Pécsi Napló, 1893. április (2. évfolyam, 75-100. szám)

1893-04-22 / 93. szám

II. évfolyam. Előfizetési árak: egész évre 12 frt (24 korona), fél évre 6 frt (12 korona), negyed évre 3 frt (6 korona), egy hóra 1 frt (2 korona). Egyes szám ára 5 kr. • 1893. Szombat, ápril hó 2­2-én. 93. (121.) szám. POLITIKAI NAPILAP. - -----------------------------------------------­Felelős szerkesztő: VÁR­ADY FERENCZ. Szerkesztőség: Irgalmasok-utcza 2. sz. Nöthig-féle ház. Kiadóhivatal: Király-utcza 4. sz. (Engel Lajos könyvkereskedése.) — Kéziratot nem adunk vissza. Reális pénzügyi politika. Pécs, 1893. ápril 21.­ (I­s.) Mindenesetre bámulatra méltó pályafutása a fényes tehetségnek a mi miniszterelnökünk és pénzügy­­miniszterünk carriere-je. Valamikor csu­pán egy tételében szerepelt a költség­­vetésnek s abban is csak névtelenül olyan formán, hogy 10 miniszteri fo­galmazó a 1200 frt , 12000 frt. Ezek között volt az akkor még ismeretlen Ó W­ekerle Sándor is. És ma! Ma ő do­minálja a költségvetésnek összes téte­leit, mert azok mind az ő nagyszabású működésének a lánc­szemei, melyek szerves és biztos alapjául szolgálnak államháztartásunk rendezett voltának és az egyensúly helyreállításának. A Wekerle-kabinet közéletünk leg­kiválóbb szerepvivő férfiaiból áll, kik­nek volt alkalmuk jeles tulajdonságai­kat már régebben is dokumentálni s igy nem meglepő­, hogy a Wekerle­­kormány eddigi rövid fennállása alatt is és különösen a budget tárgyalása folyamán fényesen igazolta elkészült és sebezh­etetlen voltát. De mindamellett különösen a pénzügyi és a közgazda­­sági irányzat az, a­mely a Wekerle­­kormánynak legerősebb oldalát képezi s ez kölcsönöz neki általában is reális jelleget. Komoly és reális tervek és reformok mozgatják a Wekerle-kabinet tagjainak tevékenységét méltó össz­hangban a pénzügy politikájával, mely mint az anyagi oldal mindennek alap­jául szolgál. Wekerle Sándor legutóbbi beszé­dében, melyet a pénzügyi tárcza tár­gyalása alkalmával mondott, kifejezésre juttatta ezt a realitást. E beszédében nemcsak a legmeggyőzőbb adatokkal és érveléssel indokolta költségvetésének realitását, hanem erőteljes körvonala­zással domborította ki azt is, hogy pénzügyi politikájában ugyanazon sar­kalatos elvek és döntő szempontok fognak irányadók maradni a jövőben, a­melyek az államháztartás egyensú­lyának helyreállításához vezettek. Tehát óvakodni fog minden túlzott optimiz­­mustól, mint eddig, a­mit eléggé iga­zol az a körülmény, hogy a tényleges bevételek évek óta meghaladják az előirányzott összegeket, és higgadt megfontolás tárgyává fogja tenni egy­részt a nemzet közgazdasági érdekeit, másrészt azonban azt is, hogy az állam ellen támasztott igényeket kellő mér­tékre leszállítsa. Ilyen vezérelvek mellett valóban nincs okunk kételkedni államháztartá­sunk egyensúlyának teljes és végleges megerősödésében. S hogy az állam pénzügyi érdekei mellett mennyire szeme előtt tartja Wekerle Sándor a közgazdasági szempontokat, azt eléggé igazolta abbeli komoly ígéreteivel, hogy a tőzsdejátékra a laikus nagy­közön­séget elcsábító bankházak ellen a kor­mány hatalmában álló minden eszköz­zel fel fog lépni és hogy a kis lottó eltörlése és az osztály sorsjáték behoza­tala iránt a jövő ülésszak elején tör­vényjavaslatot fog beterjeszteni. És va­lóban égető szükségnek tesz eleget a miniszterelnök tervbe vett intézkedései­vel, mert ez a két csábító alkalom, mely a