Pécsi Lapok, 1868. júlus-szeptember (2. évfolyam, 53-78. szám)

1868-07-02 / 53. szám - 1868-07-05 / 54. szám

I1 Pécs, II. Évfolyam, 53. szám. Julius 2-án. 1868. Megjelen hetenkint két­szer , vasárnap és csü­törtökön. Előfizetési ár : helyben házhozhordással és vidékre egész évre 3 frt, fél évre 4 frt, */4 évre 2 frt. t­érmentetlen levelek nem fogadtatnak el. Szerkesztői szállás Nepomuk utcza 30. sz.PÉCSI LAPOK POLITIKAI, SZÉPIRODALMI, GAZDÁSZATI S TUDOMÁNYOS HIRDETÉSEK ÁRA: Négyhasábos petit betű­jü sorért egyszeri hirdetésnél 10 kr. 2-szerinél 7 kr. 3-at ad és minden utóbbinál 4 kr. o. é. „Nyílt tértt rovatban meg­jelenő minden petit sorért 14 kr. o. é. B é l­y e g d­í­j külön minden hirdetésért 30 kr. o. é. Kiad­ó-h­ivatal Országút 5-dik szám. H­ETILAP. Előfizetési fölhívás a „PÉCSI LAPOK“ 1868-iki julius — szeptember folyamára. 1868-iki junius 1-tő­l julius 30-ig — 80 kr. „ se. t. 80-ig 2 ., ,, decz. 31-ig 4 „ Előfizethetni a ,,Pécsi Lapok“ kiadó hi­vatalában, Pécs, országút 6-ik szám. Az elő­fizetési pénzeket bérmentesen kérjük bekül­­detni. Azonfelül a t. ez. előfizetők kényelme te­kintetéből előfizethetni: W­e­i­d­i­n­g­e­r és fia, Valentin Károly, Weidinger Nándor könyvkereskedő, valamint Br­a­u­h­o­r­n­ An­tal, Lechner testvérek, Obermayer József és Böhm F. C. kereskedő uraknál is. A „PÉCSI LAPOK“ kiadóhivatala. (? ?) Midőn a „Baranya és Pécs“ a párt­­tü­ntetésbeni részvételt korholja a polgármes­ternél, az alantabb tisztviselőre nézve csak annyit mond, hogy annál senki sem fog meg­ütközni azon, h­a „polgári jogát gya­korolj­a.“ Ha van abban logica, a­ki ezt írta, úgy ezen „polgári j­oggy­ak­o­rl­at“ alatt, a pártfürésbeni részvételt kell értenünk. Nézetünk szerint a tisztviselőnek kivétel nélkül mindenkor a pártokon kívül kell áll­nia, és általában bármikor és bármily kö­rülmények közt,­­ de különösen a legújabb követválasztás mozgalmainak speciális körül­ményei közt: párttüntetésekben résztvenni és a nép közé elegyedés mellett korteskedni soha sem szabad. Tekintet nélkül a pá­rok képződésére s tehát arra, hogy a rend és felforgatás tenden­­tiái szerint alakulnak, a tisztviselőnek, akár főbb akár alantabb tisztviselő legyen, azon nép közt, mely felett áll, a pártképződések processusába elegyedni egyáltalán nem szabad. E részben sokkal kényesebb a törvény­kezési tisztviselő helyzete. — Mert, bár mind­egyiknek van szüksége tekintélyre, de a törvénykezési tisztviselő, mint az igazság ma­gasztos eszméjének képviselője és hivatalos kiszolgáltatója, már a priori kell, hogy azon népnél, melynek ez isteni functióban felette áll, az infallibilitás tekintélyével bírjon. Tekintve már most a dolog gyakorlati oldalát, vájjon nem kell-e rész­vért szülnie annak, ha a tisztviselő a korteskedés izgal­maiban vesz részt? — és azon sikamlós térre vetődik, hogy ő, ki arra van hivatva, hogy igazságot mondjon s igy elfogulatlanság hi­­rével kell bírnia minden irányban, a népet nyilván kapacitálni igyekszik oly valami­nek helytelenségéről, melyet igen sok tisztes­séges ember, sőt esetleg a lakosság nagyobb része, meggyőződéséül hirdet. Hogyan lehet a bírói állással összegyez­­teth­ető az egyenetlenség magvának elhintése­? Még a legértelmesebb közönség sem ké­pes ily alkalommal kivetkőzni azon gyarló de természetes gyengeségből, hogy, kivált oly esetben, midőn a pártképződés meglehe­tős élénkséggel foly, az ellenvéleményn­ek egymást, lehettek