Pécsi Lapok, 1868. júlus-szeptember (2. évfolyam, 53-78. szám)
1868-07-02 / 53. szám - 1868-07-05 / 54. szám
I1 Pécs, II. Évfolyam, 53. szám. Julius 2-án. 1868. Megjelen hetenkint kétszer , vasárnap és csütörtökön. Előfizetési ár : helyben házhozhordással és vidékre egész évre 3 frt, fél évre 4 frt, */4 évre 2 frt. térmentetlen levelek nem fogadtatnak el. Szerkesztői szállás Nepomuk utcza 30. sz.PÉCSI LAPOK POLITIKAI, SZÉPIRODALMI, GAZDÁSZATI S TUDOMÁNYOS HIRDETÉSEK ÁRA: Négyhasábos petit betűjü sorért egyszeri hirdetésnél 10 kr. 2-szerinél 7 kr. 3-at ad és minden utóbbinál 4 kr. o. é. „Nyílt tértt rovatban megjelenő minden petit sorért 14 kr. o. é. B é ly e g díj külön minden hirdetésért 30 kr. o. é. Kiadó-hivatal Országút 5-dik szám. HETILAP. Előfizetési fölhívás a „PÉCSI LAPOK“ 1868-iki julius — szeptember folyamára. 1868-iki junius 1-től julius 30-ig — 80 kr. „ se. t. 80-ig 2 ., ,, decz. 31-ig 4 „ Előfizethetni a ,,Pécsi Lapok“ kiadó hivatalában, Pécs, országút 6-ik szám. Az előfizetési pénzeket bérmentesen kérjük beküldetni. Azonfelül a t. ez. előfizetők kényelme tekintetéből előfizethetni: Weidinger és fia, Valentin Károly, Weidinger Nándor könyvkereskedő, valamint Brauhorn Antal, Lechner testvérek, Obermayer József és Böhm F. C. kereskedő uraknál is. A „PÉCSI LAPOK“ kiadóhivatala. (? ?) Midőn a „Baranya és Pécs“ a párttüntetésbeni részvételt korholja a polgármesternél, az alantabb tisztviselőre nézve csak annyit mond, hogy annál senki sem fog megütközni azon, ha „polgári jogát gyakorolja.“ Ha van abban logica, aki ezt írta, úgy ezen „polgári joggyakorlat“ alatt, a pártfürésbeni részvételt kell értenünk. Nézetünk szerint a tisztviselőnek kivétel nélkül mindenkor a pártokon kívül kell állnia, és általában bármikor és bármily körülmények közt, de különösen a legújabb követválasztás mozgalmainak speciális körülményei közt: párttüntetésekben résztvenni és a nép közé elegyedés mellett korteskedni soha sem szabad. Tekintet nélkül a párok képződésére s tehát arra, hogy a rend és felforgatás tendentiái szerint alakulnak, a tisztviselőnek, akár főbb akár alantabb tisztviselő legyen, azon nép közt, mely felett áll, a pártképződések processusába elegyedni egyáltalán nem szabad. E részben sokkal kényesebb a törvénykezési tisztviselő helyzete. — Mert, bár mindegyiknek van szüksége tekintélyre, de a törvénykezési tisztviselő, mint az igazság magasztos eszméjének képviselője és hivatalos kiszolgáltatója, már a priori kell, hogy azon népnél, melynek ez isteni functióban felette áll, az infallibilitás tekintélyével bírjon. Tekintve már most a dolog gyakorlati oldalát, vájjon nem kell-e részvért szülnie annak, ha a tisztviselő a korteskedés izgalmaiban vesz részt? — és azon sikamlós térre vetődik, hogy ő, ki arra van hivatva, hogy igazságot mondjon s igy elfogulatlanság hirével kell bírnia minden irányban, a népet nyilván kapacitálni igyekszik oly valaminek helytelenségéről, melyet igen sok tisztességes ember, sőt esetleg a lakosság nagyobb része, meggyőződéséül hirdet. Hogyan lehet a bírói állással összegyeztethető az egyenetlenség magvának elhintése? Még a legértelmesebb közönség sem képes ily alkalommal kivetkőzni azon gyarló de természetes gyengeségből, hogy, kivált oly esetben, midőn a pártképződés meglehetős élénkséggel foly, az ellenvéleménynek egymást, lehettek légyen annakelőtte