Pécsi Közlöny, 1912. január (19. évfolyam, 7-24. szám)
1912-01-18 / 13. szám
vüli nagyon értékes, harcsos függetlenségiek is benne vannak a közös akcióban és azokkal is mindvégig egyöntetűen kívánunk eljárni. Kabós Ferenc a helyzetről. Kabós Ferenc volt képviselőházi alelnök, a „Pesti Napló“ egyik munkatársa előtt, a következőleg nyilatkozott a politikai helyzetről. — Az ellenzék a választójogi reformot jelölte meg a kibontakozás feltételéül tehát a megoldásnak ezen az alapon kell történie. Én ebből soha nem is csináltam titkot a pártban. Mikor a Berzeviczy-féle tárgyalások, voltak, megmondtam ezt Berzeviczynek magának is. Ha a harcos ellenzék határozottan megjelöli, hogy kibontakozást csak ezen az alapon kíván, akkor mi nem jöhetünk katonai engedményekkel, vagy akármi mással. Márpedig az ellenzék határozottan kijelentette, hogy a békés megoldást csakis a választójogi reformmal kapcsolatban kívánja. Ezzel szemben nem lehet azt mondani, hogy Kossuth és pártja nem akarja a választójogi reformot. Azok, akik Kossuth pártjában a harcosok közé tartoznak, szintén kívánják a választói reformot. Szerintem tehát a kísérlet a békés kibontakozás felé csakis ezen az alapon történhetik. A Kossuth-párt állásfoglalása. A Kossuth-párt hivatalos lapja, a „Budapest“, mai számában a következőket írja : — A kormányhoz közel álló lapok még mindig nem szűntek meg azon igyekezni, hogy a két függetlenségi pártot összeveszítsék. Előre megjósoltuk, hogy ez az igyekezet éppen az ellenkező eredményt fogja elérni, mint amilyet vele céloztak : nem komplikációkat idéz elő, de egyenesen a két függetlenségi párt helyzetének és egymáshoz való viszonyának minél teljesebb tisztázódásához fog vezetni. A „Budapest“ november ötödikén megjelent számában — kellős közepén az akkor vajúdó békekísérleteknek — a leghatározottabb formában tört lándzsát amellet, hogy a választójog reformjának parlamenti tárgyalása és megvalósítása mentől zárosabb határidőre biztosíttassék, mégpedig az esetleges kibontakozás egyik föltételeként s ezt a fölfogást igen határozottan képviselte akkor, magukon a tárgyalásokon is. sztrájkot még egyelőre ne mondják ki, hanem várakozó álláspontra helyezkedjenek, egyhangúlag elvetették. Határozatba ment, hogy a Magyarországi Tanítóegyesület Orsz. Szövetségéhez nyílt levelet intéznek, melyben a következőkre hívják fel a szövetség tagjait: 1. Minden tanító a megyei általános Tanítóegyesületbe lépjen be, hogy ezzel együtt az orsz. szövetségbe is bevonassák. 2. A szövetség hívja fel az összes tanítókat, hogy világosítsák fel a népet, hogy a tanító csak úgy szentelheti minden erejét a népnevelés és oktatás emelésére, ha gondnélküli megélhetése biztosítva van. Ha pedig ezt saját erejéből megtenni az iskolafentartó képes nem volna, úgy azt az államtól sürgesse. 3. Hívja fel a szövetség az ország összes tanítóságát, a polgári és középiskolai tanárokat és a szülőket, hogy beszéljenek le minden tanulót a tanítói pályáról. Ez utolsó pontot nem helyeseljük. Éppen ezért közöljük a Pécsegyházmegyei Főtanfelügyelőségtől hozzánk juttatott nyilatkozatot, ámbár annak sem osztjuk minden pontját. A paksi tanítók állásfoglalása. A paksi összes tanítók felekezetkülönbség nélkül gyűlést tartottak, amelyen elnöknek Haiszer Henrik ág. ev. tanítót, jegyzőnek Geiger József róm. kath. tanítót választották meg. A gyűlésen állást foglaltak a legutóbbi budapesti orsz. tanítógyűlésnek a tanítók passzív rezisztenciájára vonatkozó határozata mellett és kimondották, hogy minden olyan kulturmunkától, melyért nem jár díj, tartózkodni fognak mindaddig, míg a tanítók fizetését megfelelően nem rendezik. Bors József igazgatótanító azon indítványát, hogy tekintettel a vallás- és közoktatásügyi miniszternek az országgyűlésen tett ígéretére, a kultur A paksi tanítók bojkott-határozata. A paksi tanítók bojkott-határozata, amennyiben abban kath. tanítók is részt vettek, 1-szer hálátlan. Ugyanis a pécsegyházmegyei tanfelügyelőség volt az, amely az ország összes tanítóinak felekezeti különbség nélkül a XL, X. és IX. fizetési osztályokba való besorozását, a múlt tavaszi választmányi ülésen határozatilag kimondottan ezzel, mint ismeretes, a tanítók fizetésrendezése tekintetében folyamatban levő országos