Pécsi Lapok, 1922. július-szeptember (1. évfolyam, 99-174. szám)

1922-07-04 / 100. szám

I. évfolyam, b­p. szám. Egyes szám ára 3 korona- Kedd, 1922. julius 4. PÉCSI LAPOK SZERKESZTŐSÉG és KIADÓHIVATAL: MUNKÁCSY MIHÁLY- I "­Z ELŐFIZETÉSI ÁRAK HÁZHOZ SZÁLLÍTVA VAGY POSTÁN, UTCA 10. SZÁM. * KÉZIRATOKAT NEM ADUNK VISSZA. FÜGGETLEN POLITIKAI NAPILAP EGÉSZ ÉVRE 500 K, FÉL ÉVRE 250 K, NEGYED ÉVRE 130 K, SZERKESZTŐSÉGI­ TEL. 109. * KIADÓHIVATAL! TEL. 27. | | EGY HÓRA 45 KORONA. HIRDETÉS DÍJSZABÁS SZERINT. Nemzetgyűlés. Az indem­nitás tárgyalása. Budapest, július 3. A nemzetgyűlés mai ülését Szcitovszky Béla alelnök negyed 12 órakor nyitotta meg. Javasolja, hogy Dezsőffy Arisztid halála felett érző részvétének a nemzetgyűlés mai ülésén jegyzőkönyvben adjon kifejezést, amelyhez a Ház hozzájárul. Azután bemutatja Teleky Pál gróf levelét, amelyben egészségügyi okokból szeptem­ber 10-ig szabadságot kért, amit a Ház elfogad. Az alelnöki bejelentés után bemutatja Vasvármegye feliratát a vármegyei tisztviselők és egyéb alkalmazottak ingyenes gyógykezelése tárgyában. A feliratot a kér­vénybizottságok adják ki. Bejelenti, hogy újabban Jánossy Zoltán és Benczes Antal megbízó levele ellen érkezett panasz. A megbízó leveleket a C. osztályba teszik át. Bemutatja Haller József levelét, amelyben lemond az intézőbizottságban viselt tagságáról. A póttag kijelölése tárgyában később fog javaslatot tenni. Rakovszky István napirend előtti felszólalásra kért és kapott engedélyt. Felszólalásában előterjeszti a drágaságnak rohamos emelkedését az utóbbi na­pokban. Felhívja a kormány figyelmét a sürgős intézkedés megtételére. Bethlen István gróf miniszterelnök válaszában kijelenti, hogy a magyar kormány tudja köteles­ségét és tudatában van annak, hogy a drágaság rettenetes mérveket öltött, de ennek az oka a valuta leromlása, amellyel szemben tehetetlenek vagyunk. Egyes esetekben, amikor az élelmiszerek árát ok nélkül drágítják, a kormány közbelép és a közélelmező tanács bírálja el az ilyen eseteket. Az árvizsgáló bizottságnak is ez a kötelessége, amelynek működését minden egyes esetben a kormány nem hajlandó megkötni. Rakovszky, mint az össze­férhetetlenségi állandó bizottság tagja leteszi az esküt. Ezután a napirend szerint áttérnek az indem­­nitási törvényjavaslat folytatólagos tárgyalására? Elsőnek Nagy Emil szólal fel. Nagy Emil : A pénzügyminiszter azt állította, hogy azokat a befektetéseket, amelyekről szó van, csak bankóinflációval lehetne megcsinálni. Ez az állítás téves, mert ha a bankóprés csakugyan nem működnék, akkor érthető volna a pénzügyminiszter merev álláspontja a bankjegyinflációval szemben. Röviden vázolja ezután Csonkamagyarország mai gazdasági helyzetét. Azt lehet mondani, hogy Ma­gyarország nyersterményeit nem tudják feldolgozni, kénytelen őket külföldi, különösen cseh piacra venni és feldolgoztatott állapotban drágábban visszavásárolni. Ily körülmények között nincs egyéb kivezető út, minthogy magunk dolgozzuk fel nyersterményeinket. Az új ipartelepek felállítását valósággal nemzeti eseményekként kellene ünne­pelni, úgy mint Belgrádban, sőt Romániában is. Igen sok kérdés van még függőben Csonkamagyar­­országon. Ott vannak a megyei utak, víziutak, le nem csapolt területek, amelyeket mind használ­hatóvá lehet tenni, de a legnagyobb aggodalommal viseltetik a pénzügyminiszter felfogása iránt akkor, amikor idegenkedik az invesztícióktól, pedig épen ma itt az ideje, hogy nagyobb befektetéseket eszkö­zöljön, mert minél alacsonyabbakra száll valutánk, annál bátrabban lehet befektetéseket eszközölni. Sokan azt mondják, hogy ha a bankóprést meg­indítanánk, Ausztria sorsára jutnánk. Mindenki elhiheti, hogy Ausztriának sorsát nem ez idézte elő, hanem a szociális kormányzat, amely igen sok pénzbe került. (Nagy zaj. Elnök állandóan csenget). Elnök Haller Istvánt egy közbeszólásáért rendreutasít­ja. Nagy Emil: Ausztria sorsa egészen más­ alapon magyarázható meg. Ausztriának jelenleg nincs mit ennie, nincs intenzív munka. Nagyon aggódik, hogy a pénzügyminiszter a beruházásokra nem ad semmit. Ez esetben a legszükségesebb