Pécsi Közlöny, 1912. január (19. évfolyam, 7-24. szám)

1912-01-18 / 13. szám

vüli nagyon értékes, harcsos függetlensé­giek is benne vannak a közös akcióban és azokkal is mindvégig egyöntetűen kívá­nunk eljárni. Kabós Ferenc a helyzetről. Kabós Ferenc volt képviselőházi alelnök, a „Pesti Napló“ egyik munkatársa előtt, a következőleg nyilatkozott a politikai helyzetről. — Az ellenzék a választójogi refor­mot jelölte meg a kibontakozás feltételéül tehát a megoldásnak ezen az alapon kell történie. Én ebből soha nem is csináltam titkot a pártban. Mikor a Berzeviczy-féle tárgyalások, voltak, megmondtam ezt Ber­­zeviczynek magának is. Ha a harcos el­lenzék határozottan megjelöli, hogy kibon­takozást csak ezen az alapon kíván, akkor mi nem jöhetünk katonai engedményekkel, vagy akármi mással. Már­pedig az ellen­zék határozottan kijelentette, hogy a bé­kés megoldást csakis a választójogi re­formmal kapcsolatban kívánja. Ezzel szemben nem lehet azt mondani, hogy Kossuth és pártja nem akarja a választó­­jogi reformot. Azok, akik Kossuth pártjá­ban a harcosok közé tartoznak, szintén kívánják a választói reformot. Szerintem tehát a kísérlet a békés kibontakozás felé csakis ezen az alapon történhetik. A Kossut­h-p­árt állásfoglalása. A Kossuth-párt hivatalos lapja, a „Buda­pest“, mai számában a következőket írja : — A kormányhoz közel álló lapok még mindig nem szűntek meg azon igye­kezni, hogy a két függetlenségi pártot összeveszítsék. Előre megjósoltuk, hogy ez az igyekezet éppen az ellenkező ered­ményt fogja elérni, mint amilyet vele cé­loztak : nem komplikációkat idéz elő, de egyenesen a két függetlenségi párt hely­zetének és egymáshoz való viszonyának minél teljesebb tisztázódásához fog ve­zetni. A „Budapest“ november ötödikén megjelent számában — kellős közepén az akkor vajúdó békekísérleteknek — a leg­határozottabb formában tört lándzsát amel­­let, hogy a választójog reformjának parla­menti tárgyalása és megvalósítása mentől zárosabb határidőre biztosíttassék, még­pedig az esetleges kibontakozás egyik föl­tételeként s ezt a fölfogást igen határo­zottan képviselte akkor, magukon a tár­gyalásokon is. sztrájkot még egyelőre ne mondják ki, ha­nem várakozó álláspontra helyezkedjenek, egyhangúlag elvetették. Határozatba ment, hogy a Magyarországi Tanítóegyesület Orsz. Szövetségéhez nyílt levelet intéznek, mely­ben a következőkre hívják fel a szövetség tagjait: 1. Minden tanító a megyei általá­nos Tanítóegyesületbe lépjen be, hogy ez­zel együtt az orsz. szövetségbe is bevo­nassák. 2. A szövetség hívja fel az összes tanítókat, hogy világosítsák fel a népet, hogy a tanító csak úgy szentelheti minden erejét a népnevelés és oktatás emelésére, ha gondnélküli megélhetése biztosítva van. Ha pedig ezt saját erejéből megtenni az iskolafentartó képes nem volna, úgy azt az államtól sürgesse. 3. Hívja fel a szövet­ség az ország összes tanítóságát, a polgári és középiskolai tanárokat és a szülőket, hogy beszéljenek le minden tanulót a taní­tói pályáról. Ez utolsó pontot nem helyeseljük. Ép­pen ezért közöljük a Pécsegyházmegyei Fő­­tanfelügyelőségtől hozzánk juttatott nyilat­kozatot, ámbár annak sem osztjuk minden pontját. A paksi tanítók állásfoglalása. A paksi összes tanítók felekezetkü­­lönbség nélkül gyűlést tartottak, amelyen elnöknek Haiszer Henrik ág. ev. tanítót, jegyzőnek Geiger József róm. kath. tanítót választották meg. A gyűlésen állást foglal­tak a legutóbbi budapesti orsz. tanítógyű­­lésnek a tanítók passzív rezisztenciájára vonatkozó határozata mellett és kimondot­ták, hogy minden olyan kulturmunkától, melyért nem jár díj, tartózkodni fognak mindaddig, míg a tanítók fizetését megfe­lelően nem rendezik. Bors József igazgató­­tanító azon indítványát, hogy tekintettel a vallás- és közoktatásügyi miniszternek az országgyűlésen tett ígéretére, a kultur­ A paksi tanítók bojkott-határozata. A paksi tanítók bojkott-határozata, amennyiben abban kath. tanítók is részt vettek, 1-szer hálátlan. Ugyanis a pécsegy­házmegyei tanfelügyelőség volt az, amely az ország összes tanítóinak felekezeti kü­lönbség nélkül a XL, X. és IX. fizetési osztályokba való besorozását, a múlt ta­vaszi választmányi ülésen határozatilag kimondotta­n ezzel, mint ismeretes, a taní­tók fizetésrendezése tekintetében folyamat­ban levő országos