kenyérkereső munka helyett léha szerencsepróbálásra ingerli az em­bereket, veszedelmes módon rontja az erkölcsöket, a tőzsdejáték a középosz­tályét, a kis lutri pedig az alsó nép­osztályét. Az egyenes adók tekintetében a miniszterelnök úgyszólván általános re­formot helyezett kilátásba, melynek előkészítő munkálatai már meglehetősen előre haladtak. Végül nem csekély önérzettel utalt Wekerle Sándor a valutaszabályozás tekintetében elért fényes eredményre, melynek köszönhetjük, hogy Magyar­­ország ma már legnagyobbrészt birto­kában van azon aranymennyiségnek. A „Pécsi Napló“ tárczája Egy magyar honleány éle­téből*) Deák Ferencz levele és I. Ferencz József kiáltványa. (Vége.) A határon átérve az osztrák őrpa­rancsnok kiadta a rendeletet, hogy a fogoly­­lyal bárhol megszálhatnak, csak magyar fa­luban nem. Egy szász faluban töltötték te­hát az éjét s onnan másnap értek Nagy- Szebenbe, hol nagy néptömeg kisérte a kocsit zúgva, kiabálva : ezt a szegény asszonyt is le akarják gyilkolni, ki akarják fosztani, mint a többit. A katonakiséret hiába fenyege­tőzött, a fölháborodott nép nem tágított a kocsi mellől. Egyáltalán báró Horváth Teréz minde­nütt azt tapasztalta, hogy azok a nemzetisé­gek, melyek a szabadságharcz alatt az osz­trák mellett harczoltak, az oroszok által szerzett győzelem után megundorodtak a *) Utánnyomás nincs megengedve. Szerk. kétfejű sastól, úgy annyira, hogy ha akkor újra kibontják a magyar harczi zászlót, mind­nyájan arra esküdtek volna. Hogy az ingerült népet lerázzák ma­gukról, a kisérő tiszt egy vendéglőbe hajta­tott be, hol a bárónőt a kocsiról leszállítva, az étterembe vezették. A tiszt félig boszosan, félig biztatón mormogta : »Csak türelem mél­­tóságos asszonyom, eljő a fizetés órája Ausz­triára e szégyenteljes eljárásért !« Csakhamar ismét tovább hajtattak s a legközelebbi pihenőt egy kis falu korcsmájá­­ban tartották, hol három magyar urat talál­tak, kik a katonák minden tiltakozása daczára szóba álltak a bárónővel. Kérdezősködéseikre elmondotta, hogy mily galád módon került fogságba, hogyan üldözi az osztrák a magyarokat a nemzetközi jog megsértésével is. Innen egyenesen börtönébe vitték. A gyulafehérvári vár kapuja fölött szűk czellába zárták, hol 6 hónapot töltött a legkínzóbb bizonytalanság között. Ezalatt majd a kato­nai bíróság, majd a nagyszebeni polgári tör­vényszék tárgyalta ügyét s bár semmi bizo­nyítékot sem találhattak ellene, mégis 15 évi börtönre ítélték. Báró Horváth Teréz a legteljesebb nyu­galommal hallgatta végig az ítélet kihirdeté­sét s kijelentette, hogy az ítéletet úgy is mint magyar nő, úgy is mint angol alattvaló törvénytelennek tartja. A kegyetlen büntetést azonban nem kellett átszenvednie, mert a királyi kegyelem feltörte börtöne zárait. A kegyelmet oly fel­tétellel fogadta el, hogy a kormány vagyonát visszaadja s kárait megtéríti. Meg is ígérték neki, mert hát az ígéret könnyű, különösen akkor, midőn Gyulafehér­vár olyan messze esik Bécstől. Rögtön Bukarestbe utazott, hol minden vagyonát feldúlva, pénzét elharácsolva találta. Sietett az akkori osztrák konsulhoz, báró E­d­e­r­h­e­z, hogy fogsága előtt följegyzett vagyonát szolgáltassa vissza. Kikaczagták. Erre G­y­i­k­a Sándor román herczeg­­hez fordult, ki ügyét megvizsgálva, követe­lését teljesen jogosnak ismerte el, érdekében az angol és orosz követséghez fordulva, a két hatalom védszárnyai alatt báró Horváth

Next