elintézni valók halasztást szenvednek, így pl. a Tisza mentén ezer számra parlagon levő földek megmunkálása. Meg kell ragadni az alkalmat arra, hogy különösebb befektetésekre használják fel a barikómennyiség egy bizonyos százalékát mert Magyarország sorsát csakis ezzel tudjuk megjavítani. Magyarország megmentése attól függ, rá tudunk-e térni a tisztán megalapozott keresztény felfogásra. Az indemnitást elfogadja. Szünet után Peyer Károly szól az indemnitáshoz. A kormány politikáját hibásnak tartja, mert az a fogyasztási adón épül fel. Sem ezt, sem a forgalmi adót nem tartja demokratikus intézkedésnek. A kormány elmulasztja az egyenes adó jövedelem szaporítását. Demokratikus adórendszerre kell át­térni, mindenkit meg kell adóztatni a jövedelem szerint. Senki sem vallja be őszintén jövedelmét. Az internáló táborok a kommunizmus melegágyai. Megállapítja, hogy kétszázan vannak internálva. (Egy hang jobboldalról : Még ez is kevés, hiányoz­nak onnan önök ! ) A miniszterelnök azt mondotta, hogy nem hajlandó megnyitni a fogházak kapuit, minthogy bírói ítélet alapján vannak elzárva az illetők. A szónok kijelenti, hogy nem rendes bíró­ságok és nem rendes bűnvádi perrendtartás alapján intézkedtek, hanem gyorsított tanácsok útján. Kétségbe vonja a bírói intézkedések igazságosságát, miért is Huszár Károly alelnök ismételten rendre­­utasítja. Teljesen egyetért a miniszterelnök ama kijelentésével, hogy az ország már elég jóvátételt fizetett azzal, hogy ezeréves területének nagy részét elvesztette. A pártja nevében kijelenti, hogy a jóvá­tétellel szemben mindenkor ellenállást fognak kifejteni. E kérdésben minden pártnak össze kell tartania, szembe kell szállnia ezzel a rendelettel. A szociáldemokrata párt harcolni akar minden erejével a nemzet felépítéséért. A kormány részéről azonban hibáztatja, hogy ezt a nemzetgyűlést nem az általános titkos egyenlő választójog alapján hozta össze. Nincs szükség két kamarás rendszerre. Ezt határozottan elítéli. Nincs szükség olyan fő­rendiházra, mint a­milyent a törvényjavaslat sta­tuál és ha mégis meglenne, tagjait az általános titkos választás alapján kellene megválasztani. Tekintettel a felsorolt tényekre, a kormány iránt nincs bizalommal és a javaslatot nem fogadja el. Elnök ezután napirendi indítványt tesz. Leg­közelebbi ülés holnap délelőtt 10 órakor lesz, melynek tárgya az indemnitási vita folytatása és a jegyzőkönyv hitelesítése.,­­Ülés 3 óra 10 perckor ért véget. jtósi halottak kegyelete Istvándiban. — Saját tudósitónktól. — Meghatóan szép ünnepség keretében leplez­ték le vasárnap a hősi halottak emlékművét So­mogy vármegye egyik legszebb és legnépesebb községében, Istvándiban. A református község apraja-nagyja ünneplőbe öltözött és áhítattal hall­gatták a szónokok nemes szárnyalásu és gyújtó hatású beszédeit, melyek mindegyike át volt itatva a honszeret­ettől és amelyek éppen ezért maradandó nyomot hagytak a község lakóinak emlékezeté­ben. Minden ember arcáról lesugárzott az azt hevítő fenkölt érzés, a lázasan csillogó szemek, az átszellemült arcok mindennél ékesebben beszéltek és indokolttá tették azt a bizalmat, amelyet az integer Magyarország visszaállításának dicső küz­delmében a magyar falu népének előleget soha el nem múló reménységünk. Az ünnepségre a kormányzó úr őfőméltósága képviseletében megjelent bádeki Soós Károly al­tábornagy is kíséretével, Szeifert Sándor ezredes­sel, Pallay (Pudik) Rezső századossal, Baranya­­vármegye vitézi székének kapitányával, Hoffer századossal, Németh Pál és Kilb­usz főhadnagyok­kal. De résztvettek még az ünnepségen Sárközy György Somogy vármegye főispánja, Barla Szabó József,a kerület nemzet­gyűlési képviselőj­e, Schult­er- Boschi Guidó földbirtokos, akinek különben nagy­­része volt az ünnepség előkészítésében, Szandhzáy Ferenc, a barcsi járás főszolgabirája és Vogt Jenő, a pécsi „Pietás“ sírkővállalat egyik tulajdonosa, akinek ügyességét dicséri az általa készült lelep­lezett emlékmű. A magas vendégek vonata délelőtt holl óra­kor robogott be a darányi állomásra, ahol Soós altábornagyot és kíséretét Szandházy Ferenc