mozgalom egységét meg­teremtette. Mutassanak akár a paksi, akár a többi tanító körök az országos mozga­lomban csak egyetlenegy pontot, amelyre nézve az ország összes tanítói egységesek lennének, ezen az egy határozaton kívül s ezt a pécsegyházmegyei rk. tanítóegye­sület említett választmányi ülésén az egy­házmegyei főtanfelügyelő, mint az egye­sületnek és a választmányi ülésnek elnöke, mondotta ki legelőször hivatalosan. A há­látlanság itt nem áll meg. Összegyűl Buda­pesten a róm. kath. tanítók egyetemes gyűlése s ezen a gyűlésen a pécsegyház­megyei tanítóegyesület szóban forgó hatá­rozata országos határozattá emelkedik s erre nézve a pécsi püspök záróbeszédében a következőket mondja : „Ezt a mi kon­gresszusunkat az anyagi kérdés dominálta leginkább. Igen tisztelt Uraim igazuk van. (Lelkes éljenzés és taps.) Azt mond­ják, hogy önöket olyan ellátás illeti meg, ami megfelel munkásságuknak. Önök nem kívánnak, nem óhajtanak Isten tudja milyen nagy fizetésemelést, nem erről van itt szó, hanem arról, hogy a kath. tanító, aki ugyanazt a munkásságot végzi és tel­jesíti, mit minden más tanitó ebben az országban, egyenlővé tétessék fizetésben és ellátásban a többi tanítóval. (Lelkes taps.) Ehez a szónak legteljesebb értelmé­ben joguk van és ebben igen tisztelt Uraim én teljesen az Önök pártján állok. (Hosz­szas taps.) Azt hisszük, hogy az az egy­házmegyei főtanfelügyelő, aki ilyen hatá­rozatot kimond s az a püspök, aki az egész ország színe előtt ilyen nyilatkozatot tesz, joggal tekintheti hálátlanságnak a paksi tanítók ismeretes határozatát. Sok mindent lehetne eme határozathoz hozzá­fűzni, de főkép kiemeljük, hogy semmi okosságot sem árul el, mert: 2- szor a fentiekből nyilvánvaló, hogy a paksi tanítóknak főhatósága ügyük mel­lett van, a paksi tanítók pedig olyan hatá­rozatot hoznak, amely a főhatóság felfo­gásával homlokegyenest ellentétben van s azzal, hogy a tanítók országos szövetsé­gébe akarnak bemenni, egyenesen csatla­koznak olyan irányzatokhoz, mely irán­y­­zatok a kath. népoktatást támadják s ez valóban az okosság hiányában szen­ved, s mert a püspök, az egyházmegyei főtanfelügyelő, az egyesület s az összes tanítók, sőt az ország összes kath. tanítói már megtalálták­­a kulcsot, hogy mely alapon működhetnek együtt, a paksi taní­tók ezt az alapot megingatni, az egységet megdönteni, alkalmas határozathoz járul­tak hozzá, vagyis nem a cél felé töreked­nek, hogy helyzetüket megjavítsák, hanem a céllal ellenkező irányban haladnak s ezt bárminő, esetleg közvetlen subtilis okokból is tették, ezzel az összes tanító­ságnak és önmaguknak is ártottak. Van­nak országos dignitáriusok s ilyenek a megyéspüspökök is, akik nélkül országos ügyeket elintézni nem lehet. Ezeknek jó­akaratát megnyerni, ezeknek szeretetét kieszközölni, ezeknek az ügyért való lel­kesedését kivívni, szintén elsőrangú fel­adat s ez, miként a fenti idézetekből lát­ható, elérkezett. A paksi tanítók pedig olyan határozatokba mentek bele, még a tanítói pályáról is lebeszélni akarván az embereket, hogy ezzel a dignitáriusoknak jóindulatát eljátszani egészen könnyen le­het. Vagy azt hiszik, hogy a tanítóság elég erős, forradalmi (Amit a paksiak ha­tároztak, az még nem forradalmi út és mód, csak az elkeseredés érthető kifaka­­dása. Szerk.) utón keresztülvinni akara­tát ?! Hiszen ismételjük, az egységet is egyetlen pontra az egész országra nézve a pécsegyházmegyei rk. tanítóegyesület meg, már­pedig bármily sztrájk jellegű forradalmi mozgalomnak az egység s akik az egység ellen dolgoznak, azok nem egy forradalmi mozgalom sikerét, hanem an­nak éppen bukását idézik elő, még ha ilyenről szó is volna. De a tanítóság erre nem szorul, ilyenről nincs is szó s aki ebbe az irányba tereli az ügyet, az min­denről beszélhet, de arról, hogy az ügy mozgatásához szükséges okossággal ren­delkezik, arról az egyről joggal soha. 3- szor a határozatban szerfelett mesz­­szemenő önzés nyilatkozik meg, amely képes elnyomni a paksi tanítók eddig kétségbe nem vont vallásos és hazafias érzületét is. Hiszen az országban minden osztály küzd a saját jólétéért, de olyan eszközökkel, amelyek a nemzet ügyének ártanak, csak azon elemek küzdöttek ed­dig hazánkban, akikről be van bizonyítva s ők maguk sem tagadják, hogy nem haza- „Pécsi Közlöny“ 1912. január 18.

Next