mozgalom egységét megteremtette. Mutassanak akár a paksi, akár a többi tanító körök az országos mozgalomban csak egyetlenegy pontot, amelyre nézve az ország összes tanítói egységesek lennének, ezen az egy határozaton kívül s ezt a pécsegyházmegyei rk. tanítóegyesület említett választmányi ülésén az egyházmegyei főtanfelügyelő, mint az egyesületnek és a választmányi ülésnek elnöke, mondotta ki legelőször hivatalosan. A hálátlanság itt nem áll meg. Összegyűl Budapesten a róm. kath. tanítók egyetemes gyűlése s ezen a gyűlésen a pécsegyházmegyei tanítóegyesület szóban forgó határozata országos határozattá emelkedik s erre nézve a pécsi püspök záróbeszédében a következőket mondja : „Ezt a mi kongresszusunkat az anyagi kérdés dominálta leginkább. Igen tisztelt Uraim igazuk van. (Lelkes éljenzés és taps.) Azt mondják, hogy önöket olyan ellátás illeti meg, ami megfelel munkásságuknak. Önök nem kívánnak, nem óhajtanak Isten tudja milyen nagy fizetésemelést, nem erről van itt szó, hanem arról, hogy a kath. tanító, aki ugyanazt a munkásságot végzi és teljesíti, mit minden más tanitó ebben az országban, egyenlővé tétessék fizetésben és ellátásban a többi tanítóval. (Lelkes taps.) Ehez a szónak legteljesebb értelmében joguk van és ebben igen tisztelt Uraim én teljesen az Önök pártján állok. (Hoszszas taps.) Azt hisszük, hogy az az egyházmegyei főtanfelügyelő, aki ilyen határozatot kimond s az a püspök, aki az egész ország színe előtt ilyen nyilatkozatot tesz, joggal tekintheti hálátlanságnak a paksi tanítók ismeretes határozatát. Sok mindent lehetne eme határozathoz hozzáfűzni, de főkép kiemeljük, hogy semmi okosságot sem árul el, mert: 2- szor a fentiekből nyilvánvaló, hogy a paksi tanítóknak főhatósága ügyük mellett van, a paksi tanítók pedig olyan határozatot hoznak, amely a főhatóság felfogásával homlokegyenest ellentétben van s azzal, hogy a tanítók országos szövetségébe akarnak bemenni, egyenesen csatlakoznak olyan irányzatokhoz, mely irányzatok a kath. népoktatást támadják s ez valóban az okosság hiányában szenved, s mert a püspök, az egyházmegyei főtanfelügyelő, az egyesület s az összes tanítók, sőt az ország összes kath. tanítói már megtaláltáka kulcsot, hogy mely alapon működhetnek együtt, a paksi tanítók ezt az alapot megingatni, az egységet megdönteni, alkalmas határozathoz járultak hozzá, vagyis nem a cél felé törekednek, hogy helyzetüket megjavítsák, hanem a céllal ellenkező irányban haladnak s ezt bárminő, esetleg közvetlen subtilis okokból is tették, ezzel az összes tanítóságnak és önmaguknak is ártottak. Vannak országos dignitáriusok s ilyenek a megyéspüspökök is, akik nélkül országos ügyeket elintézni nem lehet. Ezeknek jóakaratát megnyerni, ezeknek szeretetét kieszközölni, ezeknek az ügyért való lelkesedését kivívni, szintén elsőrangú feladat s ez, miként a fenti idézetekből látható, elérkezett. A paksi tanítók pedig olyan határozatokba mentek bele, még a tanítói pályáról is lebeszélni akarván az embereket, hogy ezzel a dignitáriusoknak jóindulatát eljátszani egészen könnyen lehet. Vagy azt hiszik, hogy a tanítóság elég erős, forradalmi (Amit a paksiak határoztak, az még nem forradalmi út és mód, csak az elkeseredés érthető kifakadása. Szerk.) utón keresztülvinni akaratát ?! Hiszen ismételjük, az egységet is egyetlen pontra az egész országra nézve a pécsegyházmegyei rk. tanítóegyesület meg, márpedig bármily sztrájk jellegű forradalmi mozgalomnak az egység s akik az egység ellen dolgoznak, azok nem egy forradalmi mozgalom sikerét, hanem annak éppen bukását idézik elő, még ha ilyenről szó is volna. De a tanítóság erre nem szorul, ilyenről nincs is szó s aki ebbe az irányba tereli az ügyet, az mindenről beszélhet, de arról, hogy az ügy mozgatásához szükséges okossággal rendelkezik, arról az egyről joggal soha. 3- szor a határozatban szerfelett meszszemenő önzés nyilatkozik meg, amely képes elnyomni a paksi tanítók eddig kétségbe nem vont vallásos és hazafias érzületét is. Hiszen az országban minden osztály küzd a saját jólétéért, de olyan eszközökkel, amelyek a nemzet ügyének ártanak, csak azon elemek küzdöttek eddig hazánkban, akikről be van bizonyítva s ők maguk sem tagadják, hogy nem haza- „Pécsi Közlöny“ 1912. január 18.