Pécsi Közlöny, 1907. október (15. évfolyam, 224-250. szám)
1907-10-01 / 224. szám
1907. október 1 Kedd. XV. évfolyam 224. sasom ■ Szerkesztőség és kiadóhivatal Lyocom-utca 4. Városi és Idszurtát telefon is. 111. Főszerkesztő: ISZ. EGR BÉLA, országgyűlési képviselő. Bomel Ara as «»lm 36Sa«I»rAsx Béla felelős szerkezete. kiadó laptulajdonos. Kéziratot vissza nem adunk. Előfizetési árak : Egész évre 24 K., félévre 12 K., negyedévre 6 K., egy hónapra 2 K. Egyes szám ára 10 fillér. Hegyháti level. Valósággal bolondultam a szövetkezetekért. Mániám volt a szövetkezeti eszme; azzal ébredtem, azzal bíbelődtem naphos-szál, azzal feküdtem le s mig más boldogabb halandó holmi ideális vagy reális, makkról álmodozott. .. tej-, bitet-, fogyász-tási szövetkezetről, gazdakörről, gabona- , raktárról tépelődtem s jegyezgettem az ágyam fölötti örökmécs gyér világa mellett. Jólétet teremteni, megelégedetté, boli joggá tenni a népet, talán nem a legutolsó s talán nem is épen megvetendő idea egy tanító agyában, kit a sors szeszélye arra jelölt ki, hogy a mások boldogulásában lelje gyönyörűségét, nem pedig a saját kincse sokaságában. Nem ecsetelem a szövetkezetek fontosságát, tények bizonyítják napnál világosabban, hogy jólét és áldás fakad nyomukban. Csakhogy a jólétig és áldásig a csalódások útvesztőjén kell áttörtetni, természetesen azoknak, kik a szövetkezetet megalkotják és „Isten fizesse meg” bőséges honoráriumért vezetik. Érthetetlen ugyan, de punktumosan mondva, amióta a sötét, vészthozó darabont felhőket részben a koalíciós bárányfelhők, részben a 48-as napsugarak elűzték hazánk egéről, ha szövetkezetről, körről hallok csak, menten a durrízós menyküt emlegetem. A régi kormányok idejében nagyon is értettem, most azonban nagyon is érthetetlen, hogy némely hivatals körökben menynyi ellenszenvet, mennyi elfogultságot, kicsinyes bizalmatlanságot éreztetnek Kossuthpárti emberrel azok, kik még most is oly görcsösen ragaszkodnak a régi hatalom konyhamestereihez s a semmittevés tradíciójához. Némely hivatalos köreinkre nyugodt lélekkel rámondhatjuk: tisztességes, becsületes emberek, de nagyratörő szellemet, zsenialitást, a hétköznapiságból kiváló tehetséget ne keressünk, mert az nincs. S ha mégis felül kerekedik egyik másik a tucatnivón, annak szájára, körmére csapnak, aszerint hogy mivel vétkezik a maradiság ellen, hogy: csitt, ha élni akarsz. Megcsináltam egy hitelszövetkezetet. Kiszálltam, beszálltam, megszálltam, végre hosszas vajúdás után megalakultunk annak rendje és módja szerint. Utána ősi szokás szerint megittuk az áldomást is. Áldomás után jól esik a nyugalom, ezt már önmagamon is tapasztaltam. De ám, velünk együtt a hitelszövetkezet is nyugalomra tért, amíg azonban mi áldomást ivók másnap felébredtünk, a hitelszövetkezet, szegényke most is alszik. Béke vele, én nem háborgatom édes nyugalmában, de jó keresztényhez illően megnyugszom Isten akaratában. Azután megalakítottuk a gazdakört, hatvan taggal Az alapszabályokat másfél esztendeig sóhajtottuk, módosítottuk, pótoltuk kiegészítettük, meg mit tudom én mit nem csináltunk velük, pedig az eredetit egy már létező gazdaköréből másoltam. Azokét jónak találták, a miénket nem- Hja, más idők, más emberek. Ezek a más emberek pedig aligha rajongó hívei a nemzeti kormánynak, hanem mint alfélé telivér darabont unokák, keresve-keresik az alkalmatosságot, hogy megnehezítsék 48-as érzelműek által szervezett