légyen annakelőtte bár leg­jobb barátok, mindaddig, míg a választás végeredménye a megváltozhatatlan­­lett dol­gok normális állapotát nem ölti magára, — bizonyos keserűség és nehezteléssel ne te­kintsék. E bizonyos keserűség­­és neheztelés, mely művelt embernél talán elpalástolt marad, a műveletlen népnél többnyire durva kifejezést nyer. Eltekintve attól, hogy a tisztviselőnek magát a közönség ilyforma érzelmeinek kiten­ni nem szabad, ki áll jót azért, hogy az ilyen korteskedő tisztviselő, az ellenében álló párt egyik esetleg ittas kortese által meg nem piszkittatik, — sőt­­mi épen nem lehetetlen, mert amint értésünkre esett, a legutóbbi vá­lasztás mozgalmai alatt is, a városi törvény­kezés egyik főbb tisztviselője csak elillanás által szabadult meg tőle) — tettlegesen nem bántalm­aztatik ? Az ily mocsok aligha lesz lemosható! Vegyük továbbá, hogy egy bírósági tag, ilyen korteskedés közben valamely polgár­társát a maga pártjára téríteni iparkodik és kimeríti mindazon — a helyzetből folyólag néha tán nem is egészen tiszta — argumen­­tumokat, melyektől hatást remél. — Holmi, a tekintélynek mindig ártó ölelkezés, csóko­­lódzás, de a legjobb esetben legalább is me­leg kézszorongatás ilyenkor természetesen el nem marad. — A nyilt szivü népember, ki­nek egyszerű esze nem hatolhat be az ildom mélységeibe, igen könnyen olyféle feltétel­hez kötheti a korteskedő tisztviselő kívánsá­gának teljesítését, mely a bírói becsületet sérti. Megengedem, hogy az ily tisztviselő ta­lán, e sértő kisértés után rögtön megszakítja a capacitatiót, — de a sértés már megtör­tént, — és a sértő és sértett közt, kik talán már a következő napon mint vádlott és­ b­iró állhatnak szemközt egymással, nem fog fennállani azon nyugodt kedély­állapot, mely nélkül igazságot mondani nem lehet, és szét lesz szakítva azon nimbus, mely az igazságkiszolgáltatás hatályosságá­hoz oly­anyira szükséges. Avagy például, ha a korteskedésekben tudvalevőleg tevékeny részt vett városi fő­ügyész úr, hasonló korteskedések közben épenséggel nem lehetetlen verekedésnek szem­tanúja leendett, — ugyan milyen nevetséges alakban fogott volna, ugyanezen verekedés végett, másik vagy harmadik napon, az álla­mot képviselőleg, igazságos fenyítést követelő vádló gyanánt figuráin­! ? Gyarló emberek vagyunk mindnyájan ! Ha nem akarna is tán elfogult lenni, de maga azon körülmény, hogy közte és a ve­rekedés egyik tényezője közt, nyilván vallott és tüntetett, sőt tán épen a fenyítendő vere­kedés indokát képezett érdekegység fo­rog fenn: oly ellenállhatatlan erővel teendi lelkét zsákmányává, hogy az elfogulatlanság emberfelettinek tűnik elő. Vegyen példát a megye főügyészén ! — az pedig, mint a város választó közönségével hivatalos érintkezésbe soha sem jövő, egy­szerű közönséges választó módjára teljes jog­gal és ildommal korteskedhetett volna! De párttekintetnél fogva sincs helye ily korteskedésnek, mert a tisztviselő állásánál fogva a népnél igen nevezetes erkölcsi hatás­sal bír. Meglehet, hogy sokan a nép közül, kik­nek a bíróságnál ügyes bajos dolguk van, csak azért­­térnek át valamely párthoz, mert annak élén ügyük biráját látják. Meglehet az is, hogy egynémely jellem­­telen kortes az együgyü embert és ezen ar­gumentummal fogja eltéríteni. Tessék elgondolni, mily keserűséget, sőt ennél még százszorta rosszabb s veszedelme­sebb érzést keltene az ilyen egyszerű ember­ben a csalódás! így aztán az igazság szent, sérthetetlen és magasztos eszméje profanáivá lesz; mert ha nem is silányittatik tényleg hitvány áru­­czikké, de ilyenné történt puszta felemlítése és szájon forgatása, a szentsége-sérthetetlen­­sége és magasztossága rovására történik. Köteteket lehetne írni azon empiri­us lé­lektani okokról, melyek a tisztviselő kortes­kedését általában elítélik.