bár legjobb barátok, mindaddig, míg a választás végeredménye a megváltozhatatlanlett dolgok normális állapotát nem ölti magára, — bizonyos keserűség és nehezteléssel ne tekintsék. E bizonyos keserűségés neheztelés, mely művelt embernél talán elpalástolt marad, a műveletlen népnél többnyire durva kifejezést nyer. Eltekintve attól, hogy a tisztviselőnek magát a közönség ilyforma érzelmeinek kitenni nem szabad, ki áll jót azért, hogy az ilyen korteskedő tisztviselő, az ellenében álló párt egyik esetleg ittas kortese által meg nem piszkittatik, — sőtmi épen nem lehetetlen, mert amint értésünkre esett, a legutóbbi választás mozgalmai alatt is, a városi törvénykezés egyik főbb tisztviselője csak elillanás által szabadult meg tőle) — tettlegesen nem bántalmaztatik ? Az ily mocsok aligha lesz lemosható! Vegyük továbbá, hogy egy bírósági tag, ilyen korteskedés közben valamely polgártársát a maga pártjára téríteni iparkodik és kimeríti mindazon — a helyzetből folyólag néha tán nem is egészen tiszta — argumentumokat, melyektől hatást remél. — Holmi, a tekintélynek mindig ártó ölelkezés, csókolódzás, de a legjobb esetben legalább is meleg kézszorongatás ilyenkor természetesen el nem marad. — A nyilt szivü népember, kinek egyszerű esze nem hatolhat be az ildom mélységeibe, igen könnyen olyféle feltételhez kötheti a korteskedő tisztviselő kívánságának teljesítését, mely a bírói becsületet sérti. Megengedem, hogy az ily tisztviselő talán, e sértő kisértés után rögtön megszakítja a capacitatiót, — de a sértés már megtörtént, — és a sértő és sértett közt, kik talán már a következő napon mint vádlott és biró állhatnak szemközt egymással, nem fog fennállani azon nyugodt kedélyállapot, mely nélkül igazságot mondani nem lehet, és szét lesz szakítva azon nimbus, mely az igazságkiszolgáltatás hatályosságához olyanyira szükséges. Avagy például, ha a korteskedésekben tudvalevőleg tevékeny részt vett városi főügyész úr, hasonló korteskedések közben épenséggel nem lehetetlen verekedésnek szemtanúja leendett, — ugyan milyen nevetséges alakban fogott volna, ugyanezen verekedés végett, másik vagy harmadik napon, az államot képviselőleg, igazságos fenyítést követelő vádló gyanánt figuráin! ? Gyarló emberek vagyunk mindnyájan ! Ha nem akarna is tán elfogult lenni, de maga azon körülmény, hogy közte és a verekedés egyik tényezője közt, nyilván vallott és tüntetett, sőt tán épen a fenyítendő verekedés indokát képezett érdekegység forog fenn: oly ellenállhatatlan erővel teendi lelkét zsákmányává, hogy az elfogulatlanság emberfelettinek tűnik elő. Vegyen példát a megye főügyészén ! — az pedig, mint a város választó közönségével hivatalos érintkezésbe soha sem jövő, egyszerű közönséges választó módjára teljes joggal és ildommal korteskedhetett volna! De párttekintetnél fogva sincs helye ily korteskedésnek, mert a tisztviselő állásánál fogva a népnél igen nevezetes erkölcsi hatással bír. Meglehet, hogy sokan a nép közül, kiknek a bíróságnál ügyes bajos dolguk van, csak azérttérnek át valamely párthoz, mert annak élén ügyük biráját látják. Meglehet az is, hogy egynémely jellemtelen kortes az együgyü embert és ezen argumentummal fogja eltéríteni. Tessék elgondolni, mily keserűséget, sőt ennél még százszorta rosszabb s veszedelmesebb érzést keltene az ilyen egyszerű emberben a csalódás! így aztán az igazság