intézmények létrejövetelét, amely intézmények a függetlenségi eszméknek válhatnak terjesztőivé. Az alapszabályok jóváhagyása után szereztünk helyiséget s abba szerény könyvtárat, néhány lapot. Magam adtam, koledáltam mindnyáját. A tagsági dijak — anyagi viszonyainkhoz bizony szerények voltak — nem fedezvén a kiadásot, italmérést kérelmeztünk, hogy fentarthassuk a gazdakört s hogy a tagokat becsalogassuk. Uram Isten, hiszen a dzsentri-kaszinóban is isznak, de aligha káposztamegyerit. A pénzügyigazgatóság elutasított. Megfeledbeztük. Elutasított a minisztérium is. A császárhoz már nem apelláltunk, nehogy konkurrenciát csináljunk a román pópáknak és egynémely magyar főúrnak. Ezzel meg volt pecsételve a gazdakör sorsa. A sorrendben most már a durrogós menykü, azaz hogy a tejszövetkezet következik. Tej-, túró- és vajértékesítésről szó sem esett annak előtte Egy kis hitvány Viszontlátás Dzz. . . dzz . . dzz. . . hangzik az ablaktáblák monoton zörgése, amint az eső csöpp rájuk esik. . . Künn kezd lassan kint kibontakozni a ködből a háztetők és kémények alakja. . . A napsugarak nem bírnak keresztültörni a ködös esőfelhőkön. . . Dzz. . . dzz. . dzz. . . hangzik az ablaktáblák monoton zörgése, amint az esőcsepp rájuk esik. . . Hűvös, nyirkos nedvesség borítja a szoba falait, lepi el a tárgyakat s beveszi megát a ruhába. . . Homály. . . homály. . . oly határtalan homály. . . így van ez nap-nap után. . . — Gyerekek, itt az idő, az iskolába menjetek. . . A táskák rendben vannak? nem felejtettetek-e el valamit? várjatok egy kissé, mindjárt elkészítem a reggelit. Szel néhány darab kenyeret, megkeni vajjal, melléjük sonkát és sajtot tesz, becsomagolja és a táskába tesz. . . — No most már menjetek , siessetek, mert különben elkéstek. A hálószobából csobogó, pocskoló hangok hallhatók. . . Csendesség. . . Néhány perc múlva: — Zsófi, kérem az asztalon van már ? — Igen már vár reád. A férfi, kikenve mindenféle szagos szerekkel, belép az ebédlőbe, leül s oly gyorsan issza a kávéját, — mindig siet vele — hogy egészen belemelegszik, megtörli a nedves bajuszát, megcsókolja a feleségét s távozik . . . S magánosság . . . Néha egy esőcsepp zörget az ablaktáblákon, máskor meg keresztültör rajtuk a nap beteges, halvány fénye, amelynek minden ereje, frissesége, a szűk, szinte dohos utcákban vész el, így múlik egy nap a másik után . . . Egyik nap a másik után, a hosszú, csodálatosan hosszú és szörnyen szomorú éveken át . . . Valahol a messze távolban, a hatalmas, szivárvány minden színében ragyogó hullámoktól csak úgy ragyog a élet tengere. Zug, morajlik, egy pillanatban a magasba dobja a hullámokat, a másikban a mélységbe veti, de zúg, morajlik és ragyog a szivárvány minden színében . . . Zsófi még sohasem látta e tengert, még sohasem érezte a belső tűztől égő testén a tenger hullámait . . . Mielőtt élni kezdett volna úgy igazában, belekerült egy álló köröskörül rothadó, békanyállal körülvett mocsárba Nyakig gázol benne lábai alatt süppedékes talajt érez s már csak annyi ereje van még, hogy le ne sülyedjen teljesen s hogy fejét valamiképp a felszinen tartsa . . . tisztán... Vájjon érdemes-e ? . . . Dzz . . . dzz . . . dzz . . . hangzik az ablaktáblák monoton zörgése, amint az esőcsepp rájuk esik . . . Volt idő, amikor minden áron ki akart szabadulni a mélységből s odamenni, ahol zug, morajlik az élet tengere és ragyog a szivárvány minden szikében ... De egy