­­ Ezer és ezer példát lehetne felhozni erre, de a felhozottak is eléggé megvilágítják azon állításunkat, hogy a korteskedés által a tisztviselő tekin­télyének zománczát koptatja. — Miután pedig hivatalában csak a tekintély fegyverével mű­ködhetik hatályosan: — a korteskedéssel a közjónak árt. Et hoc urat demonstrandum ! A másik kérdés folytatólagos megvitatá­sát a jövő számban! Szerkesztői példány. Fővárosi élet. XXXVI. (Egy stereotyp ph.­ázis, melyet nem lehet gáncsolni, Mondva csinált mulatságok. A „Leep Galacoa”, Szamár verseny ) Már a m­ait hétről, tárczairól stereotypség gáncsa nélkül, elmondhatni, hogy Napoleon herczegé volt. Érkeztétől távoztáig vele foglalkozott a pesti világ, kissé majdnem sokat is, legalább ő már túlságosnak találta a vendégszeretetet, máskép kíváncsiságot. Ha mi megbámultuk és megéljeneztük a herczeget, ennek van oka, sokat vártunk tőle egykoriban, nagy szerep volt neki nálunk kijelölve, s így érdekeltsé­günk nem nevetséges, mint némileg a bécsieké, kik­nek hazájáról a francz­ia senatusi vitában gúnyosan kérdezé, hogy tulajdonkép hát hol van ? Napoleon herczeg itt léte alatt a főváros minden­nemű nevezetességét ügyelmére méltatta, s igy a fő­városi közönség jogosult kíváncsisága őt ismerhetni, nem szűkölködött alkalmakban. A képviselőházban, a múzeumban, az óbudai ha­jógyárban, s a Pannónia malomban, a budai hegyek regényes zugaiban s a városliget köröndjén, ott volt ő mindenütt, s a közönség egyszerű polgári öltözeté­ben is legott ráismert; oly meglepőn tükrözi vissza arcza a nagy Napóleon vonásait. Politikai viszonyainkról a legjobb forrásokból meríthetett tudomást, Klapka és für legtöbbet vol­tak vele, érintkezett kormány férfiak­kal, fogadta a pártok főembereit, Deákot, Tiszát, a szélsők közül Simonyit és Csanádyt. Társas életünkbe is betekintett kissé, ott volt az egyik császár fürdői bálon, később az „Egyenlőség­ kör“ estélyén a lövöldében, ámbár hű képet a ma­gyar társas életről innét nem vihetett magával, olyan csinált, mondhatni mondva csinált mulatságok voltak ezek hova Napoleon herczeg azért jött hogy a mula­tókat lássa, a mulatók pedig nem azért, hogy mulas­sanak, hanem hogy ötöt lássák. A császár fürdői bál­ban oly roppant közönség gyűlt össze, hogy a szó szoros értelmében mozdulni alig lehetett, ilyformán volt a lövöldében is; itt a herczeg körüljárván, asz­talhoz ült a kör választmányával s császári herczeg létére sörözgetett s szivarozott a polgársággal, ez persze tetszett, s a nem annyira vörös, mint köpezes herczeg a pincze dodu, közked­vességü ember lett, bennem pedig egyúttal ama gondolatot kelté, vajha democratiáink némelyei követnék példáját, nemcsak fel- hanem lefelé is. Ha azonban társaságot nem látott, jutott az ének és zenéből a herczegnek, az egyetemi dalárda néhány jó magyar dalt énekelt neki, s Patikárus Ferkó szív­hez szóló nótáival ugyancsak megmutatta ki a czi­­gány a csárdában; ezekből képzelhette a herczeg mint tud mulatni a magyar, ha kedve megered, s ha igazán mulatni akar, nem pedig prinzet látifiú

Next