Pécsi Közlöny, 1912. november (19. évfolyam, 131-138. szám)
1912-11-03 / 131. szám
FECSIК ГК Х'-СГ% Z Т'йО П. Évfolyam, 131. szám. Csütörtök, 1912. november 3. A pécsi függetlenségi és 48-as párt hivatalos közlönye. — Megjelenik minden szerdán és szombaton Szerkesztőség és kiadóhivatal: Király utca 24. Városi és interurbán telefonszám 111. Kéziratot nem adunk vissza. Szerkesztésért felelős a kiadó laptulajd MADARÁSZ BÉLA Előfizetési árak: Egész évre 12 korona. Félévre 6 korona. Negyed évre 3 korona. Egy hóra 1 korona. Egyes szám ára 10 fillér. — Nyilt-tér sora 60 fill. A szövetkezett ellenzéki pártok minifesztuma. „A magyar képviselőház szövetkezett ellenzéki pártjai a jelenlegi súlyos viszonyok közt sem teljesíthetik rendes alkotmányos feladatukat, mert a képviselőházban a parlamenti jogrend uralma megszűnt, helyébe az önkény anarkiája lépett és ezzel megszűnt a rendes tanácskozás lehetősége. A képviselőház elnöksége tudatosan és durván megsértette a házszabályokat, törvényesen létre nem jött határozatokat mondott ki, karhatalmat rendelt be a Házba, képviselőket onnan erőszakosan eltávolíttatott. A képviselőház hatvan képviselő törvénytelen kizárása folytán csonka, tehát törvényesen nem működhetik. A delegáció törvénytelenül választatott meg, határozatai jogilag semmisek. Mindezekkel a törvénytelenségekkel a kormány és a többség szolidaritást válalt. A kormány adta azok egy részének végrehajtásához a törvénytelenül igénybe vett karhatalmat. A többség pedig a törvényes előfeltételek mellőzésével új házszabályt alkotott, mely jogilag érvénytelen, de amelyet mégis erőszakkal készülnek érvényesíteni. Ezekkel a tényekkel szemben hiába hivatkoznak házelnökség, kormány és a többség az elkövetett jogsértések kivételes jellegére, hiába fogadkoznak hogy ezentúl alkalmazkodni kívánnak a parlamenti jogrendhez, ebbe azonban beleértve a törvénytelenül megalkotott új házszabályt is. Az nem jogrend, amelynek törvénytelen alkotó részei vannak. Az nem jogrend, amely olykor megtartatik, olykor nem. A jogrend lényege szabályainak abszolút kötelező volta. Mihelyt megengedjük, hogy egyéni belátás ezen abszolút kötelezettség fölé helyezkedjék, nincs többé jogrend, hanem csak önkény. A megsértett jogrend helyreállítása tehát nem állhat egyszerűen abból, hogy annak további megsértését mellőzzék, hanem áll abból, hogy feltétlen kötelező ereje újból biztosíttassék. Ez pedig nem érhető el, ha jogérvényesnek ismerjük el azt, ami a jogrend megsértésével jött létre. És nem érhető el, ha hatalmukat megtartják azok, akik egyéni belátásukat tényleg a jogszabály kötelező ereje fölé helyezték. Mert, amit egyszer megengedhetőnek tartottak, azt megtehetik újból, annyiszor, ahányszor jónak látják. Személyükhöz tapad a jogbizonytalanság gondolata. A jogtalanul történtek tárgyi reparációja és a jogrend megsértéséért elsősorban felelős házelnök és miniszterelnök távozása tehát nem önkényszerűleg felállított ellenzéki követelés, hanem logikai kényszeren alapuló egyaránt mellőzhetetlen kettős alkotó része a jogrend helyreállításának. Mindaddig, míg ez meg nem történik, parlamentünk a jogi anarchia állapotában van. Ilyen parlament érdemleges munkájában az ellenzék részt nem vehet, sőt annak folytatását meg sem engedheti, mert ha ezt tenné, részességet vállalna a jogrend megbontásában és hozzájárulna az önkény uralmának végleges meghódításához. Ellenfeleink azokra a kínos jelenetekre hivatkoznak, amelyekkel az ellenzék ellentállása össze van kötve. De ezek, bármely kellemetlenül érintenek minket, nem támadják meg gyökerében a parlamentarizmust, holott megtámadná azt a belenyugvás a jogbontásba s az a tapasztalás, hogy a jogrend félrelökését dekórummal lehet eszközölni. Hisztérikus érzelgés az, vagy hipokrízis, amely ezeken a visszatetsző külsőségeken akad meg és nem fordul felháborodással az erőszak kutforrása és lényege, a jogtipró önkény ellen, melyet — akr milyen áron is megtörni — jelenleg első alkotmányos kötelességünk. Ilyen helyzetben találják a magyar parlamentet azok, a külföldi események, amelyek visszhatást gyakorolhatnak hazánk fontos éredekeire. És ekkor megszólal a szemforgató hipokrízis és felhívja az ellenzéket, hogy a fenyegető veszéllyel szemben félre sérelmeit, teljesítse rendes alkotmányos feladatát, osztozzék a felelősségben azokért, amik szükségesnek bizonyulnának, segítse elő annak a belső összhangnak a helyreállítását a nemzet lelkületében, amelyre válságos időben szükség van. Valóban cinikus kísérlet ez a súlyos külpolitikai helyzetnek önző hatalmi érdekből való gyümölcsöztetésére! Hogy a lelki összhang helyreállítása körül a kormánynak és a többségnek is vannak kötelességei, azt ezek a tényezők sejteni sem látszanak. Őket az erőszak és önkény politikájának folytatásában pillantig sem feszélyezik a nehéz külső viszonyok. Az öszhang helyreállítása szerintük abban állana, hogy némuljon el minden hang, amely a jogrend helyreállítását követeli, ismerjük el törvényesnek a törvéntelenséget, igaznak a valótlanságot, jogforrásnak az erőszakot. Ez az általános behódolás a jogtalanság előtt volna a nemzeti szolidaritás új alapja, a nemzetfentartó erkölcsi erőknek ez a félrelökése volna az az új erkölcsi erő, amelyre a nemzet válságos körülményekben támaszkodhatnék ? A józan józan ész és az etnikai gondolkodás logikája azonban mást mond. Azt a mélyreható meghasonlást amely kétségtelenül veszélyt rejt magában, a jogrend megbontása okozta. De ha ez így van, akkor mi lehet a baj orvoslásának a módja, az annyira kívánatos nemzeti szolidaritás feledésének alapja ? A jogrend megbontásában való általános megnyugvás-e, vagy a jogrend közmegegyezésen való helyreállítása ? Így áll valóban a kérdés, amelyet megérteni annyi, mint meg is adni rá a választ. A jogrend helyreállításának alapján az ellenzék igenis, köteles a nemzeti szolidaritás helyreállításán közreműködni és rendes parlamenti feladatait újból teljesíteni. De a jogbontás jóváhagyásával az nem teheti, mert ha tenné, drágább nemzeti kincseket árulna el, mint aminek most esetleg kockán foroghatnak.