olvassa fel . . . — A mi kerületünkben tartozó gyermekek — kezdé a titkár — reggel hét órakor gyülekeznek az iskola helyiségen . . . — Micsoda ünnep volna az ? — szörnyüködött a báróné, hét órakor csak a munkások kelnek, azok is csak köznapon.. . Nem . . . nem . . . csak javítsa ki, hogy, a gyermekek tíz órakor gyülekeznek. —És teát kapnak cukorral és zsemlyével“ . . . A báróné megint félbeszakította: — Tea zsemlyével ! Ah, Iván Ivanovics . . . s maga ezt ünnepnek nevezi?... Legalább is csokoládét kapnak vagy kávét vajas-süteménnyel ... Az Istenért ... javítsa ki, de mindjárt! A titkár kijavította és folytatta.