szent, sérthetetlen és magasztos eszméje profanáivá lesz; mert ha nem is silányittatik tényleg hitvány áruczikké, de ilyenné történt puszta felemlítése és szájon forgatása, a szentsége-sérthetetlensége és magasztossága rovására történik. Köteteket lehetne írni azon empirius lélektani okokról, melyek a tisztviselő korteskedését általában elítélik. Ezer és ezer példát lehetne felhozni erre, de a felhozottak is eléggé megvilágítják azon állításunkat, hogy a korteskedés által a tisztviselő tekintélyének zománczát koptatja. — Miután pedig hivatalában csak a tekintély fegyverével működhetik hatályosan: — a korteskedéssel a közjónak árt. Et hoc urat demonstrandum ! A másik kérdés folytatólagos megvitatását a jövő számban! Szerkesztői példány. Fővárosi élet. XXXVI. (Egy stereotyp ph.ázis, melyet nem lehet gáncsolni, Mondva csinált mulatságok. A „Leep Galacoa”, Szamár verseny ) Már a mait hétről, tárczairól stereotypség gáncsa nélkül, elmondhatni, hogy Napoleon herczegé volt. Érkeztétől távoztáig vele foglalkozott a pesti világ, kissé majdnem sokat is, legalább ő már túlságosnak találta a vendégszeretetet, máskép kíváncsiságot. Ha mi megbámultuk és megéljeneztük a herczeget, ennek van oka, sokat vártunk tőle egykoriban, nagy szerep volt neki nálunk kijelölve, s így érdekeltségünk nem nevetséges, mint némileg a bécsieké, kiknek hazájáról a franczia senatusi vitában gúnyosan kérdezé, hogy tulajdonkép hát hol van ? Napoleon herczeg itt léte alatt a főváros mindennemű nevezetességét ügyelmére méltatta, s igy a fővárosi közönség jogosult kíváncsisága őt ismerhetni, nem szűkölködött alkalmakban. A képviselőházban, a múzeumban, az óbudai hajógyárban, s a Pannónia malomban, a budai hegyek regényes zugaiban s a városliget köröndjén, ott volt ő mindenütt, s a közönség egyszerű polgári öltözetében is legott ráismert; oly meglepőn tükrözi vissza arcza a nagy Napóleon vonásait. Politikai viszonyainkról a legjobb forrásokból meríthetett tudomást, Klapka és für legtöbbet voltak vele, érintkezett kormány férfiakkal, fogadta a pártok főembereit, Deákot, Tiszát, a szélsők közül Simonyit és Csanádyt. Társas életünkbe is betekintett kissé, ott volt az egyik császár fürdői bálon, később az „Egyenlőség kör“ estélyén a lövöldében, ámbár hű képet a magyar társas életről innét nem vihetett magával, olyan csinált, mondhatni mondva csinált mulatságok voltak ezek hova Napoleon herczeg azért jött hogy a mulatókat lássa, a mulatók pedig nem azért, hogy mulassanak, hanem hogy ötöt lássák. A császár fürdői bálban oly roppant közönség gyűlt össze, hogy a szó szoros értelmében mozdulni alig lehetett, ilyformán volt a lövöldében is; itt a herczeg körüljárván, asztalhoz ült a kör választmányával s császári herczeg létére sörözgetett s szivarozott a polgársággal, ez persze tetszett, s a nem annyira vörös, mint köpezes herczeg a pincze dodu, közkedvességü ember lett, bennem pedig egyúttal ama gondolatot kelté, vajha democratiáink némelyei követnék példáját, nemcsak fel- hanem lefelé is. Ha azonban társaságot nem látott, jutott az ének és zenéből a herczegnek, az egyetemi dalárda néhány jó magyar dalt énekelt neki, s Patikárus Ferkó szívhez szóló nótáival ugyancsak megmutatta ki a czigány a csárdában; ezekből képzelhette a herczeg mint tud mulatni a magyar, ha kedve megered, s ha igazán mulatni akar, nem pedig prinzet látifiú