fő­szolgabíró üdvözölte. Soós altábornagy válaszában kijelentette, hogy a kormányzó nevében jött le az ünnepségre, amelynek nagy jelentőségével min­denki tisztában van, aki úgy mint a kormányzó úr őfőméltósága is, vérét ontotta a hazáért. A kölcsö­nös üdvözlések után a vendégek kocsira ültek és mintegy húsz percnyi kocsizás után megérkeztek Istvándiba. Mikor a kocsimmal a község határába érek, nagyszerű benyomást tesz rám a­z elém táruló szép kép. Pompás ligetek közepén szép nagy házak, hűs kertek húzódnak meg. Minden, ami szemnek kedves, a csendes, nyugodt és főként egészséges falusi élet suhan el rohanó kocsim mellett külön­féle változatokban. A kocsis, aki pedig nem városi ember és nem hat különösebben rá a kép, mondom, még a kocsis is áhítattal pattint ostorával a leve­gőbe : — Szép is erre mifelénk, Somogyországban. Bizony szép. Elömlik a nyugodt jólét minden­kin és mindenen, emberen, állaton, házakon egy­aránt. Ennek a kis református községnek a házai árasszák magukból a derűt, a jókedvet ; nevetnek ezek a fehér­ és enyhe rózsaszín házikók. Amikor beérünk a község közepére, hatalmas éljen kiáltás fogadja Soós altábornagyot és kíséretét. A had­viselt katonák nevében azoknak vezetője, Pintér János üdvözli szeret­ettel az altábornagyot, majd a község bírája, Győrffy Imre. Soós escután sorra kezet fog a volt katonákkal, kérdéseket intéz hoz­zájuk, azok pedig mélységes tisztelettel néznek rá és katonásan, peckesen válaszolnak. Majd az el­esettek árvái járulnak kis virágcsokrokkal a ven­dégek elé. Az egyik, lehet úgy hét éves, még be­szédet is mond. Bájos arcocskáját komoly kifeje­zéssel fordítja az altábornagy felé és kis vékony csilingelő hangján felköszönti. Soós m­egindultan simogatja a kislány fejét, Szeifert ezredes, ez a daliás magyar katona elragadtatásában meg is csókolja a homlokát, amire a kislány azután elpi­rulva elszalad. A vendégek a lakosság sűrű sorfala közt most a templom mellett felállított emlékoszlophoz vo­nulnak, amely mellett lombsátorral díszített emel­vény 611. Rengeteg koszorú, nagy lengő nemzeti­­szinü zászlók tarkítják az emelvényt, amelyre Nagy Lajos lábodi espres lép és miután a helybeli dalárda elénekli a Hiszekegyet, hatalmas beszédet intéz az ünneplőkhöz. A hazaszeretetről hallunk gyönyörű gondolatokat. Sokszor annyira elérzékenyül az esprees, hogy remeg a hangja és a sieemei mintha könnybe lábadnának. Mély megilletődés lesz úrrá mindenkin a beszéd után, amelyet a következő szónok, Schmidt Béla, a község lelkészének gyújtó hatású beszéde csak fokoz. — A hősök, akik meghaltak a Kárpátokban és Erdélyben a haza földjéért vívott titáni küzde­lemben, nem akarnak idegen földben pihenni. Ha tehát ők életüket áldozták azért, hogy ne kerüljön magyar föld ellenségeink kezére, mi se nyugodjunk addig, amíg az a föld, amelyben nyugosznak, nem lesz újra magyar — mondta többek közt a lelkész lelkesülten és amint körülnéztem, vizsgáltam ennek a gyönyörű igének a hatását, minden arcon ott láttam a szent fogadalmat : igy lesz. A lelkész szavai közben lehull a gyászlepel az emlékműről. Harmincegy magyar katona, harminc­egy hős aranybetűs nevét pillantjuk meg, név sze­­rint : Grünbaum Sándor, Hegedűs János, Somogyi Illés, Szügy János, Jakab János, Sipos József, Tóth János, Gere Pál, Kovács Zsigmond, Nemes József, H­ajdu József, Gaál István, Kovács János, Kispál József, Berta János, Pető István, Kovács Péter, Zadosi Horváth Péter, Benked István, Vilár­ János, Kovács János, Győri János, Magyar József, Gyócsi Mihály, Gyergyák István, Balog And­rás, Szűcs Jó­zsef, Gadó István, Kis Péter, Nemes János és Kovács József. A lelkész nagyhatású beszéde után megkoszo­rúzzák az emlékművet, majd Csülök Jakab, az ist­­vándi olvasókör nevében mond rímekben szép beszédet. Utána fiatal gimnazista, Sipos József lép az emelvényre és saját szerzeményét szavalja. A költem­ény maga jó, de jó a fiatalember elő­adása is. Sűrü taps honorálja dicséretes buzgalmát. A kis gimna­zistának különben szintén hősi halált halt az édesapja. Illés Galli István, a szobor bizottság elnöke átadja ezután az emlékművet a

Next